A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-02 / 22. szám
Méregbe jövök, ha azt hallom, hogy ez az ország legelmaradottabb járása, holott alighanem így igaz. különösen ha madártávlatból nézzük. Kezdjük azzal, hogy ennek a vidéknek nincs vasútja, közutai is irgalmatlanul roszszak, utazni tehát csak autóbusszal lehet, viszont még autóbusz sincs elég, így reggel és délután (munka után) ezek az autóbuszok heringdobozokkó változnak. Folytassuk azzal, hogy valódi ipari üzemük egyetlenegy van csupán, a pótori szénbánya, 1.800 alkalmazottal (a járást kb. 45 000 ember lakja). Városa egy sincs. * * • Mégis dühít, ez az „elmaradott" jelző, amit úton-útfélen hallani. Egyrészt a járás iákéinak megbélyegzését érzem belőle, más-* részt szándékot: e vidék lakóit hibáztatni az elmaradásért. Pedig véleményem szerint ezeket az embereket a legkevésbé lehet okolni az ipar fejletlensége, az utak rossz minősége, az utazási kultúra hiánya stb. miatt. Az zése legalább egy napjába került. (S kinek ne lenne valami ügye a hivatallal?) Vajon ki tudná összeszámolni az' így elpocsékolt munkaidőt? Hogy az említet hét községet miért a zólyomi és miért nem a lévai járásból csatolták ide, nem -tudni. Az új nagykürtösi járás lakóinak nemzetiségi megoszlása a következő: 68% szlovák, 31,7% magyar. Ha a lévai járásból magyar falvakat csatoltak volna ide, akkor a százalékaráYiy megváltozik. De ezt csak mellesleg említem meg. (Az új járás január 1-ével jött létre, tehát szervezői még mitsem tudhattak a Csemadok KB márciusi állásfoglalásáról). Keresem az új Járási Nemzeti Bizottságot. Még nincs itt, mondja egy beavatott, csupán a választások után költözik Nagykürtösre. De a hivatal irodái már készülnek, megnézhetem. Nincs sok látnivaló egy készülő hivatalon, mégis elballagok a mutatott irányba. Háromemeletes épület. A földszinten semmi, az emeleten kőművesek dolgoznak, ők küldenek a harmadik emeletre, ahol állítólag már „működnek az elvtársak“. Az emberek többsége örül az új járásnak, amely korántsem új, hiszen a volt kékkői járást „csinálták vissza", hozzácsapva a zólyomi járásból hét falut. Hogyne örülnének! A losonci járás amelyből most kivált, kész közigazgatási monstrum volt. Néhány falu 70—80 km-nyire esett a járási székhelytől. Ha az embernek valamilyen aprócska ügye támadt a járási hivatalokban, elintéországatyák minden időben mostohán viselkedtek e vidék iránt. Hogy miért? Sok oka van. Az egyik ok, hogy határvidék, tehát sokak szerint „bizonytalan terület", kockázatos itt minden nagyobb beruházás. Mégis: az itteni ember semmivel sem elmaradottabb mint mondjuk a zólyomvidéki, árvái, vagy akár a csehországi. Pontosabban: ha az átlagot veszem, szelemi fejlettségben semmiben sem marad mögöttük. Sőt, Miután két kultúra mezsgyéjén él, (a csehszlovákén és a magyarén), s jobbára két nyelvet beszél, alighanem többet is tud a világról mint az ország lakosságának nagy átlaga. S ez a tény ma a televízió korában fokozottan érvényes. S mindez a járás mindkét nemzetiségére vonatkozik. Viszont anyagi lehetőségeik meg sem közelítik az iparilag fejlettebb szlovák s pláne cseh vidékek lakóinak lehetőségeit. Hiszen a lakosságnak mindössze 4,8 %-a dolgozik az iparban (kb. 3000 ember „jár el" más vidékre, főleg Csehországba dolgozni). Ennek ellenére (alighanem a szövetkezetek jóvoltából) egész falvak épülnek át, a lakásépítés hallatlanul gyors, azt hiszem ezen a téren sincs lemaradás. Benyitok az ajtón, de nem látok egyetlen „működő elvtársat" sem. Helyette egy fésülködő kisasszonyt, talán egy leendő titkárnőt, aki zavarba jön. Nekem sem jut hirtelen más az eszembe, minthogy megkérdezzem, nem tudja-e, hol székel a Csemadok járási titkársága? Nem tudja, de nagyon kedvesen mosolyog. Kérdezzem meg az elnök elvtársat, mutat egy ajtóra. Az elnök elvtárs nem jön zavarba, éppen telefonál. Az irodában nincs is más, mint hét
