A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-10 / 10. szám
a-HORVÁTH VINCE a komaromi hajógyár üzemi bizottságának elnöke, négy éve tagja a Szlovák Nemzeti Tanácsnak. Harminckét éves volt, amikor beválasztották, hogy Retkes Lajossal, a búosl EFSZ elnökével együtt képviselje Járását. — Hogyan illeszkedett bele képviselSl munkakörébe? — teszem tül neki a kérdést. — Négy évvel ezelőtt nemcsak képviselő lettem, — mondja Horváth Vince — hanem a Szlovák Nemzeti Tanács pénzügyi bizottságába Is beválasztottak, s ez a funkcióm bizony addig szokatlan feladatok elé állított: azelőtt Jóformán semmi kapcsolatom nem volt a pénzügyi politikával, most meg egyszeriben milliós összegekről kellett döntenem. Behatóbban meg kellett Ismerkednem a közgazdaságtannal, át kellett tanulmányoznom pénzügyi politikánk eddigi íejllődését, Irányelveit. S emellett természetesen választóimmal Is állandó kapcsolatban kellett állnom, mert a képviselőnél nem az elméleti tudás vagy az Iskolai végzettség a lényeges, hanem az, hogy a választók érdekelt képviselje, hogy problémáikat az Illetékesek felé továbbítsa. — Milyen problémákat sikerült megoldania válaaitökörsetében 1984 éta? !! — A komáromi kikötő fölötti hidat még 1958-ban lebontották, s az ÚJ híd építése 1985-lg váratott magára. Ez az új híd, amint Ismeretes, Kinyitható lesz, két szárnya 80 fokos szögben emelkedik majd a víz fölé, ha az alatta úszó hajók magassága ezt megkívánja. Hogy az ú] híd és a vele kapcsolatos objektumok építése három évvel ezelőtt megindult, természetesen nemcsak az én érdemem; e tekintetben különösen Zupka Ferenc nemzetgyűlési képviselőnket Illeti elismerés. A most épülő komáromi áruház ügyét Is közösen sürgettük. Komáromban az utak és a lakások problémáját eddig körülbelül 80 százalékra sikerült megoldanunk. ÜJ Iskolákat Is építettünk, de Iskolahálózatunk még mindig nem felel meg a kor Igényelnek. Szükebb munkahelyemnek, a hajógyárnak egy több éve heverő kérvény alapján sikerült beszereznünk a nyugatnémet Messer-cégtöl egy égető automatát — ennek Intézése közben Jól Jött, hogy tagja vagyok az SZNT pénzügyi bizottságának, s Így könnyebben kieszközölhettem a pénzügyminisztérium közbenjárását. Az SZNT ülésein két konkrét Javaslatot terjesztettem elő: az egyik a komáromi kórház befogadóképességének emelésére Irányult, a másik hajógyárunk export-árainak rendezésére. Kórházunk kapacitása nem kielégítő; a csecsemőosztályon mindössze 36 ágyunk van, noha legalább 200 gyerek szorul állandó kezelésre. Javaslatom alapján ez évben kezdték el egy új Irodaház építését. Ha ez az épület elkészül, a régi Irodákban legalább 200 ágyat tudunk majd elhelyezni. A legutóbbi választások óta eltelt Időszaknak számunkra legmegrázóbb eseménye az 1985-ös árvíz volt. A mentésbe hajógyárunk munkásságának 70—80 százaléka bekapcsolódott. A kárt szenvedett lakosság túlnyomó része érezte, látta, tudatosította, hogy az egész ország a segítségére siet. Ez az országos segítség világviszonylatban Is bámulatra méltó. S Itt hadd említsem meg külön a Járási és helyi szervek dolgozóinak áldozatkész munkáját, akik képviselői teendőim ellátásában Is sokat segítettek. — 8 melyek ások a problémák, amelyeknek a megoldása ex elkövetkexő négy év feladata lesz? — Szlovákia déli Járásainak általános problémája a munkahelyhiány. A komáromi Járásban 1968-ban hat és fél ezer volt az alkalmazásban nem lévő aktív munkaerők száma. Komáromban minél előbb be kell fejezni a készülő lakásokat, lakónegyedeket. Az 1. és II. lakótelep. mintegy hétezer lakosának szüksége lenne állandó Jellegű külön szórakozóhelyre. Az egész Járásban rossz az Ivóvíz — ezen a helyzeten Is mielőbb változtatni kell. Ű) Iskolákra, korszerű üzlethálózatra Is nagy szükség van — például Hetényben, Dunamocson, Dunaradványon. Persze a képviselő egymaga nem Intéz el semmit, mint ahogy egy vállalat Igazgatója sem képes a munkáját Jól elvégezni, ha nem áll mögötte a dolgozók kollektívája. A lakosság aktívabban vegye ki a részét a választásokból. Mert az eddigi tapasztalat szerint a regisztrálásokon, bemutatásokon kevés választó vesz részt, s csak utólag kifogásolják, miért lett ez vagy az képviselő. A Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői elé tárt problémák 80 százalékának a megoldása a helyi, Járási, Illetve kerületi nemzeti bizottságok Jogkörébe tartozik. De a választók megértésére egy-egy feladat elvégzése után Is számítunk: hogy megbecsüljék, amijük van, hogy ne tegyék Idő előtt tönkre. Különösen a szülők vigyázzanak gyermekeikre, mert a gyerekek, fiatalkorúak sok esetben nem úgy bánnak a köztulajdonnal, ahogy kellene. A lakosság ne csak azt lássa, hogy valamit az állam épített, hanem azt Is, hogy ezt a valamit az állam neki építette, tehát hogy ezt a valamit meg kell becsülnie, mintha a sajátja volna. — mir — FESZTIVÁL FESZTIVÁL... Csehszlovákia magyarlakta vidékein hetek áta nagy érdeklődés kíséri a csehszlovákiai magyar nép- és tánedolénekesek első országos fesztiválját. A Csemadak Központi Bizottsága, a CSISZ SZKB, az Új Ifjúság szerkesztősége, a bratlslavoi Népművelési Intézet magyar osztálya és a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége rendezi az énekeseik 1968. évi első országos fesztiválját. A énekesek vetélkedőjének első járási rendezvénye Dunaszerdahelyen volt. Két hete másról sem beszélnek a dunaszerdahelyi járásban a fiatalok, mint arról, hogyan zajlott le a táncdal- és népdalénekesek járási fesztiválja, kik a nyertesek, kik vesznek részt az országos elődöntőben. Úgy érezzük, hogy ez a probléma nemcsak a dunaszerdahelyi járásban, hanem az ország magyarlakta vidékeinek minden falujában és Járási székhelyén szóba kerül. A verseny után felkerestük a dunaszerdahelyi járás győzteseit: Horváth Magdát, Szúnyogh Lászlót, Farkas Máriát és Botló Tibort, Beszélgetésünk során HORVATH MAGDA, a dunaszerdahelyi hotel dolgozója elmondotta, hogy nagy izgalommal készült a versenyre. Nagyon örül eredményének s továbbra Is szorgalmasan gyakorol a fülek! országos elődöntőre. Gyorsabb és ritmíkusabb számot szeretne énekelni Füleken, mivel úgy érzi, hogy néki ez jobban megy. Nem árulta el, mi lesz az, várjuk a meglepetést. SZÚNYOGH LÁSZLÓ tanító elvtársat I« felkerestük otthonában. Szintén örül eddigi eredményeinek. Megemlítette, hogy vele együtt drukkolnak az Iskola tanulói is. Nagyon szeretné, ha a közeljövőben nemcsak a magyarországi fesztiválok számait énekelhetné, hanem a csehszlovákiai magyar zeneszerzőik műveiből Is előadhatna. FARKAS MARIKA, a dunaszerdahelyi kórház ápolónője elárulta, hogy szorgalmasan készül a fülek! találkozóra. Tudja, hogy nagy lesz a konkurencia, de reméli, nem (esz az utolsó. Ez a szerénység jellemzi Marika egyéniségét. BOTLÓ TIBI, a szemfüles kis gitáros, kiváló énekes is. A bősl iskola diákjai büszkék lehetnek osztálytársukra. Reméljük, megállja a .helyét a fülek! vetélkedőn. D. J. 3. Horváth Magda 2. Faikos Mária 4. Bunyók István népi icnekara 1. Szányogh László