A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-24 / 52. szám
A Cseh—Morva -hegységen áthaladva Krnoviba érkezünk. Itt lakik Stelnlnger Ferencné, született Makkal Erzsébet. Szlovákiáiban mér pirosodik a cseresznye, itt még virágdíszben fogad a természet. Nem a ima tiszteletünkre öltözött fehérbe és rózsaszínbe, hanem azért, mert később ér ide a nap melege. Ám annál -bőkezűbben -szórja sugarait a vidékre. Az embereket kicsalja a langyos napsugár a szőlőkbe, kertekbe, földekre, ki szánt, ki vet, ki meg csak a pázsiton elnyújtózva pihen, hogy friss levegővel teljék meg a gyár porától beszennyezett tüdeje. Az alkony szürke fényénél érkeztünk a város -szélére. »Alacsony, hosszú bérházakból épített utca, melyben Stelnlngerék laknak. Teltkarcsú, gesztenyehajú nő nyit ajtót. A Makkal lány legfiatalabb gyereke. Csehül szól hozzánk, s azt mondja, hogy egyedül van, szülei a mezőre -mentek. Ott van egy kis kertjük zöldségtermelésre. De nemsokára visszajönnek — .mondja a lány, addig foglaljunk helyet a szobájában. Az ajtóban csípős -dohányfüst üti -meg az orromat. A szoba olyan a lenyugvó napfényben, mint mikor a templomot tömjénfü'sttel szórják be. — Dohányzik? — kérdezi a lány. — Köszönöm, nem — feleltem. Vártam, hogy elpirul, mivel lány létére túltesz egy meglett férfin, de mintha ml sem történt volna, nyugodtan eloltotta kialvóban levő cigarettáját, s újra rágyújtott. Ez alatt a felvillanó gyufalángról a szoba sarkába vetődött a tekintetem. Tarka prémbunda hevert ott, s -a végén fejvánkos díszelgett. Akaratlanul Is azt kezdtem magamban latolgatni, hogy a nő melyiken pihenhetett, -mielőtt -becsöngettsm. A prémbundán vagy a díványon? Aztán az jutott az eszembe, hogy lám, már ide is elért a nyugati divat, és hogy módos cseh családból származhat -az apja, hogy a lányának Ilyen kényelmet biztosít. Mielőtt komoly beszélgetésbe kezdtünk volna, a lány a konyhába indult feketét főzni. A pillanatnyi egyedüllétet kihasználva a könyvtár e-lé léptem és kiemeltem egy kötetet. Peter Bezruč „Sziléziai dalok“ című könyve akadt a kezembe. Lapozgatom az oldalakat, olvasom a (magyarra fordított) verssorokat: Hasonlítasz hozzám, ko-mor rengeteg! Fenyőiden szomorúság, gyász remeg, éberség, szigor, komoly aggoda’-om. Pereg a tűlevél ködből és éjből:-könnyek a letiport nemzet szeméből. Bécsi parancsra csattog a fejszeél, dűltök robbajjal: hősök harcmezején! Hallgatag elpusztulsz fenyőrengetegem, Szilézia szíve — gyásza végtelen. Mily tömör szavak, mily mélyreható érzelmek. Néhány vers e kis kötetbe!} egy kis nép nagy múltját örökíti -meg, és megeleveníti a sziléziai táj szépségét. S hogy k-eirül erre a vidékre a Mátyusföld szülötte, a dús kalászt ringató róna szerelemgyerake? Mert szerele-mgyerek volt Makkal Erzsé-bst, pár héttel a lakodalom után született. Nem jó dolog nagy családban az első gyerekeknek knnl — mondja, ö volt a szülők kedvence, s ezért neheztelt rá a többi testvér. Pedig nem volt könynyű sorsa, ö lett a második anya a családoan, gondoznia kellett a MAJOR ÁGOSTON lilij SZILÉZIAI DALOK kistestvéreket. Mire felcseperedett és templomba menet megcsillant a szeme a legényeken, apja nyomban rárivallt, hogy ne kacsingass, te lány, mert megígérnek a legények. Már 18 é-ves volt, de még nem mehetett egyedül -moziba. Szigorúan fogták akkor a szülőik a gyereket, mint a csikós a csintalan ménest. És féltették. Jól emlékszik még, hogy már elárusító volt az üzletben, ahol karácsonyi ajándékül egy szvettert kapott. |Az apja utána nézett az ajándéknak, hogy nem lopta-e az árut? Elment az Igazgatóhoz, megtudni, ml az Igazság. A keresetét az utolsó fillérig haza kellett adnia. Nem úgy, mint a mai gyerekek, akik zsebrevágjé-k a fizetést, aztán oda mennek, ahová akarnak, ö erre gondolni sem -mert. Igénytelen volt, mert nem jutott mindenre, mégsem keseredett el olyan hamar, mint a mai gyerekek. És a férjhezmenés? A lány nemigen válogathatott. Ahhoz a -legényhez adták, aki elsőként belebotlott. Így került ő is össze a férjével, Stelnlnger Ferenccel. Az egyik mulatságon történt, amint az egyik asztalnál ült szüleivel és két fiútestvérével. A zenekar olyan szívhez szóló nótát kezdett játszani, hogy akaratlanul a prímáson felejtette a szemét. Rákacsdn-tott a barna legényre, egyszerre fittyet hányva minden apai tilalomnak. A fl-ú sem maradt közömbös Iránta és az este minden második nóta neki szólt. Így kerültek