A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-10-15 / 42. szám

Kémnő vagy a sztriptíz feltalálója 2. A német kémirodának sikerült az, amivel a pá­rizsi rendőrség hiába próbálkozott: cáfolha­tatlan bizonyítékokat szereztek Netley bűncse­lekményeiről. Csakhogy a császári és királyi kémszakemberek nem azért áldoztak óriási ősz­­szegeket ezekre az okmányokra, hogy segít­ségükkel egy még oly ügyes, de alapjában véve közönséges betörőt néhány évre börtönbe csu­­kassanak. A rendelkezésükre álló anyagot arra használták fel, hogy megzsarolják vele Net­­leyt, alias Montessacot, akinek tehetségéről, ügyességéről rátermettségéről meg voltak győ­ződve. Montessac franciául, németül és angolul épp­oly kifogástalanul beszélt, mint oroszul. Szór­ta a pénzt, pazar jólétben élt, s amellett időn­ként titokzatosan eltűnt Párizsból és minden ilyen útjáról rengeteg pénzzel és ékszerrel tért haza. A német kémszolgálattól kapta vagy be­törés útján szerezte? Montessac haláláig azt állította, hogy miután kém lett belőle, meg­szűnt betörő lenni. A német kémszolgálat azon­ban nyilvánosságra hozta, hogy jóval kisebb javadalmazásban részesítette Montessacot, mint amennyi megélhetésére kellett. Persze, ilyen körülmények között fennmarad a kérdés: ho­gyan lehetséges, hogy a kémszolgálat vezetői­nek, akik természetesen gondosan ellenőrizték ügynöküket — már csak azért is, hogy az ne­hogy kettős játékba kezdhessen — nem tűnt fel, hogy Montessac többet költ, mint amennyit kap? Montessac nemsokára Mata Harit is beavatta kettős életébe. Amikor 1914 júliusában kitört az első világháború, Mata Hari — az álmárki közreműködésével — már maga is a németek kémügynöke volt. A háború kitörésekor — ber­lini utasításra — eladta párizsi villáját és a német fővárosba utazott. Nem, nem titokban és rangrejtve: ez túlságosan is egyszerű és éppen ezért átlátszó lehetett volna. Mata Hari a sajtó, a német lapok szüntelen reklámhad­járata, ünneplése közepette érkezett meg Ber­linbe, ahol már augusztus első napjaiban a legnagyobb varietében lépett fel. Ki gondolta volna, hogy a páratlan táncosnő — ekkor már harmincöt éves, de még mindig megengedheti magának, hogy ruhátlanul tán­coljon —, aki esténként színpadra lépett, nap­pal szállodaszobájában tanult? A német kém­szolgálat emberei ekkor képezték ki. Nagyon meg voltak elégedve tanítványukkal: rendkívül éleseszű volt, jó a memóriája, gyorsan és pon­tosan elsajátította a tudnivalókat. És mivel Berlinben már nem kapott több szerződést — ne feledjük, még mindig angol állampolgár volt —, Amszterdamba utazott, ahonnan Időről megtudnia, hogy Mata Hari megírta Párizsba: Egy alkalommal Londonban járt, amikor az Intelligence Service gyanút fogott. A pompásan működő angol apparátus azonban — ez persze csak később, a kémnő elfogása után derült ki — ez esetben csődö^ mondott. A megfigyelés nem hozott eredményt, semmi, nyoma sem volt an­nak, hogy Mata Hari valamelyik nagyhatalom szolgálatában állna. Az Intelligence Servicé­nek — legjobb ügynökeiket vetették be ebbe az akcióba — összesen csak annyit sikerült megtudnia, hogy Mata Hari megírta Párizsba: állandóan figyelik őt. Ez azonban nem bizonyí­ték, hiszen mindezt az asszony egyik postára bízott és a francia fővárosba, egy ismerőséhez címzett levelében olvasták, amelyet felbontot­tak. Ha Mata Hari kémnő lenne, hogyan bíz­hatná ilyen fontos közlendőjét a postára? Az Intelligence Service emberei azonban téve­sen következtettek. Ugyancsak tévedtek Montessac márki bará­tai, akik segítették őt abban, hogy bejusson a franciák repülői közé. A márki minden kö­vet megmozgatott, hogy behívják pilótának. Ebben az időben a repülés még meglehetősen fejletlen volt, mindössze néhány tucat