A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-18 / 33. szám
Liszt Ferenc Pozsonyban, Belglojoso hercegné párizsi palotájának jótékonysági hangversenye a párbajtörtőnelem egyik legkülönlegesebb párbajának volt a színtere. Két világhírű művész ugyanis fekete-fehér billentyűs hangszerével vívott egymással párbajt. Az egész fővárost lázba hozta ez a különös eset. KI A NAGYOBB? A két művész neve: Thalberg, a bécsiek dédelgetett kedvence és maga Liszt Ferenc. A nevezetes eseményre 1836 telén került sor, 8 a „párbaj“ kimenetelét a jelenlevő hölgyek egyike a következő — azóta szállóigévé vált — mondással fejezte ki: „Thalberg a világ legelső zongoraművésze, Liszt — az egyetlen“. Addig azonban, míg ez a tény megállapítást nyerhetett, hoszszú volt az út. £ppen Innen Pozsonyból indult el a nagy magyar muzsikus. Liszt Adámnak, a doborjánl uradalmi intézőnek egyetlen gyermeke, a kis Ferenc 1811. október 22-én látta meg a napvilágot. Az apa nemcsak nagy zenebarát volt, de maga Is gyakran leült a zongora mellé, s Ilyenkor a kis vézna fiúcska is oda kuporodott mellé és áhítattal hallgatta apja Játékát. Nagy volt hát az öröm, mikor Ferenc emlékezetből eldudolt egy zongoraversenyt, ami rendkívüli zenei adottságát bizonyította. A nagyratörő apa először maga kezdi tanítani, de látva rendkívüli tehetségét, vállalja a súlyos anyagi megterhelést és Bécsbe viszi gyermekét. Ezt megelőzően azonban a kis kilencéves fiúcska önálló hangversenyt ad — a mai Jirásek utca 15-ös számú épületében — Esterházy Mihály gróf egykori palotájában. Óriási sikere volt, s a hatása abban nyilvánult meg, hogy a jelenlevő főurak évi 600 forintos ösztöndíjat szavaztak meg a gyermek további képzésére. A produkciónak azonban sajtóvisszhangja Is volt, s ez Liszt első nyomtatásban megjelent kritikája, melyet még öregkorában is -büszkén emlegetett, mondván: „Pozsonyban dőlt el a sorsom.“ A beszámolót két nappal a nevezetes esemény után Klein Henrik — Erkel egy-korl tanára Írja a Pressburger Zeitung 1820. XI. 28-1 számában. „E művész rendkívüli képessége, valamint a legnehezebb darabok gyors áttekintése és megoldása, vagyis hogy mindazt, amit elébe tettek, lapról lejásztotta, általános elragadtatást keltett és a legnagyobb reményekre jogosít“. Az elragadtatott kritikus nem is tévedett. A „legnagyobb remények“ tényleg valóra váltak. Ezt azonban a bécsi majd párizsi évek szorgalmas tanulása előzte meg és a csodagyermekoöl érett művész lett. Csodálatos játéka és lenyűgöző művészi egyénisége előtt megnyílik a világ, s nincs Európának olyan nevezetes városa, mely ne hódolt volna meg nagysága előtt. Pozsonynak azonban 19 évig kell várnia az újabb találkozásra. Erre akkor kerül sor, mikor Liszt — hazájától távol — újságból értesült a nagy pesti árvízkatasztrófáról. Hazaszeretete arra készteti, hogy a károsultak javára hangversenyezzen. Így kerül Bécsen át újra Pozsonyba, ahol 1839. karácsonya előtt egy hetet tölt és három hangversenyt ad. Ezzel megtörik a jég, s most már egyre gyakrabban ejti útjába a várost, melyet úgy tekint, mintha szülővárosa lenne. Hangversenyeinek bevételét mindig a városnak ajándékozza jótékonysági vagy városszépítést célokra. Egyik levelében pedig arról ad hírt, hogy a „Szent Erzsébet legendája" című oratóriumának gondolata és vázlata Is pozsonyi sétáin született meg. Idősebb korában, mikor már lezárta virtuóz pályafutását s csupán a zeneszerzésnek él, életét Róma, Weimar és Pest között osztja meg. Évente megfordul a városban, s a dómban vagy a színházban bemutatja legújabb szimfonikus költeményét. Mikor pedig Bayerutból meghozzák a hírt, hogy Liszt Ferenc — „Európa fogadott gyermeke és országútjainak vándora“ — örökre elpihent, megkongatják a városháza híres harangját, mely csak a királyok koronázásakor szólalt meg. Belglojoso hercegné estélyének vendége nem volt tudatában mondásának horderejében és szinte látnoki mivoltában. Az idő azonban őt Igazolta. Thalberg ma már Inkább csak lexikális személyiség, de Liszt örökké él műveiben. VARGA JÖZSEF Tiszteljük a kortI 92-lk születésnapját ünnepelte Deáklban Baranyai Irén. A kedves családi ünnepségbe bekapcsolódott a HNB Is, Csimma Ferenc elnök köszöntötte elsőnek az ünnepeltet. Utána a Csemadok elnöke, Plrk Nándor, majd a polgári ügyeket Intéző bizottság elnöke, Zelman Pavel üdvözölte a község legidősebb polgárát. Mivel az ünnepeltnek a fia és két unokája is tagja a deáki énekkarnak, Ág Tibor a zenekar tanácsadója szintén megtisztelte a családi ünnepség résztvevőit a megjelenésével. A család és a rokonság nagyon örült Ág Tibor megtisztelő látogatásának, aki — a többiekkel együtt — értékes ajándékot Is hozott az ünnepeltnek. KISS FLÚRIS Somorján nemcsak beszélnek I A Csemadok somorlat helyt szövetsége nagyszabású műsoros délutánt rendezett a városhoz tartozó Béke-park (Pomléj szabadtért színpadán. A park hűvös, kellemes környezete a rekkenö hőség ellenére Is nagy vonzóerővel bírt, és a vidám, tarka műsort nagyszámú közönség tapsolta végig. A műsor keretében fellépett a város dalos múltját felúlító, újjászervezett Csemadok énekkar, Ágh József tanító vezetésével. Kórusmüveket és népdalokat énekeltek. Felemelő és jóleső érzés volt egymás mellett látni az énekkarban Idősebb alapítótagokat és gyermekeiket; a fáklyagyújtókat és az Ifjú fáklyavlvöket. A műsor további részében egymást követték a tréfás jelenetek, szólóénekek és szavalatok. A jeleneteket betanította és a műsort konferálta Leffler Ödön. Fellépett a Csemadok újonnan megalakult tánccsoportja Is a „Szüreti mulatság“ című táncával és a „Falu végén kurta kocsma“ című táncparódtával. A táncokat Sárközt Aladár és Sípos Károly tanította be. A szólóénekeseket és a tánccsoportot Horváth Imre népi zenekara kísérte. A Csemadoknak ez a nyilvános rendezvénye ts bizonyítja, hogy Igenis van érdeklődés a kulturális események Iránt, és elsőrendű feladatunk ennek az érdeklődésnek a kielégítése. Az előadás után sok új tag jelentkezett a Csemadokba, s így ts van ez rendién. Sokan kívánnak résztvennl az egyes kultúrcsoportok munkájában. Világos bizonyítéka ez annak, hogy a nagy szavak, határozatok ideje lejárt, és bár szilárdan állunk a párt vezette demokratlzáclós folyamat mellett, a legnagyobb segítséget összefogással, szorgos mindennapi munkával tudjuk nyújtani. KOSA ZOLTANNÉ 17