A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-23 / 30. szám
Még mininek is mini, amit a két ifjú angol miss magára vett Talán egyetlen ruhadarab sem keltett olyan érdeklődést és olyan vihart, mint napjainkban a miniszoknya. A divat hóbortjait minden korban csépelték ugyan, de végül mégiscsak polgárjogot nyert a kivágott ruha és a bukjel-szoknya, mely dédanyáink karcsú bokáit — micsoda korok, micsoda •erkölcsök! — szabadon hagyta. A mini-szoknya támasztotta vihar azonban sokkal szélesebb, mélyebb, átfogóbb, sőt — mint kiderült — egyetemesebb is ... (SZÜLŐHAZÁJA: A PURITÁN ALBION Akármilyen furcsa is, az újmódi divat nem Párizsiban született, pedig innét indul világhódító útjára a legtöbb új kreáció. A ködös és puritán Albionban él az a Mary Quant asszony, akinek agyában megfogant a „nagyszerű“ ötlet, miszerint ne csak a térd maradjon fedetlenül, hanem felette is a felettébb csinos négyzetcenti méterek. Miss Kathleen Yorké, aki alig töltötte be 17. esztendejét, amikor ... az új divat jött, látott és győzött. Nem Is lett volna semmi baj, ha az ifjú hölgy nem elsőként és egyedül viselt volna aligszoknyát. A 17 esztendős varrónő, mikor e „végzetes“ lépéshez folyamodott, el sem tudta képzelni, hogy tette milyen beláthatatlan következményeket von maga után. Rohamosan és azonnal csökkenni kezdett a termelés, mert férfikollégái mini-figyelmet fordítottak csak a munkára. A gyár vezetőinek figyelmét viszont a termelés váratlan csökkenése keltette fel, s rövid úton ki is nyomozták az okát. Amikor megtalálták a „bűnöst" — Miss Yorké .személyében és szoknyájában — az igazgatóság azonnal felmondott a lánynak, s egyúttal szigorúan megtiltotta, hogy bárki is mini-szoknyában jelenjék meg a munkahelyén. Nyugodtan kijelenthetjük: a világ két táborra szakadt, a miniszoknya barátai és esküdt ellenségeinek táborára. Nemcsak a szülők és gyermekek vitatkoznak ugyanis, még csak nem is erkölccsőszdk és a „gátlástalan“ divatdiktátorok. Mini-történetek a mini-szoknyáról Az aligszoknya védelmében és ellenében szót emelt több koronás államfő, miniszter, sőt egyes országokban viharos parlamenti csaták kísérték feltűnését. — Vagy mini-szoknya, vagy iskola — jelentette ki például rendkívül erélyesen Asid Ihari, iráni közmüvelődésügyi miniszter. — Azok a lányok — adta ki a szigorú utasítást — akiknek nem takarja el a szoknya a térdüket, nem léphetik át a középiskolák és az egyetemek kapuját... A BRIGHTONI REBELLISEK Brighton-ban is a diáklányokat érte a leghevesebb támadás a kurtaszoknyák miatt. Az egyik középiskola igazgatója megpróbált fellépni ellenük. Diákjai azonban kevésbé voltak engedelmesek, mint teheráni kolleganőik, sőt a szigorú utasítás másnapján egyöntetűen kurta ruhákban Jelentek meg az iskolában. A derék iskolamester ekkor a szülőkhöz próbált apellálni. De kudarcot vallott, mert a brightonl papák és mamák gyermekeik mellett foglaltak állást. Az igazgató ekkor — mi mást tehetett volna? — kapitulált. Edinburghban viszont a tanulók vesztették el a csatát. Az igazgató az iskola bezárásával fenyegetőzött. S ez hatott. Hatott annak ellenére, hogy őfelsége, minden brit alattvaló koronás királya, személyesen tüntette ki — a birodalomnak tett szolgálataiért.— Mrs. Mary Quant-ot, az aligszoknya szülőanyját. KIRÁLYI TV-BESZÉD A KURTASZOKNYA ELLEN De a királyok sincsenek mindenben egy véleményen. Jordánia királya egészen más álláspontot foglalt el. Husszein olyan jelentősnek találta e problémát, hogy külön televíziós beszédben foglalkozott a miniszoknyával, de kurtán elutasította. Mondván: az új viselet ütközik a hagyományokkal, s felett© káros, mert szószerínt Idézve szavalt — „erkölcstelen gondolatokat éhreszt“. Argentínában a kormány nemcsak egyszerűen betiltotta az aligszoknya viselését, hanem börtönbüntetéssel fenyegette meg azokat, akiket a rendőrség „ismételt Kihágáson“ kap rajta: kerek egy esztendőre kerülhet rács mögé a renitens leányzó. Brazíliában is a parlament elé került e „rendkívül fontos kérdés“, s a derék honatyák kishlján hajba kaptak. A heves vita során a liberális párt képviselője kijelentette: csak a rövideszűek foglalkoznak a rövidszoknyákkal. Er re konzervatív riválisa olyan méregbe gurult, hogy rövid úton a liberális honatya fejéhez akarta vágni a tintásiíveget. Alig mdták lefogni... A londoni jogtudorok Ítélete: Egy Ifjú angol lady mini-ügyével még a bíróságot is megkereste. S ügye — súlyához mérten — óriási visszhangot is keltett a tisztes bírák körében. Hiszen kit nem háborított volna fel a következő égbekiáltó eset? Az ifjú hölgy egy motorkerékpár hátsó üléseiről a vezető hibájából leesett, s térde megsérült. A seb beforrt, de nyoma a nyolc napon belüli gyógyulás után is megmaradt. — Uraim, értsék meg, — többé nem viselhetek miniszoknyát — szólt a lány, védelmet és segítséget várón a blrákhoz, miután a történteket előadta. S a londoni jogtudorok méltányosnak Ítélték Miss Woods felháborodását és kártérítési igényét is, s ennek mértékét 4 ezer fontban szabták meg ... ONODY GYÖRGY Két angol ikerlány aligszuknyában vette át diplomáját. Tettük tiltakozás volt az angol egyetemi hatóságok mini-ellanessége miatt. Micsoda erkölcsök! — sóhajtanának fel a viktoriánus-korszak angol hölgyei, ha látnák a londoni utcán sétáló unokáikat. CT' <D s<p CQ Nemrég a Nápolyi Nemzetközt Bélyegkiállításon a legszebb bélyeg nagydíjával tüntették kt azt a csehszlovák bélyeget, amely Picasso híres Guerntcáját ábrázolja. A bélyeget a spanyolországi nemzetközi brigádok harcának 30. évfordulójára bocsátották ki. A díj odaítélésénél azt is figyelembe vették, hogy josef Hertztk grafikusművésznek az eredetileg 9X4 méteres festményt kellett bélyegnagyságúra lekicsinyítenie, ami elismerést érdemlő bravúr volt. Tekintettel arra, hogy ez a bélyeg annak tdején, pár napon belül kt volt árusítva, és sok olvasónk bizonyára nem is látta ezt a bélyeget, a mai számunkban újra bemutatjuk. India Nandalal Bosa festőművész f1883— 1966) halálának évfordulójára adott ki 16 p.-es bélyegét. A hatvan év előtti parasztfelkelés emlékére kiadott román bélyegeken Stefan luchian és Octa Bancila művei láthatók. Panama Tiepolo, Rubens, Andrea del Sarto, Hans Multscher és Rafaello egy-egy művét reprodukálta hatértékű sorában. A Fülöp szigetek legújabb bélyegén Fernando Amorsolo egy műve látható. Ras Al Khalma festménysorában hat arab és négy európai művész alkotásait mutatja be. A többi újdonságból a következőket említjük meg: Burundi: Halak, négy bélyeg; Equador: Mexikói olimpia; tizenkét érték; Jordánia: állatok, hat érték; Kamerun: a Hold meghódítása; négy érték, Kuwait: Az arab városok szervezetének első kongresszusa és Irán: 15 éves társadalombiztosítás, egy érték. anmotio «EZI- C? BRIGÁD S » C \ 3 6 iPÁRÜSKi! GUERNICA 1937 20