A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-24 / 39. szám
Kedden, sieptember 19-én kezdődött az ENSZ Közgyűlésének XXII. rendes ülésszaka. Ügy várják, hogy egyéb sürgető világpolitikai kérdéseken kívül a vietnami konfliktus is újra napirendre kerül. Közben Phaui Van Dong, a VDK miniszterelnöke a Figaro és a Newsday c. újságoknak adott nyilatkozatában kijelentette: „Ha az amerikai kormány véget vet az agressziónak, igen gyorsan meg lehet kötni a békét." A vietnami politikus szerint a tárgyalások leltétele, hogy az amerikai kormánynak előbb feltétel nélkül meg kell szüntetnie a bombázásokat és minden egyáb katonai hadműveletet a VÖK ellen. Egyelőre azonban az amerikaiak fokozzák tarrorbombázásaikat főként Hanoi ás Haiphong térsége allen, bár egyre növekednek veszteségeik. — A képeken: 1. észak-vietnami rakétaegység tüzelőállásban, 2. a milícia által lelőtt amerikai repülőgép roncsai. Vasárnap, szeptember 17-én ünnepélyes külsőségek között értek véget a Znojmo városi rangra emelésének 740. évfordulójával kapcsolatos, szürettel is egybekötött ünnepségek, amelyeken Antonín Novotný, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnök is megjelent feleségével és kíséretével. — A képen: az ünnepség történelmi zárófelvonulása, amelyet Novotný elvtárs és kísérete a dlszemelvényről nézett végig. Megindult a Magdeburg melletti Wandefurtban (NDK) épült vlzlerőmö kísérteti üzemeltetése. Az erőmű még ez év végéig eléri teljes teljesítményét, a 60 megawattot. Csehszlovákia szállította az erőmű hatalmas szivattyútelepét, amely 26 000 liter vizet emel 120 m magasságba másodpercenként. — A képen: az erőmű irányltópultja. Vaientyina Nyikolajeva-Tyereskuva szovjet űrhajós olaszországi körútja során a római városházán tiszteletére rendezett fogadáson Róma főpol- M gármestere kezéből átvette a város szimbólumát, a Romulust és Remust szoptató bronz nőstényfarkast. Képek: APN (2), CTK (3), Prandl (1) Példás válaszok A Hét 37. számában tudattuk olvasúinkkal, hogy a magyar Iskolák külön irányelvek alapján kollektiven vehetnek részt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom S0. évfordulójára rendezett képes versenyünkben. A verseny feltételei: 1'. Ha az iskolából legkevesebb 50 diák benevez a versenybe. 2. Ha minden versenyben résztvevő diák 1967 szeptember 15-től 1968 január 31-ig megrendeli a Hetet éa erről a kérdések megválaszolásával egyldőben Igazoló szelvényt küld szerkesztőségünkbe. 3. Ha a versenyben résztvevő diákok, kollektívák a verseny szabályai szerint helyesen válaszolják meg a kérdéseket, s az Igazgató, vagy az osztályfőnök kísérőlevelével az Iskola vagy az osztály közösen küldi be megfejtéseit szerkesztőségünkbe. 4. A Hét szerkesztősége azon Iskolákat, melyek a legmagasabb előfizetői létszámmel vesznek részt a versenyben külön díjjal jutalmazza. Aa Iskolák sorrend szerint a következő irtőkfi tárgyi jntalomban részesülnek: 1. 3000 Kés 2. 2000 Kös 3. 1000 Kőt felhívásunkra a magyar Iskolák már válaszoltak, Íme a nagyfödámesi magyar Iskola levelének agy részlete: „Bár tudatában vagyunk, hogy n®m leszünk elsők, mégis részt veszünk a versenyben 52 Aj előfizetővel! Es egy másik levél: „A csütörtöki Kilencéves Alapiskola tudatja a szerkesztőséggel, hogy a versenyben 80 új előfizetővel vesz részt. — Itt Isvágandó—— — — — —— — — • MEGRENDELŐLAP Alulírott 1907..............................1-től 1 évre (fél évre, negyed évre)* megrendelem a „Hét" című képes hetilapot. Az esedékes előfizetési dijat (1 évre 78,— koronát, fél évre 39,— koronát, negyed ávre 19,50 koronát) a nyugtával jelentkező levélkezbesitönéi fizetem. Tßljes • név: ................................................................................................ Lakcím: .................................... község............................. ...............................-.... utca .........................* .... járás házszám utolsó posta 1967. ........................hé nap aláírás Előfizetési megrendelést minden levélkézbesltő ás postahivatal elfogad. * A meg nem telelő azővegráaz törlendő