A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-10 / 10. szám
ti \fVtf&/StwUL-wvit&rtenetek $ XX. Száladból — gyávaságból lett kém Mészáros Gábort Klrályhidánál fogtak el, amikor útban volt Becs felé. Megláncolva bevitték a Kirátyhidal fogházba, hogy este 9-nor továbbítsák Pestre. A fogháznak üres cellája nem volt, s ezért belökték az egyikbe, ahol Két bécsi csempész ült. Ezektől Mészáros Gábor a menekülés lehetőségei iránt érdeklődött. A tejét nem veszítette el, s amikor tisztába jött a helyzettel, a láncot egyik kezén csontig megszorította, a másik kezéről lehúzatta, aztán keményen, elszántan várta az estét. Este 9 előtt egy tiszt, egy csendőrőrmester és egy szúrónyos katona jöttk a cellába. A tiszt valamit mondani akart, Mészáros fejjel a gyomrának ugrott, a tiszt felbukott. A lánccal, amelyet lehúzott a kezéről, az őrmestert és a katonát intézte el. A cellaajtót, amelynek csak kívülről volt kilincse, becsapta, s aztán futni kezdett... A folyosó végében álló őr utánalőtt. Valóságos hajtóvadászatot rendeztek utána. Két napig büjdosott, a harmadik nap legyöngülve, kivérezve — a lövés a fején találta —, a Lajta híd osztrák oldalán két magyar csendőr felismerte, megkötözte és elhurcolta. A kelenföldi laktanyába vitték. Már haldoklott, de mindenkinek, akivel csak egy szót Is tudott váltani, azt mondta: — Mondják meg — ha netán innen élve kikerülnek — a bécsi elvtársaknak, nem tudtak belőlem kivenni semmit, becsületesen halok meg. Csuvara és társa az áruló ... Mészáros Gábort a kelenföldi laktanyában a különítményesek agyonverték, holttestét a Dunába dobták . . . Szamuely Lászlót 1920 elején kivégezték. És Csuvara? Sopronban, karácsony első napján felkereste Prónay Pált, aki Bécsből visszatérve ott töltötte a karácsonyt. Nem mert már Bécsbe visszatérni, félt, hogy árulása miatt utóiért jól megérdemelt sorsa. Prónaynak reszketve könyörgött, hogy segítse őt valamilyen egzisztenciához. Prónay beültette őt Puch kocsijába, s aztán a komáromi Sandberg-erődbe autózott vele, ahová időközben különítménye költözött. Hajnalban értek oda. A különítményes tisztek, akik összecsődültek parancsnokuk érkezésére, amikor meglátták a kocsiban hátul gubbasztó Marabut, kommunistának nézték, akit Prónay elemészteni vitt a várba és hozzáfogtak, hogy a kocsiból kiszedjék és a „gajdeszba“ küldjék. Prónay egy darabig hagyta őket, s csak aztán Intett, hogy hagyják: nem kommunistával, hanem az ő szolgálatukban álló provokátorral van dolguk. Budapesten Prónay a Gellért Szállóban fenntartott szobájában megfürdött és átöltözött, s utána azonnal kihallgatásra ment a fővezérhez. Először a karlsteini tervezet végrehajtásáról referált. Prónay naplójában így ír erről a beszélgetésről: „Ügy látszott, mintha Horthy figyelmesen hallgatná előadásomat, azonban a tőle nyert feleletekben és válaszokban azt az impressziót tette rám, mintha nem értette vagy nem fogta volna fel, hogy tulajdonképpen mirőd is folyik a szó. Többnyire az aktuális témáktól eltérve példákat hozott fel, amelyekbe belemélyedve teljesen elveszítette a tárgy fonalát, de nem is jutott nála senki se szóhoz. Nemcsak én, de mások is gyakran eigy egész órát, néha kettő és felet Is ültünk íróasztala melletti karosszében. Ebben hallgatnunk kellett a nagy bőbeszédűséggel és lélegzetvétel nélkül általa elmondott hasonlatokat, melyeket a világnak összes részeiből ragadott ki, ahol valamikor mint tengerész járt. Ezen hasonlatokat, melyek többnyire sántítottak, malapropőan alkalmazott Ls. Néha egészen meghökkenva távoztam, és nem tudtam elképzelni, vajon a fővezér tréfából mondotta-e el az elhangzottakat, vagy észbell zavarok lehettek okai esetlen elszólásainak. Olyan ügyekből kifolyólag, melyeknek elintézése talán 10 percet igényelt — sokszor órákat kellett nála eltölteni, és csak akkor kelhetett fel az ember, amikor Horthyt vagy ebédre hívták, vagy szárnysegéde sürgősen valaki mást jelentett be kihallgatásra. Egy idegen témára való átugrás a fővezér kihallgatásainál rendszeresen bekövetkezett, és azokban annyira elmélyedt, hogy elfelejtette, miről volt eleinte szó. Az illető pedig, aki szerette volna véleményét és határozott intézkedéseit hallani előadott ügyeire nézve, éppolyan tájékozatlanul ment el, mint amikor jött“. Ezen a megbeszélésen azért mégis volt llorthynak egy határozott kívánsága. Mégpedig az, hogy — szeretne személyesen is megismerkedni Csuvarával, akinek értesüléseiről Prónay olyan sokat beszélt és aki kémadataival olyan nagy segítségére volt a nemzeti hadseregnek. Horthy és Prónay úgy döntöttek, hogy nem lenne helyes, ha Csuvara a Gellértben keresné fel a kormányzót. így aztán másnap délelőtt Horthy polgári ruhába öltözött és meglátogatta bátyját, Horthy István gyalogsági tábornokot annak Kaplony utca 6. szám alatti lakásán. „Véletlenül“ már ott volt Prónay, Balassa főhadnagy és — Csuvara. A fővezér alaposan kifaggatta a megtiszteltetéstől félholt provokátort, elégedettségét fejezte ki afelett, amit addig tett, felhívta, hogy továbbra Is álljon a nagy nemzeti ügy szolgálatában, s megígérte, hogy a jutalom nem fog elmaradni... Közben Horthy és Prónay addig kínozták Mauthneréket, amíg azok be nem „vallották“, hogy a bécsi kommunisták azért küldték ókét Budapestre, hogy merényletet kíséreljenek meg Horthy ellen. A közlemény, amelyet 1919. december 27-én hozott nyilvánosságra a fővezérség, kijelenti: „Levegőbe akarták röpíteni a miniszterelnöki palotát, a fővezérség épületét (a Gellért Szállót) és az Operaházat.“ Továbbá Horthy megölését tervezték, hogy „a hadsereget megfosszák vezérétől és az így támadt zavarban megdöntsék a mai kormányrendszert.“ Minderre azért volt szükség, mert választások előtt állottak. Horthy kormányzó akart lenni. Olyan parlamentre volt szüksége, amely őt kormányzóvá választja, s ugyanakkor az ellene tervezett „kommunista merénylet“ legendája erősítette az ő személyes nimbuszát is. Az ügyben meg is történt a tárgyalás, a budapesti törvényszék, mint rögtönítélő bíróság, halálra ítélte a négy fővádlottat, köztük Stastny Józsefet, Mauthner Istvánt. Bűnösnek mondta ki őket „lázadás bűntettének véghezvitelére való szövetkezésben, amelyet úgy követtek el, hogy 1919 november és december havában egymással és több külföldre szökött kommunistával és népbiztossal egyetértésben, oly csoportosulás létrehozását határozták el, amelynek célja volt a magyar kormányt az ország éléről való távozásra fegyveres fellépéssel, tehát erőszakkal kényszeríteni, a polgároknak a Kommunista Párton kívül álló részét fegyveresen megtámadni, a fővezérség elhelyezésére szolgáló s egyéb középületeket elpusztítani, és az utóbbi terv megvalósítása végett harminc kiló ekrazitot be is szereztek. Bűnösök továbbá gyilkosság elkövetésére való szövetkezés bűntettében, amelyet úgy követtek el, hogy a fent megjelölt időben azt is elhatározták, hogyha a fővezérség épületének felrobbantása következtében Horthy Miklós életét nem vesztené, a fővezér életét a személye ellen külön intézendő merénylettel fogják kioltani. E célra tőrt és mérgezőtől be te szereztek.