A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-21 / 16. szám
juhász Gyula-napok LÉVÁN Kulturális életünk eseménynaptára ájabb rendezvénnyel gazdagodott. Léván, a Csemadok Járási bizottságának rendezésében, első Ízben került sor — Juhász Gyula-napok elmen — a Járás vers- és prózamondóinak versenyére, valamint az irodalmi színpadok fesztiváljára. Igaz ugyan, hogy szervezésében, tartalmában ez a seregszemle még sok kívánni valót hagyott maga után, azonban az az elképzelés, hogy kiszélesítve, gazdagítva, a Járás kulturális eredményeinek évenkénti visszatükrözője, felmérője, irányt mutató fóruma legyen a jövőben — máris figyelmet érdemel. A jövőben kerül majd sor a város egykori gimnáziumi tanárának, a magyar irodalom nagy költőjének, Juhász Gyula emléktáblájának leleplezésére. Ez az esemény a második Juhász Gyula-napok méltó és oly ünnepélyes légkört teremtő megnyitó aktusa lehet, amely tekintélyt, rangot biztosíthat ennek a rendezvénynek. Az első Juhász Gyula-napok eredményei arra utalnak, hogy minden előfeltétel megvan az elképzelések megvalósítására. A vers- és prózamondók versenye sok olyan fiatal tehetséget hozott felszínre, akikkel érdemes és szükséges foglalkozni. Közülük Molnár £va, Szalay Piroska, Vass Ottó és Szoby Gabriella képviselik majd a lévai járást az idei Jókai-napokon. Az irodalmi színpadok fesztiválján két együttes mutatta be műsorát nyilvános esten, amelyen felléptek a győztes szavalók és prózamondók is. A lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad Gergely József rendezésében „Tamangó, táncolj“, az Ipolysági József Attila Irodalmi Színpad pedig Vass Ottó rendezésében „Ébredés“ című műsorával lépett a közönség elé. Mindkét összeállítást formai egyszerűség, gondolati tömörítés jellemezte. Azonban a szavalókórusszerű megoldás, az egyes jelenetek statikus beállítása és a mondanivaló elvontságának hátrányait még a szerkesztés átgondoltsága és a kiváló előadói teljesítmények sem tudták teljes mértékben kiegyensűlyozni. Ennek ellenére mindkét Irodalmi színpad lelkesedésből, útkereső komolyságból jelesre vizsgázott. Viszont a lévai közönség a rendezvény iránti abszolűt közönyösségével sértően viselkedett nemcsak velük, hanem azokkal szemben is, akik e városban a magyar kultúra ápolásában, szervezésében fáradtságot nem ismerve részt vesznek. Mert ahol ötszáz kiküldött meghívó és egyéb propagáció ellenére is csak negyven-ötvenen jelennek meg egy közel félezer férőhelyes színházteremben, ilyen rendezvényen, ott a közömbösség már veszélyes gyökereket enged. SÁNDOR KAROLY BAROS ERZSIKÉ Ha jól emlékszem, talán két évvel ezelőtt találkoztunk először a HNB tanácstermében, ahol a helyi tűzvédelmi szervezet évzáró taggyűlése zajlott le. Mint a szervezet titkára vett részt az összejövetelen. Tevékenységét a járási szervek nagyra értékelték és ügybuzgalmáról elismeréssel nyilatkoztak. Engem vidámsága, kedves közvetlensége ragadott meg. Lényéről derű, jókedv sugárzott. Szinte mindenkit magával ragadott. Az utóbbi két év alatt többször találkozunk. Beszélgetéseink akár hivatalos, akár magánjellegűek voltak, mindig az őszinteség jegyében zajlottak le. Mindmáig megőrizte a hamisítatlan jókedvet. Arcának bájos mosolya csak ritkán hervad le, de akkor már komoly problémák foglalkoztatják. Az utóbbi három évben a Csemadok helyi szervezetének is titkára volt. Nem szégyellte „nyakába venni" a falut és annak utcáit róva házról-házra kilincselni a tagsági díjakért. Rábeszélőképességével, megnyerő mosolyával legyőzte azokat is, akiknek eszeágában sem volt kiváltani a tagsági bélyeget. Ezt megelőzően pedig „oszlopos" tagja volt a műkedvelő színjátszó csoportnak. Nem volt olyan kulturális rendezvény, ahol több alakítással ne szerepelt volna. Nem egyszer vállalta a konferanszié szerepét is. Szinte akaratán kívül sodródott bele a község kulturális életének középpontjába, ahol munkásságával jelentős szerepet töltött be. S mint az már az életben lenni szokott, beválasztották a helyi CSISZ vezetőségébe és a Nőszövetségbe is. A mindennapi kenyérért folyó kemény harc új feladatok elé állította. Hogy maradéktalanul lássa el az élet diktálta iramot, kénytelen volt „időlegesen" visszavonulni, ami nem jelenti azt, hogy nem vállal közösséget a község kultúrájával. Sajnos, egyesek helytelenül értelmezik a titkári teendők alól való fölmentésének kérelmét, mert a legutóbbi rendezvényből már teljesen kihagyták öt. Nem akarok az üggyel kapcsolatban állást foglalni, de azok után, amit róla a községben hallottam, kissé furcsának találom. Már csak azért is, mert a község vezetői is a legjobbat mondták eddigi munkájáról. Éppen ezért Erzsikének éreznie kell, hogy nincs magára hagyva. Mögötte állnak azok, akik nagyra értékelik az elmúlt évek során végzett munkáját. Fontosnak tartom leszögezni, hogy Boros Erzsiké munkájával csak növelte Csicsó község hírnevét. Reméljük, hogy nem szegi kedvét e kis epizód és továbbra is az eddigi lendülettel vesz részt a község kulturális életének fölvirágoztatásában. Pláne most lesz szükség rá, amikor elkészül a modern kultúrház, a kultúra „temploma". Andriskin József A szerkesztőség megjegyzése: Bárcsak sok-sok ilyen Erzsikénk lennel ünnepségek kétszeres tavaszban Idén kettős tavaszban zajlottak le Szencen a kisváros nagy szülötte, Szenei Molnár Albert emlékére rendezett ünepségek. A rendezők és a közönség helytállásában és érdeklődésében már régebben is tapasztalt érzelmi hőfok idén olyan magasra hágott, hogy bátran beszélhetünk a Szenei Molnár Albertnapok kisugárzó, a város határain túl is érezhető hatásról. Senki számára nem titok, hogy a lelkesedés magasba szökkenését a „második tavasz“, a közéletünkben tapasztalható szellemi rügyfakadás okozta. A kedvezően alakuló légkörben a diákság, a lakosság őszinte tisztelettel hódolt a nagy humanista tudós emlékének, de egyben kifejezte ragaszkodását — éppen a nemes hagyományok értelmében — nemzeti kultúránk mindenkori s mai terméséhez is. Ezért, de még sok apró kedves mozzanatért nagyon tetszett nekem Szene április utolsó napjain. Az itt következő sorokban arról szeretnék írni, ami nem volt a Szenei Molnár Albert ünnepségek műsorán. Korántsem azért, mert az a szokás, hogy néhány elismerő mondat után az elmarasztalásnak kell következnie, sem azért, mert talán bennem az ünnepségek során hiányérzés merült volna fel. Egyszerűen azért, mert az idei „kétszeres tavasz“-ban lezajlott ünnepségek nagyon tetszettek s arra gondoltam, még gazdagabbá, vonzóbbá és hasznosabbá kéne tennünk a magyar irodalmi nyelv egyik úttörőjével kapcsolatos ünnepségeinket. Molnár Albert vérbeli költő volt, olyan költő, aki a nyelvtudós képességeivel alakítja is a költészet nyersanyagát — (az ő korában még különösen nyers) — nyelvet. Ügy érzem, a magyar költői nyelv eme szerény óriásának emlékére el kellene hangzania egyegy nyelvészeti értekezésnek, elemzésnek, dolgozatnak, sőt, lehetne a Szenei Molnár Albert ünnepségek egy napja nyelvészeink országos értekezlete is. Itt viszont már kapcsolni tudnánk az egykori úttörő munkásságának értékelését a mai sajátos csehszlovákiai nyelvi problémáink tudományos értékelésével és orvoslásával is. Foglalkozhatnánk a Szenei Molnár Albert-napok ürügyén irodalmunk legkülönfélébb kérdéseivel, akár szűkebb körben, akár a nagyközönség előtt, aszerint, hogy az irodalmi alkotás melyik területét választjuk. Tömören azt szeretném, hogy ha a szenei ünnepségek hatóerejét, sikerét nem csupán azzal mérnénk ezentúl — bár ez nagyon fontos mérce — hogy részt vett rajtuk teszem azt háromezer irodalombarát, hanem elmondhatnánk azt is, hogy a nagy nyelvtudós szülővárosában eldöntöttük pl. az itteni magyar nyelvi sajátosságok gyűjtésének módját, foglalkoztunk irodalmunk — prózánk vagy költészetünk — stílusbeli kérdéseivel, nyelvkincsével stb. Azt hiszem, ez az elgondolás, ez az igény méltó a szenei ünnepségek idei sikeréhez és magvalósítása nem haladja meg erőnket, P. J-Szalay Piroska, Szoby Gabriella
