A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-23 / 25. szám
Jtagoszkodás...“ A munkahelyén csak ügy hívták, hogy Fért bácsi. Mindenki kedvelte, mindenkihez volt egy-két jó szava, lő tanácsa. Szerette kortársait, szerette a fiatalokat. Magduskának azt tanácsolta, hagyjon fel a „Göndörhajúoal“, meri hogy abból nem lesz )ő házasság. A fiatal tervezőmérnöknek jó meglátással azt ajánlotta, hozza előbbre a fürdőszobát, több falat nyer hátul és megoldhatja a családi ház kerti bejáratát is. Fért bácsi Ifjú korában színész is volt, szívesen foglalkozott a vállalati műkedvelő csoporttal. Feri bácsi rendező, súgó, világosító, mindenes volt a színjátszóknál. Szívesen alkalmazta a regen tanult szaknyelvet, olyan kifejezések, hogy „az Icára kérek több Illát, ha sír“, vagy, hogy „a bal hármas mondja erősebben a végszót" kedvelt kultúrvezényszavak voltak, amiknek mindenki szívesen engedelmeskedett. Annakidején Amerikában Is járt, /Ól tudott még angolul, és amióta megindult a családi turistaforgalom, Feri bácst munkatársainak nem egy meghívólevelet fordított és írt angolul. Egyszer aztán Feri bácst megbetegedett. G volt az az embertípus, aktről nem tudta senkt elképzelni, hogy beteg Is lehet, mint más. Fért bácst munkaasztala üresen maradi. Nem járt próbákra, nem beszélgetett bizalmasan Magduskával, és ki tudja, a fürdőszobát aztán hová tervezte meg az tfjú mérnök-kolléga. Eleinte csőstül kapta a látogatókat. Eljött az üzemi bizottság titkára és elnöke Is, elfőtt Magduska a „Göndörhajú“ nélkül, a bonvlvdn és a szubrett csokoládét hozott. Fért bácst munkáját más vette át. Betegsége hosszúlefolyású volt és Úgy rebesgették, hogy ha felépül, ha ugyan felépül, nyugdíjba megy. Sok hozzá nem értő sokat foglalkozott orvosi dolgokkal, és bár a leghlvatottabb, az üzemi orvos tartózkodólag nyilatkozott, sokan helyeselték, hogy úf kolléga lépett Feri bácsi helyére. — Ma/d találunk neki valami helyet, ha mégis visszajönne — mondogatták. A látogatások egyre ritkultak. Fért bácst kíváncsi volt, hogy a bemutatón a világosító nem cserélte-e fel a sárgát a Illával, szerette volna látni a családiház kész tervrajzát, ám az egyre ritkábban jelentkező látogatók nem tudtak részletes felvilágosítást adni. Feri bácsit úgy látszik kezdték elfeledni. Az élet ment tovább, a napi problémák egyre sűrűsödtek, Feri bácsit egyre ritkábban emlegették. A napokban egy közeit munkatársával, barátjával találkoztam. Azzal, aki a Fért bácst által rendezett színdarabban az egyik főszerepet alakította. Tőle kérdeztem meg, mit tud Fért bácsiról. A derék műkedvelő aggodalmaskodóan a homlokához nyúlt és azt mondta: — Persze, persze, már meg kellene egyszer látogatni az öreget. LOÚSZ DEZSŐ ******* Azt mondják, az anyaság a legnagyobb földi boldogság. De a legnagyobb boldogtalanság Isi Határtalan mámor előszűr szívhez szorítani az újszülött kisdedet és egy életen át óvni tűztél, víztől, szellőíuvallattől — Ám határtalan gyötrelem Is végigszenvedni a sok-sok csalódást és könnyes szemmel látni, hogy nem mindig tündérklrálytl a szívből fakadt gyermeki Hát még micsoda kin, micsoda fájdalom, ha már az első gügyögésből kicsendül a nagy jaj: egész életemben beteg leszek mamai A