A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-26 / 21. szám
V V •• •• AZ OROMBE UROM VEGYÜLT... NYÍLT levél DOMINiK iatarka íróhoz Tisztelt Író Űr! önnel együtt résztvevői voltunk 1968. április 29-én egy gyűlésnek, amelyen a Matíca slovenská barátainak párkányi klubja alakult meg. Mi a szlovák kultúra őszinte tisztelőiként lőttünk erre az összejövetelre, mert a Matica slovenská haladó hagyományai és humánus célkitűzései reményt ébresztettek bennünk arra, hogy Szlovákia vegyes nemzetiségű déli részén ez egy jelentős lépés lesz a kulturáltabb jövő, az emberibb kapcsolatok megteremtésének útján. A zsúfolásig megtelt kultúrotthon közönsége előtt — amelyről a városi nemzeti bizottság egyik dob gozőja kijelentette, hogy ennyi szlovákot még nem látott itt együtt — több beszéd, nyilatkozat és hozzászólás hangzott el, kitöltve a mindvégig érdekes, több mint négyórás programot. Mindjárt a bevezető hangneme vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk, mert a Matica slovenská humánus, progresszív programjával jóformán semmit nem foglalkozott, ehelyett azonban helyet kapott a beszédben az itt élő magyar kisebbséget közvetve és közvetlenül támadó vádaskodás, mely szerint a Csemadok nyilatkozata tele van túlkapásokkal, helyenként irredenta követelésekkel és a magyar sajtó szerint a magyarok azt követelik, hogy ezen a területen a magyar nyelv legyen a hivatalos, a szlovákok kisebbségben és elnyomásban élnek több környező községben, főleg, ahol nincsenek szlovák Iskolák. Nem akarjuk ismételni a beszéd minden gondolatát, hiszen ön is végighallgatta. A bevezető beszédnek nyilvánvaló hangulatkeltő célzata volt és hogy milyen eredménnyel járt, azt igazolta a viharos taps, és a helyeslő közbekiáltások. Éppen most, amikor a testvériség szellemére volna a legnagyobb szükség, kiábrándítóan hatott a szónok, (mellesleg nem egészen két éve párkányi lakos) helytelen és hiányos információi révén felbuzditott közönség ujjongása. Mert mikor ujjongott a közönség a legjobban a gyűlés folyamán? Akkor, mikor a szónokok bizonygatták a magyar kisebbséggel szemben eddig alkalmazott politika helyességét, amikor a kisebbségi követelések jogtalanságáról beszéltek és akkor, amikor azt szorgalmazták, hogy a jövőben minden téren még következetesebben folytassák eddigi politikájukat a kisebbséggel szemben. Igaz, volt olyan hozzászóló is, aki felháborodott „fuj“ kiáltásokat és füttyöt aratott. Ez a több mint húsz év óta itt élő szlováK ember arról szólt, hogy mindig jól megértette magát a magyar, polgárokkal és ezután Is testvéri együttműködésben akar velük élni. Láttuk önt, hogy figyelemmel kíséri a többi hozzászólást' is, amelyek majdnem kivétel nélkül mind a nemzetiségi kérdéssel foglalkoztak, egyoldalúan taglalták a szlovák emberek valódi és az egész szlovákság vélt sérelmeit a magyar kisebbség részéről. Ügy véltük látni, hogy kissé nyugtalanítja önt az itt kialakult atmoszféra, melynek hangadói főleg a helyi és környező falvak lakosaiból kerültek ki. Ezek a hangadók említésre sem érdemesek, mert hangjuk nem a közeledés és testvériség ügyét szolgálta. Dr. Kováénak, a Matica slovenská képviselőjének és Ján Poliak kritikusnak higgadtabb, tárgyilagosabb hozzászólásai megelégedéssel töltöttek el bennünket, mert a megértést szorgalmazták és kulturális aktivitásra buzdították a megalakult szervezet tagjait. Nem lehet azonban elmenni figyelem nélkül Dr. Okáli felszólalása mellett, akinek magyarellenes uszítása a háború utáni évek jogfosztottságának hangulatát idézte. Dr. Okáli irredentizmussal és sovinizmussal vádolta a Csemadokot és különösen kikelt a galántai rezolúciő azon tétele ellen, amely szerint követelik: „revízió alá kell helyezni a Kassai Kormányprogramnak a nemzetiségeket érintő részét, a reszlovakizáció, deportálás, áttelepítés átértékelését, az érintettek rehabilitálását, anyagi kárpótlását, valamint ez akciókat közvetlenül szervező személyek nevének nyilvánosságra hozatalát és felelősségre vonását“. Hát igen, nagyon sok csehszlovákiai magyar ember keserű szájízzel emlékezik a nevére, hiszen az ő saját szavai szerint is „oroszlán része volt a magyar kisebbség kitelepítésében“ és Csehországba való deportálásában, ahol marhavagonokból árulták a magyar munkásokat cseh nagygazdáknak. Ez a dr. Okáli most azon sajnálkozott, hogy az akkori akciókat nem lehetett befejezni az ő elképzelései szerint. Azt mondta, hogy felelősséggel csupán a szlovák népnek tartozik, amiért nem sikerült az egész magyar kisebbséget erről a területről eltávolítani, de semmiképpen sem tartozik felelősséggel az akciók szervezéséért a kisebbséggel, szemben, mivel ezek az akciók a második világháború tényleges eredményének következményei voltak és „nem szüntethetők meg papírrezolúciókkal“. Vádolta az egész magyar kisebbséget a München előtti köztársaság szétbomlásában való részvételért. Tisztelt író úr! Bizonyára önnek is feltűnt, hogy dr. Okáli felszólalása semmilyen összefüggésben nem volt a Matica slovenská nemes küldetésével. A gyászos emlékű kollektív vád felélesztésével igyekezett hallgatósága előtt igazolni tetteinek helyességét. Szomorú tanúi voltunk, hogy a hosszú éveken át hiányosan és helytelenül informált szlovák közönség milyen viharos tapssal jutalmazta ezt az uszítást. A bevezető beszéd mellett dr. Okáli hozzászólása kitefjesítutte a nacionalista hangulat dominálását. Ez nemcsak hogy a Csehszlovák Kommunista Párt akcióprogramjával nem egyeztethető össze, <de a jelen helyzetben, figyelembe véve Párkány specifikus helyzetét, különösen káros lehet a szlovák és a magyar nemzetiségű lakosság kölcsönös bizalmára. Húsz éven keresztül nem voltak itt említésre méltó nemzetiségi súrlódások. Most, amikor városunkban a legközelebbi időben üzembe akarjuk helyezni a négy évi nehéz munkával épített és annyira várt Cellulóz és Papírkombinátot, a legnagyobb szükségünk van a kölcsönös bizalomra, megértésre és összefogásra, akkor olyan emberek akarnak éket verni a két nemzetiség közé, akik városunk és környékének problémáit csak mások szubjektív és tendenciózus információi alapján ismerik. Szeretnénk megjegyezni, hogy tudomásunk van nekünk is sok visszásságról és helytelen megnyilvánulásról mindkét nemzetiség részéről. A szórványos és egyéni túlkapásokat mi elítéljük és semmiképpen sem tartjuk helyesnek ezeket nyilvános gyűléseken vagy a sajtóban a nagyközönség előtt ismertetni, mert csak táptalajt nyújthatnak káros szenvedélyek terjedésének. Minden szer vezet egyik fő feladata kellene hogy legyen — az ilyen szenvedélyektől fűtött tagjait elmarasztalni. De ne csak a szervezetekre és intézményekre támaszkodjunk — értessük meg minden emberrel, hogy a barátság szellemében küzdjön egyénileg is közös életünk, közös jövőnk megszilárdításáért. Az egész összejövetelnek volt azonban egy