A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-31 / 13. szám
Ai üisógíró Szövetség Magyar Tagozatának állásfoglalaso A Szlovák Ojságlró Szövetség Magyar Tagozata 1968. március 13-án megtartott plenáris ülésén foglalkozott társadalmunk Jelenlegi helyzetével, főleg azzal a demokratizálódási folyamattal, amelynek mi, a sajtó dolgozói nem csendes tanúi, hanem aktív megvalósítói vagyunk. Éppen ezért biztosítani szeretnénk a CSKP Központi Bizottságát, valamint az SZLKP Központi Bizottságát, hogy teljes egészében támogatjuk a CSKP KB decemberi és januári plénumának határozatait. Törekvéseinket pozitív irányban arra összpontosítjuk, hogy a határozatok a gyakorlatban minél előbb érvényesüljenek hazánk magyarlakta területein is. Tudjuk, hogy nem könnyű feladatokról van sző. Bízunk azonban abban, hogy Dél-Szlovákia gazdasági és szellemi élete az eddiginél gyorsabb iramban fejlődik majd, ami a mi szempontunkból igen fontos népünk országépítő tudatának elmélyítéséhez és anyagi boldogulásának biztosításához. Nagy megelégedéssel fogadtuk Duböek elvtársnak, a CSKP KB első titkárának február 22-én elmondott beszédében elhangzott szavait, amelyek szerint: ,,Mindkét nemzetnek, a cseheknek és szlovákoknak épp úgy, mint a többi nemzetiségnek is egyaránt érdeke, hogy közös hazánk valóban felvirágozzék.“ Igaz szavak ezek, amelyek minket, újságírókat reménnyel töltenek el. Mi, magyar újságírók szívünkön viseljük hazánk további fejlődésének sorsát, kérjük, hogy intézményesen, az eddiginél hatásosabban legyenek biztosítva polgáraink szociális, emberi és nemzetiségi jogai. Reméljük, hogy már a párt akcióprogramjában kifejezésre jutnak ezek az irányzatok. Fejlődésünk további irányát szem előtt tartva, szükségesnek tartjuk, - hogy az előrehaladást gátló, konzervatív funkcionáriusok váljanak meg tisztségüktől és helyükre tehetséges, szakmailag képzett, politikailag érett, becsületes és gerinces egyéneket válasszanak. A Szlovák Ojságíró Szövetség Magyar Tagozata megismerkedett a Csemadok Központi Bizottságának legutóbbi határozatával, amely helyesen tükrözi visszá a csehszlovákiai magyarok nemzetiségi életének szükségleteit. Fontosnak tartjuk, hogy a határozatban felvetett javaslatok nyilvános vita tárgyává váljanak. Különösen kihangsúlyozzuk a nemzetek és a nemzetiségek önigazgatásának, valamint önrendelkezésének elveit. Támogatjuk egy simmetrikus államhatalmi modell kiépítését hazánkban, és javasoljuk, hogy az államhatalmi és végrehajtói szervek mellett teremtsék meg a nemzetiségek saját szerveit, amelyek rendelkezési és irányítási "jogkörrel lennének felruházva. Fontosnak tartjuk továbbá nemzetiségi, kulturális intézmények, munkahelyek, szervezetek, létrehozását, amelyek kielégítenék nemzetiségi életünk szükségleteit. Gondolunk itt az önálló könyv- és lapkiadó vállalat megteremtésére, nemzetiségi kultúrának fejlődését szolgáló tudományos intézet létrehozására. A magyar nemzetiségi iskolahálózat is olyan irányú kialakításra vár, amely minden szinten kielégítheti a közművelődés és szakképzés igényeit. A Szlovák Ojságíró Szövetség Magyar Szekciójának tagjai úgy vélik, hogy az Ojságíró Szövetség V. országos kongresszusa 1967. őszén egészségtelen, értelmiségellenes légkörben folyt le, ami azután a határozatokban és a vezetőség megválasztásában is negatívan nyilvánult meg. Szükségesnek tartjuk egy új országos kongresszus vagy határozati joggal felruházott konferencia összehívását, amelyet az újságírók legszélesebb körei készítenek elő. A kongresszus feladata nemcsak az lenne, hogy törölnék a Literární novlny és a Csehszlovák írószövetség bírálatát érintő rSSzf7~rtan©Hr-Ö] alapszabályok elfogadásával demokratizálnák az Újságíró Szövetség belső életér;"vaIamTní a Szövetség élére olyan újságírókat állítanának, akik a tagok teljes bizalmát élvezik. Szükségesnek--tartTiik az fli alapszabályok elfogadását, azért is, mert ez intézményes módo'n oldhatná meg a nemzetiségi újságírás centrumainak kérdését. Fontosnak tartjuk a meglévő csehszlovákiai magyar sajtórendszer fejlesztését új lapok kiadása révén. Ugyancsak fontos megoldani a járási lapok ismételt megjelentetését. Bízzák meg a Magyar Tagozat vezetőségét, hogy további szakemberek bevonásával dolgozza fel a sajtőrendszerünkben felmerülő hiányosságokat, tegyen javaslatot a rádió magyar adásának bővítésére, valamint a csehszlovák televízió magyar adására. Az Ojságíró Szövetség Magyar Szekciójának tagjai biztosítják a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságát, hogy a csehszlovákiai magyar sajtó dolgozóira progresszív törekvései megvalósítása közepette mindig számíthat. A Magyar Szekció plenáris ülése 13 rég feledésbe merült dologra emlékeznék viszsza. — Te még sohasem beszéltél nekem az anyádról... De, ne, ne Is szólj semmit, úgyis tudom. Magas és erős, amilyen te vagy és a háta még egy cseppet sem görnyedt. Szeme éppen olyan ragyogó, mint a tied, homloka éppen olyan mélyen beöblösödik hajába, mint a tied. És mindig nagy. sötét színű, csíkos kötényt visel, és az övén kis táska lóg; ebben tartja a pamutgombolyagot, mert néha még úton, menés közben Is harisnyát köt. — Honnan tudod ezt? — kiáltotta az ifjú boldog zavarában, s úgy érezte, hogy egyszerre megszabadult a fájdalomtól. Véghetetlen öröm töltötte be lelkét, hogy a leány annyi gyöngédséggel beszél az ő anyjáról. — Én, csak sejtem — mondta a leány. — És ha te tudnád, mennyire vágyom anyádat látni, őt, aki. . — Aki... ? — Aki... Te nem is sejted, mennyire óhajtom látni. Nyakába borulni titkon és... Olavi, mondd: gyakran megcsókol téged az anyád? — Nem gyakran. — Csak a hajad simogatja meg, és sokszor beszél veled négyszemközt — ugye? — Igen, igen . .. Az. ifjú lebocsátotta kezét. Eltolta magától a leányt, és a messze távolba nézett: arcán még halvány mosoly, de szemében nagy komolyság. A leány zavartan nézett rá: — Mi van veled ...? — kérdezte Ijedten, és attól félt, hogy talán megszomorította. Az Ifjú nem hallotta meg szavait, csak nézett a távoli messzeségbe. — Mondd, Olavi, mondd, mi van veled? — fagatta a leány egyre nyugtalanabbul. — Anyám beszélt velem négyszemközt — felelte az ifjú remegő hangon. — Igen? — sóhajtott fel mélyen a leány. — Most beszélt? T- Éppen most. — És mit mondott neked? — kérdezte a leány gyöngéd félénkséggel. Csak kis idő múlva felelt az ifjú: — Azt mondta, hogy rossz fiú vagyok... és rossz voltam már akkor, amikor megkérdeztelek __ A leány hosszan nézett rá, hallgatott és a szeméből látszott, hogy meghatottsága egyre mélyül. — Csak most szeretem én Igazán, igazán az anyádat! — suttogta s átölelte mindkét karjával az ifjú nyakát. A zuhatag hőse A Kokiszeva vízesés híres vízesés, mert a legbüszkébb és legharagosabb a tizenöt mérföld hosszú Nuoli folyónak valamennyi vízesése közül. A Mojszio-birtok híres birtok, mert gazdáit emberemlékezet óta úgy ismeri a világ, hogy gazdagok makacsok és büszkék, mint a tajtékzó Kohiszeva maga. Mojszio leánya híres leány; senkinek sem lebeg a hajfonata olyan szépen, mint az övé és még egy ifjú sem dicsekedhetik azzal, hogy valaha Is csak egy morzsányit kapott szikrázó szemének sugarából. Küllikki a Mojszio-leány neve — Ilyen neve nincs senki másnak; ilyen nincs , a naptárban sem, mondják az emberek. A faúsztatás Ideje már vége felé közele dett. Az „utolsó fecskék“ érkeztek meg éppen Kohiszeva faluba. Éjjel jöttek és most kezdték meg a faluban a munkát: útnak indították a partra sodródott fatörzseket. Este volt — az emberek szállásukra siettek. Mojszio kertjében egy fiatal leány foglalatoskodott, a most kiültetett káposztapalántákat öntözgette. A kert mellett vivő úton lépdelt az ifjú. Észrevette a leányt már messziről és figyelmesen nézegette. — Ö az — gondolta magában az ifjú — akiről olyan sokat beszélnek, az a büszkéi A leány karcsú termete kiegyenesedett, bal keze vállára igazította az előrehullott hajfonatot, és szép fejét leányos Öntudattal vetette fel. — Szépnek látszik! — gondolta az Ifjú és akaratlanul meglassította lépteit. — Ö az, akiről annyit beszélnek a leányok — gondolta a leány és egy pilantást vetett szempillái alő! a közeledőre — ő az, akiről azt mondják, hogy nem olyan, mint a többi. A leány lehajolt, hogy vizet merítsen. — Megszólítsam? — kérdezte magában az Ifjú. — Hátha a körmödre üt! — Az bizony először történnék! — mosolyodon el az ifjú. A leány lehajolt újra, locsolta a palántákat — az ifjú egyre közelebb jött. — Vajon annyira merész, hogy engem is megszólít? — kérdezte magában a leány kíváncsian. — Ez a szokása. Hanem próbálja csak megl — Rá se nézek! — fejezte be az ifjú a hangtalan tanakodást, és egy pillantást sem vetve a kerítés felé. határozott léptekkel haladt el a kert mellett. — Ogy? — A leány elgondolkozva egy csomó vizet loccsantott a palánták mellé — Nem gondoltam volna! Hosszan nézett az ifjú után. — A megszólításnál is nagyobb sértésnek érezte, hogy rá sem pilantott s csak továbbment. Másnap este a leány megint a kertjében foglalatoskodott. Akkor az ifjú megállt. — jó estét! — köszönt, és megemelte kalapját, inkább büszkén, mint udvariasan (Folytatjuk)
