A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-17 / 51. szám
Maksztm Gorkij 1928-ban « f f l s z c a d a A HÉT NAGY KÉPES REJTVÉNYVERSENYE Podhorský és archív felv. jelenet Gorkij Éjjeli menedékhely c. drámájából a Szlovák Nemzeti Színház előadásában. — Ml készteti arra, hogy írjon? — kérdezte. — Nagyon fiatalon jártam a háborúban, előbb a déli frontira küldtek, aztán nyugatra, Verdun mellé; megismertem a kisember nyomorúságát, értelmetlen szenvedéseit. Ez adta kezembe a tollat, róluk írok, azokról, akiket meghalni küldtek; a szülővárosom embereinek életét figyelem, sok minden van, ami toliamra kívánkozik. Erre bólintott. Igen, ez a kezdet, de csak az elindulás, és tovább kell mennem. Vajon tudom-e, hogy merre? És ml az írás célja? — Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett — Idéztem Ibsent, és ő mosolygott. — Hát érdemes élni? — kérdezte kisvártatva. Meglepett a kérdés, alig tudtam rá hamarjában felelni. Hogyne volna érdemes, hiszen annyi szépség van körülöttünk, és oly sok tennivaló. — Miféle tennivaló? — ostromolt tovább. — Kimondani az igazságot, küzdeni minden előítélet ellen, és nem tűrni az ürességet az életünkben, nem tűrni a közönyt. Ilyen és hasonló nagy szavakat mondtam, és ő tovább mosolygott. Aztán mintha már egészen tisztába jött volna velem, egy kurta mozdulattal csak intett: ne folytassam. Nem tudom szó szerint idézni, mit mondott, mert ahogy szemben ültem vele, nem mertem jegyzetfüzetemhez nyúlni, rá kellett bíznom magam az emlékezetemre, és cs>a.k késő éjszaka — az utolsó gőzössel tértem vissza szállásomra — jegyeztem fel mindazt, ami belém rögződött. Nem az a döntő, hogy önmagam felett tartsak Ítéletet, hanem az, hogy mások életét megértsem, embertársaim vágyait és gondolatait, érzéseit tolmácsoljam. A magam gondolatait hozzáfűzhetem, de mindig embertársaimból kell elindulnom é3 nem magamból. Ne szépítgessem, ne kendőzzem. Az Igazság ezt különben nem Is tűri, é3 csak bátran, tiszta szívvel szabad róla vallani. A bátortalan és hamis vallomás nem használ, a figyelmes olvasó mindjárt felismeri a hamisat, a bátortalant — az ilyen írás haszontalan, az ember kárára van. Izekre szedett szét, de nem gúnyosan és fölénnyel, ahogy később nem egy kritikusom tette, hanem minden feddő ős intő célzat mellett bátorító jóakarattal, a tanító erélyével és egyben gyöngédségével. Amikor megkértem, hogy írja be nevét a könyvébe, megkérdezte, jól értettem-e, mit akart mondani. Ebb8n a percben tisztán láttam, hogy ez a zseniális ember egész lényével nevelésre termett. — A burzsoá világ válsága a fuldokló haláltusájához hasonlatos, összeomlását nem lehet feltartóztatni — magyarázta —, de nem is érdemes. Kultúrája pusztulásra ítéltetett, és ez a világ rendje, az újnak mindig győznie kell a régi felett. Megkockáztattam a kérdést, miért ítél ilyen végletekben? Vajon, ami a régiben jó, azt nem kell megmenteni? — Ami jó, az mindig átkerül az újba. Ez így volt a múltban, s így lesz a jövőben is — válaszolta. — Hogy miért kell egészében elpusztulnia? Mert minden törekvése az, hogy útját állja a fejlődésnek. Ezért kell minden írónak, ha annak vallja magát, az Igazmondásra törekednie, forradalmárrá válnia, meg kell látnia a csírákat, amelyekből az új élet fakad. Először hallottam ezt a ma szinte közhelyként hangzó intést, s az akkor ott a sorrentói villa teraszán annyira felkavart, hogy szólni sem tudtam a megrendüléstől. Egy merőben új világ tárult fel előttem, amely Gorkij minden szavában ott élt, lázadt a régi és korhadt ellen —• egy világ, amelyről műveiben olvastam már, de csak most tárult fel elftlíem igazi lényege. Nem volt több kérdésem, de nem Is kellett, hogy kérdezzek valamit. Gorkij szemmel láthatóan elemében volt, mintha már nem is hozzám szólt volna, hanem magában akart volna tisztázni valamit; beszéd közben olykor felállt, a terasz párkányához lépett, és letekintett. Most láttam csak, milyen hatalmas, kétméteres óriás, és az arca, ez a később képeken oly sokszor megcsodált, csúnya, csontos arc szép volt, férfias nemességgel szép, sugárzóan tökéletes az alkony sötétítő, puha fényeiben. Először hallottam akkor a forradalmi humanizmus forró szavát Is. Könyveim közt ott vannak Az igazi kultúra címmel összegyűjtött újságcikkel és szatírái. Megtalálom bennük mindazt, amit akkor az új emberről hallottam. Arról az emberről, akinek célja felszabadítani a dolgozókat a tőke szégyenletes rabsága, a kizsákmányolás, a fajok és felekezetek előítéletei alól. Akinek célja egy Igazságos új rend, az egész világot átfogó testvéri társadalom. Gyűlölni mindazokat, akik szenvedést okoznak, és akik százmilliók szenvedéséből élnek — ezt a tanítást vittem magammal a kora őszi, csodálatos Itáliai éjszakában. A tenger, mint milliárdnyi ezüstpikkely csillogott a holdfényben, és mozgott, remegett; sohasem éreztem olyan elragadónak és hatalmasnak ringó nyugalmában, mint ebben az órában, mely valami mámoros boldogsággal és felfokozott életörömmel töltött eL Másnap csomagoltam, és búcsút vettem a paradicsomi szigettől. Már nem volt alkalmam a svéd írót oly melegen figyelmembe ajánló szobaasszonnyal beszélni. Nem mondhattam meg neki, hogy Axel Munthét divatos könyvével, enyhén rózsásra kendőzött vallomásaival eltemeti az idő, de Gorkij, ez a nagy Igazmondó, az új kultúra hitvallója, új szépségek hirdetője, aki Itt élt a közelében, s akit annyiszor láthatott — halhatatlan. (Az írónak Emberközelben című nemrég meg/elent müvéből1. A szovjet drámairodalom egyik kimagasló alkotása Vlsnyevszklj lírai hangvételű drámája, az Optimista tragédia. — jelenet a drámából az Kezdések: SZNSZ előadásában. 1. Makszlm Gorkij (polgári neván Alekszej Makszlmovics Peskov) gyermekkora és Ifjúsága áveinek történetét önéletrajzi trilógiában (Gyermekkor, Emberek között, Az én egyetemeim) dolgozta fel. A három együtt Is megjelent magyarul. — Milyen címen? 2. A szovjet Irodalom egyik kiváló képviselője, a Csendes Don és más világhírű művek írója 1969-ban megkapta az irodalmi No l-dljat. — Neve? 3. Szovjet drámaíró, ,,A boldogság keresése“ és ,,Felnőnek a gyerekek“ című színműveit a MATESZ, Illetve csehszlovákiai magyar öntevékeny együttesek Is nagy sikerrel játszották, „Örökké élnek“ c. színművének filmváltozata, a Szállnak a darvak pedig nemzetközi elismerést aratott. — Neve? !