* A halálos ítéleteket" Horthy arra használta fel, hogy némi népszerűségre tegyen szert: a halálos ítéleteket kegyelmi úton életfogytiglani fegyházra változtatta. Ily módon adta tanújelét „humanizmusának és nagylelkűségének“ abban az időben, amikor az egész világon felháborodottan tárgyalták Horthy és különítményeseinek tömeggyilkosság sorozatát. Bécsbe még mindig nem jutott el annak a híre, hogy Csuvara áruló. Prónay, akárhogyan is kapálózott ellene Marabu, visszaküldte őt az osztrák fővárosba, hogy folytassa a kémkedését Csakhogy Marabu most már rettenetesen félt. A rossz lelkiismerete miatt kerülte az embereket, s így bizony vajmi keveset végzett el a rábízott munkából. Prónay parancsot adott neki, hogy térjen vissza — alaposan meg akarta mosni a fejét, még inkább rá akart ijeszteni. De Csuvara nem ment. Maga helyett levelet küldött. „Kedves Kap. úri Nem tudom, de valami rossz érzés szállott meg akkor, amikor tudatták velem, hogy haza kell menni. Nem tudom azt sem, hogy rosszul teszem-e azt, hogy érzésem után engedem magam vezetni, de valami nem normális érzés fog el és kételkedése vagy pedig valóság, s azért kérem a Kap urat, hogy legyen segítségemre, hisz bűnöm nincs is oly nagy, mint hogy kommunista voltam. Én legfőbb szerelnék nem hazamenni... hova olasz vagy román területre, így meglesz az a lehetőség, hogy nem kerülök semmilyen bajba és kivárhatom, amíg részemre az amnesztia megadatik. És, Kap, úrék is meg lesznek kímélve a zaklatástól, hogy lefognak és utánam kellessen járni, és tudom jól azt, hogy itt nem maradhatok, mert itt veszélyes. Kérem Kap. úr jóindulatát, és arra kérem, hogy hozzátartozóimat ne bántsák, mert mindnyájan jól végezték a munkát és én értem pedig nem felelhetnek. Remélem azt is, hogy ez nem is áll fenn. Ami pedig engem óvatosságra int, egyedül az, hogy irataimat nem adták át, mint máskor, hanem elvették, én pedig Magyarországra azok nélkül nem megyek. Távol áll azonban tőlem, hogy én csak egy szóval is mondanék valamit, mert sokkal jobban óhajtom, hogy a békés munka menete hazámban meginduljon. Én nem láttam és nem tudok semmiről semmit. Pepi igen jól dolgozott mindig, ő nem oka annak, hogy én bennem kétely támadt fel és hogy nem utaztam háza, hanem az, hogy a látszat olyan volt, mintha engem valami erővel akarnának elvinni. De ez csak az én gondolatom, míg az urak részéről a legbecsületesebb lehet a szándék. Választ ha kapok, úgy kérném írásban, amelyet azután az átadóval megsemmisítek. Üdvözlettel Marabu". Prónay azonban ismét csak hazarendelte bécsi, osztrák állampolgárságú ügynökein keresztül Csuvarát, aki maga helyett ismét csak levelet küldött, ezúttal jelentés formájában: „Jelentés: Ma du. 2—3 óra között lejöttek hozzám Propst és Khöller urak és tudatták velem, hogy a Kap. úr lerendelt engem Sopronba, de én ezen rendeletnek nem tudok eleget tenni éspedig a következő okokból. Én nem szabad lakásban lakom, hanem kórházban 2 hónapja, innen csak úgy mehetek el, ha előbb legalábbis S nappal bejelentem távozásom a főorvosnak és kiállítják a távozási engedélyt a leszámolás után. A másik pedig az, hogy én most az egyedüli fonalat tenném kockára, ha valahogyan kitudódna az, hogy én eltávoztam innen. Ezt pedig nem tehetem minden előkészület nélkül, mivel naponként hol egyikkel, hol másikkal kell hogy tárgyaljak, épp most, mikor a kritikus ponton áll az ügy. Ami referálni való van, arról Dietrich úr teljesen referálhat, mert ő tud mindent, és azt hiszem, hogy Kap. úr is helyeselni fogja. Én igenis szeretnék nagyon a Kap. úrral tárgyalni akkor a dolgok felől, amikor már terminusok lesznek és biztos lesz az utazás, hogy a kellő intézkedések megtétethessenek. Azon reményem azonban megvan, hogyha a mi részünkről akadályok nem fognak fennállni, 2 hét múlva otthon leszünk teljesen. Most teljesen egyedül magam tartom fönn az összeköttetést, mivel igen nehéz a dolgokat úgy irányítani, hogy egyeztethető legyen minden szó, ha többen csinálják azt. (Folytatjuk) 14
