A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-02 / 27. szám
XXX. folytatás Az ezredes dühösen újabb parancsokat osztogatott. — Öt embert! Futás) Csináljanak rendet odalent! Az öt katonát elnyelte a börtön. Az ű sorsuk Is az lett, mint a többieké. Ekkor egyetlen mozdulattal ledobta magárúi a hóhérpalástot a kapitány. — ütött az órád, ezredes! — kiáltotta. Báró Eberstein Eckbert lába egy pillanatra a tőidbe gyökeredzett, majd hatalmas üvöltéssel hátra ugrott, kardot rántott. Összecsaptak. Máté lassan hátrált a vártalakra vezető folyosó télé. Csalogatta maga után az ezredest és a segítségére siető labancokat. Ezt a pillanatot várták az asszonyok. Viktor vezetésével kirontottak a börtönből. A nemrég még falbontásra használt feszitővasakkal a fegyverraktár ajtaját törték fel. Akinek nem jutott kard vagy puska, az kosárban hordta fel a pincéből a krumplit. Furcsa harc kezdődött. A ikapubástyát őrző katonák megzavarodtak a hangos ricsajjal kitóduló asszonyok láttán. Viktor mester szakértő buzgalommal tárta fel a keményen vasalt széles kapuszárnyakat. Ezzel egyidőben megmozdult a környék. A fegyveres parasztok a várkapuval szemben lévő templom kertjében gyülekeztek. Amikor kinyílt a kapu, egyenes kaszáikat előre szegezve rohamra indultak. Minden pillanat újabb eseményt hozott. A labancokat megfutamították, Siklósi bácsiék pedig a tábornokot fogták el. Nem ölték meg az ezredest, mert úgy gondolták, jó lesz majd túsznak. A maradék labancokat az asszonyok a börtönbe zárták. Mire Béri Balogh Ádám megérkezett, ellenséget már csak börtönben találhatott. Hangos „vivát“ kiáltozástól zengett a siklósi vár sok vihart és harcot látott tömbje. Fönt a padláson az ezredes készült bosszúja végrehajtására. Kanócot illesztett egy kisebb puskaporos hordóba és az ablakpárkányra helyezve várta a pillanatot, hogy az ünneplők közé hajítva ellenfeleit felrobbantsa. Helén, aki az ünneplők közé vegyült, elmélázva nézett föl a falakra. Megpillantotta a sistergő kanócot és a puskaporos hordót cipelő ezredest. — Eckbert) — sikoltott fel, önkéntelenül arra mutatva. Máté követte tekintetét. Látta, hogy baj van, ezért gyors mozdulattal ragadta ki Jakab kezéből a puskát. Célzott és lőtt. Hatalmas robbanás rézta meg a levegőt. A padlásablak kerete kiszakadt. Eberstehl ezredes ruhafoszlányai hullottak a magasból. Odafent már csak szétszaggatott testét találták meg. A sokat bántott és elnyomott nép örült, hogy megszabadult az ellenségétől. Es őrült Máté is, aki érezte, tudta, hogy egyszer eljön az a nap, amikor leszámolhat a nép legnagyobb ellenségével, a labanc ezredessel. A delelő felé tartó nap ujjongó emberekre, megszabadult rabokra és a kapubástya fölött lobogó győztes kuruc zászlóra szórta biztató, életetadó sugarait. — Vége —
