A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-25 / 26. szám
t SjitMl miWúMMjíUpH/--* A játék a művészetek rokona, s igen gyakran velük együtt vagy általuk jut kifejezésre, segítségükkel valósul meg. Minden falusi gyermek nagy előszeretettel játszik sárral, porral, homokkal. Ezt az anyagot kényekedve szerint alakíthatja, gyúrhatja, formálhatja. Lesz belőle, malom, kenyérsütő kemence, vár stb. A sárjátékoknak a májusi és a nyári meleg eső után van igen nagy kelete. Csoportosan kiállnak a zuhogó esőbe, s oldalt kinyújtott karral, sebesen forogva, hajladozva éneklik az ismerős mondókát: / Ess, eső, ess, Zab szaporodjék, Búza bokrosodjék, Az én hajam olyan legyen Mint a bárány farka, Még annál is hosszabb, Mint a cica farka, Még annál is hosszabb, Mint a Duna hossza. Szívesen utánozzák az állatokat is, pl. a fecskét. Karjukat kitárva röpködnek, keringenek, kezükbe sarat, szalmaszálakat csipegetnek, s valamely deszkaépítmény oldalán fecskefészket raknak. Állatutánzó játék a „Künn a bárány, benn a farkas“, a „Jártál kertben.. valamint a nyuszit, rókát, gólyát megszemélyesítő, alakító jelenet. A „Csíp csíp csóka, vak varjúcska ...“ kezdetű versike is ide tartozik. Szívesen adnak egymásnak virágneveket Is; a rózsa, szegfű, liliom, nefelejcs kedvelt virágaik. A Csallóközben sokszor játsszák az ún. „Virágosdi“ nevű játék változatait. Ennek egyik formája a „Beültettem kis kertemet a tavasszal“ kezdetű dalocskához fűződik. Kéz a kézben körben forognak, s közben fújják a nótát: Rózsa, szegfű, liliom és rezedával, Kis kertbe megyek én, elszeretném a nevét, De most mindjárt. Dramatizáltabb felépítésű a másik változata. Itt már a kertész, az ördög és az angyal között folyik az alku a virágokra. A cselekvéses, párbeszédes, énekes, táncos gyermekjátékok mindegyike dramatikus hagyománynak tekinthető. A bennük élő hagyománytöredékek nem pusztán formailag rokonok a szorosabban értett alakoskodó, dramatikus hagyományokkal, hanem egyik-másikban — néha csak igen nehezen — egykori kultikus szertartások maradványai fedezhetők fel. Egyik ilyen, a mi szigetünkön is jól ismert versikében a sámánkodás gyógyító eljárásának formulája rejlik: Gólya, gólya, gilice, Miért véres a lábad? Török gyerek elvágta, Magyar gyerek gyógyítja Síppal, dobbal, nádihegedűvel. A vers elmondása után a gyerekek — akár a gyógyításra felkészült, révületben lévő varázsló — nagy zajt, kiabálást csapnak, s kezükkel ütögetik egymást. A dobbal való gyógyítás kimondottan sámánisztikus jellegre utal, hiszen a sámán varázshangszere is a dob volt. Kuruzslás, gyógyítás alkalmából ezzel kerítette hatalmába a szellemeket. Még egy másik gyermekversünkben is szerepel ugyanez a varázsdob, itt együtt emlegetik a szitával, szerdával és a péntekkel: Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta. Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, Hadd kerüljem, váradat, váradat, Szita-szita péntek, szerelemcsütörtök, Dob szerda. A Csallóközben néhol a dob helyett a bab szerda is járja, a csere oka azonban nem világos. Ellenben az emlegetett három nap házassági szokásra utal. Ez azt bizonyítja, hogy a gyermek utánzási készsége forma szerint átvette a nagyok szertartásszerű cselekedeteit. A péntek és a szerda a népi hagyományokban a szerelem és a tűzhely körüli tennivalók napja volt. A pogány természetimádás