A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-25 / 8. szám
MUNKATÁRSUNK Ordódy Katalin ötvenéves 9 Ügy köszöntjük ez alkalommal, mint lapunk belső munkatársát, a női rovat szerkesztőjét, sokoldalú riportert, újságírót, akit tisztelnek, szeretnek az olvasók, figyelemmel kísérik írásait, amelyek mindig valamilyen közérdekű, aktuális problémát érintenek, feszegetnek O Köszöntjük őt úgy is, mint csehszlovákiai magyar Írónőt, 1956-ban jelent meg első könyve, a gyermekeknek írt „Évi, Pisti, süss ide", ez két kiadást ért meg £ Első sikeres irodalmi próbálkozása után újabb művekkel jelentkezik: 1958-ban Megtalált élet c. regénye kelt méltó visszhangon az olvasók körében 0 1961-ben háromrészes regénye, a Nemzedékek jelenik meg, ezt 1963-ban Dunáról fúj a JUBILEUMA * szél c. regénye követi # Új könyve kéziratát 1967-ben adta át a kiadónak, a könyv az idén nyáron vagy ősszel jut el az olvasóhoz £ Ő maga írja valahol, hogy „a Hétben eltöltött évek alatt az újságírás, szerkesztés munkájával több oldalról megismerkedtem s tapasztalataim, az emberekkel való gyakoribb érintkezéseim, úgy gondolom, hasznára lehetnek az írónak is, a szépíró pedig színvonalasabbá teheti az újságíró munkáját" % Mi, munkatársai, barátai is így látjuk ezt, s nem is kívánunk mást e jelentős születésnap alkalmából, mint azt, hogy még sokáig legyen belső munkatársa lapunknak, még sok-sok évig szerezzen örömet olvasóinak regényeivel és riportjaival ® KI ÜLJÖN FEL A BAKRA A SZERZŐ CSIZM VR MIKLÓSNAK A HÉT 3. SZÁMÁBAN MEGJELENT HASONLÓ CÍMŰ CIKKÉRE REAGÁL. Azt szokták mondani, a jő bornak nem kell cégér, de ezt a mondást nem akarom a könyvekre Is érvényesnek minősíteni, talán túl naivnak tűnne, s talán a könyvvel egy kissé másképpen állunk, mert ha egy-egy irodalmi termék megjelenik, arról valamilyen formában tudomást kell szereznünk. Erre szolgálnak a különféle könyvismertetések az újságok, folyóiratok hasábjain, valamint az Oj Szóban egyre rendszeresebben megjelenő tájékoztató stb. Könyvesboltjainkban — Zselízen legalábbis — az elmúlt hetekben jelent meg Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című könyve (talán 10 példányt kapott a könyvesbolt), melyet másnap mér nem lehetett kapnL Ugyanis elég volt a két Iskola tantestületében elterjeszteni a hírt, hogy Turczel könyve kapható, máris szétkapkodták. Akik később mentek, nem kaptak. Tanítók vitték el nagyrészt. Ha a könyvesbolt több példányszámot kapott volna, bizonyára elfogyott volna. Nem célom, hogy Turczel könyvéről bírálőan szóljak, vagy valamilyen szempontból róla véleményt formáljak, hiszen sem felkészültségem, sem ezen írás kerete nem elegendő ahhoz, hogy az említett könyvről tárgyilagos és a mű értékének megfelelően kimerítő bírálatot mondjak, de mint tanító, s elsősorban mint olvasó, úgy érzem, hogy a Két kor mezsgyéjén nagyban hozzásegített azon problémák megértéséhez, amelyek mint magyar és történelem szakos pedagógust érdekelnek, amelyekről mindeddig ilyen áttekintően, ilyen részletesen olvasnom még nem adatott meg. összefoglalva: a jó könyv kétségkívül eljut azoknak a kezébe, akik értékelni tudják itteni irodalmunk hivatásfeladatát, akik tájékozódva akarnak haladni a csehszlovákiai magyarság sajátos kulturális és társadalmi lehetőségeinek az útján. Ki üljön fel a bakra? Nos a felelet egyszerű: természetesen a magyar szakos pedagógus. Ezzel kapcsolatban az az érzésem, hogy a magyar szakos pedagógusok ezt a feladatot már korábban is vállalták, és amenynyire tőlük telt, teljesítették is. Jól eső érzés volt látnom egy-egy családlátogatás alkalmával, hogy a család könyvespolcán ott áll egy-egy általam propagált hazai termésű verseskötet, vagy