A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-22 / 43. szám
Gyönyörű őszt nap. Az ezüstös ökörnyálban megbotló aranysugarak, mint tiszta óbor, szinte lecsurognak a diófák nyugodt, széles levelén. Régi szüretek emléke kísért. Az 6sz édes musttal terhes tllata lebeg a levegőben. Valahol valaki hangosan felkacag, hordók konganak, szekerek kereke nyikorog, szólótól maszatos gyerekek kergetóznek a süppedő, homokos mezei úton. Szentpéteren ts a saüret lázában élnek. Az utcán megszaporodtak a klsdézsákkal telt gumikerekű kárék, puttonyok, nagyfülű hasas kosarak vándorolnak a szőlődombok, felé. A háztáft szüret egynapos epizódja szerényen húzódik meg a szövetkezet több hetes szüretfe mellett. A 91 hektáros szőlőterület termésének betakarítása nem kis gondot okoz, különösen akkor, ha egy tdóbe esik a kukorica- és dohánytöréssel. úgy kell beosztani, hogy mindenhová fusson elegendő munkáskéz. Ilyenkor persze a munka oroszlánrésze az asszonyokra, a fiatalokra hárul. Krttan mérnököt, a szőlészet, kertészet fiatal vezetófét nehéz megtalálni. Fekete Jawaparlpáfán száguld a szőlődombokon. Hol a pincénél, hol a szüretelők között bukkan fel. Irányít, szervez, ellenőriz. Végre mégis leállítfuk az út közepén. Szívélyes, barátságos. Megígért, hogy elkalauzol bennünket a szüretelökhöz, de előbb a pince előtt rakodó teherautónál van dolga. A komáromi Borászati Üzem autói szállítják „haza" a felvásárolt szőlőt. — Ha mind eladják, ml kerül a pincébe? — kérdezzük tréfásan a mérnököt. — Oda ts fut egy kevés — mondja mosolyog-Vjm A felvásárló üzem 8 koronátokét egy kiló milllerért, 6-ot az ezerjóért. A szövetkezet sokkal lobban lön kt, ha a szőlőt adta el, mint a A fekete jawa tisztes távolságban robog előttünk. Hol jobbra, hol balra kanyarog, mutatta az utat. Másképp eltévednénk a szőlőrengetegben. Az egyik magaslaton egy venyigerakás mellett megállít, Int a mérnök. Nem látunk egy fia szüretelőt sem. • M — Azok még tovább vannak. Csak azért álltunk meg, mert Innen majdnem az egész szőlőterületet végtglátnl. A kilátásban gyönyörködünk. Az emberi kéz munkáját csodáljuk. A délutáni nap bearanyozza a határt. A fehér betonoszlopok csúcsai mint bólyák világítanak a zöld tengerben. — Es nézzék meg ezeket a tőkéket... Beljebb megyünk a végtwlenbe vesző lénián. Talpunk alatt süpped a homok. Húsz-huszonöt fürt egy tökén, vagy több is talán? Bs milyen nagy fürtök... Nem számoljuk, nem mérjük, csak a szemünk pihen meg rajtuk csodálattal és elismeréssel. Dombról le, dombra fel... és már ott ts vagyunk a Kopasz-hegyen. A szüretelők beszéde messzire hallatszik. Telnek a kannák, a zöld puttony nem sokat pihen. Lányok, asszonyok invitálnak a szüretre. Hajabács Imre bácsi cső-Három X az emlékkönyvben Attól tartok, hogy — mint sok más, hasonló tárgyú Írás — ez Is a sziklaszirten pozdorjává tört palackposta sorsára jut. Félek, hogy ez a cikk se jut el a címzetthez. Pedig a címzett: 220 ezer ember. Az ország legkülönbözőbb tájain élnek. Néhol falunyi közösségben, máshol családonként elszórva, de a famíliák így Is népes tábort alkotnak. Kétszázhüszezer cigány. Írjam úgy, ihogy: kétszázhüszezer cigányszármazású polgártárs. Egyre megy. Lehet, hogy az utóbbi megfogalmazás egyesek számára szalonképesebbnek tűnik, a tények azonban így Is, úgy Is ugyanazok. Át-étdöfik a burok selyempaplrjét és a gondok teljes meztelenségükben elénk toppannak. Emlékszem, négy vagy öt esztendeje riportot Írtam egy „befutott“ cigányról, akit a katonaságnál megtanítottak lrnl-olvasnl. Az az Írás. véletlenül nem tört szét teljesen a címzettek Írástudatlanságának sziklaszirtjén. Megírta róla véleményét egy egyetemet végzett cigány, A levél első olvasásra nem sok örömet okozott. Először megnemértésnek, Igaztalan, rosszindulatú vádnak, szinte személyes sértésnek vettem, hogy azt írta: „ ... a cigányokat még mindig csodabogárnak tartják és így is kezelik őket. űn Is így kezel bennünket. Aki csak a cigánykérdéssel foglalkozik, mind a romantikus oldaláról közelíti meg a dolgot...“ Ez állt többek között a levélben. Azóta valahányszor cikket olvasok a cigánykérdésről, mindig eszembe jut ez a levél. És a minap Is folyton erre gondoltam, miközben az Astoria Ifjúsági klubban megrendezett, a cigánykérdés megoldáséval foglalkozó fényképkiállítást — és főleg a kiállítás látogatóit nézegettem. A látogatók. Van, aki unatkozik és benéz a kiállítási terembe, szinte vágtában végigfut a panelek mellett, művészi szempontból esetleg még értékeli a fényképeket és — távozik. A leghálásabb kiállításlátogatók itt — a cigányok. Valami kideríthetetlen hírközlő eszköz segítségével tíz nap alatt szertefutott a hír. És nyoméban Komáromból és Léváról, a váraljai putrikból és a csallóközi pórokból egymás után érkeznek egész családok. A kiállítás rendezőinek ezúttal nem kell attól tartaniuk, bogy ez az anyag nem jut el a címzettekhez. A fénykép ez esetben sokkal hatásosabb agltáclós eszköz a nyomtatott betűnél. Holnap, holnapután talán már a kelet-szlovákiai pérókban Is tudnak a kiállításról. És mert a vizuális agltáclót könnyen megértik valamennyien, valószínű, hogy onnan Is érkeznek majd látogatók. A kiállítási teremben szinte ott lóg a kérdőjel: hogyan lehetne aránylag rövid Idő alatt emberivé tenni a 220 ezer ember életét? Ha csak azt látjuk, hogy országos viszonylatban a lakosság másfél százalékáról van szó, a probléma nem Is tűnik olyan megoldhatatlannak. Kétszáz ember három személyt könynyen átnevel — gondolnánk. Ha viszont egyegy járás, kerület viszonyait elemezzük, látjuk, hogy így már sokkal bonyolultabb a helyzet. A kelet-szlovákiai kerületben például minden tizenharmadik lakos cigányszármazású. A teljes Írástudatlanok száma Itt csaknem tízezer. Ez a körülmény néhány év múlva foglalkoztatásuk növelésének Is határt szab, hiszen mind Jobban fokozódik a szakképzettség Iránti követelmény, a kerület Iparosításával nem csökken, hanem növekszik a „fehérek" és a cigánycsaládok életszínvonala között Is a különbség. Fokozódik, ha az ország nem töródik jobban A siftretalők egy csoportja Rakodás Páca Flórián vincellér
