A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-18 / 7. szám

— Úgy örülök, szívem, hogy Igent mondtál... Maid meglátod, mindent elkövetek, hogy boldog légy. Hát persze. En állom a sza­vam. Nagyszerű nászutunk lesz .. Hát hogyne ... Teljes három hó­napot utazgatunk. A bejárt or­szágokból képeslapokat küldünk a barátainknak. Minden a kívánsá­god szerint történik. Először Eu­rópában utazgatunk. Róma, Velen ce, Milánó ... Nizza, Párizs, Ber­lin. Hogy Angliába? Természete­sen elmegyünk oda is. Aztán Ame­rika... Ha egyszer akarod... Há­rom hónapig járjuk a világot. — Nézd, szivecském, mondok valamit. Igen, kívánságod szerint három hónapos nászúira me­gyünk. De nem lesz sok a három hónap? No neeem, hiszen te tu­dod... Ha a három hónap helyett csak egy lenne, és a többi pénzen szép házat bérelnénk? No?.. Mit szólsz hozzá? — Szóval beleegyezel, ö, mi­lyen édes, milyen jószívű lány vagy te. Nézd, kis szívem, mit mondok. Mi a csudának utazzunk küllőidre? Nem mehetnénk ideha­za nászúira? Legalább nem adunk ki valutát. Nem kár érte? Először egy fekete-tengeri utazás, aztán a Földközi-tengert nézzük meg. De milyen szép is a hajókázásl ló? — Angyal vagy, szivecském, hi­szen előre tudtam, hogy elfoga­dod. Mondjak valamit? Ilyenkor nagyon nehéz az utazás. A hajók zsúfoltak, a tenger is viharos. Legjobb, ha elmegyünk egy hétre Brussába. Nem? Nincs Igazam? Szebb is, meg olcsóbb is, és főleg nyugodtabb. Aranyból van a szí ved. Te földre szállt angyal! — Kedvesem, miért veszkölőd nénk mi szállodákkal? Azon a pén zen Inkább veszek neked egy brosstűt. A legdrágábból, he? Nem jó? Hogy? Nem tartod jó ötlet­nek, édesem? Háát, ahogy akarod Ötezer líra? Ha akarod, tízezer lí­ráért. Utazás, hotel, motel, ezek Lám., elmúlnak, és vége. A brosstű le­galább tartós érték. Persze, ter­mészetes ... Különben Is te vagy a világon a legokosabb kislány. a — Várj csak, hadd mondjak va­lamit. Ez a ötlet biztosan tetszik majd neked. Nézd ... Szóval mi­re való tulajdonképpen ez a bross­tű? Jó ízlésű lány vagy, igaz? Nem fogod a csecsebecséket mutogat­ni mindenkinek, mint az úigazdfr gok. Hagyjuk ezt a brosst. Azon a pénzen inkább pompás esMüvőt tartunk. Hetedhétországban híre set. Grace Kellynek sem volt kü lönb lakodalma. Ah, milyen ló is vagy te, kis szívem ... — Lakodalom, igaz? Esküszöm nem is tudom ... Most azért esi A téglagyárból kiálltak a magas és szögletes gyárkémények, a füst lompos lihegése nélkül. Az agyagbánya és présház között vonuló drót­vezetéken hóval, léggel rakottan, dermedten lógtak a vascsillék. Néha egy egy sovány alak mászott végig a teljesen kihalt és leállt tégla­gyáron. Mindenfelé munkásházak rendetlenül épült csoportjai húzódtak. Egyiknek valami öb­lös vascső volt a kéménye, de a negyedik nap­ja nem füstölt; a másiknak a kéményét félig elhordta a szél: innen se pöfögött elő a füst Se szén, se munka, se ennivaló harmadik hó­napja. Maga a téglagyár gondnoka is ágyban fekvő, súlyos beteg volt ősz óta. A tüdejét köp­te. A gyáriak nem szerették, nem is szánták, sőt neki rótták föl, hogy betegségével csak aka­dályozza azokat a munkákat, amiket egy egészséges gondnok a télvíz dacára is elvégez­tethetett volna a szűkölködőkkel. Ugyanekkor a plrosbetűs naptárak szerint farsang volt. Álarcosokat már nemigen lehetett látni: csupán a papírüzletek kirakata mögött tombolt a farsang; a lila orrú mandarinok, fer­de szemű muzsikok és gyapjas hajú négerek álorcái ott búsongtak eladatlanul, spárgára akasztva királyok, hősök és bolondok maska­rái között. A gyerekek bámulgatták őket, de az árak olyan magasak voltak, hogy csak a szemük telt meg velük. Furcsa farsang volt: az egyik utcai pádon, azt hitték, huncutságból tetteti magát holtnak egy fekete kendőben burkolt anya, karján der­medt csecsszopójával^ Azt hitték, valami álar­cos mókája az is, hogy úgy feküdt a folyó ke­mény jegén, szétloccsant fővel, mintha hívogat­ná a parton bámulókat: csússzatok csak hoz­zám, nézzétek, milyen szép maskarám van ... — s csendesen megmutatná nekik szétloccsant, fagyos velővel fröcskölt fejét. Nem hiányoz­tak a fára akasztott bábuk sem, akikkel része­gek hajnalban eljátszottak, élcelődtek, s éltet­ték a halálnak áldozatul akasztott farsangi bá­but. A város legszebb sétahelyén, egy üveges fá­ról, hosszú, kettősre hurkolt spárgán öregem­ber lógott. Sipkája bolondul félrecsapva, a szél elég vidáman lóbálta ... de dermedt kezei s a nyelve ... brrr, valaki, valami elrontotta ezt a farsangot. Közben a téglagyáriak közé egy bizonyos Tír nevű, mindenkit lepipáló beszédű, ezer mester­séget próbált fickó keveredett. Nemrég lőtt, nem is azért, hogy munkát vállaljon ... inkább csak úgy benyitott ide is, oda is Az embert megkínálta bagóval, hol rendes dohánnyal, és ártatlan pofával elkezdte faggatni a házigazdát, mit gondol, meddig mehet ez így? Például tud ta ez a Tír azt, hogy enyhébb napokon még volna valami munka: Ilyenkor, beszélte, szokás a robbantott, de eső miatt othagyott agyagot belapátolní a csillékbe, s fészer alatt elraktá­rozni; ilyenkor, mint mondogatta, a gyári kő­művesek kifalazhatnák az öreg. kiégett kemen­cék belsejét, Javítgathatnák a munkásházak fa lát, kéményét és cserepezését. A lakatosműhely Is mehetne, mert nézzenek csak szét: mennyi kocsi hever kerék nélkül; a sínek mindenütt meg vannak pattogva; mióta kellenének az új gyári vaskapuk... s a bognárok Is dogozhat­nának a tégláskocsikon, kerékagyakon... az asszonyok pedig a cserepezéshez szükséges lé ceket szögelhetnék, s jó néhány ember gipsz­­figurákat önthetne: törpéket, manókat, virág­csokrokat, amiket tavasszal oly szép számban vásárolnak a kertek részére. No lám, lám elhitték neki, mert más is mond­ta, hogy lenne munka, csak akarná a gyár, csak merne beüzenni a központi irodába az a nyavalyás gondnok úr. — Mindenütt lelkesedtek ezekre a hírekre. De hát csak hír volt ez is, mint a többi... kélt, szállt és letűnt. Az éhínség meg nőtt az elége­detlenséggel. Ez a Tír folyton Kínáról mesélt nekik, ahonnan nemrég érkezett vissza, ahol ő valami tábornok titkára volt egészen addig, míg a tábornokot föl nem kötötték, mert lopott a nép pénzéből. Olyasmit mondott, hogy Kíná­ban már nincs szegény ember . a kínai ban­károkat fél évvel ezelőtt egy olyan hajóra ci­pelték, ahol matrózok és hajósok teljesítenek szolgálatot. S ezek az örjöngő matrózok neki­vágtak már a bankárokkal az óceánoknak, s ad­dig bolyongnak kísérleti hajójukkal, míg a ban­károk nem állnak napokon át fél lábon, mint a gólyák, és nem sírnak a félelemtől nevet­nek, mint az örültek. Ogy tudta ezeket nagyokat röhögve elmon­dani, hogy a hallgatók is nevetésre fanyalod­tak, ilyen találón ütötte mindenben a szöget a fején, hogy szívből megkedvelték Öreg szlo­vákok, románok ültek körülötte, s asszonyok tódultak hozzá pislogó gyerekeikkel. S annyi­ra föl tudta őket mesélgetés közben nevetve heccelni. hogy az egyik hajnalban a középső kemencébe mindenféle alakok szállingóztak be lopakodva. A kemence mélyén, egy lámpás alatt ott ült Tír, körülötte mindenféle farsangi holmik: an­gyalszárnyak vegyítve kacsa és llbaszárnvak­­kal, két-három igazi halotti koponya, aztán színpadi hóhérpallosok, s a háta mögött egy akasztófa, a lábától meg nem messze egy ko­porsó. ö maga már piros, cafatos ruhába volt bújva, s a fején is valami lyukas sipka búbolt. Aki beljebb lépett, látta, hogy hátrább, a pa­rázsló kályha mellett, két gyári lány ül, s hol­mi emberi alakú bábunak éppen a fülét vari ja a helyére. Mikor ezzel megvoltak, nagy, veres bajuszt ragasztottak az orra alá: Ilyen nagy veres bajusza csak a beteg gyári gondnoknak volt. Tír pedig hol ennek adott egy piros hóhér! ruhát, hol amannak fekete halálruhát: mint ma­gyarázta, az alacsonyabbak lesznek a halálkák, a közel két méter magas Sztahora kocsis: a főhalál. Ennek a Sztahorának a gyászköntösé­re fehér olajfestékkel ki volt pingálva a halál elképzelhető bordázata is. A koponyák ketté voltak törve, és egy lyukba fűzött spárgával összeköthetők. így aki halál lett, elöl s hátul is horkolhatta magát a halotti maszkkal. Az­tán Tír ezt masnira kötözte rajtuk, és rendben voltaik. Lassan beleöltöztek valamennyien: a gyászpofák között vérveres hóhérok és fehér leples angyalok mászkáltak, szárnyukat félt­ve. Maga az ördög föltűzte két kecskebak szar­vát, s mindenféle arcokat vágott a viháncolő angyalokra. Csak a főangyaloknak jutott szép, széles szárny; a kisebbek s a gyerkőclányok: 10

Next

/
Thumbnails
Contents