A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-02 / 27. szám

pék mindenütt: a falakon és a fa­lak mellett, a szobákban és a fo­lyosókon: a negyven éves alkotó­munka eredménye. — Kiszorítanak már lassan a la­kásomból — szól a házigazda, s tekintete szeretettel simogatja a képeket. — Hány képe van? — Fogalmam sincs. Sok. Van olyan munkám, nem is egy, melyet évek óta nem láttam, azt sem tu­dom, melyik képhalom alján talál­ható. — Milyennek látja régebbi alko­tásait? — Szeretem azokat is. Minden művemet a tőlem telhető legna­gyobb igényességgel alkottam, egyiket sem kell szégyellenem, magam előtt sem. — Hány órát dolgozik naponta? — Nehéz pontosan meghatároz­ni. Nem dolgozom rendszeresen. Van úgy, hogy 15—17 órát állok a festőállvány előtt, de előfordul, hogy már két óra után abbaha­gyom, mivel nem megy a munka. Persze ez nem azt Jelenti, hogy akkor tényleg nem dolgozom. Az alkotó ember állandóan dolgozik, töpreng, vívódik, képzeletben gyúrja, alakítja az anyagot, for­málja látomásait. Én minden kép megformálásához újra felkészü­lök. így sikerül talán elkerülnöm az önismétlést. Ezenkívül az égvilágon mindent én csinálok ebben a házban: taka­rítok, mosok, főzök, ágyban fekvő, beteg édesanyámat gondozom. — Jut Ideje mindenre? — Jut. A napnak huszonnégy órája van, azalatt sok mindent elvégezhetünk. Én állandó perma­­nenclában vagyok. Az unalmat nem Ismerem. Sokszor hallottam embe­rektől: unatkoznak. Nemegyszer mondogatom is: úgy szeretnék már egyszer unatkozni, megtudni, milyen érzés lehet. szerezte Rembrandt mesterségbeli tudását, az számára erkölcsi, anya­gi hasznot Is Jelentett. Ellenben ha ma valaki mondjuk Picasso mesterségbeli tudásával rendelke­zik — és semmi újat nem hoz — epigonná nyílvánítják, tehát szin­te megsemmisítik. V. — Szinte hihetetlen, hogy már hatvan éves. Legfeljebb ősz haja, ősz szakálla bizonyltja. Egyenes testtartása, fiatalos mozgása, ér­ces hangja, fordulatos beszédmód­ja, testi és szellemi frissessége alapján legfeljebb negyven évesnek Ítélné az ember. Negyven éve alkot csodálatos Intenzitással. Itthon már rég az el­sők között a helye s műveivel a külföld is Ismerkedik. Részt vett már műveivel szovjetunióban, ke­let- és nyugat-németországi, svéd­országi, dániai, finnországi, ang­liai, svájci, francia- és olaszorszá­gi, iraki, kubai kiállításokon, nem­zetközi pályázatokon és grafikai blennálén stb. Műveinek külföldön Is szép a visszhangja, mint grafi­kust a mexikóiakhoz — tehát a legjobb mai grafikusokhoz — ha­sonlítják. — örül ennek a sikernek? — Nem vagyok hipokrita, nem mondom, hogy nem esik jól az el­ismerés és méltányolás. Viszont azt is tudom, hogy sem az elisme­réstől nagyobb, sem az esetleges mellőzéstől kisebb művész nem le­szek. A művek itt vannak — mu­tat körbe; a képekre — igazi ér­téküket majd a legnagyobb kriti­kus, az idő mutatja meg. VI. bak közül való. Mindent vallató, mindenre rákérdező. Azonban Jól tudja, érvényes vá­laszt kérdéseire csak saját maga adhat... Ezért önmagát vallatja elsősorban. A vallatás kin, a vallomás öröm — vagy legalábbis megkönnyeb­bülés. Szabó Gyula minden képe egy­­egy vallomás az EmberrőL Pon­tosabban: válaszkísérlet réges-régi, rettenetes kérdésekre: „Ml értel­me van, hogy élünk?“ „Hogyan él­jünk?“ „Mi lesz velünk?“ S egyben minden kép vallomás magáról a művészről, vallomás azokról a kínokról, gyötrelmekről, megtorpanásokról és dacos nekiru­gaszkodásokról, melyek a kérdés és válasz két pólusa közötti fe­szültséget létrehozzák. S a több ezer kép-vallomástoól, az egész életműből zeng ki az egy­értelmű válasz, a madáchi: „Ember küzdj!“ És bízzál: önmagadban. ni. Szabó Gyula losonci lakása. Ké-IV. Szabó Gyulát rendkívüli tehet­sége mellett felelősség- és hivatás­tudat, vasakarat, szuverén mester­ségbeli tudás, alapos és átélt mű­veltség, Intenzív gondolkodás jel­lemzi. — A művész helyzete hovato­vább egyre nehezebb — mondotta. Oj dolgot a régi Iskolák, meste­rek Ismerete nélkül nem lehet al­kotni. Régebben némileg más volt a helyzet. Vegyük például a hol­land festőiskolát. Ha valaki meg­— Tudjuk, hogy sokat utazott, Párizsban tanult, járt Svájcban, Svédországban, Közép- és Kis- Ázsiában stb. Talán fölösleges is a kérdés, mégis fölteszem: Jól érzi magát Losoncon? — Igen. Szeretem Losoncot. Jó utazni, bejárni, megismerni a nagyvilágot, de kell egy hely, aho­vá az ember mindig visszatérhet dolgozni, alkotni: ez az otthon. Az én otthonom itt van, Losoncon. Zs. NAGY LAJOS „Virrasztók“ Kedvencével Prandl Sándor felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents