A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-09 / 28. szám
— Nem. — Akkor meg minek hozta el az imakönyvet?- Édesanyám betette a csomagba, és elhoztam —. io asszony az anyukája? — Nem rossz. Kis szünet után így szólt. —■ Sakkozunk egyet? ... Vagy nincs kedve? — Ez parancs? — Ugyan! — nevette el magát. — Játsszunk? — látszhatunk... Nadrágot húztam, ingbe bújtam és odaültem az asztalhoz, szemben a -lánnyal a fehér indul, igaz? — tessék Mondja meg őszintén miért nem nem ki a városba? . Nincs pénze? — Mért ne volna . Ott van a fiókban . . . A lány oelekkukantott a fiókba és csodálkozva felkiáltott — Jé. mennyi pénz! Több mint negyven pengő1 Hói vette? Otthonról hozta? — Igen — lódítottam szemrebbenés nélkül. — Az más Sakk! Klvédtem. — Sok földjük van? — Nincs, csak öt hold. — Az szép — Igen, szép: üt hold nyomorúság, öl mázsa keserűség Nagyon szép! Kissé megnyílt a szája: nyilván érdekesnek találta, amit a földről mondtam. — Azért jött hozzánk? — Ügy is lehet mondani. Nagyot hallgattunk. Közben én adtam sakkot és rágyújtottam. — Sokat elszív? — Mikor mennyit... Ha mérges vagyok, vagy fáj a szívem, akkor bizony elég sokat. — Miért szokott fájni a szíve? Talán valaki után,, akit a faluban hagyott? Nem válaszoltam, csak a fejemet ingattam. — Mondjon már valamit! — nógatott sokára. — Mire kíváncsi? — Mindenre: a falujára, magára... Annyi érdekeset hallottam már magáról ... — Talán bizony a kormos verebek csiripelnek rólam? — Anyuék .. . Nem hiszi?-r- Szidnak, mint a bokrot, ugye? — Ellenkezőleg. Nem mondom, ezzel bogarat ültetett a fülembe a kis csacska, de jól is esett hallani. Különben- jó volt, hogy ott ült előttem és láthattam, jó volt hallani a hangját. — Azt mondta apu anyunak, hogy maga nagyon ügyes, hogy az isten is a pult mögé teremtette, ha nem szó) is, ugrik, még a gondolatát is kitalálja. Még azt is mondta, hogy átkozottul jóképű. Itt jelentőségteljesen összenéztek anyuval. Mit gondol, miért? — Nem tudom... Na, még egy húzás, és mattot, kapok, jobb is. Ha jön az anyukája és itt találja nálam, baj lesz. — Azt hiszi, anyukám haragszik magára? Téved. Ugye hogy szokott énekelni a pincében, mikor a fát hasogatja? — Igen, szoktam. — Én is hallottam. Azt énekelte: „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok...“ Azt mondta anyuka, hogy ennek a fiúnak csalogány ül a torkában. Mióta nálunk van, annyi érdekesség történik! ... Ugye mostanában maga szokta elkészíteni anyunak a fürdővizet? — Én. — Azt mondta anyu, hogy szinte újjászületett abban a vízben. Ehhez mit szól? Még mindig fél anyutól? — Nem félek én az ördögtől sem! — Akkor meg miért akar engem innen minden áron kituszkolni? Mert ki akar, látom! — Értse meg, kicsi bogárka! ... Mintha felragyogott volna a szeme. — Nézze, kisasszony, nem származhat ebből semmi jó, ha anyukája itt találja mellettem. Azzal a „jóképűséggel“ arra céloztak, hogy az veszélyt jelent. — Milyen veszély származhat abból, ha valaki jóképű? — Hát nem érti? ... Kerekre nyílt a szeme. — Esetleg, esetleg, hogy szerelmes lehetek magába? — Mondjuk. Harsányan felkacagott. — Beképzelt majom! — mondta fogát villogtatva. Megsértődtem. Talán csak tetettem magam. — Azonnal menjen ki a szobámból! Különben... 1 — Különben? Hirtelen fékezhetetlen jókedve támadt a lánynak: kacagott, kacagott, és ördögi lángocskák lobogtak a szemében. Egészen odavolt a gyönyörűségtől, csak úgy ragyogott az arca — Beképzelt majom, majoml — ismételgette újra. játékos csipkelődéssel mondta mégis fájt egy kicsit. Sarkonfoidúlt és kiment a szó bából. Az apót nyitva hagvta maga után. Kis Idő múlva azonban visszatért. — Itt felejtettem a táskámat — mondta ked vesen, mintha mi sem történi volna. — Nem nézett bele? . Nincs benne semmi érdekes, zsebkendő tökör. pénztárca Befejezzük a játszmát? . Haragszik? Úgy tettem, mintha észre sem venném. Kimentem a fürdőszobába, megmosdottam, felöltöztem és útra készen álltam. — Tényleg haragszik? Ilyen puffancs fiú maga? Ha nekem azt mondaná valaki, hogy majom, hát aztán! Mondja! .. Hová készül?... A városba? Magával mehetek? — Mit kezdene a városban egy majommal, egy falusi paraszttal? — Él) azt nem mondtam, hogy paraszt! — De gondolhatta. — Nem is gondoltam. Magamhoz vettem a pénzt és indultam. A lány elibém állt. Úgy ragyogott a szeme, mint a gyémánt — Tudok a közelben egy jó kis cukrászdát. Fizet egy fagylaltot? — Akát kettőt is! Vakítóan sütött a nap, nagy volt a városban a hőség. — Legjobb ilyenkor a strandon. Volt már a strandon? — Nem. — Majd egyszer elmegyünk, jó? — Elmehetünk. — Van fürdőnadrágja? — Nincs. — Nincs? — Úszni sem tud? — Tudok. — Folyó mellett nevelkedtem. — Miben szokott fürdeni? — Meztelen. Zavarba jötl a kicsi. — A lányok is? — kérdezte sokára. — Ki hogyan. Este leginkább úgy fürdik mindenki. — Este szoktak fürdeni? — Nappal dolgozunk, este meg fürdünk. Akkor a víz Is langyosabb, mint nappal. — Érdekes — mondta csodálkozva. — Majd én választok magának fürdőnadrágot. Holnap vagy holnapután, jó az ízlésem... Beültünk a cukrászdába, fagylaltot rendeltem. — Anyunak nem tetszik, hogy a Gizi nagysága mindig zárás után viteti haza magával az árul, s csak egy óra múlva tér vissza, holott tíz perc alatt is megjárhatná az utat... ? — A Gizi nagysága? — Igen, az az idős, szőke dajna... Anyu hívja dajnának. Biztosan valami csúnyát jelent. Mit csinál nála olyan sokáig? — Semmit. — Egy óráig? — Akkor is kihallgattam anyuéket, amikor erről beszéltek. Azt beszélték, hogy biztosan rászedi magát valamire, talán meg is fizet érte... jé, nem tőle kapta azt a sok pénzt? — Fontos ezt tudnia? — Szervusz, Ágika! — Tudod milyen nagyszerű dolog ez? —- Valóbao nagyszerű, de a pertut puszival szokták megpecsételni. — Akarod? — Majd máskor, majd ha nem lát senki... — Gyere, menjünk, állt fel hirtelen. — Kézenfogva akarok veled sétálni az utcán! Most már lehet, tgaz? Hiszen tegezzük egymást. Sokat mászkáltunk a pesti utcákon. Elmentünk a Duna partra is. Alkonyodott már. Kigyúltak a fények. Néztük a vizet, a kivilágított hajókat. — A pecsétről már megfeledkeztél? — kérdezte váratlanul, de nem nézett rám. Tovább már nem bírtam magas>on uralkodni. Éreztem, hogy ezt a pillanatot nem engedhetem ki a kezemből, mert úgy elszállhat, hogy soha többé vissza nem tér. Átfogtam, magamhoz vontam és szájon csókoltam. Tán ezerszer is.... Mind erősebben szorította karja a nyakamat. Annyira vert már a szíve, hogy majd szétrúgta a blúz elejét. Megremegett, mintha áramütés érte volna. Én meg, fi» hiszitek, ha nem, — úgy éreztem, hogy megmozdult alattam a föld, is mintha lángolt volna körülöttünk a levegő... ' Aztán hazamentünk. Külön, Külön, hogy otthon ne tudják meg, még csak ne is sejtsék, hogy együtt töltöttük a délutánt. Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Újra meg újra átéltem a kisányal töltött délután minden apró részletét. Addig nagyon egyedül éreztem magam Pésten, de azon az éjszakán az a kis ablaktalan szoba megtelt színekkel. Illattal, muzsikával . .. Egyszer csak halkan nyílt az ajtó. Hallottam a selymes ruhasuhogást. Alvást színleltem, magam sem tudom, miért. — Alszol? — kérdezte súgva, fölémhajolva a lány Nem válaszoltam. Ereztem az illatát, hallottam a szíve dobogását, de nem nyitottam fel a szemem. ePdig ezer karral kaptam volna utána, ezer csókkal borítottam volna be. Aztán puha, nedves száj érintette meg az arcomat. Csupán leheletszerűen, mégis égett a helye Végül csendesen elment . A nagyságos asszony egyre kedvesebb volt hozzám. Többször magával vitt egyegy nagyobb bevásárlásra. Sokai oeszéltetett. Csak úgy rengett rajta a hús. Budára is elvitt egyszer a nénikéjéhez. Akkor ültünk be egy kiskocsmába. Bori fizetett. Olyat aem ittam azóta sem. Cigarettát is vett, zsebpénzt is adott. Egyszer aztán elvitt egy nagy áruházba és tetőtől talpig felöltöztetett. Még nyakkendőt is vásárolt. Úgy néztem ki, mint egy új huszas. Nem tudtam mire vélni a jószívűségét. Közben észrevettem, hogy a főnököm nagyon elhidegült. Mint a jégcsap. Szúrt a szeme . .. úgy éreztem, meggyűlölt. Egyik éjjel isméi bejött hozzám a lány Valahogy mindig vártam, egyben féltem is. Akkor bejött, de csak akkor, többször nem. Hozta a fürdónadrágot. Sötétkéket, fehér övvel — örültem az ajándéknak, mert azt mondta, ajándékba hozta. Megbeszéltük, hogy szombaton zárás után elmegyünk a strandra. Közös kabint váltottunk és felváltva vetkőztünk. Gyönyörű idő volt. Ragyog, gott a napsugár, szlvárványozott a fröccsenő víz. Csupa vibrálás, sikongás, kacagás és csobogás töltötte be az egész strandot. A kislány hófehér fürdőruhajáhan olyan volt, mint egy nagyon szabályos, remekbeszabott márványszobor. Nem győztem betelni a nézésével. A világ legszebb lányát láttam benne. Belevetettük magunkat a vízbe. Csakhamar belevegyültünk a fürdőzük tömegébe. Csupa lubickoló lábtól és kartól hemzsegett a medence vízea. Addig-addig fürödtünk, míg belevacogott a fogunk. L-olytatJuk Kosík József rajza
