A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-06 / 32. szám

T .. Stószi látogatások Közel egy évtizede, hogy évente — rend« szerint karácsony és újév között — meglá« togatom Fábry Zoltánt. Legtöbbször har« madmagammal: Dobos Lászlóval és Hajdóit .Gézával. 1965 végén is útra keltünk. Vonatra ül­tünk, de pályacsúszás és kocsikisiklás miatt nem jutottunk el Stószra. Csak levél« ben tehettük tiszteletünket, utólag. Néhány nap múlva megérkezett a válasz: „Nagyon sajnáltam, hogy nem jöttetek: ez a látogat tás már hozzátartozik az életem menetrendi jéhez.“ Tavaly decemberben már zökkenőmen­tesen értünk Stószra. Útközben őlcelőd­­tünk is egymással, mondván: úgy jövünk, mint hajdan a háromkirályok a betlehemi bölcsőhöz. A beszélgetés során aztán tré« fásán céloztunk is erre. Az eredménye az lett, hogy Zoli bácsi a következő szöveg« gél dedikálta az Európa elrablása című könyvét: „Tolvaj Bertalannak, a keleti böU esek stószi látogatásakor, szeretettel: Fábry Zoltán, 1966. december 30.“ Személyes ismeretségünk különben hem sokai A gondolat igaza megjelenése után kezdődött. A huszadik század magyar, irodalmát tanítottam akkortájt a középis« kólában, s Fábry Zoltánnak ez a 48 után megjelent első könyve jelentette számunk­ra az élő folytonosság első, igazán tekin« télyes hangját az irodalomban. A 46—47-es 'évek nyomott hangulatából, az értelmet« len és igazságtalan nemzetiségi zaklatott« ság után A gondolat igazába sorakoztatott szavak hirdették a bizakodást ős biztatást, a „van menekvés“-t. A gondolat igazát szinte tankönyvként használták akkor érettségire készülő diákjaim. De mindany« nyiunkat, a szellemi fronton küzdőket em« béri és nemzeti igazunkban erősített ekkor Fábry Zoltán könyve, amely valóban a Gondolat igazát sugározta. Emlékszem, milyen mohón lapoztuk az oldalakat, s milyen buzgón húzogattuk alá a számunkra akkor merésznek tűnő gon­dolatokat, tanítottuk meg a tanulóifjúság« gal és idéztük szülői értekezleteken: „Pázmány és Madách, Rákóczi és Kai zinczy, Petőfi és Jókai; mindez letagadhat tatlan hagyomány ... Csak a hagyomány, ami útmutató erkölcsi többlet.“ „Ma hagyomány nélkül élni: gyökérte­­íenséget jelent, elsodródást, megfutást és beolvadást. Ma a múlt erkölcsi öröké tanít, 9 A Hét irodalmi melléklete • 32. véd és bíztat.., Nyelvhűségre és ember­séggerincre vagyunk kötelezve mindent jcéppen.“ „A magyar hagyomány élő summája ma 'Ady!... Mutassatok nyelvet, nemzetet, irodalmat, mely embertelenség teljén, a háború züllesztő sodrában, sovinizmus düh­fokán az erkölcsi többlet e magányos árva fokára érkezett?'.“ A következő köteteket már alig győztük kivárni, s én is egyre türelmetlenebbül vártam a Zoli bácsival való találkozást. Amikor végülis sor került rá, A gondolat igaza címlapjára ezt írta: „Elkésett dedi­kálással, de el nem késett szeretettel.“ Nincs is azóta egyetlen könyve sem, amely dedikálatlanul maradna. Hiszem, ezentúl sem lesz. Nagyon sok gondolata, meglátása, egy­­egy frappáns megfogalmazása szinte szál­lóigévé vált. Így például nem győzzük ele­get idézni különféle kulturális megmoz­dulások alkalmából ezt az örökigaz Fábry­­megállapítást: „Az ember nagyságát és törpeségét, bá­torságát és gyávaságát a kultúrához való viszonyában mérhetjük le a legpontosab­ban. Aki és ami a kultúrát gazdagítja és továbbviszi, az a haladás pozitív tényezője: részese és építője a jövőnek; ugyanakkor mindaz, ami a kultúrát kisebbíti és hátrál­tatja: az emberiséget törpíti és gyálázza.