A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-08 / 41. szám
Blrú Imre készítette az elsfi panelt Rozália Smatanová a betonprés mellett Serdülőkorom falujának a határában is volt gyár, nem Is egy: a dögösl szeszfínomltó meszsze földön nagy becsben állott, s a háborúban meg is szenvedte a magáét — vadászgépből lyukasra lőtt tartályát a vidék tűzoltói napestig locsolták, s mire a száz százalékos hatékonyságúnak ígért bécsi haboltókészillék megérkezett, csupán azért nem volt mit oltania, mivel a tárolóban akkorára már több volt a víz, mint az alkohol,; Dögösre viszont a szomszéd majorok szeszfőzdéiből szállították a nyersanyagot finomítás végett, s a teljesség kedvéért a „kendergyárat“ sem hallgathatom el, bár abban erős üzemeltetés idején sem dolgozott több három-négy tucat embernél. Csakhogy ezek a háború előtti majorsági, faluvégi gyárak egészen más képet nyújtottak, mint az, amelyről most írni akarok. Mert míg a városokba, iparnegyedekbe tömörült munkásság életstílusában, szokásaiban, gondolkodásmódjában élesen különbözött a falvak népétől, a falusi munkásréteg töibbé-kevésbé egy maradt vele, s inkább csak színfoltot jelentett a patriarkális, röghöz kötött vidéki valóság vagyoni-felekezetl-családi-világnézetl megoszlásának dús palettáján. A háború óta sokmlnden megváltozott körülöttünk és bennünk. Falvaink civillzáltság, kulturáltság dolgában közelebb kerültek városainkhoz, s a városok iparnegyedei a falvak határában is elszórták spóráikat: a magasfeszültségű villanyvezetékek, földalatti kábelek, csatornák, műutak hálózata, a tehervonatok, fuvarozó ingajáratok egyre nagyobb tömege mindinkább háttérbe szorítja az ember lakta helyek közti különbségeket, úgyhogy egy-egy tájegység gyakran egy-egy ipari góc külvárosaként hat. Ilyennek látja a csallóközi vonat utasa a vasút menti tájat egész Uszorig. Püspöki közelében a farkastoroki kőolajföldolgozó üzem épületei tornyosulnak, s fölöttük az elhasználatlan gázok lángja éjjelente magasra emelt fáklyául világítja be a vidéket. Püspöki után két kisebb megálló következik, s mindkettőjük tőszomszédságában ipartelep: a csöllel panelgyár két részlege. Kavicsbányák Is láthatók a vasúti töltés mellett; a tág gödrök alja vízzel teli — néhány év múlva ezeket a partokat is elözönli majd, akárcsak a szenei tavak partját, á vlkendre áhítozó pozsonyiak serege Kisasszony a parkban Negyvenötben Üjvárott diákoskodtunk a bátyámmal. Priváton laktunk; a háziék fia ugyancsak gimnáziumba járt, a lányuk pedig Pesten volt férjnél. Egy este, épp vacsorához készültünk, egy mozdonyvezető kopogtatott be hozzánk, amúgy kormosán, maszatosan, munkaruhában — üzenetet hozott a pesti leánytól, s Üzenetet vitt volna tőlünk. Amikor látta, hogy asztalnál a család, engedelmet kért, lemosakodott, levetette munkaruháját, s az alatta tisztán megőrzött vasalt öltönyben, kiborotválkozva, klfésülködve, tiszta inget húzva, nyakkendősen ült le közlbénk. Ez jutott eszembe, amikor pár évvel később egy kéményseprő-ismerősöm valamelyik dunántúli gépgyár munkásairól Így nyilatkozott: Prandl Sándor felvételei — A háború alatt arrafelé dolgoztam, s láttam: letelik a műszak, s ők ott állnak sorban, tisztára mosakodva, kimenőruhában a portán az óra előtt. Amikor kilépnek a gyárkapun, senki nem tudná őket megkülönböztetni a mérnöktől vagy hivatalnoktól. Ornak néz ki mind. Mondtam is az öcskösnek otthon: — Ha úri foglalkozást akaTsz, csak oda menj dolgozni! Ácsorgók a panelgyár parkká varázsolt udvarán, s próbálom elrendezni agyamban az imént észlelteket: a Janőek mérnökkel folytatott beszélgetést az üzem életéről, a két nagy csarnokban megfigyelt technológiát, a gyár korszerű berendezését és szervezettségét, az arcokat, neveket, mozdulatokat, az egész Ipartelep atmoszféráját. Nézem a velem szemköz* hosszú sorban lerakott, elszállításra váró, betonból készült fedélszékeket, s körülöttük a síneken mozgó daru elegáns oszlopait, amelyek mögött a vasúti megálló parányi házikója még a tizenöt év előtti vicinálisra emlékeztet. (Az akkori pályatest nem bírta el a gyorsvonatot, s csak a csupakosz gőzösök álmos pöfékelését ismerte, nem a Diesel-motoros szerelvények ütemes kattogását.) Csöndes szemlélődésembe hetykén lépegető tűsarkak kopognak bele. A gyárépületből, az öltözők felől csinos kis fruska tipeg végig a parkká varázsolt udvar betonkockáin. Szintén újságíró talán, vagy valami egyéb alkalmi be* tolakodott? Körömcipő, üvegharisnya, szűkre szabott szoknya — nem egészen mini —, takaros mübőrkabátka, feszülő pulóver, s a kezében modern retíkül. Olyan tizenhét-tizennyolc éves forma; városok korzóin, parkok sétányain látni hasonlókat munkaidő után. Talán a laboratórium mérnöknője? Annak még ‘túl fiatal, s az különben sincs Itt most. De mintha benn a csarnokban láttam volna ezt az arcot, a vasvázkötöző lányok közt, vagy valamelyik daru fülkéjében. Eltipeg előttem, figyelemre se méltat, csak odamegy a kapu órájához, s leüti a munkalapját. Nyugati látogatók Az üzem a ZIPP nevet viseli, ami nem zlppzárat jelent, hanem egy hosszabb szlovák cím rövidítése, s magyarul körülbelül így jön ki: Ipari épületelemgyár. Közönséges lakőházpaneleket csaknem minden építővállalat maga gyárt magának; itt csak azokat az elemeket készítik, amelyek előállítása különleges összetételű betont és fokozott szakértelmet igényel: klsebbnagyobb betoncsöveket, fedélszékeket, födémpaneleket és útburkolő lapokat. A cementet nagy silóban tárolják, és sűrített levegővel, csöveken keresztül fújatják a betonkeverőkbe A kitermelt kavicsot kimossák, hogy agyag, iszap és más laza anyag ne maradjon közte, majd a kavícsszemek nagysága szerint osztályozzák. A különböző betonfajtákhoz különböző nagyságú kavicsot használnak. Az egyes keverékekből mintát vesznek, s néhány hét után a laboratóriumban kipróbálják annak szívósságát: a betonkockát présbe helyezik s szépen lassan összeroppan tják. Ha a minta nem bírja ki az előirt nyomást, akkor a kipróbált keverék-Juhancslk Ottó, az Özem legtöbb munkása ■ a—— —au i ........i Hauki Margit az egyik darut kezeli
