A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-24 / 52. szám
Regényt írtam. Két hónapon át éjt nappallá téve dolgoztam rajta. Az emberek mindenütt rászedik egymást, az Írók meg saját magukat csapják be ... Nem nagyképűségből mondom, de a regény igen jól sikerült. Elvittem egy napilaphoz.- Onnálló írói munkát nem köziünk - válaszolták.- Olvassák csak el a kéziratot.- Teljesen felesleges, a közönség nem szereti az ilyen művet. Egy kiadónál jelentkeztem, de mihelyt kimondtam, hogy regényem van, máris elhangzott a felelet:- Csak fordításokat adunk ki. Egy másik helyen is szerencsét próbáltam. Ugyanaz volt a válasz:- Ha valami fordítása van, hozza be, más prózai munkának nincs keletje. Bárhová fordultam, mintha csak összebeszéltek volna. A regény, amelyen két hónapon át nagy nekibuzdulással és reményekkel dolgoztam, úgy ma-AZIZ NESIN FORDÍTÁSOK FERDÍTÉSEK radt kezemben, mint az utcán hagyott zabigyerek. Hirtelen eszembe villant, hogy sokan franciából, németből, angolból meg olaszból koppintanak le elbeszéléseket, azután a Johnsonból Almedet, A Mártából Fatmét faragnak, végül pedig saját nevüket biggyesztik alá, s így teszik közzé valamelyik folyóiratban. Miért ne próbáljam meg az ellenkezőjét? Nekiültem, s a regényben szereplő török neveket mind amerikai nevekkel helyettesítettem. Azután szereztem egy New York-i térképet, s az utcaneveket is megváltoztattam. Végül az iró nevére került a sor. Költöttem egy March O’Brien nevet, s ezzel el is készült az amerikai regény. A művet egyenesen ahhoz a laphoz vittem, ahol azzal torkoltak le, hogy csak fordításokat közölnek.- Elhoztam önöknek egy March O'Brien-regény fordítását.- Nagyszerű. Ki az a March O’Brien?- Hát nem ismerik? A világhírű March O’Brien, akinek a műveit a világ minden nyelvére lefordították. Még azt a fáradságot sem vették maguknak, hogy a regényt elolvassák: azonnal fizettek. Csak arra kértek, hogy az Íróról és a műről írjak néhány sort. Nekiálltam. Az előszó címe így hangzott: „March O'Brien legutolsó remekműve a STRUGGLE FOR WIFE!Majd azt írtam: „Ez a könyv, amely Amerikát alapjaiban rengette meg, egy hónap lefor- * * Az életért folytatott küzdelem (struggle for life) tréfás ferdítése: a feleségért folytatott küzdelem. gása alatt 40 millió példányban kelt el. A nagyszerű regény, amelyet eddig minden világnyelvre lefordítottak, A TEVE FEJE cimen végre törökül is napvilágot lát." Hogy March O’Brien kicsoda? Olyan életrajzot eszkábáltam, össze, hogy az minden elképzelést felülmúl. íme: „Az iró tizennyolc gyermekes család legfiatalabb ivadéka. Apja philadelphiai paraszt volt. Fiát papnak szánta. A kis March O’Brien azonban már tizennégy éves korában nagy elmésségről tett tanúságot, amikoris hitoktatójának ülepébe egy tűt szúrva rövid úton elérte, hogy az iskolából kicsapják." Szóval felvázoltam egy amerikai író tipikus életútját. Halászott, csempészett meg aranyat ásott. Azután a szokásos módon folytattam: „Negyvenéves, amikor első novellája megjelenik a Let us Kiss című folyóiratban. Nyelve, stílusa, annyira csapnivaló, zagyva és értelmetlen, hogy ..." Micsoda hosszú, részletes írói arckép! Hogy a regény kapósabb legyen. A kiadók megrohantak:- Fordíts már nekünk is valamit ettől a March O'Brientől. Eddig tizennyolc regényét fordítottam le. Müveit - amíg csak élek én fogom törökül tolmácsolni. Azután felfedeztem a híres detektivregény-írót, Jack Lammert is. Akinek a müveit