“ Amikor az iskolában a kultúra szerete­­tére, igaz emberségre, gerincességre, helytállásra, jellemszilárdságra nevelünk, Zoli bácsit, az ő ragyogó humanizmusát, nép- és nemzetszeretetét tekintjük példa­képnek. Nem hiszem, hogy akadna értel­mes ember, aki ne érezhetné az olyan Fábry-fogalmazta tételek roppant súlyát, mint „A kultúra — béke, a béke — kultú­­ra.“ Egyszerűen lehetetlen a Fábry-gondo­­latok kényszerítő ereje és sugallata elől kitérni. Minden eddigi látogatás és személyes találkozás igazolta, hogy amilyen feleme­lő Fábry Zoltán emberi és írói kiválósága, olyan lenyűgöző és megható szerénysége. Igaz: szerénység csak emberi nagysággal és tehetséggel párosulhat. A mi nemzedé­künknek Fábry -ebben is példaképe. Szinte fiúi ragaszkodással csüggök rajta egy-egy látogatáskor. Csöndesen, halkan, de tűzzel és lelkesedéssel beszél, felolvas kézirataiból, megmutatja a legfrissebb le­veleket, beiktat sokezres könyvtárának tit­kaiba. Bámulatos alkotni akarása ilyenkor belém is újból és újból lelket önt, friss len­dületet ad. Hetvenedik születésnapja alkalmából hadd sorakozzam a gratulálok közé, s tisz­ta szívből kívánjam, hogy a következő évtized stószi látogatásai alkalmából lega­lább olyan egészségnek örvendjen, mint legutóbbi ottjártunkkor, alkotó erejének töretlenségét tapasztalhassuk ezentúl is, s hogy gondolatainak az igazát igazolja továbbra is a ma és a holnap — a cseh­szlovákiai magyar szellemi élet és az egyetemes magyar kultúra hasznára, az emberiség boldogulására. TOLVAJ BERTALAN Szirotyák Dezső illusztrációja Gyurcsó István: Cím nélkül í. A vén Somhegy nem kiált ránk ennyi év után, nem kéri tölünk számon a sok-sok halihót, a Szépkö sem int meg, és Alomtó partján nem fütyülnek ránk gúnnyal a feketerigók. Szívünk zárt kapuja mögé, ugyan, ki látott? a hegyek nem, bár ők magasra nőttek fölénk, csak a felhő, ha szél zavarta, ránk kiáltott, nem feleltünk, ő dörgött és esőt szórt közénk. Harmat és virág köszöntött, utak és hegyek, vizek, fák, bokrok, vonatok füstje, majd az éj, csillagok között a hold, jószagú rét, berek: és én téged, ki annyiszor kértelek: beszélj! Evek! Látod, józan nyár köszönt, a nyár tudja most Is, amit mi gyakran nem tudunk úgy lehet, hogy a napok, órák s a percek zárt kapuja mögött birtokba vehetjük a földet s eget: a táj hozzánk szelídül, körben az évszakok állnak, már minden kapu kitárul előttünk, és vezetnek a felhők, a folyók, patakok — s önmagunkkal egyre gyakrabban szembenézünk. 2. Utak fordulóin egy-egy kis pihenés: eperfa rám hajol, csak ennyi az egész, por, ha rám száll, hajam szürke, mint őszi dér — Utolér már az ősz, utolér; megdicsér? ha megérdemlem, hát köszönöm, köszönöm, nem árt néha, néha a nyugtató öröm, ám mégis, ilyenkor köszöntsön csak a nyár, terítse le elém szőnyegét a határ, s járjak rajta végig, őszig, majd a télben, utak fordulóin láttató időben.

Next

/
Thumbnails
Contents