A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-26 / 21. szám
Dél-Szlovókia egyik legújabb és leghatalmasabb üzeme a párkányi cellulóz- és papírgyár. Felépítése ezen a területen főleg két szempontból indokolt: 1. A régi párkányi járásban az ipari dolgozók száma a járás lakosságának kb. csupán 1 %-át tette ki, tehát az iparosítás szempontjából az ország egyik legelmaradottabb járása volt. 2. A Duna közvetlen közelsége alkalmas terület a sok vizet igénylő papírgyártás megalapozásához. Párkányról és vidékéről különösen sokan vándoroltak kenyérkereset után a cseh országrészekbe, abol előnyös munkaalkalom kínálkozott. A családok megélhetését ez biztosította ugyan, de nem kell külön ecsetelni, hogy egyben mennyi nemkívánatos körülménnyel járt együtt. Természetes, hogy sok-sok család reménykedve és türelmetlenül várta az időt, míg a helyben felépített grandiózus gyár ad majd kenyeret. A betonozott új sugárút végén már ott áll a hatalmas kapu, melynek oromzatán a felirat — Juhoslovenské celulózky a papierne — azt hirdeti, hogy a tervek immár valósággá váltak. A gyár felépült, s bár még (nagy részben a Priemstav hibájából) a termelés nem indult meg, reggel hatkor már a dolgozók százai foglalják el a munkahelyüket. Túlnyomó többségüket Párkány és a közeli falvak magyar lakossága alkotja. A gyár falain kívül eső impozáns, sokemeletes épületben pedig az utánpótlásról gondoskodnak, négyszáz tanonc számára nyílt lehetőség, hogy szakmunkássá képezze magát, esetleg megfelelő ipariskolai érettségit szerezve a gyár középkáderét gyarapítsa, azaz mester lehessen. Nemcsak iskola van a még malterszagú, közvetlenül befejezés előtt álló épületben, de ragyogó korszerű internótus is, ahol, majd ha a tanoncképzés teljes kapacitással folyik, kétszáz fiatal találhat otthont. Mindezt röviden vázolva azt ihi.hetnők, hogy a gyár dolgozóinak minden vágya teljesül és a munkánál menetközben természetszerűleg felmerülő gyártási problémák megoldásán kívül a nagykapu mögött semmiféle más természetű kérdés nem vár rendezésre. Ezzel szemben a valóság, az, hogy sok tekintetben figyelmen kívül marad az a körülmény, mely szerint a lakosság és a gyári dolgozók zöme magyar nemzetiségű. Hiba lenne szemet hunyni a tények előtt. A megújhodás folyamatán belül a demokratizálódást, amelyben a jogok egyenlőségének kell megnyilvánulnia, itt még meg kell valósítani. A gyár vezetőségének — el kell ismerni —, nem könnyű a feladata. Közvetlenül az üzem első munkaszakaszának beindítása előtt állnak, hátuk mögött az alapkő letételtől mostanig végzett derekas munkával, s ezzel egyidejűleg jelentkeznek olyan sürgető, megoldásra váró problémák is, amelyek eddig nem szúrtak szemet, másodlagos — harmadlagosnak látszottak, vagy nem vettek tudomást létezésükről sem. A párkányiak végül is hangot adtak aggodalmaiknak, érveléseiknek, melyekkel jogos igényeiket támasztják alá. Mik ezek a jogos igények, és hogy viszonyul hozzájuk a gyár vezetősége a közeljövőben, ezt a két kérdést kellene föltétlenül tisztázni. A gyár kulcspozícióinak betöltése egyáltalán nem tükrözi a nemzetiségi összetételt. A kétnyelvűség elve sem érvényesül a gyakorlatban. A tanonciskolát Illetőleg objektív nehézségekre és racionális okokra hivatkozva nem támogatják a pórnuzamos magyar osztályok megnyitását. A gyártással kapcsolatos szdklsmeretterjesztő előadásoknál mellőzik a magyar munkások bevonását. Emiatt a gyárban nyomott d hangulat, ezért pedig a vezetőség vállát nyomja a felelősség. Elbeszélgettem néhány vezető funkcióban levő dolgozóval a problémákról. Dr. MILAN MICHALIK, IGAZGATÓHELYETTES. A kereskedelmi osztály főnöke már hosszú évek óta él ezen a vidéken, a volt párkányi JNB tervosztályának vezetőjeként is működött egy ideig és többek között Dunamocs képviselője volt. Saját bevallása szerint alkalma nyílt megismerni a vidék magyar lakosságát,