regény, elbe6zélésgyűjtemény. Egy-egy könyv megjelenése figyelmet kelt a kartársak körében s igyekeznek azt a lehető legrövidebb időn belül megvásárolni, a kollégák figyelmét felkelteni, a tanulók között propagálni a könyvet. Ez minden magyar szakos tanár természetes hozzáállása a könyvterjesztés ügyéhez. Indulásától kezdve tagja vagyok a Versbarátok Körének, amit nagyon jó kezdeményezésnek tartottam, s a Versbarátok Körével kapcsolatban ma is azt vallom, hogy egyik legcélravezetőbb törekvésünk a versolvasók táborának kiszélesítése terén. Ezzel a tudattal vállaltam a tagok toborzását is, s itt jegyzem meg, hogy a tagtoborzásnak iskolánkban komoly eredményei vannak. Az általános iskola 36 tanulója jelentkezett a Könyvbarátok Körébe. (A Versbarátok Körébe 25 tanulót szerveztünk be ebben az iskolaévben. (A 8—9. évf. tanulóiról van szó). A gimnázium tanulói közül az MKBK-ba, valamint a VGK-ba mintegy 37 tanuló jelentkezett. Ha ezekhez a számokhoz hozzáadhatnánk az előző években toborzott tagok számát (a pontos számot most már nem tudnám megmondani), valószínű szép összeget kapnánk. A hazai irodalmi termékek szélesebb körű propagálásának jó formájául szolgálna olyan megoldás is, ha a Tátrán Kiadó a magyar nyelvű kiadványokról 10—15 példányt valamilyen alapon, (formában) eljuttatna a magyar tannyelvű iskolákra, s a magyar szakos tanítók vállalnák a könyvek eladását. Merem állítani, hogy így a hazai irodalmi termékek könnyen eljutnának mind az ifjúság, mind a szülők, a felnőttek kezébe. Viszont itt nemcsak arról van szó, hogy a kevés vagy „sok“ példányszámban megjelenő hazai könyvtermékek elkeljenek, hanem arról is, hogy azokat olvassák. Úgy gondolom, itt ismét a magyar szakos pedagógusra hárul a feladat, hogy kellőképpen tájékoztassa növendékeit, de a felnőtt olvasókat is (a forma sokféle lehet: beszélgetések a szülőkkel a magyar Irodalom, a sajátságos helyzetünkben adódó csehszlovákiai magyar irodalom szere[>éről, feladatáról, jelentőségéről: létezésének természetszerű szükségességéről) akár szülői látogatások, szülőértekezletek, vagy egyéb, a szülőkkel való kapcsolatok alkalmával. Iskolánkban a könyvek terjesztése a könyvbizalmi révén is történik. Van hónap, amikor a tanulók 400—600 korona értékig vásárolnak könyveket a könyvbizalmi közvetítésével. Gondolom a fenti formák helyesek, csak a magyar szakos hozzáállására, leleményességére, akaratára van szükség. összegezve: minden formát meg kell ragadnunk, hogy az irodalomnak, elsősorban a hazai termékeknek széles körű olvasóközönséget biztosítunk. Ez félremagyarázhatatlanul a magyar szakos pedagógusok elsőrendű és rangú feladata, kötelessége. Szándékosan próbáltam mondanivalómban az ifjúság köré fonni az elhangzott problémákat, hiszen új irodalmunknak hozzáértő olvasói ott ülnek az iskolák padjaiban. Diákjaink ezrei, akik maholnap elhagyják az iskolák padjait, tagjaivá válnak annak az emberi közösségnek, amelynek mindennapi problémáit — s az itteni magyarság sorsdöntő kérdéseit — éppen ez az új irodalom hivatott megfelelő keretek között megválaszolni. A kérdésre, ki üljön fel a bakra, csak azt válaszolhatom, hogy valóban az irodalom szakos pedagógus. TŐRÜK JENŐ A GYILKOS Charles Baudelaire, a híres költő kölönc ember volt. Ha meghívták vacsorára, azzal szórakozott, hogy asztaltársait rémületbe ejtette. Ilyenkor gondosan figyelte azt a percet, amikor csend támadt az asztal körül, s ebben a pillanatban meglehetősen fennhangon, hogy mosolya mindenki jól hallja, áthajolva szomszédjához, így szólt: — Tudja, amikor megöltem szegény feleségemet ... MEGSZÍVLELENDŐ Baudelaire mondta: — Sokáig csak az a munka tart, melyet nem merünk elkezdeni. 10
