A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-12 / 46. szám
f Emberek képek események! Az állatkertek igazgatóinak gyermekei Igen Jól élnek. Hiszen Játszótársul nemcsak a szomszéd gyermekeket, hanem az állatkert bármely lakóját kiválaszthatják. A kis Kelsey Smith, az exmoutlhl állatikért Igazgatójának kislánya nagyon szeret a csimpánzzal Játszani. A majom segít a kislánynak homokgombócokat készíteni s közben együtt fagylaltoznak. t Mindenekelőtt el kellett döntenünk, hogy a képen látható személy nő-e vagy férfi. Szőcmebundája, kalapja, hosezú haja ellehére nem más az Illető, mint John Welker angol énekes. Az utóbbi Időben ő lett a nyugatnémet Ifjúság eszményképe. Egy aprósággal sikerült ezt elérnie: elhatározta, hogy az orrán át fog énekelni. Az olvasó szintén megpróbálhatja, s ha sikerül neki, ő Is — nevetségessé válhat. A 17 éves Éva Aulln, akit a közelmúltban Miss Teanager-ré választottak, elkezdte fllmpályafutását. Első filmjét, amelyet Oarlo fonti rendez, csakhamar forgatni kezdik Londonban, e Gtna Lolotortgfdával együtt 0 játssza benne az együk főszerepet. Interjú „Én vagyok a magasabb" „Vajon ml lehet azon a tornyon?“ 18 hét i ' í'-’.gyH.'ü(,■:! ! >.1: ľ. '' ' ■- k.;, i 11