A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-15 / 42. szám
sem vágatja le szívesen saját kezét, fülét és fejét. Különben Is furcsa dolgok estek meg a történelem folyamán. Amikor például Napóleon megtudta, hogy hadseregében tolvajok Is akadnak, főleg élelmiszer tolvajok (vagyis éhező katonák) habozás nélkül lefogatott és „példát statuálva“ nyilvánosan főbelövetett néhányat. Utána fogta magát és véglgrabolta Európát — lelklismeretfurdalás nélkül. Tévedtünk Sokáig azt hittük, a magántulajdon megszűnésével, az anyagi javak társadalmasításával megszabadulunk a tolvajoktól (a kicsiktől és nagyoktól egyaránt), hiszen, aki a társadalom tulajdonát lopja, önmagát Is megkárosítja. Ügy látszik keveset neveltük az embereket. Vagy rossz nevelőmódszert választottunk? Vannak olyan egységes földművesszövetkezetek, ahol a lopás sajnos még ma is olyan természetes, mint a traktorzúgás. Nem Is nevezi senki lopásnak, ha krumpliszedéskor minden asszony egy kosár burgonyát, kukoricatöréskor egy kosár kukoricát visz haza minden alkonyaikor. Hiba, ha a vezetőség szemethúny, pontosabban, nyitott szemmel egyetért az ilyesmivel, azzal a meggondolással, hogy másképp a legtöbb asszony el sem Jönne másnap. Lopásnak csak egy bizonyos határon, mennyiségen túl nevezik a közős vagyon megdézsmálását, Illetve leginkább akkor, ha a felsőbb ellenőrzőszervek váratlanul közbelépnek. Hol a krumpli? i — Így aztán nem csodálkozom — mondotta egyik költő-barátom, mintegy a fenti gondolatot folytatva egy vendéglő éttermében — nem csodálkozom, hogy ebben a krumplípaprlkásban nincs is krumpli. A felét ellopták már a szövetkezetben, a másik felét pedig bizonyára az Itteni főszakács tüntette el. Viszont mivel kitűnő a fantáziám, teliképzelem a tányért krumplival. . — ,És Jóllaksz? — érdeklődtem halkan. — Ha ez a pincér, akit mellesleg tolvajnak tart az egész város, ki nem lopja az ihletet a szememből, akkor igen. Csillaghullás Azt hiszem az egyik legfájóbb pontra tapintottunk. A vendéglátásra (amit nálunk vendég„Tudjátok, amikor Mózes atyánk elkészült ama bizonyos kőtáblákkal, mielőtt a falakra szegeztette volna, még egyszer átfutotta művét, s hosszas fejtörés után egy apró javítást eszközölt rajta: áthúzta a hetes szám szárát, időközben ugyanis rájött, hogy lopás nélkül nem lehet élni, tehát a hetedik parancsolatot ő maga érvénytelenítette. Azóta van áthúzva a hetes szám szára, s azóta lopnak az emberek vidáman és bátran mindenfelé..." (Idézet egy régi kukorícafosztás Jegyzőkönyvéből.) Mostanában gyakran eszembe Jut a fenti idézet. Micsoda népi bölcsesség, a lelkiismeretnek micsoda tréfás megnyugtatása, gondolom. Ma már nem hallani ilyen bölcs mondásokat, sem nálunk, sem másfelé. Nem lopnának az emberek? Épp ellenkezőleg: sokkal szorgalmasabban és ötletesebben, mint régen, s ami még lényegesebb: lelklismeretfurdalás nélkül. Tisztelet a kivételnek — amely erősíti a szabályt. Az emberiség ebből a szempontból két csopotra osztható: azokra, akik lopnak és azokra, akiket meglopnak. A történelem folyamán a tolvajokat gyakran kéz — fül sőt fejvesztésre Ítélték — mint olvastam nemrég, de úgy vélem, legtöbbször megúszták a dolgot, hiszen senki a hetedik parancsolatról