kezdetle­ges repülőgép repkedett a frontok felett, első­sorban felderítő feladatokkal. Montessac az egyik felderítő gép pilótája lett. Számtalanszor került bevetésre, felettesei egyik legjobb pilótájuknak tartották. Nem is sejtették, hogy amíg ők a francia hadsereg egyenruháját viselő és a francia hadsereg gé­pén repkedő Montessactól csak néhány jelen­téktelen megfigyelésről kaptak jelentést, a né­met hírszolgálat számára olyan értesüléseket és híreket szerzett, olyan fényképfelvételeket készített és továbbított, amelyek a német had­vezetés számára felbecsülhetetlen értékűek vol­tak. Londonból Mata Hari végleg visszatért Pá­rizsba. Montessac márkival, aki kérésére sza­badságot kapott, hogy találkozhassék barátnő­jével, mindössze csak néhány éjszakát töltöttek együtt, aztán a márkinak vissza kellett utaz­nia a frontra. Mata Hari ekkor újabb szerelem­re lobbant, mégpedig a francia külügyminisz­térium egyik magas rangú tisztviselője iránt. Ez azonban tulajdonképpen nem szerelem — a márki útján a német kémszolgálat utasította Mata Harit erre a kapcsolatra, mert fontos értesülések szerzésével kecsegtetett. Mata Hari néhány hónapig ismét fellépett a párizsi mulatókban és a francia főváros kö­zönsége, amely már évek óta nem látta, tom­bolva ünnepelte. Többször is nyilatkozott a la­poknak, hogj? ő nem tud az ö édes párizsi kö­zönsége nélkül élni, de aztán ismét hirtelen búcsút mondott a színpadnak. Felfedezte ma­gában, hogy neki is ki kell vennie a részét a Németország ellen fplyó háborúból, és ezért önkéntes ápolónőnek jelentkezett. Kiképezték, aztán beosztották a vitteli hadikórházba. Vit­­telben építették ebben az időben a francia légi szolgálat legnagyobb kikötőit. Mata Hari szor­galmasan és gyengéden ápolta a betegeket (emlékszünk rá: Mademoiselle Docteur is fon­tos értesüléseket szerzett mint hadikórházi ápolónő), szabad idejét pedig az őt körülrajon­gó repülőtisztekkel töltötte. Egy alkalommal, amikor rövid eltávozásra Párizsba utazott, elő­állították a francia kémelhárító szolgálat fő­nöke, La Dpux kapitány elé. A kapitány közölte vele, hogy kémkedéssel gyanúsítják, és figyel­meztetik, hogy legjobb lesz azonnal távoznia Franciaországból, nehogy kellemetlenségei le­gyenek. A kémnő tiltakozott, a kapitány azon­ban a fejére olvasta, hogy párizsi ismeretségei és a repülőtisztekkel való barátkozása többre adna okot, mint egyszerű gyanúra. A négyszem­közt lefolyt beszélgetés után Mata Hari úgy távozott, hogy Párizsban maradhat, de kötelezi magát, hogy Franciaország érdekeiben végez a továbbiakban kémtevékenységet. A kapitány ugyanis tulajdonképpen nem tudta, hogy Mata Hari évek óta látja el kerülő úton híranyaggal a német kémirodát és hogy barátja, Montessac márki is német kémszolgálatban áll, csupán azért gyanúsította a táncosnőt Franciaország elleni kémkedéssel, hogy megnyerje őt a Fran­ciaország számára folytatott ügynöki tevékeny­ségre. La Doux kapitány nemsokára fontos értesü­léseket kapott a táncosnőtől, aki közben Amsz­terdamban járt. A kapitány azonnal közölte az adatokat a francia haditengerészet vezérkará­val, és alig egy órával Mata Harinak a francia kémközpontban tett látogatása után a francia flottának néhány Földközi-tengeren cirkáló tor­pedórombolója megváltoztatta útirányát. A ha­jók néhány tengeralattjárót vettek maguk mellé és aztán egyenesen a marokkói part­nak tartottak. Este itt ennek a kis hajórajnak sikerült meglepnie két német tengeralattjárót, amelyek ott horgonyoztak. A francia hadihajók megtorpedózták és elsüllyesztették a németien geralattjárókat. Mata Harinak ezt a tettét még ma is homály fedi. Elképzelhető, hogy a német kémközpont­tól kapta azt az utasítást, hogy a tengeralatt­járók hollétét hozza La Doux kapitány tudo­mására. Berlinben ugyanis úgy gondolták, hogy Mata Harinak fedeznie kell magát a már gya­nakvó franciák előtt. Ennek a feltételezésnek ellentmond, hogy két tengeralattjáró túlságosan nagy árat jelenthet még oly értékes és ügyes kémnőért is. Más verziók szerint Mata Hari, a német kém, a német hírszolgálat révén bizalmasan értesült a két tengeralattjáró tar­­tókodási helyéről, s pénzért árulta el azokat a francia hírszolgálatnak részben azért, hogy Franciaországban maradhasson. Ebben az idő­ben ugyanis a kémnő komolyan és őszintén beleszeretett egy orosz tisztbe, akit a vitteli kórházban ápolt. Montessac egyáltalán nem bánta, hogy barát­nője elhagyta őt egy másik férfi kedvéért. Számára az volt a fontos, hogy továbbra is megmaradt ügynökének. A márki továbbra is szorgalmasan és pontosan dolgozott a német hírszolgálat számára, ellátta a berlini kém­központot a francia repülők terveire vonatkozó anyaggal, továbbá értékes információkat kül­dött Franciaország belpolitikai állapotáról. Mata Hari 1916 végén ismét Németországba utazott, a semleges Svájcon keresztül. A kém­nő vesztét ez a látogatás, illetőleg az ennek során tanúsított könnyelműség okozta. Oly elbizakodott és elővigyázatlan volt, hogy el­ment a kölni operába, a német Nachrichtenbüro egyik magas rangú tisztjének társaságában. Az előadáson jelen volt a francia kémszolgálat egyik ügynöke is, aki felismerte és lefényké­pezte őket. Ez a fénykép volt később perében az egyik legsúlyosabb terhelő bizonyíték. Különben is ebben az időben sokasodtak a viharfelhők Mata Hari életének addig sem mindig napsütéses egén. A francia hírszolgálat teljes apparátusával keresett egy rendkívül ve­szedelmes kémnőt, akinek létezéséről a Ber­linben működő francia ügynökök adtak jelen­tést. A Deuxiéme Bureau sokáig Mademoiselle Docteurre gyanakodott, de ugyancsak Német­országban tevékenykedő ügynökeinek segítsé­gével sikerült megállapítani, hogy Mademoiseli te Docteur abban az időben Berlinben tartóz­kodott, tehát egy másik kémnőről van szó. A gyanú egyre inkább Mata Harira terelődött, A Deuxiéme Bureau elhatározta, hogy célrave­zetőnek látszó provokációt dolgoz ki, és így bizonyosodik meg az igazságról. La Doux kapitány magához rendelte Mata Harit, és öt levelet adott át neki: ezek a levelek öt olyan emberhez szóltak, akik a belgiumi né­met megszállás alatt levő területen a polgári lakosság körében éltek és Franciaország ja­vára kémkedtek. A kapitány figyelmeztette, hogy csak abban az esetben szabad Francia­­országban maradnia, ha Franciaország javára kémkedik, és éppen ezért használja ki német összeköttetéseit, hogy a megszállt területre jut­hasson és a leveleket kézbesíthesse. Ezért, a szolgálatért tekintélyes pénzösszeget ígért neki, amelyre jókora előleget is adott. És ekkor keresztezte Mata Hari útját a vég­zet: Chilly gróf. A gróf 1915-ben súlyos sebe­sülten német fogságba került, de később német tisztek ellenében kicserélték. Hazatérte után jelentkezett La Doux kapitánynál. Chilly grófot betegsége alatt egy Hanna Wit­­tig nevű német ápolónő ápolta, akivel megsze­rették egymást, úgyhogy az ápolónő követte a francia tisztet, amikor az Svájcon keresztül Franciaországba utazott. Első állomásuk Lau­sanne volt; itt közölte a kapitány kedvesével, hogy mivel sebesülése miatt a tényleges szolgá­latra többé nem alkalmas, a hírszerzőszolgá­latban fogja tovább kötelességét teljesíteni. Hanna Wittig, aki teli volt romantikus hajla­mokkal, a legnagyobb lelkesedéssel csatlako­zott a grófhoz, letette az ápolónői ruhát, nagy­világi nőnek öltözött, és ezentúl mindennapos vendég volt Lausanne előkelő éttermeiben és bárjaiban. Folytatjuk

Next

/
Thumbnails
Contents