A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-26 / 21. szám
I A MINIÉRT SZTRÁJKOLNI IS KÉSZEK! — Az eset Liverpoolban történt. Pat Newman, egy elektromos készülékeket gyártó üzem 19 éves titkárnője, különös előszeretettel viselt miniszoknyát. Megtekintette azonban a „Bonnié és Clyde“ című filmet, melynek hatására másnap hosszú szoknyában jelent meg munkahelyén. A csinos lány hozzászokott a férfiak sóvárgó pillantásához. Ez alkalommal azonban munkatársai kinos hallgatással és elégedetlenséggel fogadták. A néhány száz munkást foglalkoztató hatalmas'csarnokban Pat öltözékét a férfiak szórós tekintettel követték. Bár régebben Pat volt a gyár kedvence, ezen a napon barátságtalan fogadtatásban részesült. Kezdetben nem sejtette, mi lehet az alkalmazottak elégedetlenségének oka. Az üzem igazgatósága is rövidesen kénytelen volt leszögezni: a munkaerkölcs határozottan hanyatlott. Egy szép napon Pat egész kötegre való le. velőt kapott. A levelekben 5000 alkalmazott alábbi közös kérelme állt: „Kedves kisasszony! Arra kérjük, mondjon le arról az „elátkozott“ szoknyáról, tegye meg érettünk ezt a kis ál dozatot. ürömét és felfrissülést jelentett számunkra, ha ünt miniszoknyában láthattuk és — engedőimével — megpillanthattuk szép lábéi,- Olyan szorongató érzés fogott el bennün két, hogy dolgozni is képtelenek vagyunk Kedves Pat, térjen vissza a miniszoknyához, mert ellenkező esetben: sztrájkba lépünk...! Pat Newman újra minit visel. Az alkalmazottak éppúgy kedvelik, mint régebben. Az üzem igazgatósága ráadásul jutalomban részesítette — hisz ő nyújtotta a legnagyobb teljesítményt! SZESZÉLYES bJYÁR elmen kerül filmszínházainkba flfl Menczel fiatal cseh rendező második filmje. If. Menczel „Szigorúan ellenőrzött vonatok“ c. alkotása a közelmúltban Oscar-díjat nyert.) A Vanőura mü alapján készült vígjátékban Rudolf HruStnsklj, közismert cseh színész kiváló teljesítményt nyújt. Partnere Jana Drchalová. Állítólag ez a film fogja országunkat képviselni a cannes-l filmfesztiválon. A PÁRIZSI ÉJSZAKÁK KIRÁLYNŐJE. — A nyugat-európai vendégek jól ismerik a „Le Plgalle“, a „Les Follies Plgalles“, a „Le Sphinx‘r és Párizs más éjszakai mulatóhelyeit. A város tíz leghíresebb mulatóhelyének, két színháznak és egy hatalmas garázsnak tulajdonosa Helena Martini, aki férje halála óta maga végzi ezen vállalkozások ügyintézését. A 20 millió frank értékkel felérő vagyon kezelése egy hölgy számára nem a legegyszerűbb, Martini asszony azonban Jól kiismeri magát a dolgában, hisz életpályája sohasem volt gondtalan. Krakkóban született, apja francia, anyja lengyel nemzetiségű volt. A megszállás éveiben négy évet töltött koncentrációs táborban. Párizsba a felszabadulás után került, ahol pénz és ismeretség nélkül vágott neki az életnek. Most elhatározta, gazdag élményeit emlékirataiban örökíti meg. ÉS HA LEMOSSA AZ ESŰ? - Tokió utcáin tavasszal újra megjelentek as alkotóházban szenvedő férfiak, akik a járda kövezetére mázolják „alkotásaikat“. Munkálkodásukat a járókelők nagy érdeklődéssel és kritikus szemmel figyelik. Ezúttal a francia diákok is csatlakoztak japán kollágáikhoz, akik fillér nélkül — autóstoppal jutottak az országba. I I 18