őseinktől ránkmaradt emléke csillan meg egy-egy napot idéző versben, mint pl.: Nyisd ki Isten kis kapudat, Hadd lássam meg szép napodat. Süss fel nap, fényes nap, Kert alatt a kis libáim megfagynak. A gyermeki lélek egyik igen jelemző sajátossága a babona, a titokzatos iránt tanúsított érzékeny vonzalom. Természetesen nincs tisztában a titok jelentésével, de játékaiba számos babonás hiedelmet sző. Gyakori ilyen természetű jelenség a játék közbeni köpés, köpdösés. Régebben, de sok helyütt még ma is — féltek az igézéstől, a szemmelveréstől. Ezért az újszülött csecsemőt megköpdösték, nehogy az igézet áldozata legyen. A felnőttek e babonás szokását vették át a gyerekek, amikor játék — pl. golyózás — közben megköpdösik a golyót, nehogy az ellenfél elnyerje. Verset is tud hozzá: Babona, babona, vaskereszt, Ha eltörik az se lesz ... E varázsló kultikus szokásokat őrzik még az egérhez és a békához kapcsolódó hiedelmek is. Ha kihull a gyermek foga, háttal a szoba sarkának fordulva átdobja a feje felett, s közben ezt mondja: Egér, egér adok neked csontfogat, Adjál nekem vasfogat. Ha a réten játszva, vagy a falu végi tó partján békát látnak, összeszorítják az ajkukat, nehogy a béka kiolvassa a fogukat. Az első fecske látásakor a kislányok ezt mondják, hogy tiszta legyen az arcuk: Fecskét látok, szeplőt hányok, Selymet gombolyítok. Vallási szertartással kapcsolatosak a kiolvasó versek, mondókák, amelyekben értelmes szavak értelmetlenekkel keverednek, sőt némelyek egyáltalán nem érthetők. Egyes kutatók ezt a jelenséget vallási szertartásokkal hozzák rokonságba. Már a babiloniak is használtak értelmetlen szótagokból álló esküformát. A kiolvasó versekben kisorsolás, sorsvetés útján dől el, hogy a játékban ki kap valamit, kinek kell elviselnie valami kellemetlent, esetleg ki szabadul tőle. Minden kiolvasó mondóka csattanója: a kisorsolt személy kivetése. Sors útján való döntés dívott már az ókorban is. A mondókákban található értelmetlen sorok, kifejezések kedvelt alkalmazása pedig az ősvallás papjainak, a későbbi boszorkánymestereknek egykori rejtelmes varázsigéire emlékeztetnek. A mi szép számban ismert és ma is élő kiolvasóverseink között is akad nem egy, amelynek semmi jelentése nincs, inkább a ritmus ereje és a nyelvi jóhangzás dominál bennük: Ekedem-bekedem csokodábé Ábel-fábel domino, Hókusz-pókusz, pampalékusz, Éje, veje dobd ki, vagy: En-ten tó, kifi-kafi szó, Áresz-páresz, kukulláresz, Akire jön 13, az lesz a fogó. De vannak olyan kiolvasó mondókáink is, amelyekben a rím és a ritmus mellett az értelem is érvényesül: Egy, megérett a meggy, Kettő, feneketlen teknő ... stb. Megtaláljuk a lakodalmi szokások nyomait is játékainkban. A párosodásnak, házassági szokásoknak egykori szimbolikáját s ennek művészi kifejezéseit legnagyobb bőséggel éppen e játékok őrzik, mint egykori szertartások töredékes emlékeit: Most viszik, most viszik Danikáné lányát, Bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba... Ezzel függ össze a Fekete tóban fürdő, Lengyelországba készülő kis kacsáról szóló vers is. Ide sorolhatók a menyasszonykérő, kikosarazó, menyasszonyrabló jelenetek, valamint az egykori lakodalmi dalok szövegrészletei is. A régi magyar népdalköltészet és népzene számos termékének töredéke él gyermekjáték formájában. E tekintetben különösen gazdag a Csallóköz, mert „itt a gyűjtőnek kevésbé kell tartania attól, hogy esetleg már a jó iskolai énekeskönyvek dalait hallja viszont...“ mondja Szomjas Schiffert György népzene-kutató. 1957- ben bejárta a két Duna vidékét, s a számos népdal között 18 népdaleredetű gyermekdalt is lejegyzett. Ezeket részben az iskolásoktól, részben a felnőttektől hallotta. Egyházgellén énekelték 11—13 éves iskoláslányok a következő legénycsúfoló dalt: A geleji vásártéren Igajláré, tyuhajla, Legényvásár lesz a héten, Rip-rop, ropogós a gerenda Két krajcárért adnak egyet Ihajláré, tyuhajla Jaj, de olcsó, mégsem veszek, Rip-rop, ropogós a gerenda. Számos gyermekjátékunk tánctörténeti szempontból is érdekes. Az e játékokban élő tánchagyomány egyik ősi formája a körtánc, amelyben kétségtelenül valami varázslatszerű cselekvés hagyománya rejlik. A kör jelentése kétféle lehet: vagy a közösség óvó ereje védi a körben állót, vagy a kör közepén álló képviseli a mágikus erőt. A régi körtáncok alapformáját találjuk meg a nálunk is igen kedvelt „Lánc, lánc, eszterlánc“ kezdetű dallal kísért táncban. Egyes játékainkban emlékezetes történelmi események, kiemelkedő személyiségek nyomai és fellelhetők. A „Csigabiga bácsi“ kezdetű csalogató mondóka a tatárjárás és a törökdúlás szomorú emlékét őrzi. E csoportba sorolhatjuk a Csallóközre annyira jellemző köszöntő-dalokat is. Pl. a gergelyjárás egyes változataiban a hajdani katonaverbuválás szokásgyakorlatára ismerünk. Szt. Gergely az iskolák patrónusa volt, s ezen a napon vitézei, a „Szent Gergely vitézek“ járták a házakat, az iskola katonáit, diákjait toborozták. Ez a toborzás erősen hasonlított az egykori verbuváláshoz, itt is megvolt a felbokrétázott vitéz kardja, zászlaja. Hosszan lehetne fejtegetni a játéktevékenység különböző megnyilatkozási formáit, a játék kialakulását, indulását stb., sajnos, erre pillanatnyilag sem helyünk, sem elég időnk nincs: De e néhány példa is ékesen bizonyítja, hogy a játék az emberi lélek mélységeiből fakadó ősi ösztönök természetes életnyilvánulása. A hajdani természeti népek fő tevékenysége is a játszi időtöltés volt, akár a gyermeké. E népek és a gyermek lelkivilága itt jut közeli rokonságba egymással. Éppen ezért a néprajzi szempontból értékesebb hagyatékot és hagyományt elsősorban a gyermekek játékaiban kell keresnünk, ahol ugyanúgy lappang az őt nevelő társadalom sok, ősisége, mint az emberiség nagy társadalomáé a nagy gyermek, a természeti népek birtokában. A beláthatatlan időkre visszanyúló közös eredetekből, a gyermeki lélek azonos alkatából, valamint a kölcsönhatásokból fakadó közösségek alapformáiból fejlődött ki egy-egy nép, népcsoport sajátosan népi-nemzeti eleme. Ebből következik, hogy a gyermeki társasjátékok nemzeti szempontból is nagy jelentőségűek, mert nagy részben a nép, a nemzet leikéből forrottak ki, s ezért a légalkalmasabb eszközök az egészséges nemzeti, hazafias nevelésre. ' A nép fejlesztette ki nemcsak a játékokat, hanem a játék közben mondott vagy énekelt mondókát, melódiákat is. A gyermek minden korban „játszani akar“, ahogy a költő mondja. Játszottak az ókori népek gyermekei Perzsiában éppúgy, mint Görögországban, Rómában, vagy Egyiptomban. Játszik a ma gyermeke is mindenütt a világon, mert neki ez nem szórakozás, üdülés — erre nincs is szüksége — inkább komoly munka. MARCZELL BÉLA 14
