A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 4. szám
Farkas Kálmán versei Mint lefokozott katona az ezred előtt, úgy állok az őszben nélküled. Alkalmi párok őrjáratai suhannak el halkan, sajogva hallom könnyű léptüket. Rangom: a büszkeség az avarra hullt s adakozó vágyamban, mint inka pap most fölmutatnám kiszakított, eleven szívem s megadón tűrném, hogy az ösztön, e vad indián főnök a kínzócölöphöz kikötözzön. Légüres tér a perc, a pillanat, a vágyak dübörgő bölény csordák, lerogynék csüggedten, hogy a bánat sírásói most a világ minden hantját fölöm hordják, de csak állok az őszben, NÉLKÜLED A pirókok a Gerbón és o Méhesen laktak. Nyáron olyan félreeső árnyékos helyeket kerestek. Ősszel meg a falvakhoz és a kisvárosokhoz költöztek közelebb. Egyszer egész sereget láttam belőlük a katolikus temetőben. Akkor már idősebb voltam, polgáriba sem jártam, gumipuskára sem volt szükségem többé. A főtéren megálltunk. Rozarka figyelmét egy öregemberre hívtam fel, aki napokig ül az ablaknál, nézi az embereket, ahogy hömpölyögnek föl s alá, vagy ahogy szállnak fel az autóbuszra. Ha nem lenne beteg a lábaira, kijönne az utcára, de így nem teheti. Pedig valamikor deli legény volt az öreg. Még emlékszik az utolsó királyra, akinek itt lakott a szeretője a Szukenní utcában. Vendel bácsi befogta a lovakat és elhajtott Senkvicére, hm, őfelségét várni, mert király urunk soha nem kívánta, hogy itt a városkában, hm, hm, ismerjék. Elvárta, hogy a kocsi időben előálljon, még kicsiségért se' kelljen másra szorulnia. * _- Vendel, csütörtökön jövök! — kapta Vendel bácsi a levelet és előre tudta az órát és a helyet, ahol majd találkoznak. De mi történt! Egyszer tejért mentek kannával a Bor utcába és amolyan semmirekellő gyerekek utánuk kiabáltak: Király uram, adjon koronát nekünk. A király méregbe gurult és Vendel bácsi még most is neveti, ha arra gondol, hogy fel tudott fúvalkodni. Azt ő nem tudja, miért haragudott úgy. Persze, ha jóllaktak lepénnyel és meg is öntözték jól bornak, a harag egykettőre elmúlt. — Hallod, Vendel? *- mondta a király. — Ha valami is bekerül a történelembe abból, amit rólam tudsz, te leszel mindenért a felelős! Ezen aztán mindketten nevettek. Mert valóban nevetséges is, ha valaki olyan nagy országban akar uralkodni és emellett kisvárosba is járni, a Szukenní utcába, szerető után, a Bor utcába tejért és Vendel bácsihoz mákos lepényre, mert mákos lepényt ettek mór akkor is, és a gyerekek az olyan nagy embereknek is kedvét tudták venni, mint amilyen a király volt. Király uram, adjon koronát nekünk! És bárki azt gondolhatná, hogy ez egy koszos Városvázlat 0 Hallgatag a víztorony, a járdák koppanó léptekre várnait, a parkokban szerelmes párokra kúsznak a kopasz-nyakú árnyak'. Roppan a csend a tiizoltókocsi kereke nyomán, a bolt-redőnyön végighullámzlk a zaj keinen vb jI f?z1\?3rozva (űri ércről vörös. zsirossepkás niunrusok s csend virágos rétre. S itt élek, piciny sömöre é lidtäliDôs testnek kisváros, egy rühes ország, ahol az emberek ostobák, mert kezesbárányok és hogy akármit lehet csinálni velük, mert hogy ne tudnának tárgyalni akármilyen idiótával is, ha a királlyal tudtak, akit Vendel bácsi együltőhelyében leitatott burcsákkal, hehehe! nevetett Vendel bácsi, mertha ez úgy kerülne a történelembe, maga lesz a felelős mindenért...“ (Természetesen, minderről nem meséltem Rozarkának). Mikor hazaértünk, már egészen besötétedett. Megvacsoráztunk és vacsora után elálmosodtam. — Andriska, ne aludj! — érintett meg Rozarka a kezével. Felálltam, levetettem a kabátom és felakasztottam a fogasra, amely a konyhaajtón függött. Nagyot ásítottam és lépteimet a szobába irányítottam. Rozarka szótlanul figyelt. Akkor sem szólalt meg, amikor magam mögött becsuktam az ajtót. Azt gondoltam, haragszik, de a fáradtság annyira elcsigázott, hogy rögtön, lefekvés után, lehunytam a szemem, igyekeztem elaludni. Figyelmemet a szél hallgatására összpontosítottam, amely az ablak előtt nőtt fák koronáiba fészkelt. Időnként megerősödött a zúgás és olyan benyomást keltett, mintha el akartak volna repülni a fák. Puff, puff, hallgattam a körték potyogását és Körtésre gondoltam, ahol valamikor a fapallón és a patak mentén jártam; ott mikor szél fújt, mintha körtét öntöztek volna a falura. Lerázódik minden körténk, mondták a falubeliek, mi meg a vörös téglákon, vagy a fatönkön vártunk arra, hogy a körte egyenesen a lábunk elé pottyanjon, puff ... ! Egyszer fogtam egy darab téglát, megvéreztem vele az ujjamat. Most arra a téglára gondolok, amelyet az új iskola mellett dobáltunk: negyedikesek, ötödikesek és az a hoszszú tanító is, a neve nem jut eszembe... vagy igen? Schrank Herbertnek hívták... istenem, milyen furcsa név, vigyázz, vigyázz, Herbert, kapd meg, hiszen feléd repül a körte... ! Ki adta nektek? Nagyapó adta nekünk! A mi nagyapónk őr volt... Mit is csinál Böske? Böske, Böske... JCuő/za ôjemň Konok esőtől ittas a város. Falak közé tódul a szerelem s csupasz-eresz világról mintha telkemre csöpögne most az emberek minden kiizadt bánata. Eltévedt zajok ütődnek horpadt mellemhez, eszembe jut Verlaine Párizsi vázlata s ki tudja miért: doktor Semmelweis, karórámból kirepültek a mutatók, az utcán bősz musztángként vágtatnak a tócsák s pikkelytelen fény halakat fog a csapzott táj nehéz ón-hálója. Jambus ütemben lüktetve mintha egy asszony fájna át a szívem burkán, messzi fogain magnéziumként villan a tok s bennem újra múlttá őrőlődnek a cikázó pillanatok. Konok eső veri a várost, fájdalmak fröccsennek szét létem nyomán, szívemig hajolnak az akácvirágok megtépett fürtjei, csak a lucskos út tetovál ki hideg sárpontokkal s nyeli el zavaros tükrével révedő pillantásom. Nem hagyjátok azokat a körtéket?! Feltűrte vastag gallérját és lassan közeledett felénk: patak előtt, patak mögött kiskutya alszik a létra alatt. Mit is csinál Margit..? Nekem tele volt a zsebem, de nem szólt semmit, mert jó nagyapó volt; olyan vastag gyúrttésztát főzögetett és néha megkínált engemet is . .. Ha akarsz belőle, fiú, mássz be a kemencébe, ott hátul van egy bögre, tele zsírral, azt a bögrét akarom kihúzni. Adok neked érte •gyúrttésztát egy tele bögrével. Ha akarsz belőle, fiú, mássz be a kemencébe.. ! (Bögre,de fingok! >- pu, pu). És amikor bemásztam; nagyapó rám zárta az ajtót, félek, anyám... s most Ígérd meg, fiú, hogy már jó leszel...! Csőr, csőr, csőr! Nagyapó zörgött a lánccal. Nem is ő. Schrank Herbert jött meg: gulurguturgukurgu, bö, bö, bö! Kóvályog a fejem, a gyúrttészta sem kell... Azt mondta nagyapó: nézd, nézd, itt a szíj! Patak előtt, patak mentén, nehogy megmondd anyámnak, másszor semmit nem kapsz... Nézd, milyen jó körte.. ! A Sziikóékat már kivágták... Éppen akkor mentünk arra fával, amikor Szilko bácsi jött a fűrésszel, mert Szilko bácsi fűrésszel járt és milyen szépen fűrészel, félek, anyám... miért félnél...? Lehet, holnap esni fog s a tanítónk vizsgáztat, édesem, kedvesem, ne csukózz be, ne csukózz be előttünk... ! A gyerekek jönnek a fával. Lehet, holnap esni fa% s te szarvat fogsz viselni. Szarv, szar-vak, hogy kóvályog a fejem, mit jelent ez? És mit is csinál Böske? Vagy már aratás után vagyunk? A lányok szalagokat fognak vágni, feldíszítik a hűsítő szobát, mindenki oda megy... Már a betakarítás után ... És a gyerekek, a gyerekek hencegtek a fogaton, hencegtek a fogaton, amikor a gabonahordó kocsival jártak. Minden udvaron hagytak egy zsákot. Minden udvaron egy zsák, némelyiken kettő, aszerint, hogy hány tagú a család, és ahol nagy kutya csaholt, ott a gyerekek dörömböltek a kapunál... ott dörömböltek mindaddig, amíg csak valaki ki nem szaladt az udvarra megkérdezni: mit hoztatok, gabonát? Folytatjuk Ford. Mács József