csak úgy kapkodják Nyugaton. Hat könyvét fordítottam le. A dolgot tovább fejlesztettem: ma már hindiből és kínaiból is fordítok. Kedves olvasóim! Amikor újságjaink, folyóirataink hasábjain török novellát, krokit vagy regényt olvasnak, legyenek tudatában annak, hogy azok kilencven százalékát valamilyen idegen nyelvből koppintották le. Amit pedig fordításként olvasnak, olyan török művek, amelyekben az iró nevét meg a környezetet kissé idegenné varázsolták. Ha így megy tovább, eljön az idő, amikor az amerikai irodalomtörténetet kutató tudósok arra kényszerülnek, hogy a törökök irodalmi termékeit tanulmányozzák. Engem is már csak az a remény éltet, hogy March O'Brien neve alatt, legalább az amerikai irodalom történetében helyet kapok. Hazai György fordítása és 2. rajtol íogva felemelte a fejét. — Annikki! — susogta közeledő ajaka. — Egyetlenegyet... ? A leány elhúzódott, felkapta fejét és zavarodottan nézett reá: — Hogy kívánhatsz tőlem ilyet? — Hiszen tudod, hogy ez nem helyes! — Nem szeretsz te engem olyan nagyon, mint ahogy mondtad — forrt fel az ifjú, mintha Ígéret megszegésével vádolná. A leány sírva fakadt, gyenge válla remegett a felindulástól. A kiszabadult virágfíirt lehullott a földre. — A virágom — zokogott a leány. Szégyen pírja szállt az ifjú arcára. Karja megszűnt ölelni, mintha ütés gyengítette volna el — hagyta, hogy a leány melléje üljön. A leány még mindig reszketett. Az ifjú tanácstalanul nézett reá, mint a bűnös, aki nem akart rosszat elkövetni. — Annikki! — kérlelte könyörgő hangon. — Bocsáss meg, Annikki! Magam sem tudom, mi történt velem. Ha tudnád, hogy mennyire bánt engem ... A leány felemelte lecsüggesztett fejét és mosolygott könnyei között: — Hisz tudtam, hogy nem lehetsz te hozzám rossz. — És olyan leszel hozzám megint, mint azelőtt, olyan, mint ha soha semmi sem történt volna — olyan leszel? Kereste a leány kezét és tekintetét. És megtalálta mind a kettőt. — Kebledre tűzhetem ismét? — kérdezte félénken és felvette a virágot a földről. A leány mosolygott, a fenyővirág mosolygott. — És nekem indulnom is kell mindjárt, anyám már várja a teheneket! — Már most? Felálltak. Az ifjú a virágot a leány keblére tűzte. — Milyen jó vagy te! — mondotta kimondhatatlan örömet és hálát érezve. — És te... Isten veled, Olavil — Isten veled — Erdőtündér! Az ifjú megáit az irtás közepén, s utána nézett mindaddig, amíg csak láthatta a leányt. A leány még egyszer visszafordult — a virágfürt úgy lángolt blúzán, mint az esti pír a fehér fellegen. Ma már nem vágok ki több fát — gondolta az ifjú, s leült egy fatörzsre, tenyerébe hajtva a fejét. Gazella Az én párom szamóca, szamócaI Táncba viszem amoda, amoda! A falu közös játszóteréről érkezett ez az üdvözlet, körültáncolta a gyepes lejtőn felfelé siető Olavit s követelte, hogy taktusban lépkedjen. Ügy látszott, hogy a térség mögötti fák is ütem szerint hajladoznak. A leányok könnyű nyári szoknyája meg-meglibbent, és itt is, ott is megvillant egy-egy élénk színű hajszalag. — Körbe, Olavi, körbe! Az egyik leány megnyitotta a kört és kezét nyújtotta Olavinak. Az én párom áfonya, áfonyaI Nem gondol ő másokra, másokra! Nem nehéz ő valóba', valóba’ ismételte meg, huncutkodva, saját szavaival a dalt egy legény, aki a kör közepén forgott a párjával. Majd hirtelen derékon kapta a leányt és felemelte magasra a levegőbe. A leány sikoltott, mások ajkán pedig nevelés csendült fel. (Folytatjuk )
