A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-18 / 24. szám
Hetvenöt évvel ezelőtt hunyta le a szemét örökre Erkel Ferenc, a magyar zeneművészet kimagasló alakja, a magyar Himnusz megzenésit’óje, a magyar dalmű megteremtője. Erkel zenei géniusz volt, akinek emléke még ma is él a nemzet szívében. Emberi magatartását és művészi hitvallását még ma is gyönyörködtetőnek, erőt adónak és jelemelőnek érzi népünk. A Viharsarok szülöttje Erkel Ferenc a Viharsarok csücskéoen, Gyulán született 1810-ben, ahol atyja, a Wenckheim grófok kastélyának volt a gondviselője. Gondnoki tisztségéhez tartozott a kastély házi rnuzsiKájáról való gondoskodás is, amit örömmel végzett, mivel nagy zenerajongó volt. Erkel Ferenc a szülői házban szívta magába a muzsika szeretetét, s itt kezdte bontogatni tehetsége szárnyait. Pozsony és Kolozsvoi Első zenei tanulmányait Pozsonyiján — az Erkel-család ősi fészkében — „a fő nemzeti iskola" nagysikerű pedagógusánál, Klein Henriknél végezte. Tőle tanulta meg egy egész életre, hogy: a művész élete munka, komolyság és szorgalom. Itt gyönyörködött először az opera csodálatos világában, és itt hallotta Bihari Jánost is, a magyar verbunkoszene legkiválóbb mesterét. Innen — középiskolai tanulmányainak befejezése után — Csáky Kálmán gróf meghívására Kolozsvárra, a nagy kultúrájú városba megy. Kolozsvár abban az időben Erdély társadalmi és politikai életének sugárzó középpontja volt. A zenetanító Erkel itt művelte ki magát zongoraművésszé, itt tette magáévá a magyar zene felvirágoztatásának ügyét, s itt telt meg a szíve a szebbnél-szebb magyar-székely népdalokkal. Az ifjú zongoraművész itt ismerkedett meg az utolsó magyar polihisztorral, Brassai Sámuellel, aki a zene elméleti kérdéseivel is foglalkozott, s akitől megtanulta, hogy a haza fogalma elválaszthatatlan a tudomány világától; és itt kötött barátságot Ruzitska György zeneszerzővel és pedagógussal is, aki abban az időben vezető szerepet játszott a kolozsvári zenei életben. Erkel az ő biztatására írta a Magyar ábránd című zongoraművet. A szemerédi kúria zenemestere 1834-ben Steinlein-Saalenstein gróf meghívására rövid időre Ipolyság melett, Szemeréden vállalt zongoratanítói állást a gróf kúriáján, ahol a gróf gyermekeinek tanulmányait irányította, s magát is képezte, mert rendelkezésére állt a kastély óriási könyvtára és hangjegytára. A gróf ismert zenerajongó volt: kastélyában minden héten kamaratársaság gyűlt össze, úgyhogy Erkelnek alkalma nyílt megismerni a zeneirodalom igazi csúcsait, a mesterek műhelytitkait. Ezenkívül a gróffal havonta felrándult Pest-Budára, hogy ne szakadjon el a zenei világtól. Mindennek nagy hasznát vette későbbi pályáján. Emlékezés A magyar színészet hősi korszaka Szemerédröl Pestre került, s véglegesen itt telepedett le. Eleinte a Nemzeti Kaszinóban, majd a német színházban arat nagy sikert, végül a Nemzeti Színház zenekarának az élére kerül, ahol lehetősége nyílik a magyar zenei élet megteremtésére. Erkel felfigyelt az új eszmeáramlatra, mely Európa-szerte mindenki számára egyforma jogot és emberséget, kenyeret és igazságot követelt. Együtt élt, együtt lélegzett korával, a magyar színészet kialakulásának hősi korszakával, amikor Dérynék, Lendvaynék, Laborfalvi Rózák, Megyeriek, Egressyek — mint a magyar nyelv és színikultúra apostolai — ázvafázva, koplalva, nyomorogva küzdöttek a nyelv ügyéért, a magyar költészet és zene diadalrajuttatásáért. Lelkes munkájuk nemzeti hitvallás volt. Az elnémetesítő törekvések idején példamutatóan ebből az áldozatos munkából akarta kivenni részét Erkel Ferenc is „hazafias buzgalommal“, hogy segítse ébreszteni és ébren tartani a nemzet öntudatát. 1837-ben Pesten megnyílt a nemzet színháza, amelyet közadakozás: az ország népe, a munkások Ingyen munkája teremtett elő a semmiből, hogy kulturális fellegvára legyen a nemzet újjászületésének, a nyelvnek, a nemzeti ideálnak,, s egyben magyar földön pódiuma a világirodalomnak és a világkultúrának. Erkel mint a Nemzeti Színház első karmestere, negyven éven át nagy igénnyel a művé szí nevelés ügyét, a nemzeti megújhodás eszméjét szolgálta, és meg volt győződve arról, hogy ezt az eszmét semmiféle politikai erőszak nem tudja megfojtani. Fő célja volt a magyar színészetet a művészet magaslatára emelni. Tudatában volt annak, hogy nemzeti színház nemzeti dráma nélkül el sem képzelhető. A Nemzeti Színház létét már a kezdet kezdetén a német színház veszedelmes versenye és az 1838-as nagy pesti árvízkatasztrófa kockáztatta, de Erkelék és ».Vesselényiék szívóssága, erkölcsi tekintélye és bátor magatartása megóvta a „végenyészettől“. Ekkor siet Liszt Ferenc hangversenykörtújával a bajba jutott árvízkárosultak honfitársai megsegítésére, s ekkor találkozik és köt örök barátságot a két kiváló magyar zenei kortárs. E találkozásuk emlékét őrzi Erkel Rákóczi indulója, amit aztán később Berlioz hangszerel és nagy sikerrel ad elő Pesten. A magyar opera megteremtője A Nemzeti Színház 1840-ben mutatja be Egressy Béni szövegkönyvére írt első operáját, a Bátori Máriát, amelynek dallamgazdagságát, magyar nemzeti muzsikáját, a „benne uralkodó magyar elemet“ egyhangúlag dicséri a korabeli kritika. Erkel ezzel a művével meghódította a közönséget. Még nagyobb népszerűségre tett szert négy évvel később egy másik műve, a Hunyadi László. Ebben már teljes egészében bontakozik ki a nemzeti történelem: az összeütközés az idegen uralom és a nemzeti törekvések, a feudális érdekek és a nép joga közt. A közönség nemcsak a gyújtó hatású muzsikában gyönyörködött, hanem a politikai mondanivalóban is: példátlan lelkesedéssel fogíjdta ezt a remekművet, megérezte a mű mély tartalmát, felismerte az opera jelképes beszédét: a Habsburgzsarnokság ellen való lázadást, a népet jogaitól megfosztó főurak ostorozását. Erkel hazafias forradalmi lángolása lobog ebben a műben. A siker óriási, lenyűgöző. Mikor megszólal a kórus Meghalt a cselszüvő; Eltűnt a rút viszályt Éljen soká a hon . .. a zsúfolt ház lelkes közönsége szinte mámorosán ujjongott, éljenzett: éljenezte Erkelt, aki félreérthetetlenül megjósolta a zsarnok Metternich pusztulását. És ez bátor tett volt. Amit írt, egy ország nevében, a nép nevében, a reformkor lelkesedésének és lendületének a jegyében írta. A jobb jövőbe vetett rendületlen Erkel Ferencre hittel Kossuth, Wesselényi, Vörösmarty gondolatait és érzelmeit öntötte zenébe. További nagysikerű műve volt az Egressy Béni szövegkönyvére komponált Bánk bán, Katona József tragédiája nyomán. Ez legerősebb műve: a nemzet maradandó szellemi kincse. A mű bemutatója 1861-ben volt, a szerző vezényletével. A szabadságharc leverése után, az elnyomatás sötét éveiben a magyar nemzeti szellem újjáéledésének diadalát jelentette. Kicsendül belőle a „közösség“ hangja. Jelentőségét vitatni nem, lehet; minden előadáson zsúfolt ház tapsolt ennek a politikai szónoklattal felérő dalműnek. ,* A kiegyezés évében bemutatott otfelvonásos operájának, a „Dózsa György“-nek alapjául jókai Dózsa-drámája szolgált. A nagy március után a forradalmi feszültségű légkörben nemcsak a témaválasztás, de Dózsa nevének puszta hangoztatása is lelkesítő eszmét, közösségi érzéseket, fájdalmas, keserű, nemzeti önbírálatot szólaltatot meg. Éppen ezért ez az opera a megalkuvás évében szinte „ünneprontás“ számba ment. A művész demokratizmusa túlment a megengedett . határon. Erkelnek ez a műve jelentős lépés a magyar opera útján. A zenekölfő még több dalművel ajándékozta meg a magyar zeneirodalmat. Ezek közül kitűnik a „Névtelen hősök“, az „István király“ és a „Brankovics György“. Erkel Ferencet egész életében elismerés, tisztelet, megbecsülés és szeretet vette körül. S ez a szeretet csak fokozódott, amikor megzenésítette Kölcsey versét, a magyar múlt bírálatának és a magyar jövőbe vetett reménynek, a Himnusz-nak a szimfóniáját. A század egyik legnagyobb költeménye, mint a nemzeti sors költői összefoglalása Erkel megzenésítésében az egész nép — és nem csak a nemesi nemzet — könyörgése lett. Erkel nemcsak muzsikájával, hanem pedagógiai és szervező tevékenységével is beírta nevét a magyar zenekultúra történetébe. Egyik megalapítója volt a Filharmónia Társaságnak, a Zeneakadémiának és az Operának. Egész életében fáradhatatlanul dolgozott. Élete alkonyán igazgatója volt a Zeneakadémiának és főigazgatója az Operaháznak. Mint mintaszerű igazgató, szaktudásával európai színvonalra emelte ezeket az intézményeket. A karnagyi működésének félszázados évfordulója alkalmából rendezett díszünnepen Jókai köszöntésében többek között tömören így jellemezte az országszerte ünnepelt művész géniuszát „A fenségestől kezdve a népiességig, a paloták komoly méltóságától, a tragikum gyászától elkezdve a puszták méla ábrándozásáig, mindent feltalálunk eszményítve Erkel dalműveiben ami magyar, ami a mienk. Ez örökíti meg Erkel alkotásait, míg magyar él. .. “ Valóban: Erkel alkotásai tárgyát legnagyobbrészt a magyar történelemből meríti; szereplői olyan nép bánatát, elnyomottságát, szerelmét és örömét éneklik, amely már megbűnhődte „a múltat s jövendőt“. Fellépése korszakos jelentőségű volt, akárcsak a cseh történelemben Smetanáé vagy Dvofáké, akiket a cseh nemzeti zene legnagyobb alapító egyéniségeinek lehet tekinteni, akik forrón szerették hazájukat, s akiknek alkotásaiból lépten-nyomon kicsendül az édesbús hazai melódia ... A haza- és emberszeretet fennkölt érzését, a kor gondolatvilágát egyforma művészettel szólaltatta meg a zene nemzetközi nyelvén a három nagy művész: Dvorák, Erkel, Smetana. Egyformán szenvedélyesen küzdöttek az elnyomó Habsburgok ellen, s < gyforma lelkesedéssel hirdették a haladás és a forradalom eszméit. Erkel magánéletében rendkívül szigorú erkölcsi mértéket alkalmazott. Szilárd jellemű, meg nem alkuvó, határozott, kemény volt. Minden fényűzése az egyszerű élet, a jó hangszer és a munka volt. Életét az alkotás láza fűtötte. Egy csillaga volt: a lelkiismerete. Ezt követte egész életében. A lélek pa'rancsára hallgatva mindig a tökélete’sség felé tört. Szerénységével, szorgalmával, önzetlen becsületességével minden időben példa lehet. OZORAI FERENC 14