további nagyon józan, értékes hozzászólása is, amelyből a humánum áradt. Ez a felszólalás az öné volt, tisztelt író Űr! ön a kultúráról beszélt, a kultúra értelméről és feladatáról. A kultúráról, amelyet nemcsak az irodalom és a szépművészet képvisel, hanem sokkal általánosabban és sokkal emberibben: „az emberek egymás közti kapcsolata, az emberek társas és közösségi viszonya". Kár, hogy a hozzászólók többsége nem értette meg az Ön által kifejtett gondolat mélységét. Ha megértették volna, akkor megértették volna azt is, hogy az igazi kultúra a nemzetek fölött áll, mert általánosan emberi. Az igazi kultúra tiszteletben tartja minden nemzet sajátos jellegét. A kölcsönösen tiszteit, sajátos kultúra által a különböző nemzetiségű emberek közelebb kerülnek egymáshoz, megismerik egymást és ami a lényeg: megértik egymást. Ez a gondolat lehetett volna a gyűlés egyik vezérgondolata, különösen a Matica slovenská és a Csemadok kapcsolatának ápolása terén, mely nagyon hasznos lett volna, ha helyet kap a rezolúcióban is. Sajnos, hogy nem így történt és tudjuk, hogy ez nem Önön múlott. A jelen megújhodási folyamat következménye, hogy társadalmunk minden rétege aktívan részt kér a közügyek megoldásában, valódi és vélt sérelmek orvoslását keresi. A Szlovákia déli részén élő szlovákság felfedezi, hogy van egy Csemadok, egy magyar kisebbségi szervezet, amely működik, amely tömöríti a magyar kisebbség embereit és amelynek nincs megfelelője szlovák vonalon. A szlovákok sérelmesnek érzik, hogy kulturális téren hátrányosabb helyzetben vannak a kisebbségi vidéken, mint maga a kisebbség. Ez az egyik fő motívuma a Matica slovenská feélesztésére irányuló lelkes igyekezetnek. Az igazság megértéséhez szükségesnek tartunk kifejteni néhány gondolatot, amit éppen az ön beszéde inspirált bennünk, ön szerint a kultúra legfőbb, legáltalánosabb megnyilvánulása az emberi érintkezés, a gondolatközlés. Az emberi érintkezés, főleg a beszéd a közös nyelv folytán nyer humánus értelmet, a közös nyelv folytán, mely minden nép elidegeníthetetlen, legszentebb öröksége. Tehát minden nép kultúrájának legfőbb hordozója a nyelv. Ezek szerint egy nép kultúrája ott lüktet mindenütt, ahol emberek, dolgoznak, ahol emberek beszélnek. Szlovákiában a szlovák nemzetiségű emberek feloldódnak a munkahelyek, gyárak, hivatalok és számtalan intézmény közösségében, mint a sajátos nemzeti kultúra, a közös nyelv egy-egy templomában. Nem lehet csodálkozni tehát azon, ha az itt élő magyar kisebbség érdeklődésével a Csemadok felé fordul, mint „egyetlen“ olyan szervezet felé, amely a magyar érintkezési kultúra egyetlen intézménye, olyan, amilyenből a szlovákságnak számtalan sok van. Reméljük, író Or, helyesen értelmeztük az Ön gondolatait. Mi minden igyekezetünkkel azon fogunk fáradozni, hogy elősegítsük a szlovák nép és a magyar nemzetiség testvéri együttélésének további szilárdulását és hogy a két kultúra mindig tiszteletben tartsa egymást és megtalálja az igazi humánum közös nyelvét. Éppen azért, mert ön volt ezen gondolatok kifejezője. Elvártuk volna Öntől még a gyűlés alatt, hogy újra szót kérjejn és az ingerült tónusú felszólalókat helyesebb irányba terelje a nemes cél érdekében. Ezt ön nem tette meg, azért kétségeink vannak afíelől, vajon egyetértett-e az egész gyűlés légkörével Válaszát várva, maradunk őszinte tisztelettel BARTUSZ GYULA és ORDÖDY ANDRÁS párkányi lakosok 11
