A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-03 / 36. szám
Bölcsek mosolya Zenei történet Jerome egyszer kificamította a Jobb kezét. Az orvos, miután megvizsgálta, kijelentette, hogy a dolog nem veszélyes. A humorista erre megkérdezte: — Fogok tudni zongorán Játszani? — Természetesen. Miért? — Mert eddig nem tudtam. A főnyeremény Jerome K. Jerome angol humorista nyakára sokat járt egy sorjegyügynök. Végre a humorista meghallgatta az erőszakos ügynököt, aki lelkesen ajánlotta sorsjegyét: — A főnyeremény — mondotta — húszezer font! Egyvalaki megnyeri. Miért ne legyen éppen ön az? Jerome áhítattal ismételte: — Húszezer font? — Egy pennyvel sem kevesebb, uram. — És mikor lesz a húzás? — Két hónap múlva. • — Két hónap múlva! — szólt csalódottan a híres humorista. — Akkor nem használhatom. Nekem a pénzre legkésőbb két hét múlva szükségem lesz. Húsz líra Marco Praga olasz drámaíró és kritikus egyszer levelet kapott egy fiatal színműírótól, akinek darabjáról nem valami kedvező bírálatot Irt egy római lapban. A levél így hangzott: Kedves Praga! Miután elolvastam darabomról írt kritikáját, azonnal elküldtem húsz lírát jótékony célra, a hülyék intézetének. A levélre Praga így válaszolt: -Kedves uram! Nagyon jól tette. Ez az első eset, hogy egy haszontalan színdarabból a szenvedő emberiség valami hasznot lát. Vasúti szerencsétlenség •Afladislaw Reymont lengyel író egy vasúti szerencsétlenség alkalmával megsebesült, és kártérítésért perelte a vasúti társaságot. Az ügy az íróra nézve különböző okok miatt nagyon kedvezőtlenül állt, ezért ügyvédje jónak látta, hogy előhozakodjék a döntő érvvel, mondván: — Hogyan tagadhatják meg a felperestől a kárpótlást ilyen súlyos baleset elszenvedése után. Gondolják csak meg, mélyen tisztelt bíró urak, hogy kliensem író, művészember, és mint ilyennek, nagyon is szüksége van a kártérítésre. Nézzék csak meg, uraim, ezt az arcot, mely néhány hónappal ezelőtt még ragyogott a legszebb eszmék sugarától és ma ... Nem úgy tűnik fel önöknek, mint egy tökéletes idióta? Az ügyvéd szónoklatának teljes sikere volt, de a híres író élete végéig nem beszélt vele egy szót se többé. Kikristályosodott világnézet — Jónapot kívánok, szabad ez a hely? ... Phű, majdnem lekéstem, az utolsó pillanatban ugrottam föl, már mozgott a vonat... Látom, újságot tetszik olvasni... Jól ellátta magát lapokkal, nem mondom, úgy látszik, szintén messze tetszik utazni... Én, kérem nem olvasok újságot ... Nem, nem, köszönöm, nem kérek belőle... Régebben, nem mondom, olvastam én is, sőt, nem fogja elhinni, előfizetője is voltam egynek, igaz, hogy muszáj volt akkoriban, hehe... De most már nem olvasok, nem én. Látom, a kedves útitárs csodálkozik, hogy miért nem. Megmondom, kérem: már nincs szükségem rája. Nekem már nincs szükségem arra, hogy az események befolyásolják a gondolkodásomat. Nekem, kérem, már kialakult a világnézetem, végérvényesen. Vég-ér-vé-nye-sen! Nem vagyok mai gyerek, ha nem is látszik rajtam. Mit gondol, hány éves vagyok? Háhá, jóval több, mint gondolja... Akár hiszi, akár nem, átéltem mind a két világháborút, és az ötvenhatos eseményeket — többet tapasztaltam én, kérem, mint mások hetvenhétféle újságból. Egy ilyen élet, amit az ember közvetlenül, saját maga él át, nyomot hagy ám! Leszűrődik az emberben, és határozott világnézetté kristályosodik. Ügy ám. Én, kérem, se jobbra, se balra. Megtanultam, mi a történelmi dörgés, átlátok a szitán behunyt szemmel is. Engem nem lehet félrevezetni, átejteni, hogy a múlt rend-* szerben így, viszont a mostaniban úgy, vagy a mostani rendszerben így, és a múltban úgy. Meg hogy a kapitalizmus emígy, a szocializmus amúgy, sem pedig, hogy a szocializmus amégy, a kapitalizmus amágy. Á, mondom én ilyenkor, minden a maga helyén, a maga idejében! Énnekem ez a véleményem, nem tudom, a kedves utitárs egyetért-e velem. Engem, kérem, nem lehet zavarba ejteni, akárkinek akárhol mindig mindenről így meg merem mondani a véleményemet, ahogy most önnek, kertelés, csűréscsavarás nélkül, világosan, konkrétan. Ugyanígy megvan a magam véleménye az újságokról, ha már föl tetszett vetni a témát. Persze, nem fecsérlem a drága időmet az olvasásukkal, nincs nekem arra időm, felelős beosztásban vagyok én, azt mondanom sem kell. Kisujjamban van nekem így is minden, amit az újságokban olvashatnék, tetszik látni. Többet ér nekem, ha jól kibeszélgetem magamat valakivel, ha éppen egy kis időm van, no, most kivételesen van, folytathatjuk ezt a tartalmas beszélgetést. Én, kérem, most elmondom egészen őszintén, nincs mit takargatnom, nem szokásom elhallgatni semmit, elmondom önnek mindazt, kedves útitárs, ami életem során leszűrődött, és kikristályosodott bennem ... Na, mi az. miért