A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-05-26 / 21. szám

Kicsit meghökkenve, kicsit mosolyogva, kicsit 'fanyar ábrázattal vettem kezembe azt a sokszorosított Határozatot, amit a napokban a megbízotti hivatalban osztottak szét a kerületi kultúrügyi osztályvezetőknek. Kicsit meghökkenve, mert olyan szervezet határozatáról van szó, amely nem létezik, amelynek nincs székhelye, amelynek nincs neve és tagsága. Valahol összejöttek — állítólag 38-an — (miért éppen harmincnyolcán?) hogy megtárgyalják a dél-szlovákiai szlokákok helyzetét. Egyesek szerint Pezinokban (Rofnícke noviny 1968. 4. 4.) mások szerint a megbízotti hivatalban (Eud 1968.

4. 5.) gyűltek össze.

Azzal már adós marad a röpirat, hogy kik választották ki azokat az embereket,

akik ezen a „hol volt, hol nem volt“ gyűlésen részt vettek. Habár Frank elvtárs megpróbálta mentegetni utólagosan az Űj Szóban, hogy miért volt szükség e gyűlés összehívására, de ez még nem mentség a valótlan tények terjesztésére. (Mert ha felkérnék Frank elvtársat, hogy bizonyítsa be: hol szerveztek a magyarok illegális gyűléseket, vagy a Csemadok vezető funkcionáriusai közül ki az, aki bujtogat, azt gondolom, igen kényelmetlen helyzetbe kerülhetne, bizonyító adatok híján.) S egyáltalán, miért kell annak a népnek félni a jogos követelései miatt, amely államalkotó. Miért kell bujkálva, a névtelenség homályába burkolóznia, ha jogos sérelem érte, különösen most, a demokratizálódási folyamat kellős közepén? Azért, mert van ebben a röpiratban valami, ami nem demokratikus, ami nem emberséges, ami nem szocialista — s ezt azok, akik írták, nagyon jól érezték — s ezért tartották jónak a névtelenségben maradni. Különben, ha nem lenne rejtegetni valójuk, akkor felléphettek volna sérelmeikkel bármelyik dél-szlovákiai városkában, vagy községben a népgyűléseken, pártkonferenciákon, s különféle fórumokon, ahol a délszlovákságnak túlnyomó része hivatalt tölt be, Illetve vezető funkciókban van.

A megdöbbentő mindebben az, hogy ezt a. Határozatot, amely a rágalmazás fogalmát teljesen kimeríti, s amelyen se aláírás, se semmiféle megjelölés nincs, hogy kitől származik, a Kulturálisügyi Megbízotti Hivatal terjeszti.

De térjünk a lényegre: mit is akarnak ezek az emberek, akik külön örömmel üdvözlik a Kassai Kormányprogramnak azt a részét, amelynek értelmében a soviniszta gyűlölet ezreket és ezreket kényszerített szülőföldjének az, elhagyására, amelynek értelmében katonasággal vették körül a falvakat, hogy a kitelepítés elől ne szökhessen meg senki sem, amelynek szellemében kopaszra nyírták az embereket, ha anyanyelvükön szólaltak meg, amelynek értelmében a nemzetiségek elől elzárták a legalapvetőbb emberi jogokat: az anyanyelven való tanulás, s az anyanyelven való megnyilatkozás minden formáját.

A röpirat említést tesz arról, hogy míg a Csemadok megalakulásával megteremtették az előfeltételeket a dél-szlovákiai ‘ magyarság nemzeti és kulturális életének felvirágoztatására, addig a Dél-Szlovákia területén élő szlovákság és az áttelepült szlovákok a Matica slovenská egyes osztályainak megszüntetése miatt nem tudták szervezni és irányítani saját nemzeti és kulturális életüket. De kérdem én: hát hihető ez? Hihető, hogy akkor, amikor a törvényadta jogok minden lehetőségével szabadon élhettek, amikor a Csemadok alapszervezetek megalakulása elé a helyi községi vezetők sokszor nehézségeket gördítettek, a magyar NÉPES-t megszüntették, a magyar Faluszínházat felszámolták, az önálló könyvkiadót megszűntették,

a magyar iskolák alakítását a magyar falvakban nem szorgalmazták, hihető akkor, amikor az itt élő magyarságnak egyetlen hivatásos színháza van Komáromban, hogy az öntevékeny Csemadok színjátszókörök és tánccsoportok elnyomták a helyi kultúrházakban szabadon fellépő szlovák együtteseket? Ugye, hogy nem?

A Határozat a továbbiakban megállapítja, hogy Dél-Szlovákia egyes helyein sok esetben az a paradox helyzet áll fenn, hogy a szlovák gyermekeknek nincs módjuk ifiég az alapműveltséget sem megszerezni saját anyanyelvükön. Valóban fennállhat ez az eset. De az iskolatörvényt nem a magyarok alkották, mely szerint 4—5 gyerek részére nem nyithatnak külön osztályt, s ha egy-egy községben csak 8—10 szlovák család van, akkor bizony előfordulhat, hogy ezek gyerekei nem tudnak hova járni iskolába. Ez azonban igen ritka kivétel, mert tudjuk, sokkál gyakrabban előforduló eset, hogy a magyar lakosságú faluban nincs magyar iskola és a magyar gyerekeknek kell szlovák iskolába járniuk.

De nehogy azt higgye valaki, hogy ez öröm a Határozat megfogalmazóinak. Pedig mi is rosszalljuk, hogy a magyar gyerekeket szlovák iskolába kényszerítik sok helyütt, és a fent említett felemás emberekké válnak, akik se szlovákul, se magyarul nem tudnak helyesen beszélni, akiknek se szlovák, se magyar kultúrájuk nincs, s csak kárára vannak mindkét népnek, s különösen a szlovák iskoláknak, ahol rájuk való tekintettel nem tudnak az előírt tananyagban előre haladni, s így az egész iskola rovására történik lemaradásuk. Üdvös lenne, ha ezeket a gyerekeket már az iskolába íratáskor felvilágosítanák helytelen elhatározásukról, nem pedig akkor, amikor már egy életpálya küszöbén tudatják velük, vagy döbbennek rá saját maguk, hogy rosszul választották meg az iskolájukat. (Mert azt hiszem, világos, hogy nem azokról a gyerekekről van szó, akik magyar iskolában végeztek, hanem azokról, akik magyar létükre szlovák iskolába jártak, s mivel többre nem tellett erejükből — elmentek tanítónak.) Ez nemcsak a szlovák, hanem a szlovákiai magyar iskolaügynek is használna. De azt hiszem, hogy ezen a területen még sok javítani való akad. (Ha másra nem is gondolok, csak arra, amit az Üj Sző nemrégiben közölt az egyik Ipoly menti faluról, ahol az iskola igazgatója, miután megtelt a magyar osztály, a szlovák osztályba íratta be a magyar gyerekeket.) Sokkal inkább bosszantó, hogy ők követelik Lőrincz Gyula leváltásátf-'Szért, mert egyszer kimondta azt, amit tud amúgy is mindenki, aki itt élt ebben a köztársaságban — hisz élő tanúk vagyunk — hogy tőlünk senki nem kérdezte 1918-ban, hogy hova akarunk tartozni, de nem kérdezték

1938-ban sem — s ezt a Határozat írói „elfelejtették“ idézni Lőrincz Gyula cikkéből.

De hadd tegyem fel a kérdést az ismeretlen gyűlésezőknek: Önök nem voltak ott, vagy nem olvasták a pozsonyi főiskolások

Í nagygyűléséről szóló híreket? Nem ott tették fel azt a kérdést, hogy:,„Hol van a mi Tisónk?" „Bűnös volt-e Hlinka?“

Kik hát azok, akik megrontják a népek és nemzetek együttélését? Kik azok, akik a republika szétforgácsolására törtek a múltban, és ilyen-generációt neveltek? És egyáltalán, kik azok, akik titokban gyűléseznek, és „uszító politikát“ folytatnak?

A Határozat szerkesztői bizonyára „elfelejtették“, hogy a Kulturálisügyi Megbízotti Hivatal által terjesztett röpiratokra nem írták oda, hogy hol volt a gyűlésük, milyen szervezet rendezte, és nem írták alá az általuk kiadott „okmány“-t. _Ü3 illegális szervezkedés valami, akkor ez tökéletesen az volt, és arcátlanság másokat vádolni azzal.

Mi a demokratizálódási folyamatban a demokratikus eszméket üdvözöljük, s nem pedig az olyan intézkedésekhez való viszszatérést, amelyek egy cseppet sem nevezhetők demokratikusnak: ártatlan -emberek kivégeztetését, meghurcolását, a kitelepítéseket, s a jogfosztottságot. Minket már igen sok mindennel megvádoltak, üldöztek igaztalanul: apáink ott harcoltak a Szlovák Tanácsköztársaság katonáinak soraiban, ezért szenvedtek börtönt, s akik ütötték őket, húsz hold földet kaptak. Részt vettek a kommunista párt megalakításában és harcaiban, s puskatus volt a bérük: harmincnyolcban béketüntetéseket rendeztek Hitler, s a fasizmus ellen, s a végén fasisztáknak kiáltották ki őket; a köztársaság megvédésére nagygyűléseket szerveztek Kassán, Tornócon, Gútán, Komáromban, s minket vádolnak a haza szétdarabolásáyal; mint partizánok részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, csak sajnos, ezt nagyon kevesen tudják, illetve ■ tudatosítják, s kitelepítés, meghurcolás és jogfosztottság volt a felelet. (Amikor Kozlov élvtárs megjelent az SZNP húszadik évfordulóján és érdeklődött Pataky Pál partizán csoportvezető iránt, akkor júettek Pozsonyról a migléci szövetkezetbe, hogy a traktorról egyenesen az ünnepélyre vigyék.)

Mi nem rendezünk illegális gyűléseket A demokratizálódási folyamatban megtaláljuk a módot a hibák nyílt, őszinte feltárására. Nem vezet minket sem nacionalista, sem . soviniszta gyűlölet, hanem a dolgok igaz rendezése, az emberi jogok szükségszerű megteremtése utáni vágy.

Mi őszintén kívánjuk, s kívánjuk a szlovák népnek, hogy a cseh néppel közösen rendezzék el egymáshoz való viszonyukat, de ugyanakkor, amikor a szlovákok követelik, hogy végre egyenrangú polgárai lehessenek e hazának, ne akarják ugyanettől a jogtól megfosztani az itt élő nemzetiségeket, illegális uszításokkal ne igyekezzenek torz képet festeni a való helyzetről, s nem utolsósorban ne vádoljanak ismeretlen, magukat megnevezni nem akaró emberek bennünket olyan dolgokkal, ami nem minket illet.

GYÜRE LAJOS 14

Ne fessenek torz képet a való helyzetről