A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-25 / 8. szám

SZERKESZTŐSÉGÜNK NÉHÁNY HÉTTEL EZELŐTT LEVELEZŐIHEZ TUDÓSÍTÓIHOZ FORDULT AZZAL A KÉRÉSSEL, HOGY KERESSENEK FEL OLYAN FIATALOKAT, AKIK HÚSZ ÉVVEL ELŐTT SZÜLETTEK, ÉS RÓLUK KÉSZÍTSENEK INTERJÚT. EZEK A FIATALOK EGYIDŐSEK A GYŐZELMES FEBRUÁRRAL. ÉLETÜKRŐL, ÉLMÉNYEIKRŐL TETT VALLOMÁSAIKAT NYÚJT­­JÜK AT OLVASÓINKNAK. HUSTYAVA FERENC Február 8-án múl* húszéves. A kilencéves iskola befejezése után Losoncra került Itt tanul­­to ki a lokatos mesterséget. A tágas konyhában együtt a kis család. A múltról beszélge­tünk. Van mit mondaniok a szü­lőknek.- Mikor 1948. februárjában Feri megszületett, szüléink öreg PATHÓ JULIANNA- Igen, húszéves vagyok. 1948. február 13-án születtem, pénteki napon. Azért nem va­gyok babonást Nincs is rá okom. Két éve érettségiztem. A 48-as eseményeket csak a szü­leim elbeszéléseiből és a tan­könyvekből ismerem. Még így is olyan megrázó kép alakul ki bennem. leim, de különösen édesanvám elbeszéléseire, hogy milyen volt életünk a Februári Győzelem előtt. Mély tiszteletet kell érez­tem azok iránt, akik e;< a győ­zelmet kivívták. Ug/ érrem, en­nek köszönhető az is, hogy mi, magyni gyermekek boldogítha­tunk, és anyanyel vünkön végez­hetjük középisKOiáinkat. KÖNIG ZORA Régi, forradalmi munkáscsa­lád sarja. Édesapjának hervad­hatatlan érdemei voltak az első köztársaság munkáskultúrájának és munkássportjónak fellendíté­sében. A párt körzeti titkára volt a felszabadulás után, majd ta­nár, ma tanfelügyelő. König Zora 1948. február 23- ének délelőttjén, a legforrább események viharában született.- Apám sokat bős.-élt o feb­ruári eseményekről - mondotta König Zora, - hiszen azokban mint mlllcista aktivan részt vett. Nekem tehát a történelemnek ezt a részét nem kellett könyv­ből tanulnom. BACSAK ERZSÉBET Szintén február gyermeke. Apja technikus, onyjo varrónő. — Hogy mik voltok o legna­gyobb élményeim a húsz eszten­dő akstt? Az érettségi vizsgo, va­lamint Budapest. A vizsgán tu­datosodott bennem, hogy ember­ré lettem. Mindig szerettem a történelmet és szívesen olvasgat­tam a február! eseményekről, de teljes értelmét csak most látom,, hogy kiléptem az életbe. VIGLAS MARIKA Balról jobbra KÖNIG ZORA KRAICSI SZONYA RYE MARIANNA VIGLAS MARIKA HIMMLER PETER BALGA ISTVANNE SUNYOVSZKY SZILVIA BACSAK ERZSEBET IVANYICS ILONKA HUSTYAVA FERENC PATHO JULIANNA házában tizenkettőn laktunk a két szoba-konyhás lakásban. Most már áll az új, szép, csalá­di ház. Jó erőben levő, zömök fiú a Feri. Szereti a szépet. Szeret ol­vasni. Az újságokban, főleg a kulturális és a sportcikkek érdek­lik. Szívesen néz tévét. Tagja a CSISZ-nok és a Csemadoknak. 0 maga őzt vallja mai életünk­ről: — A múltban kis házak, azo­kon opró obiokok voltak. A ma épülő nagy családi házok és azok sok fényt bebocsátó abla­kai jelzik Csábon is az új éle­tet. Úgy érzem, már elértem élet­célom első felét. Kenyér von a kezemben. Apám egyszerű mankós ma is. Sikerült elérnünk, hogv nővérem másodfokra képesített tanétól ok­levelet szerzett, én meg a szö­vetkezet irodájában dolgozom. Bízom benne, hegy a két kisebb húgom is tudásához mértem ér­vényesül majd. A terveim! Mit mondjak a terveimről? Tavasszal lesz az es­küvőm. Boldog, békés életet kí­vánok embertársaimnak Is. SUNYOVSZKY SZILVIA A Bratislava! Színművészeti Főiskola másodéves hallgatója.- Számomra rendkívül fe'eme­­lő érzés, ha visszaemlékszem szil-Nyltrán érettségizett, majd be­iratkozott a Bratislava! Ökonó­miai Főiskolára, ahol a második évfolyamot látogatja.- Február megteremtette a bol­dog ember típusát. Ezt csak, most megfelelő Időtávlatban látjuk igazán. HIMMLER PÉTER A NyKrol Ipariskola építészeti szakát végezte el, majd beirat­kozott a Bratislava! Építészeti Főiskolára. Szeretne azonban matematika tanár lenni. Az exakt tudományok mellett nagyon víg, já humorú fiú. Szereti a sportot, volt úszóbojnak és kedveli a big beat zenét- Legjobban persze a pályá­mat a hivatásomat szeretem. Úgy érzem, hogy a technikai fej­lődés ma olyan perspektíva előtt áH, amelyet a kapitalizmus so­sem tudott volna nálunk bizto­sítani. A kapitalizmust pedig végérvényesen a Februári Győ­zelem döntötte meg nálunk. Az interjúkat készítették: SOLYOM LÁSZLÓ, SÁGI TÓTH TIBOR, VERCSE MIK­LÓS, KREMMER LÁSZLÓ, BOCSARSZKY PÁL és MAR­­TONVOLGYI LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents