A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-11-05 / 45. szám
Az angol kémfejedelem 2. A Kongresszus folytatódott. A külügyi nép biztosság egyik tisztviselője kisvártatva sorra felkereste a külföldi megfigyelőket, s közölte velük: az utcán teljes rend uralkodik, biztonságban elhagyhatják a színház épületét, visszatérhetnek követségeikre. Lockhart is így cselekedett. Ott tudta meg, hogy a moszkvai puccs idején jaroszlavlban Borisz Szavinkovnak, a szociálforradalmárok vezetőjének személyes irányításával lezajlott puccskísérlet is elbukott, Szavinkovnak menekülnie kellett, s még boldog lehetett, hogy sikerült elkerülnie a letartóztatást. A mesterkémet kellemetlenül érintette a lázadás kudarca. Bizonyos volt benne, hogy az teljes sikerrel jár és megdönti a szovjet kormányt. Annyira bízott az eredményben, hogy a puccsistákkal még az új kormány névsorát is kidolgozta. „Minden intézkedés megtörtént ideiglenes kormány létesítésére — írta később emlékirataiban, visszaemlékezve a puccsra. — Kitűnő barátomat és szövetségesemet, Grammatikovot személten ki belügyminiszternek. Minden rendőri és pénzügyi ügy az ő ellenőrzése alá került volna. Csuberszkij, régi barátom és üzlettársam, aki Oroszország egyik legnagyobb kereskedelmi vállalatának a feje, közlekedésügyi miniszter lett volna. Jugyenyics, Csuberszkij és Grammatikov ideiglenes kormányának az lett volna szerepe, hogy az ilyen forradalmat elkerülhetetlenül követő anarchiának véget vessen." Reilly a szociálforradalmárokat hibáztatta cső dért. Ostoba, tehetetlen népség — sem eszük, sem türelmük nincs, hogy kivárják az alkalmas pillanatot, s valóban jól megszervezzék az előkészületeket. Tervüknek alapgondolata viszont továbbra is tetszett az Intelligence Service ügynökének. Az a gondolat, hogy akkor kell felkelést kirobbantani, amikor a legfontosabb szovjet vezetők együtt ülnek valamilyen kongresszuson vagy értekezleten, ahol egy csapásra le lehet őket fogni, megfelelt Reilly elképzeléseinek, S amikor újabb összeesküvést szervezett, terveket kovácsolt a szovjethatalom megbuktatására, hű maradt ehhez a taktikához. Úgy tűnt, hogy az események kedveznek Reillynek. Megkezdődött az intervenció. Augusztus 2-án, azzal az ürüggyel, hogy“ megakadályozzák a hadianyag német kézre jutását“, brit és francia csapatok szálltak partra Arhangelszkben. Két nappal később a britek elfoglalták Bakut, a kaukázusi olajközpontot. Néhány nap múlva angolok és franciák, majd amerikaiak léptek partra Vlagyivosztokban. A kémfejedelem úgy vélte, hogy a szovjethatalom napjai meg vannak számlálva .hiszen Szibéria legnagyobb része már szovjetellenes erők kezében volt. Ukrajnában a németek által támogatott cári tábornok, Krasznov vezette a véres szovjetellenes háborút. Kijevben egy másik német báb, Skoropaszkij hetman vérfürdőket és progromokat rendezett, halomra gyilkolva a kommunistákat és a zsidókat. Reilly úgy vélte, hogy egy jól szervezett s jól időzítétt puccs megadja a kegyelemdöfést a szovjethatalomnak. A megfelelő embereket az új puccs számára Lockhart találta meg, illetőleg azok maguk jelentkeztek az angol diplomatának álcázott kémnél. Augusztus 15-én történt, azon a napon, amikor az amerikaiak Vlagyivosztokban partra szálltak. Lockhart — mint emlékirataiban megírta — a lakásán ebédelt, amikor csöngettek, s az inas „két lett úriembert“, jelentett be. Az egyik alacsony, sápadt fiatalember, Smidhen néven mutatkozott be. Kísérője magas, jól megtermett férfi volt, jellegzetes arcvonásokkal, acélos tekintettel. — Berzin ezredes vagyok — nyújtotta kezét. — Kreml lett gárdájának parancsnoka! — Mit óhajtanak az urak? érdeklődött Lockhart. A látogatók, mielőtt szóban előadták volna jövetelük célját, levelet nyújtottak át. Cromie kapitány, a pétervári tengerészeti attasé Lockhart figyelmébe ajánlotta a levelet átadó urakat, akik hasznos szolgálatot tehetnek a brit birodalomnak. „Miután mindig résen álltam beugrató ügynökökkel szemben — jegyezte fel Lockhart —, gondosan megvizsgáltam a levelet. Semmi kétség, Cromie-tól származott.“ így hát Lockhart megfelelő bizalommal kezdett tárgyalni e jövevényekkel. Berzin ezredes közölte az angol alkonzullal, hogy noha a lettek támogatták a bolsevista forradalmat, nem áll szándékukban a Poole tábornok vezetésével a minap Arhangelszkban partra szállt brit haderő ellen harcolni. Készen állnak arra, hogy a britekkel megegyezzenek. Lockhart nem adott azonnal választ, hanem egy későbbi találkozót beszélt meg. Nem akart egymaga dönteni. így hát halaszthatatlan elfoglaltságára hivatkozva azt kérte, hogy Berzin és társa másnap ismét keresse fel. Grenard, a francia fő konzul, akihez Lockhart tanácsért fordult, elővigyázatosságra intette angol kollégáját. Azt javasolta, hogy fogadja el az önkéntes ügynökök szolgálatait, de vigyázzon, nehogy kompromittálja magát. Ennek megfelelően Lockhart Berzin ezredest összehozta Sidney Reillyvel, aki kémtevékenységét nem diplomáciai beosztással álcázta, hanem hamis iratokkal, álnév alatt élt, s mint ilyen, sokkal könnyebben mozoghatott, vagy éppenséggel szükség esetén eltűnhetett. „Két nappal később — írta Lockhart — Reilly jelentette, hogy a tárgyalások simán haladnak előre ; a letteknek eszük ágában sincs együtt elpusztulni a bolsevikokkal. Meglobogtatta annak a lehetőségét, hogy a mi elutazásunk után lett segítséggel esetleg képes lesz ellenforradalmat csinálni Moszkvában." Lockhart ugyanis más, még Moszkvában ma radt diplomatákkal együtt már elutazásra készült, amikor augusztus utolsó napjaiban a moszkvai amerikai főkonzulátus egyik szobájában „koordinációs kémértekezletre'' gyűltek össze a Moszkvában dolgozó antant hírszerzők. Az angolokat Reilly és George Hill kapitány, a Reilly mellé beosztott angol titkosszolgálati tiszt képviselte. Más amerikai, angol és francia ügynökök is jelen voltak, köztük René Marchand, a párizsi Figaró moszkvai tudósítója. Sidney Reilly büszkén számolt be a szovjetellenes szervezkedés előkészületeinek állásáról. — Uraim, sikerült megvásárolnom Berzin ezredest, a Kreml gárda parancsnokát. Nem mondom, nem volt túl olcsó mulatság, az ezredes kétmillió rubelt kért, de megéri. Félmilliót kapott készpénzben, előlegként. A többit angol fontban kapja, ha — miután elvégezte felada tát — eléri az arhangelszki brit vonalakat... Reilly magabiztosan vázolta a Berzin ezredessel együtt kidolgozott tervet. Augusztus 28- án a moszkvai Nagy Színházban a bolsevik Központi Bizottság rendkívüli ülést tart. Itt a szovjet állam összes vezetői együtt lesznek, s lett gárdisták, akik Berzin parancsnoksága alatt állnak, őrzik majd a színház minden bejáróját és kijáróját. Berzin feladata erre az alkalomra „teljesen megbízható és az ügynek elkötelezett embereket“ kiválasztani. Az adott jelre gárdistái bezárják majd az ajtókat, és a színházban tartózkodókat fegyverükkel sakkban tartják. Azután egy „különleges osztag“, amely magából Reillyből és az ő „legbensőbb összeesküvőiből áll“, felrohan a színpadra és letartóztatja a bolsevik párt Központi Bizottságát. Lenint és a többi szovjet vezetőt azonnal agyonlövik. Azaz, mégsem azonnal, csak néhány óra múlva, előbb nyilvánosan végigvonulnak velük Moszkva utcáin, hogy mindenki lássa: „Oroszország zsarnokai foglyok.“ — A szovjet rendszer kártyavárként omlik majd össze — folytatta Reilly a többiek buzgó bólogatása közepette. — Ha Lenint és társait eltávolítjuk az útból, semmi nem akadályozhatja meg győzelmünket. Hatvanezer tiszt van Moszkvában, akik azonnal készen állnak a mozgósításra. Csak jelt kell adni nekik, hogy hadsereget alkossanak és a városon belül harcba szánjanak miközben a szövetséges antant erők kívülről támadnak. Ennek a titkos szovjetellenes hadseregnek a vezetését Jugyenyics tábornokra bíztam. Egy második hadsereg Szavinkov tábornok vezetésével Észak-Oroszországban sorakozik fel, és mindaz, ami a bolsevikokból megmaradna, e két malomkő között őrlődik fel. Berzin ezredes azonban augusztus 27-én azzal kereste fel Reillyt, hogy még néhány napig fennmarad a szovjet uralom, ugyanis a Központi Bizottság ülését augusztus 28-ről szeptember 6-ra halasztották, úgyhogy addig várni kell a terv megvalósításával. — Nem bánom — mondta magabiztosan Reilly Berzinnek. — Több az időnk a végső elrendezésre ... És hogy ne tétlen várakozással vesztegesse az időt, Reilly a Sidney Georgevics Relinszkij VCSK-nyomozó nevére szóló hamis okmányokkal Pétervárra vonatozott, hogy ottani összeesküvői és ügynökei felett utolsó szemlét tartson. Pétervárott Reilly a brit követségen azonnal felkereste Cromie kapitányt, a tengerészeti attasét, aki ugyancsak az Intelligence Service beosztottja volt. — Moszkva a kezünkben van! — dicsekedett. Cromie azt sem tudta, hova legyen a boldogságtól. Az éjszakát Reilly egy pétervári hölgy ágyában töltötte, majd reggel, a pihenés édes percei után munkához látott Délben telefonált pétervári szervezete vezetőjének, Grammatikovnak, a volt ohrana-ügynöknek. Grammatikov hangja rekedtnek és természetellenesnek tűnt. — Ki az? — kérdezte. — Én vagyok, Relinszkij — mondta Reilly. — Kicsoda? — kérdezte Grammatikov. Reilly megismételte álnevét. — Van valaki nálam, aki rossz híreket hozott — mondotta hirtelen Grammatikov. — Az orvosok túlságosan hamar kezdtek hozzá az operációhoz. A beteg állapota súlyos. Ha látni akar, jöjjön azonnal. Reilly Grammatikov lakására rohant. Grammatikov lázasan ürítgette fiókjait és papírokat égetett el a kályhában. — Azok az őrültek túlságosan hamar csaptak le! — kiáltott fel, amikor Reilly a szobájába lépett.,— Uríckij halott, ma délelőtt 11 órakor meggyilkolták a hivatalában. Idegesen kapkodva beszélt, s közben keze lázasan dolgozott. Apró darabokra tépdesett, majd elégetett különböző iratokat. — Rendkívül kockázatos továbbra is itt maradni — suttogta. — Rám már biztosan gyanakszanak. Ha bármit is megtudnak, az elsősorban a kettőnk neve leszl Reilly otthagyta Grammatikovot, s telefonon felhívta Cromie-t. A kapitány már hallott a gyilkosságról. Urickijt, a pétervári VCSK fejét egy szociálforradalmár terrorista meggyilkolta, Cromie úgy nyilatkozott, hogy ő biztonságban tudja magát, s úgy véli, hogy Reillynek nincs oka az aggodalomra. Nyugodtan találkozhatnak. Mégpedig a szokott helyen. Vagyis a Balkov Kávéházban. Reillynek még volt egy órácskája a találkozó megbeszélt időpontjáig. Ezalatt megsemisítette a nélkülözhető okmányokat, a nélkülözhetetleneket, például sifrjét pedig nagyon gondosan elrejtette. Aztán ment a Balkov Kávéházba. Cromie azonban nem jött. Egy negyed óra elteltével Reilly már tudta, hogy késésének nem a pontatlanság az oka. Cromie-vel valami történt. A mesterkém rövid latolgatás után úgy döntött, hogy elmegy az angol követségre, s megpróbálja megállapítani, mi is történt. A VCSK nyomozójának nevére szóló papírok egyelőre biztonságot nyújtanak. Amikor kiment a kávéházból, ahol életében utoljára járt, figyelmeztette Balkovot: Lehet, hogy valami baj van. Készítse elő a menekülését. A finn határon igyekezzék átjutni. /Folytatjuk)
