A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-14 / 15. szám
aUM uibél Ilyen nagy csapatok, ilyen sok ember mozgatásánál lehetetlen, hogy valami ki ne szivárogjon. A különleges csoport ezért úgy elöntött, hogy merész játszmát kísérel meg: ö maga látja el a németeket információkkal, természetesen nem valódiakkal, hanem olyanokkal, amelyek alkalmasak az ellenség megtévesztésére, félrevezetésére. így született meg a gondolat, hogy egy halott zsebében levő fontos iratokkal „informálják“ a hitleristákat a szövetségesek következő támadásának céljától. Az ötlet mindenkinek tetszett, de kivitelezése csaknem lehetetlennek látszott. Honnan szereznek ilyen halottat? És ha van halott, hogyan oldhatják meg, hogy az orvosi vizsgálat ne fedje fel rögtön: nem a rosszul működő ejtőernyő okozta az illető halálát, hanem már halott volt akkor is, amikor kidobták a gépből. A megoldáshoz közelebb jutottak, amikor a legnagyobb titoktartás mellett meghallgatták volt soron. Két éjszakát vitatkoztak rajta — a holttest közben napok óta egy légmentesített tartályban, szárazjég mellett pihent —, amíg eldöntötték, hogy a levélben két dologról írnak: 1. A szövetségesek egyidejűleg Szardínia és Korzika ellen támadnak, a másik támadást pedig Görögország ellen irányítják, 2. A két fő támadás álcázására leplező hadműveletek indulnak Szicília ellen is. A különleges csoport emberei — mint később kiderült, nem rosszul — azzal, hogy Szicíliát is belekeverték a dologba, arra számítottak, hogy a németek a továbbiakban semmiféle, a szicíliai invázióról szóló hírnek nem adnak majd hitelt, azt tartják majd dezinformációnak, márpedig ez önmagában is fél győzelem, mert a teljes titoktartást lehetetlennek látszott biztosítani. Sir Archibald Nye maga irta meg a fiktív levelet Alexander tábornoknak címezve. Még arra is volt gondja, hogy „Husky“ fedőnévvel illesse a görögországi támadást, hátha eljutott már a hitleristákhoz ez a fedőnév, hadd higgyék, hogy mindaz, amit a Huskyről tudnak, Görögországra vonatkozik. Közben kidolgozták a levél vivőjének „legendáját“. Az elég gyakori William Martin név megnehezítette, hogy a németek Angliában nézzenek utána ügynökeik révén a halott előéletének. Igazolványokat készítettek neki, csak ép-A halott, aki sosem élt egy orvossz^kértő véleményét. A híres orvosszakértő kifejezte, hogyha olyan hullát találnak, aki kórházban, végső kimerülés következtében halt meg, a kórboncnokokban olyan vélemény alakulna ki: a halál oka végső kimerülés, s az illető ejtőernyővel vizet ért, s ott lelte, a tengeren hányódva halálát. Hetekig tartott, amíg megfelelő hullát találtak. Nagyon vigyázniok kellett az akció végrehajtóinak, nehogy visszafelé süljön el a dolog. Ha a hitleristák gyanút fognak, rájönnek, hogy ügyesen megszervezett beugratással van dolguk, akkor már gyerekjáték számukra, hogy megállapítsák, éppen a szicíliai támadásról akarták elterelni a figyelmet, tehát a szövetségesek Szicíliánál fognak támadni. S a holttest megszerzésével megbízott hírszerző tiszteknek számolniuk kellett a család titoktartásával. Végül is hosszas keresés után az egyik kórházban ráakadtak egy 30 éves halott fiatalemberre, illetőleg a holttestére. A család — amely természetesen mit sem tudott meg a részletekről, csak annyit mondtak nekik, hogy családtagjuk holtteste hazafias célra kel] — lemondott a hulláról, azzal a feltétellel, hogy nevüket soha nem hozzák nyilvánosságra. Ezt a feltételt teljesítették, s Így még ma sem tudjuk, hogy ki volt az a halott, akit a különleges csoport William Martinnak keresztelt el, s mindjárt őrnaggyá léptetett elő. Közben kidolgozták, hogy hol érjen partot a holttest. Az angol hírszerzés már régen tisztában volt vele, hogy a spanyolországi Huelvában jól képzett német ügynök működik. Eldöntötték, hogy a holttestet ott juttatják majd partra. A német ügynök nyilvánvalóan ezúttal sem mond csődöt, megszerzi majd a „titkos iratokat.“ Csakhogy ahhoz előbb el kellett készíteni azokat. Hosszas viták után úgy határoztak^ hogy egészen magas katonai vezetőktől származó leveleket tesznek a halott zsebébe. így döntötték el, hogy Sir Archibald Nye tábornok, a brit birodalmi vezérkar vezetője „küld“ levelet Alexander tábornoknak. Megállapodtak abban is, hogy a levelet baráti hangnemben, az úgynevezett „kedves öreg fiú“ stílusban írják, hiszen ha hivatalos okmányt állítanak elő, a németek elgondolkozhatnak rajta: hogyan kerül ez az angol tiszt zsebébe, mfért nincs a futártáskában? Személyes levélnél természetesen más a helyzet. Ezek után a levél lényegének meghatározása pen a fényképpel volt probléma. Akárhogyan Iparkodtak ugyanis, a halott arcáról nem tudtak megfelelő felvételt készíteni, életéből pedik nem maradt kép utána. Végül is, hosszas utánjárás után, sikerült valakit találni, aki a család szerint nagyon hasonlított az elhunytra. Azt fényképezték le, s az ő fényképét tették „William Martin őrnagy“ Igazolványába. Igen ám, de miért volt útban Martin őrnagy Észak-Afrika felé? A különleges csoport szakemberei erre is találtak elfogadható magyarázatot. Nos, Martin őrnagyot szakemberként vezényelték a helyszínre, azért repült Angliából Algírba. Lord Louis Mountbatten, az egyesített szárazföldi, légi és tengeri hadműveleti erők parancsnoka készségesen aláírta azt a levelet, amely szintén Hitlerék kezébe jutott, s amelynek kíséretében Martin Sir Cuminghamhez küldte. De hát milyen ember az olyan, akinek a zsebében csak igazolványok, szigorúan bizalmas levelek vannak, más semmi? El kellett hitetni, hogy az őrnagy valóban élt. Elhatározták, hogy Martin őrnagy meglehetősen könnyelmű ember volt. így került a zsebébe egy éjszakai klub meghívója. Aki viszont könnyelmű, az könnyen kerül pénzzavarba. Következésképpen: legyen Martin zsebében bankjának figyelmeztető levele, amelyben felhívják, adósságait sürgősen fizesse ki. Martin Londonból Indult, az utolsó éjszakán tehát egy tiszti klubban lakott, a zsebébe kerül majd az arról szóló számla is. Végül Martin férfi volt, tehát voltak nőügyei is. Martin őrnagy, aki soha nem élt, magánál tartotta azokat a leveleket, amelyeket menyasszonya írt neki. Az egyikben a lány azt sürgeti, hogy mikor veszi meg már a Jegygyűrűket. Martin azokat is megvette, ott tartotta a zsebében, de elküldeni már nem volt ideje, mert Észak-Afrikába vezényelték. Viszont nem fizette még ki a gyűrűket sem — bizonyság erre a zsebében levő kifizetetlen számla. Martin a lányt csak néhány héttel előbb ismerte meg. Apja, meglehetősen régimódi ember, tiltakozott az ilyen gyors, háborús házasság ellen. Ennyi dokumentum elkészítéséhez meglehetősen sok embert kellett bevonni az akcióba. Így azonban veszélybe kerül a titoktartás. A különleges csoportnak erre is volt megoldása. Felkeresték azokat, akiknek segítségére szükség volt, bemutatkoztak, mint az angol titkos szolgálat tisztjei, figyelmeztették az illetőket a legszigorúbb titoktartásra, s segítségüket kérték a titkos szolgálat számára. Elmondták az illetőnek, hogy gyanússá vált számukra egy személy, aki feltűnően érdeklődik az anyagi nehézségekkel küszködő tisztek Iránt. Az illetőt lépre akarják csalni, mert feltehetően német ügynök, de ehhez megfelelő iratokra van szükségük, nehogy az illető gyanút fogion. A felkeresettek természetesen a legkészségesebben álltak rendelkezésre. A Lloyd Bank felszólító levelét a vezérigazgató saját szobáiéban készítette el és írta alá. A jegygyűrűk számlálja egy messze földön ismert ékszerészcégtől, a Bond Streeten levő S. j. Philipe-től származott. A tengeralattjárót, amely a holttestet spanyol partok közelébe szállította, maga Eisenhower tábornok bocsátotta rendelkezésre. S 1943. április 18-án a Seraph tengeralattjáró elindult Huelva felé, fedélzetén egy acéltartállyal, amelyen a következő felirat állt : „Vigyázat! Nem szabad rázni) Optikai eszközök!