tetszett meghúzni a vészféket? . .. DUNAI FERENC Stawomir Mrožek-r A remény Egy szép napon levelet kaptam. Nem volna ebben semmi különös, ha néni lett volna olyan furcsa tartalma, Illetve, ha egyáltalán lett volna valami tartalma. Annak rendje szerint jelszakítottam a borítékot, s fehér érintetlen papírlapot találtam benne. Egy betű sem volt sem az egyik, sem a másik oldalán. A borítékon mindössze a címem egy ismert város postahivatalának bélyegzőjével. A jeladót nem tüntették fel. Szórakozottság vagy Idétlen tréfa? Néhány nap múlva szakasztott ilyen küldeményem érkezett. — Ez talán mégsem szórakozotts'ág, Inkább valami ostoba tréfa lesz — mondtam rossz szájízzel, miközben az üres levelet a papírkosárba hajítottam. Ám a megvetésnek, fölénynek s közömbösségnek e tüntető mozdulata mindjárt gyanús volt nekem. Kinek szólt? Hisz a levél feladója, a tréfa szerzője nem volt jelen, s nem lehetett e manifesztácló tanúja. A mozdulat tehát saját belső hasznomra készült, úgy látszik lelkem legmélyén nevetségesnek éreztem magom kíváncsiságom miatt, érzékenyen érintett, hogy rászedtek. Szégyelltem magam, hogy rá tudtak szedni. ' Elhatároztam, hogy ezentúl nem bontom jel az ilyen leveleket. De honnan tudom, hogy ilyen-e, varfy csak közönséges levél, ha előbb nem bontom fel? A legtöbb levél általában a megszokott, nem átlátszó borítékban érkezett. „Majd felismerem a postabélyegzőről“ — gondoltam. Igen ám de a leveleket egy meglehetős nagy városban adták fel. Az is elképzelhető, hogy valaki, akinek valóban fontos közölnivalója van, onnan ír. Enyhén szólva, oktalan lenne egy bolond miatt megszakítani a kapcsolatot a külvilággal. Ezután még három üres papírlapot kaptam.;Mindannyiszor ugyanazt a megszégyenítő csalódást éreztem. Valamennyien ismerjük azt az örömöt, amikor a levélhordó kezéből átvesszük a még ismeretlen, de minden ember közül egyedül nekünk szánt küldeményt. Ogy rémlett, mintha valaki elhatározta volna, hogy brutálisan leszoktat a kíváncsiságról és várakozásról, e ezzel megfoszt az élet értelmétől, egyszóval megöl, látszólag életben hagyva, hogy elkerülje a nyomozást és büntetést. Dühömben megragadtam az első alkalmat és leutaztam abba a bizonyos városba. Titokban arra számítottam, hogy talán ismerősökkel akadok össze, akik magatartásukkal, önkéntelen arckifejezésükkel, mozdulataikkal vagy szavaikkal elárulják magukat és beismerik, ők küldözgetik a zaklató leveleket. Senkinek sem említve a dolgot, megvalósítottam szándékomat. Alighogy befutott a vonat, már a pályaudvaron gyanakodva fürkésztem a peront, mintha a nem feltétlenül e város lakosaiból összeverődött utasok tömegében felfedezhetném üldözőmet. Mikor a szállodában a bejelentéssel kapcsolatos formaságokat Intéztem, a portás, amint meghallotta a nevem, így szólt: „Van itt valami az ön számára" — s ezzel az egyik rekeszből előhúzott egy levelet. Önkéntelenül is felbontottam, mert ki gondolta volna, hogy megint csak üres papírlap. Pedig az volt. „Üldöznek“ — gondoltam az első pillanatban. De a postabélyegző azt bizonyította, hogy a levelet már két nappal ezelőtt adták fel, sőt az is kiderült: a levél éppen abból a városból érkezett, melyet alig néhány órája hagytam el. Ez semmiI Hisz a dátumot és postabélyegzőt is meg lehet hamisítani. De honnan tudták, hogy ide utazom? A portás azt állította, hogy a levél tegnap óta vár rám. Nem küldték vissza, abban a hiszemben, hogy ismerem a feladót, s magam közöltem vele a szálloda címét, ahol megszállok. Egyébként sem ismerték a feladót. A portás is összejátszhatott velük. Ityen bonyolult mesterkedés végrehajtásához nem egy, hanem jó néhány személyre volt szükség. Tréfáról szó sem lehetett. Túlságosan sok erőfeszítésbe és energiába került. Nem tréfa, de akkor mi? Aznap éjjel a vonaton, amely visszafelé robogott velem, de még a következő napokon is egyre e rejtély megoldásán törtem a fejem. A következőképpen okoskodtam: ha nem tréfa, akkor annak a lehetősége is elesik, hogy a levél semmit sem jelent, hogy önmagában való eszköz, és minden különösebb szándék nélkül íródott. Tehát vissza kell térni ahhoz a feltevéshez, hogy minden üres papírdarab eredetileg valami egyéni mondanivalót tartogatott számomra, mindegyik mást. Láthatatlan írású tintai Titkos írás, ami csak megfelelő vegyszerek hatására válik olvashatóvá! Felpattantam. A laboratóriumi vizsgálatok minden kétséget kizáróan bebizonyították: valamennyi csak üres papírlap volt, semmi egyéb. És mégis, kell hogy valami rejtett tartalmuk legyen! Ha már csődöt mond a szó szerinti megfejtésükre irányuló próbálkozásom, akkor feladójuk pszichológiája, lelki indítékai felől kell megközelíteni a kérdést. Félénk szerelmi vallomás? Hát perszel A vallomás kényszerétől űzve,
