A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-16 / 29. szám

%T prágai kiskocsmában

Prágában, az Öváros peremén, a Vencel-tér közelében, egy kedves kis vendéglő van, mely kitűnő budéjovlcei söréről híres, no meg arról, hogy ebben a hangulatos kiskocsmában találkoznak a prágai Sparta szurkolói, azok a labdarajongók, akik jóban-rosszban mindig ott állnak csapatuk mellett, soha sem hagyják azt cserben. Egy-egy nagy mérkőzés, s különösen a döntő csaták előtt a lázban égő szurkolók Itt vitatják meg a lehetőségeket, birálgatják a csapatösszeállítást, itt ünnepük meg a győzelmeket és a vereség keserűségét Is itt öblítik le a kesernyés, habzó sörrel. Ebben a prágai kiskocsmában azonban nemcsak a szurkolók találkoznak. Itt randevúznak a világhírű prágai Sparta volt csillagai, a csehszlovák labdarúgás volt íénylő üstökösei Is, akik többnyire a közeli Paris Szálló étterméből, kávéházából, a látnálak főhadiszállásáról hazatérőben néznek be Ide még egy .pofa sörre, hogy a nagy vezérkartól szerzett legújabb híreiket a leghűbb szurkolókkal is közölhessék.

Az egyik estét ebben a hangulatos kiskocsmáiban töltöttem egy barátommal. Azt hiszem, abban a tipikus prágai sörözőben, a Sparta szurkolók belvárosi főhadiszállásán másról nem Is lehet komolyan beszélni, csak a futballról. A szomszédos asztaloknál ülők kinéznek onnan azt, aki más témáról kezdene velük dískurálnl. Talán fél óra telt el, amikor az asztalunknál egy fiatalos mozgású, ötvenen felüli, Ismerős arcú, jólöltözött vendég foglalt helyet. 'Ezzel až emberrel az életben már valahol találkoztam — gondoltam —, nagyon ismerős az arca, de talán soha sem tudtam volna meg kilétét, ha nem kapcsolódik be a beszélgetésünkbe.

— Önök magyarok? Mondják csak, mi az oka, hogy az utóbbi Időben elég gyengén szerepel a magyar válogatott. Pedig nagyszerű játékosgárdával rendelkeznek. Varga, Albert, Boné és a többiek nagyszerű Játékosok, s mégsem megy úgy, ahogyan kellene. Az igaz — folytatta — a góllövéssel valahogyan hadilábon állanak a magyar csatárok. Olyanok, mint a mléínk.. I A ml időnkben bizony nem voltak „szívbajosok“, a csatárok minden helyzetből lőttek. Az elmúlt években egyedül Puskás lövései emlékeztettek azok-a a hatalmas és védhetetlen lövésekre, bombákra, melyekben a mi időnkben gyönyörködhettek a nézők.

— Ön melyik csapatban játszott? — kérdeztem bocsánatkérő hangon asztaltársunkat.

— Olda Nejedlý vagyok, a Sparta egykori Játékosa — válaszolta szerényen, majd nagyot húzott a söréből, az üres korsót pedig az asztalvédőre tette, s folytatta:

— A mai védekező taktika sokat elvesz a labdarúgás szépségéből és természetesen elmaradnak a gólok, a labdarúgás sava-borsa Is. Ml, ha kellett, védekeztünk, mégpedig keményen és elszántan, de vitathatatlanul többet támadtunk, így hát gólokat Is lőttünk.

És Olda Nejedlý, a harmincnégy szeres csehszlovák válogatott csatár a régi felejthetetlen élményeiről kezdett beszélni.

— Édesapám az első világháborúban esett el, özveggyé vált édesanyám bizony nagy gondok között nevelt fel minket. Már fiatal, szinte gyermekkoromban megtanultam, hogy mi a kemény munka. Mégis szerettem dolgozni és nagyon szerettem futballozni is. Már kölyökkoromban, amikor a grundon a rongylabdát kergettük, mondták, hogy jó játékos lesz majd belőlem, ha nem ront rám a szerelem, ha valamelyik kislány nem hódítja el a labdarúgástól a szívemet. Sosem felejtem el azt a napot, amikor a prágai Sparta akkori vezetői autón jöttek el hozzánk, és mivel én még nem voltam nagykorú, édesanyámmal tárgyaltak jövőmről, aki profiajánlatukat kereken visszautasítva ezt mondotta:

— Az Ígérgetés szép szó, de nem hiszek benne'. Ha azt akarják, hogy a gyerek a maguk csapatában futballozzon, akkor szerezzenek neki egy rendes állást, hiszen kitanult géplakatos már. A labdarúgásból egy életen át nem lehet megélni. Mihez kezd majd, ha már nem bírja szusszal?

— Anyámnak igaza voltl Egyszerű, de bölcs asszony volt. Bizony, az elmúlt években sokat gondoltam rá. A Sparta vezetői megszerezték a kínált állást, így hát 1931-ben Prágába kerültem, ahol hosszú éveken át a Sparta színeiben játszottam.

— Mi volt sportpályafutásénak legérdekesebb élménye? — kérdeztem —, biztosan megőrzött sok olyan élményt Is, mely a magyar csa-! patok, a magyar válogatott elleni nagy csaták során történt.

