A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-09 / 23. szám
A pantomim művészetről A „pantomim“ szó görög eredetű. „Mimésís“ annyit jelent: utánzás, „phanto“ pedig annyit, hogy minden. Tehát mindent utánzó. Maga a művészet sokkal régebbi, mint a neve. Azt mondhatnánk, egyidős az emberrel. A mozgással, mozdulatokkal való közlés már az emberi beszéd kialakulása előtt létezett. A későbbi fejlődés folyamán a harcot, vadászatot megelőző szertartás, mely a győzelmet, az állat legyőzését jelenítette meg, szintén utánzó, némajáték, tehát pantomimikus jellegű volt. A görögök dionüszoszi játékai kezdetben csak mozgással, tánccal, pantomímmal történtek, s lassú fejlődés folyamán kapcsolódott hozzá a szövegklséret és alakult ki végül a párbeszéd, a párbeszédes formából pedig a színpadi játék. Az áldozati szertartásokat Is jellegzetes mozgással kísérik, ezekben az istenek ősi mozdulatait vélik Ismételni újra és újra. Spártában az ifjak harci neveléséhez hozzátartozott a tánc, a mozgás, a tanulás. Harcba is ütemes, táncszerű lépesekkel vonultak, fuvolaszóra. A görögöknél a pantomim mint önálló művészeti ág is létezett. A görög „mimus“ vagyis a pantomimot játszó színész, minden esetben férfi, aki különböző álarcokkal játszotta el a női, férfi szerepeket, isteneket és az elemeket. Külön meg kell említenünk a szatírjátékot, mely groteszk mozdulatokkal, csúfondáros vagy tanító történeteket adót elő. A szatír, félig ember, félig kecske, a görögök bohóca. Igen elterjedt volt a görögöknél a pantomim szöveggel, énekkel való kísérése. A rómaiaknál a pantomim szórakoztató cir-' kuszi látványosság. A II. század hanyatló társadalmában csak a pantomim tudott a művészetek közül előremutatóan újat kifejezni. A többi művészeti ág túlélt formák ismétlése volt csupán. — A pantomim kedvelt szórakozás volt a nép körében is. Volt idő Rómában, hogy a drámai színház kongott az ürességtől, és a pantomimszínház zsúfolásig megtelt. A pantomim megbecsült voltát mutatja, hogy Néró császár egyik fejedelmi vendége ajándékul Néró kedves pantomimszlnészét kérte, hogy tolmácsa lehessen keleti hazájában soknyelvű alattvalói között. A rabszolgatársadalmat felváltó feudalizmusban csak az a művészet érvényesülhetett, amely a katolikus vallás szolgálatába tudott állni. A pantomim a középkor passió és misztériumjátékaiban, továbbá az iskoladrámákban él tovább. A miséző pap mozdulatai is egy pantomimikus áldozati szertartás kifejező részei. Világi viszonylatban azonban a középkor nem ad színházat a pantomimnak. Az egyház által üldözött vásári komédiások művelik szabad ég alatt, s hogy a pislákoló és halvány fáklyafény mellett messziről jól láthassák a nézők, a komédiások fehérre festik az arcukat. Innen a fehér maszk hagyománya. — A világi irányzat másik ága a VII. században Angliából terjed át Európába. Angliában a pantomim igen kedvelt formája ekkor a műkedvelésnek és a családon belül Is művelik. A család minden egyes tagja szerepet vállal és kitalált történeteket játszanak el. így fejlődik ki a már nyilvánosan is fellépő híres Harlekin család művészete. A reneszánsz a pantomimművészet újjászületését is meghozza. A XIV. században „Commedia del arte“-szerfien művelik Olasz- és Franciaországban. Vagyis megbeszélt történetet a szereplők sokszor próba nélkül — és előre megírt szerepek nélkül játszanak el. Idővel bekerül a színházba is, ha egyelőre még csak részeként a színdarabnak, — de meg kell mondanunk, hogy hangsúlyos részeként. Pl. Shakespeare Hamletjében az Egérfogó jelenet éppen a?zal válik jelentősebbé, hogy először pantomimmai játsszák el. A barokk kor megteremti a maga táncművészetét, a balettet. Megszületik a balettszerű pantomim, amelyben a történetet vagy mesét eltáncolják — vagyis a forma uralkodik a tartalom felett. E balettek nagy részében klaszszikus görög történeteket dolgoznak fel. így 1705-ben Franciaországban előadják a „Szép Heléna“ oímü balettet. Ezek az előadások azonban a kiváltságosak szórakozását szolgálják. A szélesebb néprétegek mulattatását a pantomim látja el. A XVIII. században a francia comédia del arte hatására a vándorkomédiások színpadán megjelennek a később megszokottá, sematikussá váló pantomim figurák: Kolumbina, Arlekínó és Pantalóne, akik mindig új és új helyzetben kerülnek a közönség elé, szerepük azonban ugyanaz marad. A vásári közönség megszereti és követeli őket, nem hajlandó újakkal felcserélni. Ez természetesen idővel ellaposítja, üres formává alacsonyítja magát a művészetet is. A VIII. század végén teremti meg a pantomim a clown, a bohóc figuráját. Angliában Grimaldi, Franciaországban Deburau nevéhez fűződik a bohóc alakjának megteremtése. Jean Louis Barrault „A szerelmek városa“ című filmben Deburau életét mintázza meg. A XIX. század elején új áramlatok indulnak meg a táncművészet terén is. Párizsban Étienne Decroux kidolgozza pantomim iskoláját a „mim pur“-t. Decroux iskolájában egy olyan testbeszédet alakít ki, amellyel a „mimus“ minden testrészét, Ízületét külön mozgatni képes. Decroux tanítványai Marcell Marceau és Jean Louis Barrault, akik mesterük művészetét a színpadra vitték és világhírűvé tették. Barrault híres pantomim figurája „Baptiste“. Marceau „Bip“ alakításával vált híressé. A század eleje másik nagy mozgásrendszer alkotója a magyar származású Lábán Rudolf. A belső tartalom alkotta természetes mozgás híve. Mozgásskáláit a belső tartalomnak megfelelően építi fel: az akció, reakció és kiegyenlítődés törvénye szerint. E mozgásrendszerrel a pantomimszínész természetes kifejező mozgáskincset nyer, mellyel a burleszktől a tragédiáig mindent ki tud fejezni. Lábánt sokoldalú munkássága egész Európában híressé tette. Kórusai, az általa tervezett május 1-i felvonulások, az egész világon elterjedt táncírása, továbbá a berlini Operában előadott koreográfiái: Goethe Faust-ja, Aiszkhülosz Prométheusza — mind kifogyhatatlan munkabírását és tehetségét hirdetik. Híres tanítványai: Mary Wigman, Harald Kreutzberg, Alexander Swain stb. A baráti szocialista államok között Csehszlovákiában és Lengyelországban volt a pantomimművészet a legmagasabb fokon. Európaszerte ismert pantomimmüvészek a Bratislavában működő Milan Sladek és a Prágában működő Ladislav Fialka, akik Budapesten is nagy sikerrel mutatkoztak be. A „Via Nova“ pantomim együttes szívesen és örömmel látogatott el Csehszlovákiába. Örömét fokozza, hogy mozgásrendszerük alkotója, Lábán Rudolf Pozsony szülötte. A későbbi bayreuthi mozgásrendező innen indult el útjára és itt a színháznál kapta az első benyomásokat. Ifjúsági mozgáskőrussal is itt foglalkozott először. A „Via Nova“ pantomim együttes munkája görög hagyományokon és Lábán mozgásrendszerén alapszik. így a színészethez áll közel és nem a megszokott pantomimmozgást tükrözi. Ez az új út, amelyre az együttes nevében utal. Az együttes 1963-ban alakult, a budapesti XIV. kerületi Hazafias Népfront bizottságának és a kerületi tanács Népművelési Osztályának patronálásával. Első bemutatójuk 1964 júliusában volt, egy teljes estét betöltő görög műsor. Görög versek prózai feldolgozását és a Klyteranestra című görög tárgyú pantomimdrámát adták elő. — 1965-ben a „Viszi a ködőt az idő* című görög tárgyú pantomimjátékot mutatták be az Egyetemi Színpadon, hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére. 1966-ban azonos, műsorral jelentkeztek. 1967-ben ismét pantomimdráma következett, „Űk öten“ címmel. Öt partizánlány hősies magatartását beszéli el a II. világháború alatt egy német táborban. A bemutatókon kívül az együttesnek számos fellépése volt, és öt év alatt eljutotta'k odáig, hogy szeretik és ismerik őket a kerületben és a kerületen kívül is. 1966 januárjában az együttest a Danuvia művek „Gorkij“ művelődési háza vette át a Hazafias Népfronttól. Azóta Itt van az együttes otthona, itt próbál is itt tartjá bemutatóit. Tagjai dolgozó, vagy főiskolát végző fiatalok, akik az évek folyamán művészi kollektívává kovácsolődtak össze. Ma már az együttesnek több egész estét betöltő műsora van és saját közönsége. Több színházi szakember nyilatkozott róluk elismerően a sajtóban is. Reméljük, hogy játékukkal megismerkedve a pantomimot szerető és műértő csehszlovákiai közönség is a szívébe zárja az együttest. DÜKONY MARGIT, a „Via Nova“ művészeti vezetője 14