legszörnyflbb anyai sors azonban az, ha a lélek beteg. Ha torz mosolyú, Imbolygó járású kis élőhalottá cseperedik a gyermek. És túrni kell gépies mosollyal, könny nélküli szemmel, hogy szánakozó arccal fordulnak meg a legkedvesebb után és „gügye, gügye“ kiáltással csúfolják, gúnyolják az egykorú pajtásokl <0, mit tegyenek Ilyenkor a szerencsétlen szülőkl Zárják el légmentesen a gyógyíthatatlan gyermeket? £heztessék halálra, vagy vele együtt gyötrődjenek életük végéig? Ilyesmik történtek évtizedekkel ezelőtt, Így „keletkeztek“^ „falu bolondjai“, és Így tengette végig gúnyban és nyomorban szegény kis életét a sok élőhalott! Ma azonban már egyéb szelek fújnak. Csodát tud csinálni a szocialista humánum és egyenesen a szülőktől függ, hogy a társadalom hasznos tagjaivá változzanak a beteg gyermekek. Az apák és anyák józan gondolkodásán múlik, megakarják-e menteni e beteg lelkeket? Zöldre festett, örökké zárt kapu a nagykaposl különleges Iskola bejárata. Csengetésemre egy fehérköpenyes, csinos nevelőnő nyit ajtót és készségesen vezet Kótyuk András Igazgató rezidenciájába. Amíg áthaladunk az udvaron, kíváncsian keresgéli szemem a fantáziámban elképzelt furcsaságokat. Az elém táruló kép azonban semmivel sem különbözik a „közönséges“ Iskolák látványától. Egy csomó fiú és leány hancúrozik az udvaron, arrébb pedig nagyobbacska gyermekek tornászgatnak egy fiatal férfi vezényletére. — Iskolánkban, amely lnternátussal Is rendelkezik, mintegy 125 szellemi fogyatékosságú gyermekkel foglalkozunk — kezdte a beszélgetést Kótyuk Igazgató. — Intézetünknek külön érdekessége, hogy Kelet-Szlováklában egyedül csak nálunk tartunk fent magyar osztályokat Is. —• Meg kell jegyeznem ugyanis, hogy növendékeinknek nemcsak a testi és szellemi fogyatékosságait akarjuk „klreperálnl“, hanem a kilenc éves általános Iskola tananyagát Is át akarjuk vetetni velük. Természetesen akadnak olyan egészen gyenge képességű gyermekek Is, akiknél az Is nagy eredmény, ha az ötödik osztály tananyagáig el tudnak vergődni. A fő célunk tehát az, hogy még a legelesettebb gyermekből la oly embert faragjunk, aki legalább valamelyik egyszerű fizikai munkában, többnyire a földművelésben, megállja a helyét. — Fantasztikus dolognak látszik ez a célkitűzés. — Hiszen magam Is láttam már Ily szeren-I HTTJ* csétleneket. Valami speciális orvosi kezelésben részesítik talán az Itteni gyermekeket? — Ezeken a hozzánk került lányokon, fiúkon sajnos, már nemigen segít az orvos — válaszolta szomorúan legylntve az Igazgató. — MI csupán szeretettel, óriási pedagógiai türelemmel és majdnem hogy emberfeletti önfeláldozással segíthetünk rajtuk. — Képzelje csak el, hogy ezeknek a gyermekeknek a többsége olyan állapotba kerül hozzánk, hogy még a legegyszerűbb tárgyakat sem képes felismerni, jóformán beszélni sem tud, sőt mivel az agyban fészkel a baj, járásuk, mozgásuk Is bizonytalankodó. — Ml aztán szinte mindegyikőjükkel külön foglalkozva, beszélni tanltjuk őket. Rávezetjük a tárgyak különbözőségének felismerésére, és céltudatos tornáztatás, vagy könynyebb munkák elvégeztetése révén a kéz ős a láb használatára is rászoktatjuk őket. No persze, igen sok lélektani tudést is megkövetel tőlünk ez a
