A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-11-26 / 48. szám

BODROGKÖZI TUDÓSÍTÁS

Fábry Zoltán csehül

Nem mindennapi hírt közlök a Kedves Olvasóval. A közelmúltban várva-várt esemény történt: Fábry Zoltán válogatott írásainak gyűjteménye — Naše vlast Evrupa (Hazánk: Európa I címmel — megjelent csehül.

Egy-egy új Fábry-köhyv mindig eseményszámba megy, hogyne figyelnénk fel rá, ha a magyaron kívül más nyelven is megjelenik. Szlovákul már évekkel ezelőtt kiadtak egy válogatást, előkészületben van a következő. A most megjelent könyv azonban azért érdemel külön figyelmet, mert csehül ez az első Fábry-könyv. És erre figyelmeznie illik a magyar olvasónak is'

Megértük tehát végre, hogy van egy élő hazai magyar írónk, aki bejutott a cseh nyelvterületre. (Rajta kívül ezt csak Forbáth Imréről mondhattuk el.) Az annyiszor szorgalmazott kölcsönös közeledés, egymás kultúrájának megismerése enélküi bizony el sem képzelhető.

Nem lebecsülendő eredmény tehát: Fábry Zoltán csehül. Az a tény azonban, hogy hazai magyar szerzőink csak hébe-hóba kerülnek csehül kiadásra, méltán okot ad a szójátékra: íróink -csehre fordítása terén egyelőre elég csehül állunk. Erre vall különben az az adat is, amely a mostani Fábry-könyv végén árulkodik: összesen ötszáz példányban jelent meg. (Fő az óvatosság ugyebár, nehogy raktáron maradjon!) Ha tehát minden könyv elkel, ak kor ötszáz cseh nemzetiségű polgár fog arról

tudni, hogy van egy Fábry Zoltánunk, akiről ugyan a cseh sajtó viszonylag gyakran megemlékezik, de olvasni — csak ötszázan fogják.

A Naše vlast Evropát a prágai Československý spisovatel kiadó az író 70. születésnapjára szánta, s a jubileum alkalmából a mutatványszám valóban ott is feküdt az asztalán, a kiadó meleg, elismerő sorainak kíséretében. Fábry Zoltánnak igen jólesett ez a gesztus, hiszen legalább ennyit mindenképpen megérdemelt. Dicséret érte a kiadónak.

Azt hiszem azonban, hogy az érdemnek és az éremnek itt is több oldala van. Mert nehéz Innen, a Bodrogközből tudni, kinek van nagyobb része a kezdeményezésben, a kiadónak-e, vagy a prágai Károly Egyetem magyar tanszékvezetőjének, Rákos Péternek, aki a válogatást végezte, a gyűjteményt összeállította, sajtó alá rendezte és előszót írt hozzá. Aki Ismeri Fábry stílusát, az ugyanakkor azt is sejti, hogy a fordító Anna Rossovának sem lehetett könnyű dolga, mert nem mindennapi feladatra vállalkozott. A könyv ezenkívül gondos korrigáláson is ment át: hibátlanul írt magyar nevekkel, szavakkal és könyvcímekkel találkozunk, ami cseh nyelvű kiadványokban általában ritkaság.

Külön szóvá kell tennünk Rákos Péter okos előszavát. Okos, mert nem szokványos. Úgy beszél Fábryról, hogy a cseh is megértse, tudniillik az a cseh, aki most hall először Fábryról és a csehszlovákiai magyar irodalomról, az

itteni magyarság specifikus helyzetéről.

A válogatás szempontjai aligha vitathatók, hiszen rendkívül nehéz feladat tucatnyi Fábryműből egyetlen egyet csinálni, a többezer oldalnyi életműből kétszáz oldalra valót kiszemelni. Az egyes cikkeket szellemesen váltogatják európai nagy szellemek rövid portréi és jellemrajzai. így szinte kerek, összefüggő olvasmányt kapunk. Talán annyit hiányolok, hogy éppen Ady Endréről, Fábry alfájáról és ómegájáról van a legkevesebb szöveg. Jő ötlet volt, hogy a kötetet fényképmásolatokkal, köztük az író egész oldalas portréjával is kiegészítették.

Rákos Péter törekvése végeredményben sikerült. A cseh olvasó legalább megközelítő képet nyer arról a Fábryról, aki a Palackposta előszavában ezt írja magáról: „Tanú akartam lenni és tanulság. Koronatanú és írói példa."

Amikor hetvenedik születésnapja alkalmából a Literárni noviny ezzel a címmel köszöntötte az írót: „A stószi világpolgár“, az üdvözlő szavak szerzője már tudott erről a könyvről. Én azonban a „világpolgárt“ mint korszerűsített fogalmat nemcsak úgy értelmezem, hogy — mint az egyetemes emberi gondolat híve — magamba fogadom és magamhoz ölelem a világot, hanem úgy, hogy a világ is öleljen és fogadjon magába.

Ehhez jelent egy további lépést a Naše vlast Evropa.

TOLVAJ BERTALAN

13

hiszem, az ezredesnek volt csak helyén az esze, meg a szíve is. Vagy fél órára bezárkózott a lány szüleivel a kamrába. Aztán elindult a násznép a tanácshoz.

Az esküvői lakoma fagyos hangulatban telt el. Éjfélre a vendégsereg alaposan megfogyatkozott. A menyasszonytáncnál már alig voltak néhányan a szobában. Amikor hajnalban szedelőzködni kezdett az alföldi brigádvezető, meg a felesége, senki sem kísérte ki őket az állomásra. A taxis, is elkeveredett valamerre. Aztán a tisztek mentek el, majd virradatkor, a taxival, a fiatalok. Csak az apa kísérte ki őket a kapuig, s amikor a kocsi elhajtott, nem ment vissza a házba. A pincekulcsot fogta és kiment a szőlőbe.

Má rbizonyára

berendezték lakásukat a fiatalok. Az alföldi brígádvezető végzi munkáját a szövetkezetben. Mostanában nem kell tartani a rokoni látogatásuktól. Gazdaismerősünk a pincét bújja. Felesége húsvét óta nem megy az utcára. A falu meg... No igen, a falu. Ezt már úgy is Ismerik, ugye?

S itt be is lehetne fejezni a történetet, pedig az tulajdonképpen csak most kezdődött el. Hogyan lesz ezután? Én nem akarom, az olvasó se akarja kitalálni. De hall ják ngye azt a hangot, ott belül? ... Ezzel a hanggal viaskodik most egy ember a borospincében, s egy összeharapott szájú asszony is a konyha sarkában.

Vajon meghallják-e? ...

BREVIÁRIUMe9y kánlor haUM

1. És eiszólítá az Űr a kántort Búdról égi szolgálatra. Nem jőve rosszkor a halál, lévén gyümölcsérlelő nyár, mikoron a mezők népe nem szolgáltat áldozatot, nem jár templomba, nem is hal meg, nem érvén rá az üdvözülésre.

2. A végtisztességre mégis összegyűlő a sereg, ünneplő gúnyáikba bújva, kántort siratni, kinek hangja háromsznr tíz éven át reszketteté isten házának ólomkeretes ablakait, háromszor tíz éven át figyelie rá nyaranta a búcsús nép. Lön emiatt irigység a hadiakra a búcsújárók között, s tevék kappan-hangú kántoraikat tálkából kivert kanná.

3. És siraták őt sokan, hangos zokogással, s meg önték könnyeikkel a koszorúkat. Sánta Gizi, Vásáros Bódog lánya az egekhez jajdula: Támasztaná őt fel az Or, mint tette vala Lázárral.

4. De már szaga lön néki.

5. Három pap, szomszéd faluk ötször két kántora mennydörgő a Circumdederuntot, s közben a tor jó ízei incselkedének orrcimpáikkal. És megpuposudván a síron a föld, elfedek azt a koszorúk.

