A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-06-02 / 22. szám

James Cook fekete lávatufából faragott titokzatos kőfigurákra bukkant, amikor mint caz első európai a Húsvét-szigetek földjére lépett. Felfedezése akkor óriási érdeklődést keltett. Még ma is sok ország számos tudósa töri a fejét rajta, ki, mikor és miért alkotta őket. Senki sem sejthette akkor, hogy alig kétszáz esztendő múlva hasonló rejtély előtt fogunk állni, de ezúttal nem a távoli Polinéziában, hanem itt, a közelben, a Földközi-tenger medencéjében.

Korzika szigetének néhány helyén ugyanis furcsa, egy-három méter magas, kezdetlegesen megmunkált bazalttömböket találtak. Ezek mindegyike embert ábrázol, a szem, az orr, a kar, a nyak s olykor valamilyen nyakék és fegyver megjelölésével.

Honnan kerültek ezek a figyelemre méltó szobrok a szigetre? Mi volt a jelentőségük?

Az, hogy Korzika különböző helyein kőbálványok állnak, már régen ismeretes. De a 19. .századig senki sem törődött velük. Csak Prosper Mérimée francia iró, lelkes régész és -a műemlékvédelem nem kevésbé lelkes propagátora figyelt fel rájuk egy korzikai útja alkalmával, amikor mint a történelmi emlékek főfelügyelője ott járt. Tanulmányozni kezdte őket és elvégezte összeirásukat. Vázlatokkal kiegészített megfigyeléseit 1840-ben Feljegyzések korzikai utamról címen könyvalakban is megjelentette. A legérdekesebb felfedezésekre Fontanaccióban, Approccianiban, nem messze Sollacerotól és a Cervariccio közelében levő kőkorszakbeli temetkezőhelyen bukkant. Prosper Mérimée felhívásai és javaslatai e történelmi emlékek megmentésére sajnos feledésbe merültek. így történt azután, hogy azóta a történelem előtti ember sok remek művészi alkotása megsemmisült Minthogy senki sem törődött velük, a szépen faragott kőkoloncokat a derék falusiak felhasználták házépítéshez, vagy egyszerűen kikövezték vele az udvarukat. Szerencsére a kegyes macchia, ez a földközi-tengeri sűrű bozótféleség benőtte a legszebb példányokat, s a kőbálványok, viharos korok néma tanúi háborftatlanul várhattak felfedezőjükre.

Feltámadásuk napja száz évig váratott magára. 1954-ben a Francia Tudományos Kutató Központ (CNRS) megbízásából Korzikába utazott Roger Grosjean régész, aki hozzákezdett a sziget rendszeres átkutatásához, és érdekes felfedezéseket tett, amelyek a legjelentősebb újkori archeológiái eseménynek számítanak.

A feledés teljes homályából lassan-lassan előléptek a korzikai „megalitikus kultúra“ árnyai. A történelem előtti időkben egy ismeretlen nép lakta Korzika szigetét, s a korai kőkorszakban kősirokat és keskeny kőkoloncokat emelt kultikus célokból a sziget különböző részein. Korzika őslakóinak legrégibb sírjai mintegy ötezer évvel ezelőttről származnak. Két méter mélyre a talajba beásott kőépítmények voltak ezek, amelyekre földből kis halmokat emeltek. Az ilyen halomba állították bele az ún. megalitokat (magyarul „nagy kő“), Ezek a halott elpusztíthatatlan pót-testét jelképezék, amelyben tovább fog élni a lelke.

Később a sírokat már nem mélyítették be a földbe. Ebből a korból (kb. 3500 év elöttről) származnak a dolmenek, amolyan kőasztalok. Ezek több tartó- és egy fedőköből asztalszerűen összeállított sirkamrák. Korzikán eddig nem egészen száz hasonló dolment találtak. Környékükön már tökéletesebb megalitok álltak. Négy méter magas és egy méter széles példányok is voltak közöttük, és fölfelé mindegyik kiszélesedő. Ezeket menhirejknefc hívják, (hosszú kő). Emberi kéz faragta ki e kőbálványokat, amelyek idők folyamán egyre jobban emberi alakot kezdtek felvenni. Az őskori művész először csak a fejet és a hátat jelölte. Később a megalitikus kultúra művészei egyre hűbb emberi képmást adtak a szobroknak. A menhirek akkor már nem sírkövek voltak, nem állnak már okvetlenül a dolmenek közvetlen közelében, és egészen más, de még mindig kultikus jellegűek.

Roger Grosjean a legjelentősebb emlékköveket eredeti helyükön állíttatta fel és hozzáférhetővé tette a közönség számára. A legjelentősebb menhir-csoport Filatosában található. Mindjárt o bejáratnál ott áll egy eukaliptuszfa árnyékában Korzika legnagyobb menhire, az ún. Filatosa V. Három méter magas és csaknem egy méter széles. Az arc jelölésén kívül elöl kardot és tőrt is látni a kőalakon.

1964-ben Roger Grosjean a Cauria domb lábánál, egy ősrégi kőfalmaradvány alatt újabb menhir-csoportra bukkant. Volt közöttük kettő, amitől szó szerint elállt a lélegzete. Valamennyi eddigi lelettől eltérően, a különleges mintájú fegyvereken kivül észreve,zetően kezük is van, s ami a legfigyelemreméltóbb, a fejen kétoldalt kb. három centiméter mély nyílások. Ezek nyilván valaminek az odaerösítésére szolgáltak ... S ez vezette Grosjeant egy rendkívül érdekes elmélethez.

Korzika legrégibb történetéről és a sziget őslakóiról alig tudunk valamit. De annál több □ feltevés. Egyesek azt állítják, hogy Korzikán ókrétai kultúra volt, mások, hogy a korai kőkorszak elején kelta ibérek telepedtek meg itt, más őstörténészek viszont, hogy északafrikaiak. De senkinek sem sikerült elméletét bizonyítékokkal alátámasztania. Grojean munkához látott. A legnagyobb figyelmet a fegyverekkel, pajzsokkal és tőrökkel ábrázolt szobrokra fordította. Az emberek, akik ezeket megalkották, a köbaltán és a csontból készült nyílhegyeken kívül semmiféle fegyvert sem ismertek. És szoboralkotásaikon mégiscsak egyszerre harcieszközök jelennek megl Honnan vették őket?

E kérdésre éppen a Cauria domb alatt feltárt leletek adták meg a választ. Éppen az a két menhir, amelyeknek lyukak, mélyedések voltak a fején. A egész kezdett logikusan okoskodni. És egyszerre minden igen egyszerűnek látszik.

A fegyverrel faragott menhirek azokat az ellenséges harcosokat ábrázolják, akik megtámadták a szigetlakokat I

Az ellenséges harcosok új kultúrát hoztak erőszakkal Korzikára. Grosjean ezt a nagy kerek építmények után torreani kultúrának nevezte el. E civilizálió képviselőinek, a szigetlakok ellenállását leküzdve, sikerült megvetniük a lábukat és leigázni őket. Bizonyítja ezt az a tény, hogy saját építkezéseikhez felhasználták legyőzött elődeik menhirjeit. Sok bizonyítékot talált erre Grojean Filatosában és a sziget keleti részén.

A menhireken ábrázolt fegyverek és más eszközök alapján ma bizonyos mértékig indentifikálni lehet a hódítókat. A kutatások ugyan még nem értek véget, de előzetes következtetéseket már le lehet vonni. Rendkivüli jelentőségük van e szempontból a Cauria haiom lábánál felfedezett menhireknek. A figurák fején levő nyílásokról arra lehet következtetni, hogy a szkulpturák alkotói, igyekezvén a leghűbben ábrázolni legyőzőiket, az ismeretlen gyilkos fegyvereken kívül az ellenség sisakját is ábrázoták. A kőkoloncon készített nyílásokba szarvakat illesztettek, amelyeket egyes törzsek az ellenség megfélemlítésére és a rendkívüli erő szimbólumaként viseltek. Grosjean ebből arra következtet, hogy Korzika meghódítói valószínűleg shardanok voltak, egy harcias földközi-tengeri nép, amely hasonló fegyvereket, harci eszközöket viselt.

Ha beigazolódnak Grosjean archeológus feltevései, egy több ezer éves detektívtörténet nagyszerű végkifejlődése bontakozik ki előttünk. A régészek érdekes bizonyító erejű dokumentumok alapján népirtással vádolják a shardanokat. Egy élethalálharcban hazáját elvesztő nép kőbe véste ellenségének vonásait, és szobrokban hagyta a világra a rajta elkövetett jogtalanság élő vádiratát.

A. C.

ritt