A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-03 / 36. szám
u Ul 0) Földes Anna: Női szemmel hat országról Az újságírónak, ha utazik többet és másképp kell látnia, mint a kényelmes, és csak „önmagának“ nézelődő turistának. S ha még ráadásul női szemmel nézi a világot — mert ujságírónő hogyan is Qézhetné másképp —, akkor feltétlenül meglát ezer apróságot, ami talán jellemzőbb lehet egy-egy városra, országra, mint a prospektusokban felsorolt nevezetességek. Londonban a Tower tövében meglátja a „dühös ifjakat“ és a tavaszi divat „első fecskéit“ is, Görögországban Afrodite huszadik századbeli lányainak sorsát. Damaszkusz utcáin a feléje nyúló piszkos kis gyerekkezeket, családanyákat és teenagereket Svédországban, amelyet 150 éve elkerült a háború, megkóstolja a norvég háziasszony egytál ételes ebédjét, és megkeresi az asszonyokat, akik Európa északi csücskében testvéreinkké váltak a háború borzalmaiban, s Leningrádban körülnéz, vajon hová bújnak a szerelmesek a fehér éjszakában. Alexander Lenard: Völgy a világ végén Kicsoda Alexander Lenard, az amerikai sajtó „titokzatos magyar származású polihisztora“? 1910-ben született Budapesten. Becsben szerzett orvosi diplomát. A nácizmus elől menekülve bejárta egész ■ indián rezervátum határán, a Donna Irma-i német telepesek kö- Európát, élt Rómában, s végül Dél-Braziliában telepedett le. Az őserdő szélén él ma is, a kicsiny Catarina államban, a botokud zött. Gyógyítja a telepeseket, s közben szoros kapcsolatot tart az európai kultúrával; levelezett Thomas Mann-nal, németül versel, és világnyelvekre fordítja a magyar irodalom alkotásait; Milne remekét a Mici-mackót átülteti latinra, az angolszász országok iskoláiban ebből a műből tanítják a latin nyelvet. A Völgy a világ végén első változatát németül írta meg, a könyv világsikerré vált, négy kiadást ért meg, s hasonló sikert aratott a későbbi angol nyelvű változat is. CSANDA SÁNDOR Aforizmák Lúdtollal is írtak már nagy gondola- azért nem érnek célt, mert nem jutnak tokát, de tévedés lenne ennek alapján túl az eszközön, a lúd intelligenciájára következtetni. Más kárán tanul az okos, de aki a „Szólj igazat, betörik a fejed“, de magáén sem tanul, kétszeresen ostougyanez akkor is megtörténhetik, ha ha. hazudsz. A házasság a férfi és a nő viszonyának nem a legjobb megoldása, de van ennél egy rosszabb is: a házasságon kívüli. A tudatlanságot hallgatással sem lehet eltitkolni. Nem biztos, hogy a cél szentesíti az eszközt, de az biztos, hogy sokan Ha egy kutya nagyon ugat rád, lehet, hogy meg akar harapni, de az is lehet, hogy a saját bőrét félti tőled. ■ A rák hátrafelé halad; csak az ostoba nem hiszi el róla, hogy így is haladó rák. m A kritika a költőnek olyan, mint lónak az ostorcsapás: a jó lónak is kellemetlen, de előre hajtja, a gebén azonban nem segít. Röviden Anne Maria Ortese milánói regényirónönek ítélték oda az egyik legjelentősebb olasz irodalmi kitüntetést az 1967-es Streda díjat. A szerző 1953-ban már Viareggio-díjat nyert, tehát nevét jól ismeri az olasz közönség. Gj regénye, a Poveri e semplici, a második világháborút követő évek Milánójának krónikája, abban az értelemben, ahogy ezt a regénytípust Pasolini, Calvino vagy Pratolini világsikerre vitte. Otvenhét költő, azt mondhatnánk az amerikai lírának szinte az egész élvonala szerepel a Walter Lowenfels által szerkesztett Hol van Vietnam? című összeállításban. Amerikai költők felelnek a kérdésre a vietnami háború ellen tiltakozó versantalógiában. A párizsi Le Monde szerint a vietnami háború elleni tiltakozás éppen úgy mozgósítja és új tartalommal tölti meg az amerikai költészetet, mint huszonöt évvel ezelőtt az antifasiszta ellenállás — a franciát. Jeritza Mária, a bécsi opera egykori világhírű szopránénekesnője, aki sokáig tagja volt a New York-i Metropolitan Operának, nyolcvanadik születésnapját ünnepelte. Bécs városa ebből az alkalomból emlékéremmel tisztelte meg egykori büszkeségét. { %feh Sok ember úgy vélekedik, hogy a felnőttoktatás elavult Intézmény. Hiszen ma már mindenki, aki erre képes volt és mun-, kája beosztása szempontjából szüksége volt iskolai képesítésre, régen megszerezte azt. „A felnőttoktatás — szerintünk — az ötvenes évek divatja volt, ma már nem időszerű, kár rá időt pazarolni, hiszen amúgy sem ad teljes értékű tudást...“ Minden részletében megcáfolni a fentieket, messze meghaladná ennek az írásnak a keretét. Ám annak bizonyításául, hogy az Ilyen nézetek korunk nagy változásainak, a tudományos technikai forradalom alapvető kérdéseinek meg nem értéséből fakadnak, úgy véljük elég, ha az alábbi érveket sorakoztatjuk fel; A tudomány és a technika eredményeinek széles körű bevezetése a termelésbe alapvetően megváltoztatja a munka jellegét. A munkafolyamatok egyre bonyolultabbá válnak, a gépeket kiszolgáló munkások helyett az automata gépsorokat irányító munkásokra lesz a jövőben szükség. Ez a tény megköveteli, hogy a dolgozók rendszeresen növeljék műveltségüket és gyarapítsák szakmai tudásukat. A termelési terminológiák gyors változása teszi korparanccsá, életszükségletté az állandó továbbképzést, a dolgozók ismereteinek permanens elmélyítését minden fejlett iparral rendelkező országban. Éppen ezért a felnőttoktatás ma már művelődési rendszerünk szerves része, amely lehetővé teszi, hogy a) azok a dolgozók, akiknek a múltban nem volt lehetőségük, vagy b) azok, akik a kötelező iskolalátogatás után csak bizonyos idő elteltével határozták el, hogy folytatják tanulmányaikat, munkaviszonyuk megszakítása nélkül megszerezhessék a szükséges ismereteket. Meg kell mondanunk: ma már ezek vannak többségben. A felnőttoktatás résztvevői 25-35 évesek. Álljunk meg azonban ennél a gondolatnál: megszerezhetik a szükséges ismereteket, de miért tanuljanak? Ez egyelőre még sok félreértésre ad okot. Ugyanis sok továbbtanulni vágyó embernek jelenlegi beosztásában nincs szüksége a középiskolai végzettségre. Ha elvégzi a középiskolát, nincs mód rá, hogy munkahelyén más beosztást kapjon, anyagilag tehát semmi sem ösztönzi a középiskolai képesítés megszerzésére. Mégis egyre szaporodik azoknak a száma, akik csupán azért akarnak továbbtanulni, mert érzik hiányos ismereteik hátrányát az életben, illetve élvezni akarják a többet tudás, a magasabb színtű műveltség előnyeit. Ebben az esetben nyilván nem anyagi, hanem erkölcsi előnyökre gondolnak. Ám, mit tegyen az illető, ha ezt a törekvését sem az üzem, de sokszor a pedagógusok sem segítik kellőképpen. Hiszen az 1962—67-es időszakban Dél-Sziovákia 167 magyar tannyelvű kilencéves iskolájából csupán hat rendezett egyéves tanfolyamot magyar nyelven. Hazánkban valóban ennyien lennének csak, akiknek a felszabadulás előtt, de az 1945—49-es évek iskolapolitikája következtében sem volt lehetőségük teljes alap-, illetve középiskolai képesítést szerezni? Valóban ilyen alacsony a művelődési igény? Csak ilyen kevesen értik meg korunk parancsát? Hiszen, ha ezt a kérdést a ma már annyira divatos statisztika, az 1961-es népszámlálás adatai tükrében vizsgáljuk, azt látjuk, hogy hazánkban 100 ezer magyar nemzetiségű lakosból 562-nél nem lehetett megállapítani az iskolai végzettséget, 971-nek nincs teljes alapiskolai végzettsége, 4111-en középiskolai és 367-en (ebből 135 egyetemi, 95 műszaki, 130 pedagógiai és művészeti) főiskolai képesítéssel rendelkeznek, (23 881 a 100 ezerből 14 évnél fiatalabb). Elszigetelten a történelmi és a szociológiai okok figyelembe vétele nélkül is vizsgálva e problémát, önmagából adódik a válasz: műveltségi szintünk az országoshoz viszonyítva alacsony, ezért meg kellene kétszereznünk a közép- és a főiskolások számát. Persze e kérdés bonyolult összefüggéseiben ellentmondásokra is bukkanhatunk. Ahhoz, hogy emelhessük a műveltségi szintet — eltekintve ebben az esetben a még meglevő anyagi ösztönzés hiányától is — az ökonómiai és a technikai előfeltételeket is meg kell teremtenünk. Ugyanis nélkülözhetetlenül fontos, hogy a magasabb kultúrfokon álló munkás érvényesítse (magyarán: kihasználja) képességeit, mert terhes és kínzó mindenki számára, ha képességei kiaknázatlanok. El kell érnünk, hogy a múlt hibáinak felszámolása, a jelen igényeinek teljes kielégítése érdekében, de a jövő követelményeinek is megfelelően bátrabban építsük, bővítsük a csehszlovákiai magyar felnőttoktatás hálózatát. Ennek érdekében az üzemek vetőségeinek és a pedagógusoknak a jövőben sokkal többet kell tenniük, mind a meggyőzés, mind pedig az erkölcsianyagi ösztönzés és az ökonómiai-műszaki előfeltételek megteremtésében. Mert mindez nemcsak társadalmunk szocialista humanizmusából következik, hanem elsősorban abból, hogy a dolgozók képességeinek kibontakozása során létrejövő optimális teljesítmény — mint ezt a CSKP XIII. kongresszusa is hangsúlyozta — alapvető társadalmi érdek. — if 14