“ A henger a holttestet rejtette — természetesen továbbra is légüres térben, szárazjég mellett —, amelyet közben gondosan felöltöztettek. Zsebeiben elhelyezték a levéltárcát, az igazolványokat, cigarettát, öngyújtót, töltőtollat, fésűt, szóval ellátták mindazokkal a tárgyakkal, amelyeket egy férfi általában magánál hord. A futár nadrágtartójához erősítve viselte két azonossági jegyét. A nyakán ezüstláncon ezüstkereszt, karján, karóra, leváltárcájában menyasszonya fényképe, egy ív bélyeg (amelyből azonban hiányzott két darab), két levél a menyasszonyától, Szent Kristóf emlékérem, meghívó egy éjszakai klubba, katonakönyv, tiszti igazolvány, laszakitott levélfelzet, egy ötfontos és két egyfontos bank'egy, aprópénz, levél az apától, a Lloyd Bank levele, a tiszti klub kifizetett számlája, kifizetett szabószámla, a jegygyűrűk számlája, két autóbuszjegy, két 1943. április 22-re szóló színházjegy, természetesen az ellenőrző szelvények nélkül, kulcscsomó, ceruzacsonk. Tíz napig hajózott a Seraph, amikor Huelva magasságában a parancsnok — az egyedüli ember, akit nagy vonalakban beavattak a tervbe — parancsot adott a felmerülésre, megparancsolta a legénységnek, hogy maradjon a hajó belsejében, maga néhány szóval tájékoztatta a tisztjeit a fedélzeten, majd közös erővel vízre bocsátották a holttestet egy gumicsónakban. A számítások beváltak. Az angol királyi tengerészet Martin nevű őrnagyának holttestét április 30-án egy halász találta meg a tengerparton. A halottat átadták a huelvai helyettes angol konzulnak, aki másnap délben 12 órakor spanyol katonai és polgári hatóságok jelenlétében, megfelelő katonai pompával eltemettette Huelva temetőjében. Az angol admiralitás egymás után küldte az ügyben a táviratait a madridi tengerészeti attasénak. Mindez szintén az álcázást szolgálta. Nem volt kétséges, hogy a spanyol hatóságok, mielőtt még átadták volna az angol konzulátusnak a holttestet, a hitleristák kezére játszották a nála levő fontos „okmányokat“. De ha ez így történt, akkor az angol admiralitásnak nagyon idegesnek kellett lennie. A szövetséges főhadiszállásnak kellő nyugtalanságot kellett elárulnia azért, hogy szigorúan titkos dokumentumai eltűntek. Az őrnagy Iratait az angolok csak május 13- án kapták meg a spanyoloktól. A konzul erélyes tiltakozására a spanyolok azt felelték, hogy a halott vizsgálatánál valahogy elkallódtak a papírok, elnézést kérnek, hogy eddig elfeledkeztek róluk, s csak most adják át, de minden megvan. S valóban meg Is volt minden. Külön diplomáciai futár vitte azokat Londonba, mintha valóban hét pecséttel és hét lakattal őrzendő sorsdöntő okmányokról lett volna sző. Londonban, amikor kinyitották a látszólag érintetlen borítékokat — előzőleg gondosan preparálták ebből a célból —, örömmel állapították meg, hogy mindkettőt kinyitották. A többi, a halott legendájának elhitetését szolgáló iratot nem kellett kinyitniuk a spanyoloknak, illetőleg a németeknek, hiszen azok nyitva voltak. így hát a spanyolországi német hírszerzők sikeresen működtek. Soha még nagyobb örömet és megelégedettséget nem okozott egy ellenséges ország kémszolgálatának sikere, mint ezúttal Londonban. Folytatjuk 14
