A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-11-05 / 45. szám

Az angol kémfejedelem 2. A Kongresszus folytatódott. A külügyi nép biztosság egyik tisztviselője kisvártatva sor­ra felkereste a külföldi megfigyelőket, s közöl­te velük: az utcán teljes rend uralkodik, biz­tonságban elhagyhatják a színház épületét, visszatérhetnek követségeikre. Lockhart is így cselekedett. Ott tudta meg, hogy a moszkvai puccs idején jaroszlavlban Borisz Szavinkovnak, a szociálforradalmárok vezetőjének személyes irányításával lezajlott puccskísérlet is elbukott, Szavinkovnak mene­külnie kellett, s még boldog lehetett, hogy si­került elkerülnie a letartóztatást. A mesterkémet kellemetlenül érintette a lá­zadás kudarca. Bizonyos volt benne, hogy az teljes sikerrel jár és megdönti a szovjet kor­mányt. Annyira bízott az eredményben, hogy a puccsistákkal még az új kormány névsorát is kidolgozta. „Minden intézkedés megtörtént ideiglenes kormány létesítésére — írta később emlékiratai­ban, visszaemlékezve a puccsra. — Kitűnő ba­rátomat és szövetségesemet, Grammatikovot személten ki belügyminiszternek. Minden rendőri és pénzügyi ügy az ő ellenőrzése alá került volna. Csuberszkij, régi barátom és üzlettár­sam, aki Oroszország egyik legnagyobb keres­kedelmi vállalatának a feje, közlekedésügyi miniszter lett volna. Jugyenyics, Csuberszkij és Grammatikov ideiglenes kormányának az lett volna szerepe, hogy az ilyen forradalmat elkerül­hetetlenül követő anarchiának véget vessen." Reilly a szociálforradalmárokat hibáztatta cső dért. Ostoba, tehetetlen népség — sem eszük, sem türelmük nincs, hogy kivárják az alkalmas pillanatot, s valóban jól megszervezzék az elő­készületeket. Tervüknek alapgondolata viszont továbbra is tetszett az Intelligence Service ügy­nökének. Az a gondolat, hogy akkor kell felke­lést kirobbantani, amikor a legfontosabb szov­jet vezetők együtt ülnek valamilyen kongresszu­son vagy értekezleten, ahol egy csapásra le le­het őket fogni, megfelelt Reilly elképzeléseinek, S amikor újabb összeesküvést szervezett, terve­ket kovácsolt a szovjethatalom megbuktatásá­ra, hű maradt ehhez a taktikához. Úgy tűnt, hogy az események kedveznek Reillynek. Megkezdődött az intervenció. Augusz­tus 2-án, azzal az ürüggyel, hogy“ megakadá­lyozzák a hadianyag német kézre jutását“, brit és francia csapatok szálltak partra Arhan­­gelszkben. Két nappal később a britek elfoglal­ták Bakut, a kaukázusi olajközpontot. Néhány nap múlva angolok és franciák, majd ameri­kaiak léptek partra Vlagyivosztokban. A kém­­fejedelem úgy vélte, hogy a szovjethatalom nap­jai meg vannak számlálva .hiszen Szibéria leg­nagyobb része már szovjetellenes erők kezében volt. Ukrajnában a németek által támogatott cári tábornok, Krasznov vezette a véres szovjet­ellenes háborút. Kijevben egy másik német báb, Skoropaszkij hetman vérfürdőket és progro­­mokat rendezett, halomra gyilkolva a kommu­nistákat és a zsidókat. Reilly úgy vélte, hogy egy jól szervezett s jól időzítétt puccs megad­ja a kegyelemdöfést a szovjethatalomnak. A megfelelő embereket az új puccs számára Lockhart találta meg, illetőleg azok maguk je­lentkeztek az angol diplomatának álcázott kém­nél. Augusztus 15-én történt, azon a napon, ami­kor az amerikaiak Vlagyivosztokban partra szálltak. Lockhart — mint emlékirataiban meg­írta — a lakásán ebédelt, amikor csöngettek, s az inas „két lett úriembert“, jelentett be. Az egyik alacsony, sápadt fiatalember, Smidhen néven mutatkozott be. Kísérője magas, jól meg­termett férfi volt, jellegzetes arcvonásokkal, acélos tekintettel. — Berzin ezredes vagyok — nyújtotta kezét. — Kreml lett gárdájának parancsnoka! — Mit óhajtanak az urak? érdeklődött Lock­hart. A látogatók, mielőtt szóban előadták volna jövetelük célját, levelet nyújtottak át. Cromie kapitány, a pétervári tengerészeti attasé Lock­hart figyelmébe ajánlotta a levelet átadó ura­kat, akik hasznos szolgálatot tehetnek a brit birodalomnak. „Miután mindig résen álltam be­ugrató ügynökökkel szemben — jegyezte fel Lockhart —, gondosan megvizsgáltam a leve­let. Semmi kétség, Cromie-tól származott.“ így hát Lockhart megfelelő bizalommal kez­dett tárgyalni e jövevényekkel. Berzin ezredes közölte az angol alkonzullal, hogy noha a let­tek támogatták a bolsevista forradalmat, nem áll szándékukban a Poole tábornok vezetésével a minap Arhangelszkban partra szállt brit had­erő ellen harcolni. Készen állnak arra, hogy a britekkel megegyezzenek. Lockhart nem adott azonnal választ, hanem egy későbbi találkozót beszélt meg. Nem akart egymaga dönteni. így hát halaszthatatlan elfoglaltságára hivatkozva azt kérte, hogy Berzin és társa másnap ismét keresse fel. Grenard, a francia fő konzul, akihez Lockhart tanácsért fordult, elővigyázatosságra intette an­gol kollégáját. Azt javasolta, hogy fogadja el az önkéntes ügynökök szolgálatait, de vigyázzon, nehogy kompromittálja magát. Ennek megfele­lően Lockhart Berzin ezredest összehozta Sid­ney Reillyvel, aki kémtevékenységét nem diplo­máciai beosztással álcázta, hanem hamis ira­tokkal, álnév alatt élt, s mint ilyen, sokkal könnyebben mozoghatott, vagy éppenséggel szükség esetén eltűnhetett. „Két nappal később — írta Lockhart — Reilly jelentette, hogy a tárgyalások simán haladnak előre ; a letteknek eszük ágában sincs együtt elpusztulni a bolsevikokkal. Meglobogtatta annak a lehetőségét, hogy a mi elutazásunk után lett segítséggel esetleg képes lesz ellen­­forradalmat csinálni Moszkvában." Lockhart ugyanis más, még Moszkvában ma radt diplomatákkal együtt már elutazásra ké­szült, amikor augusztus utolsó napjaiban a moszkvai amerikai főkonzulátus egyik szobájá­ban „koordinációs kémértekezletre'' gyűltek össze a Moszkvában dolgozó antant hírszerzők. Az angolokat Reilly és George Hill kapitány, a Reilly mellé beosztott angol titkosszolgálati tiszt képviselte. Más amerikai, angol és francia ügynökök is jelen voltak, köztük René Mar­­chand, a párizsi Figaró moszkvai tudósítója. Sidney Reilly büszkén számolt be a szovjet­ellenes szervezkedés előkészületeinek állásáról. — Uraim, sikerült megvásárolnom Berzin ez­redest, a Kreml gárda parancsnokát. Nem mon­dom, nem volt túl olcsó mulatság, az ezredes kétmillió rubelt kért, de megéri. Félmilliót ka­pott készpénzben, előlegként. A többit angol fontban kapja, ha — miután elvégezte felada tát — eléri az arhangelszki brit vonalakat... Reilly magabiztosan vázolta a Berzin ezre­dessel együtt kidolgozott tervet. Augusztus 28- án a moszkvai Nagy Színházban a bolsevik Köz­ponti Bizottság rendkívüli ülést tart. Itt a szov­jet állam összes vezetői együtt lesznek, s lett gárdisták, akik Berzin parancsnoksága alatt áll­nak, őrzik majd a színház minden bejáróját és kijáróját. Berzin feladata erre az alkalomra „teljesen megbízható és az ügynek elkötelezett embereket“ kiválasztani. Az adott jelre gárdis­tái bezárják majd az ajtókat, és a színházban tartózkodókat fegyverükkel sakkban tartják. Azután egy „különleges osztag“, amely magá­ból Reillyből és az ő „legbensőbb összeesküvői­ből áll“, felrohan a színpadra és letartóztatja a bolsevik párt Központi Bizottságát. Lenint és a többi szovjet vezetőt azonnal agyonlövik. Az­az, mégsem azonnal, csak néhány óra múlva, előbb nyilvánosan végigvonulnak velük Moszk­va utcáin, hogy mindenki lássa: „Oroszország zsarnokai foglyok.“ — A szovjet rendszer kártyavárként omlik majd össze — folytatta Reilly a többiek buzgó bólogatása közepette. — Ha Lenint és társait eltávolítjuk az útból, semmi nem akadályozhat­ja meg győzelmünket. Hatvanezer tiszt van Moszkvában, akik azonnal készen állnak a moz­gósításra. Csak jelt kell adni nekik, hogy had­sereget alkossanak és a városon belül harcba szánjanak miközben a szövetséges antant erők kívülről támadnak. Ennek a titkos szovjetelle­nes hadseregnek a vezetését Jugyenyics tábor­nokra bíztam. Egy második hadsereg Szavin­­kov tábornok vezetésével Észak-Oroszország­­ban sorakozik fel, és mindaz, ami a bolsevikok­ból megmaradna, e két malomkő között őrlődik fel. Berzin ezredes azonban augusztus 27-én az­zal kereste fel Reillyt, hogy még néhány napig fennmarad a szovjet uralom, ugyanis a Közpon­ti Bizottság ülését augusztus 28-ről szeptember 6-ra halasztották, úgyhogy addig várni kell a terv megvalósításával. — Nem bánom — mondta magabiztosan Reilly Berzinnek. — Több az időnk a végső elrendezés­re ... És hogy ne tétlen várakozással vesztegesse az időt, Reilly a Sidney Georgevics Relinszkij VCSK-nyomozó nevére szóló hamis okmányok­kal Pétervárra vonatozott, hogy ottani össze­esküvői és ügynökei felett utolsó szemlét tart­son. Pétervárott Reilly a brit követségen azonnal felkereste Cromie kapitányt, a tengerészeti at­tasét, aki ugyancsak az Intelligence Service beosztottja volt. — Moszkva a kezünkben van! — dicsekedett. Cromie azt sem tudta, hova legyen a boldog­ságtól. Az éjszakát Reilly egy pétervári hölgy ágyában töltötte, majd reggel, a pihenés édes percei után munkához látott Délben telefonált pétervári szervezete vezetőjének, Grammatikov­­nak, a volt ohrana-ügynöknek. Grammatikov hangja rekedtnek és természet­ellenesnek tűnt. — Ki az? — kérdezte. — Én vagyok, Relinszkij — mondta Reilly. — Kicsoda? — kérdezte Grammatikov. Reilly megismételte álnevét. — Van valaki nálam, aki rossz híreket hozott — mondotta hirtelen Grammatikov. — Az orvo­sok túlságosan hamar kezdtek hozzá az operá­cióhoz. A beteg állapota súlyos. Ha látni akar, jöjjön azonnal. Reilly Grammatikov lakására rohant. Gram­matikov lázasan ürítgette fiókjait és papírokat égetett el a kályhában. — Azok az őrültek túlságosan hamar csap­tak le! — kiáltott fel, amikor Reilly a szobájá­ba lépett.,— Uríckij halott, ma délelőtt 11 óra­kor meggyilkolták a hivatalában. Idegesen kapkodva beszélt, s közben keze lázasan dolgozott. Apró darabokra tépdesett, majd elégetett különböző iratokat. — Rendkívül kockázatos továbbra is itt ma­radni — suttogta. — Rám már biztosan gyanakszanak. Ha bár­mit is megtudnak, az elsősorban a kettőnk ne­ve leszl Reilly otthagyta Grammatikovot, s telefonon felhívta Cromie-t. A kapitány már hallott a gyil­kosságról. Urickijt, a pétervári VCSK fejét egy szociálforradalmár terrorista meggyilkolta, Cromie úgy nyilatkozott, hogy ő biztonságban tudja magát, s úgy véli, hogy Reillynek nincs oka az aggodalomra. Nyugodtan találkozhatnak. Mégpedig a szokott helyen. Vagyis a Balkov Kávéházban. Reillynek még volt egy órácskája a találkozó megbeszélt időpontjáig. Ezalatt megsemisítette a nélkülözhető okmányokat, a nélkülözhetetle­neket, például sifrjét pedig nagyon gondosan elrejtette. Aztán ment a Balkov Kávéházba. Cromie azonban nem jött. Egy negyed óra el­teltével Reilly már tudta, hogy késésének nem a pontatlanság az oka. Cromie-vel valami tör­tént. A mesterkém rövid latolgatás után úgy döntött, hogy elmegy az angol követségre, s megpróbálja megállapítani, mi is történt. A VCSK nyomozójának nevére szóló papírok egyelőre biztonságot nyújtanak. Amikor kiment a kávéházból, ahol életében utoljára járt, fi­gyelmeztette Balkovot: Lehet, hogy valami baj van. Készítse elő a menekülését. A finn határon igyekezzék átjutni. /Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents