A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-17 / 38. szám
falu „literátus“ embere. Az életéről faggatom. Mint minden öregember, ő is a háborús élményekkel kezdi, csak aztán tér rá gyermekkorára. Suhanckorában kiszökött Amerikába, ahol bányában dolgozott. 21 éves volt, mikor hazafőtt megnősülni. Aztán jött a katonaság. Erről beszél a legtöbbet. A füzetek a legérdekesebbek. Bodnár bácsi színdarabokat ír már szinte fiatalkora óta. Magyarbődi mozaik A halastó A magyarbődi halastó mellett, a tisztáson még ott állt a szabadtéri színpad, s körülötte széttaposott papírdarabok, cukorkák, kekszek színes celofánjai hirdették, hogy nemrég itt ünnepeltek. Marci István, a falu fiatal kultúr}elelőse lelkesen beszélt a körzeti szövetkezeti napról, amelyen több mint 1000 ember vett részt. Ejtőernyős bemutató Is volt. Csak azt sajnálta, hogy nem jöttünk egy héttel hamarabb. Halastó, bokrok, bővizű forrás, selymes gyepszőnyeg . . Nyári táborozásra, szabadtéri előadások rendezésére, kirándulásra alkalmas hely Magyarbőd határa. Hétvégén a halastó portja benépesül. Közel az országút és az autósok is le-letérnek ide egy-két órára. Először a hátárral ismerkedtünk. A Bogdánydomb oldalában láncszerűen húzódó falu panorámáját az emeletes tanítólakások és az iskola hatalmas tömbje is kiemeli a háttérből. így messziről nézve olyan, mint több száz más falu, mely éli a maga hétköznapi életét. Az Ifjúság és a CSEMADOK klubhelyisége, amelyet meglátogattunk, azonban egészen más. A hűvös teremben példás rend jogad. A modernül kifestett falakon ízléses grafikák. Oj, kényelmes székek, asztalok, vázák, művirág, tiszta hamutartók. A sarokban letakart hangszerek. Nem sebtében csinált rend ez, hisz nem is tudták, hogy jövünk. Marci István csak mosolyog meglepetésemen. Igaz, meglepetésemet nem is titkoltam, mert sok piszkos, meszeletlen és az utolsó bál maradványát magán viselő kultúrhelyíséget láttam életemben. — Hetente háromszor, csütörtökön, szombaton és vasárnap látogatják e helyiséget a fiatalok. Télen 50—60 ember is összejön, nyáron kevesebb — mondja Marci István. Tehát nem kirakatnak, negyedévi báloknak van ez a helység, hanem tényleg a fiatalok művelődését, szórakozását szolgálja, ahová szívesen járnak. 92 tagja van a CSEMADOK-nak, van tánccsoportjuk is. Színjátszóik pedig a harmadik helyen végeztek a járási versenyen a Kakuk Marcival. — Apáink, ha feltámadnának, nem találnának haza — így jellemzi tömören a fejlődést, a falu új arcát Bodnár bácsi. Két szalmafödeles ház van még a faluban. Ügy mutatják meg, mint múzeumi érdekességet. Persze, aki ott lakik fáz egyikben Bodonszky Borbála 75 éves, egyedül élő nénikej az nem örül ennek a ténynek, Inkább teli van panasszal, hogy télen becsurog az eső és attól retteg, hogy majd egyszer rádől e kétszáz éves vityllló. Ilyen volt a falu valamikor. Régi nagy tüzeket emlegetnek, amikor csak a kályhák, kemencék maradtak, meg. — Ma minden más, még a virág is, fa is — mondja kissé szomorkásán Bodnár néni. Kint iiilünk az udvaron a szomszéd ház árnyékában. A házba be se tudnánk menni, mert most alakítják, fürdőszobát, konyhát betonoznak. A nyolcvannégy éves Bodnár János bácsival beszélgetek. Kezében régi és új füzetek, ő a behelyezik az tij vágányszakaszt Villanyvezeték a sí Egy ikékkabátos idősebb férfi egyre-másra a szájához emeli kis sárgaréztrombitáját, s figyelmeztető jelzést csal ki belőle: félre a vágányokról, vonat közeleg. A csákányokkal, kőforgató villákkal dolgozó férfiak munkája néhány pillanatra elakad, a vasúti kocsik tetején sürgőforgó vezetékkészítők abbahagyják a tartókötelek szerelését, a pályatest-részeket emelgető és lerakó daruk megpihennek. A Bait-Orient és a többi nemzetközi és belföldi gyors-, személy- és tehervonat lelassít, utasaik kíváncsian néznek ki az ablakon, vajon miért döcög Ilyen lassan a vonat, s megállapítják: vilamosítják a vonalat. A Vasútvillamosító Vállalat dolgozói és a helybeli vasutasok e napokban a Brodské és Malacka közti pályaszakaszt lepték el. Néhány napra lezárták az átkelőhelyeket, az utakon kitérőt jelző táblákat helyeztek el, hogy pár nap vagy óra elteltével továbbvigyék őket. Brodské közelében egy szovjet elektroballasztort pillantottunk meg — ez vasúti alvázon elektromágneses berendezés, amely több méternyi vágányt talpfákkal együtt csaknem fél méteres magasságba emel, acélból készült kotrói a pályatest közepére kotorják a követ, egy további mechanizmus az összekotort követ megforgatja, áttisztítja, a port, lerakódott piszkot, .kőtörmeléket félresöpri. A jármű kipufogójából hatalmas fekete gomolyag szál) föl. Néhány méterrel a jármű után a sínek megint visszahelyazkednek a pályatestre. Ez a sokoldalú gép egy órán belül három kilométer hosszú pályatestet képes áttisztítanl. Ha azonban valami akadály kerül az útjába (vasúti átjáró, a vasúti jelzőberendezés huzalkarói), akkor a gépet ikszelő hat mechanikus egyike figyelmesen ügyel a pályatest mentén dolgozó férfiak utasításaira, s azok szerint fogdossa a hydrauJikus berendezés nyomógombjait és emelőkarjaít. Ilyenkor a gép lassabban halad, a kisegítő brigád emberei odaugranak, dorongokkal félretolják a huzalkarói, csákányukkal segítenek a gépnek, szabaddá teszik az útját, nehogy azt is fölforgassa, amit föl - forgatni nem szükséges. A gép tehát csak a nyílt, szabad pályán mutathatja be kellőképpen a tudományát. Štefan Dvoran, az építővonal főnöke a villamosítás összes szakaszát szemmel tartja, ám leggyakrabban a nehéz gépi berendezések körül fordul meg, valamint a vágányok utolsó simításainál. Ez ugyanis igen fontos munka, mert ha a síneket nem jól rakják le, ha az alapjuk nem elég szilárd, a villanyáram nem gyorsítja meg a vonatot. Az elektroballasztor nagyon jó segítőtársnak bizonyul: munkások százait helyettesíti, s rengeteg időt megtakarít. Miután a brodské! állomás körüli szakaszt megtisztította, Érsekújvárnak irányították, ahol hél 6