össze a prímással, akire az első bálon szemet vetett. Édesanyja Is szerette a dalt, mégsem a síró hegedű hatotta meg őt, hanem a vö szép keresete vette rá, hogy az esküvőbe beleegyezzék. Nem a zenélés volt a mestersége, a hegedűt csak kedvtelésből vette a kezébe. Hentes-mészáros volt, mégpedig a javából. Jól keresett, ezerkétszáz koronát havonta. Tetszett a szülőknek, hogy a lányuk dolgos ember felesége lett. Több szakmát volt kénytelen elsajátítani Stelnlnger Ferenc, mégis sokszor előfordult, hogy egyikben sem tudott elhelyezkedni. Ilyenkor vállalt bármit, ásni jött. Az apja földműves volt, színtiszta cseh. Vladislav u Tfebice községben született. Innen ered kedves gyerekkori emléke: Édesapja nagyapjával szántogatott a -sivár lejtőn. Az eke elé egy lovat fogott be egy tehénnel. Apja a 16 mellett -bandukolt, míg nagyapja az eke után lépkedett. S amikor a tehén nem bírta az iramot a lóval, ráhajtotta fejét a ló sörényére, olykor a gyerek kíváncsian kérdezte, mit súg a tehén a 16 fülébe? Azt, hogy álljunk meg — feleli az apja. S ekkor megálltak. Jól esett mindnyájuknak a pihenés, mert nehéz volt a munka a kavicsos földön. Nem bírták sokáig, tönkrementek. Apja Llnzbe, majd Bécsbe ment munkát keresni. Ott született Stelnlnger Ferenc osztrák anya gyermekeként. Szabómester lett belőle. Hozzá jártak ruhát varratni a nemesek: Károlyi gróf Komjátról, Nemesi gróf Tótmegyerről. Hogy ne kelljen Bécsbe utazniok, Újvárba hozatták Steiningert, Itt nyitottak neki szabóműhelyét. De alig kezdett el tollasodní, a grófok tönkrementek, így a szabóságból tovább nem élhetett. Markos legény volt, beállt hentesemberek. Csak azt nézte, milyen pénzzel fizetnek, mert a két kezével kereste a kenyeret. Csehországba Is az vonzotta, hogy ott jobb a kereset. Kollniban dolgozott a legidősebb gyermeke, két hét alatt ezer koronát keresett. Ez megtetszett nekik, az egész család Ide költözött. Azt tartották, hogy ott az élet, ahol a kereset. Egy év múlva átköltöztek Krnovba, ahol a csendórparancsnok a sógoruk volt. Az besegítette őt a vágóhídra. Kezdetben a csehek idegenkedtek tőle, gondolván, hogy valami háborús bűnös került közéjük. De amikor látták, hogy naponta negyven darab sertést, borjút és marhát vágott le, be kellett Ismerniük, hogy érti a mesterségét. A hentes szakma nőtt legjobban a szívéhez. Százhúszezer állatot vágott le éleiében, 12 millió kilogramm hús ment át a kezei között. Ezek ma már csak emlékek. Stelnlnger Ferencnek elszállt az Ifjúsága. Most 65 éves és felesége mellett odahaza tölti napjait, a nyugdíjas öregséget. Egy húrt pengettek ők világéletükben, most Is jól megvannak egymás mellett. Néha előveszik a hegedűt, s eldalolják azt a nótát, ami összehozta őket. Nekem sem kellett soká kérni Stelnlnger Ferencet, hogy játszszon el valamit találkozásunk emlékére. Azt szívesen. Ha megengedik, egy régit, melyet még Újvárban tanultam. A szekrénybe nyúlt, onnan emelte ki régi jó pajtását. Vastag ujjal gyöngéden tapadnak a húrra. A szoba megtelik dallal: Nyár volt, csupa ragyogás, Lángolt az a babonás kék szempár. Nincs már dalos szerelem, Vérző szívem temetem, Szívemben ősz van már. Ibolyák, lila Ibolyák, ez a sorsom, semmi más, Szeretem, nagyon szeretem, ha ez bűn, a sors hibás. így szólt a dal, amelyet anyja dalolt valamikor a szülői háznál. Ezt Játszotta az első bálon a férje a fülébe. Ezt játssza ma is régi he-' gedüjével. így szokták felidézni a múltat, az Ifjú éveket. Szeretnék a szívébe látni ennek segédnek. Magyarok voltak a vevők, hamar megtanulta a nyelvüket, a németet meg elfelejtette. Nemzetközinek nevezhetnénk. Steinlngert, habár nem beszél csak egy nyelvet, a magyart. Pedig cseh származású és Csehországban él immár húsz éve. 1947-ben kerültek ide. Habár cseh volt az apja és német az anyja, ó arról nem tehet, hogy a magyaron kívül nem tud más nyelvet. Nincs nyelvérzéke. És nem sokat törődött azzal, hogy milyen nyelven beszélnek az a két embernek, hogy vágylk-e még vissza a szülőföldre. — Nem! jelenti ki határozottan,. Mert úgy vaň az velünk is, mint a nótában, hogy „hosszú útról vlszszatérni nem lehet“. S az ő útjuk bizony hosszú volt a Makkal háztól Szilézia földjére. Itt nőttek fel! ai gyerekek, s mind Kmovhan helyez« kedett el. Igaz, hogy nem szorulnak segítségre, mert havi ezßrhatszáz korona nyugdíjat kapnak ketten. De jólesik érezni a közelségűiket. Névnapokon vagy születésnahét 20