— A harmincas években az olasz, magyar és az osztrák klubcsapatok, no meg a válogatottak voltak a legnagyobb és legnehezebb ellenfele ink. Híres labdarúgó-csapatok nevei ragyogtak akkor a labdarúgás egén, és bizony soha sem felejtem el, nagy öröm és megtiszteltetés ért engem

Az 193B-ban nagy sikereket elérő csehszlor&k válogatóit labdarúgócsapat, mely eljutott a Franciaországban megrendezett harmadik labdarúgó világbajnokság küzdelmeire. Balról (állók): Burger,

ftlha, Boufiek, Slmunek, Vojto, Daniik, KoStálek, Plánióka, — elől gnggolók: Nejedlý, Lu.dl és Kopecký.

Az első nagy csehszlovák labdarugóslkert kiharcoló válogatott játékosok: Felső sor (balról): Kopecl^ý, Vodička, Fuč, Zenitek, Patzelt, — második sor: Csambál, Borger, Bouček, Ctyfoky, — harmadik sor: junek, Krčil, Kalocsay, Nejedlý, — negyedik sor: Sobotka, Koäfálek, Svoboda, Plánička.

akkor, amikor 1937-ben, az egyik pénteki edzés után a Sparta ügyvezető igazgatója közölte velem, hogy besoroltak Közép-Európa legjobbjai közé, és Pelikán tanárral Milánóba utazom, a válogatott első közös edzésére. Izgalmas út, de még Izgalmasabb edzőmérkőzés következett. A legjobb olasz, magyar és osztrák játékosok között én voltam az egyedüli csehszlovákiai. Az edzőmérkőzés nagyszerűen sikerült — 10:2 arányban győztük le Milánó csapatát. A magyar Fodor dr. és az olasz Mauro, a közép-európai válogatóit vezetői elégedettek is voltak.

— Nyugat-Európa válogatottja ellen, Amszterdamban játszottunk. Hogy miért éppen a holland fővárosban került sor a mérkőzésre, azt mi játékosok csak később tudtuk meg: üres volt a FIFA kasszája, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség holland pénztárosa elsikkasztotta a szövetség pénzét — igy hét gyorsan pótolni kellett azt. A mérkőzést nagy reklámhadjárat előzte meg. Az amszterdami olimpiai štadión Jegyeit az utolsóig eladták, több mint ötvenezer néző szorongott a lelátókon. Csapatom, Közép-Európa válogatottja ebben az összeállításban lépett pályára:

A kaput az olasz Olivieri védte, a két hátvéd az osztrák Sesta és Schmaus volt, a fedezetsorban két olasz: Seratoni és Andrade, valamint a magyar Lázár játszottak, a csatársor összeállítása pedig ez volt: Sass (magyar), Meazza, Piola (mindkettő olasz), Sárosi (magyar) és én: Nejedlý, az egyedüli csehszlovákiai.

— Legnagyobb meglepetésemre balszélsőt kellett Játszanom. Vállalom a játékot — gondoltam —, noha életemben először szerepeltem ezúttal balszélen. A nagytudásu csatártársak mellett — tűnődtem — az ember, ha csak egy kicsit is igyekszik, nem éghet le. Így is volt, jól ment a Játék. Olyannyira jól, hogy ml, játékosok voltunk a legszomorúbbak, amikor a Játékvezető véget vetett a kilencvenperces nagyszerű játéknak.

— Az amszterdami állomáson Braine, a Sparta egykori Játékosa várt. Hatalmas hathengeres Chevroletjével elbűvölt. Végigszáguldottunk a város fényes utcáin, majd a zegzúgos síkárokat is bemutatta volt klubtársam. A vasárnapi mérkőzésről alig esett szó közöttünk. Prága, volt játékostársai, ismerősei és barátai felől érdeklődött.

— Vasárnap délután azután ő irányította Nyugat-Európa válogatottjának ötösfogatát. Csapatában szintén nagytudású Játékosok szerepeltek, de a mi együttesünk minden tekintetben jobb volt és nagyszerű játékkal 3:1 (1:0) arányban győztünk. A nagyszámú nézősereg valóban szép és jó mérkőzést láthatott, és ami a rendezőknek a legfontosabb volt: megtelt a FIFA üres pénztára is ... .

— Sárosi dr-al a magyarok közkedvelt Gyurkájával, nagyszerűen megértettük egymást. Ogy játszottunk egymás mellett, mintha évaien át egy csapatban küzdöttünk volna. Sárosi Gyurka valóban nagy játékos volt, aki nemcsak játszani tudott, de ahogyan azt mondani szokták, esze is volt. Pilanatok alatt úgy megkeverte az ellenfél védelmét, hogy az jóformán azt sem tudta, hogy hol a labda.

Az amszterdami „labdarúgo-koncertről“ még heteken át Írtak a lapok. Szuperlativuszokban dicsérték a válogatott labdarúgók nagyszerű teljesítményét és a legaprólékosabb részleteket is feldolgozták, feljegyezték az utókornak. Egyről azonban megfeledkeztek, vagy talán ők sem tudták, hogy a FIFÁ-tól kapott arany emlékérmek nem színaranyak —ahogyan azt a rendezők akkor állították, — csak aranyozottak.

— Őszintén megmondom — folytatta mosolyogva Olda Nejedlý —, amikor későbben megtudtuk, hogy az érmek csak aranyozottak, valamennyien nagyon bosszankodtunk. No, de ez nem baj. Az a fontos, hogy emlékbe kaptuk azt a mezt, melyben játszottunk, és én még szerencsésebb voltam, mint játékostársaim, mert azt a sárga labdát, mellyel játszottunk, játékostársaim aláírásával én kaptam emlékbe az olasz edzőtől. Nekem az sokkal többet ér, mint egy fénylő aranydarab ...

FEDERMAYER ISTVÁN