6. Bajban valának a budiak, veszedelemben. Alig lön néhány hét s nyakukra jöviel a kabócái búcsú. Hogyan menőnek oda kántor nélkül? Mondá Borbála, Ágnes asszony lánya: Búcsújárás kántor nélkül több nem lön, mint áldás kegyelem híján.

7. És összeiile a parókián az egyház véneinek bölcs gyülekezete. Előttük bor, melyet sajnálván a paraszti torkoktól, a konyhán félig vízzé változtatott a pap. A magasból szállá alá hangja, belenyilalván az értelembe, s kinyitá szemeiket: Atyám fiai az Orbán! Oj kántor kell a nyájnak.

8. S értvén a szózatot, a hivatalos lapban egy hét múlva meghirdeték: az orgonaszék azé leend, ki a hangi vetélkedésben elnyerő a budiak tetszését.

9. És lön nagy postaforgalom Búdon. A papiruszra írt kérvények mind magasabbra emelkedtek a parókia asztalán. Mint áradáskor a víz, elnyelvén mindent, vagyis a budi kántorságot. Forgatá a pap a papírokat, tudni akarván az alázatosak természetét.

10. Esténként sokak által benépesülvén a plébánia, sürgetők a papot: tűzné már ki a választás napját, vészesen közelegvén a búcsú ideje. S nyielék a pap szavait az alázatosakról, mint megnyugvás szállá rájuk: lön választék.

11. És István napján megérkezének a pályázók. Ölének egymás mellett a hűvös tornácon, sorban, mint az ég madarai.

12. A templomban ez alatt lévén nagy szurongás: összegyűlt a falu népe, s valának közéjük furakodva a szomszéd falvakból is.

13. És a nagy várakozás közepette bepréselődött az Igeszék ajtaján a pap, széttárván karjait a háborgó nyáj felett. Lecsendesftvén indulataikat Miatyánkot mondának, aztán a Szentleiket hívják segítségül, ki láthatóan azon nyomban megérkezett; odakünn kisütvén a nap, megvilágltná az ő elméjüket.

14. lm, nekiereszték hangjukat a pályázók a boltíveknek, az Urat dicsérvén. Majd felülvén az orgona székibe a harmadik és megrisszantaná torkát. Felkapják fejüket a budiak: tán kikele az ö sírjából a holt! Sánta Gizi, Vásáros Bódog lánya felsikoltván hánya keresztet: Ne kísérts! A mi kántorunk hangja!

15. És szakasztott olyan vala Gál Péter, jákob fia hangja, éppúgy rezegvén tőle a templom és a fülek nyílásai. Lön erre nagy tülekedés, a nyáj a padok tetejére igyekezvén.

16. Az utána következőkre már nem hallgatván, mondják ki a szót a hangosabbak: Ezt vagy senkit!

17. És elkövetkezett a győzelmi lakoma. Gál Péter, jákob fia a bortól berészegedettek unszolására a kondorosi csárda mellé hívá Teremtőjét, közben minduntalan koccintván, jól hangulat lön úrrá a budiakon.

18. Az asszony, az új kántor felesége pedig egymagában üle az asztal végén, magába roskadtan, fáradtan. Csupán a pap emelé rája egyszer poharát.

19. Húszán, a többiek ezalatt némán és hangtalan menőnek a poros országúton, gondolataikban új kérvényeket fogalmazván. És nem jőve velük szemben az Cr, kérdezvén: Quo vadis?... Egyikük nézett vissza csupán a falu határából, de nem vála sóbálvánnyá, mint Lót feleségével megesett vala.

20. És eljőve szeptember második vasárnapja, kiöltök tüzeiket az ő tűzhelyeikben, s megköték állataikat, hajnalban útra kele a nyáj.

21. A pap, ki csodálatosképpen mindig a búcsújárás

idején gyengélkedik az ő gyomrával, már kora reggel kinyitá a kántorlakás ajtaját, s míg a budiak a búcsún, addig ő a hűvös szobában felejtő szemeit Márián — az új kántor feleségén. BENKŰ KÁROLY