A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-25 / 26. szám
Négykerekű A franciaországi utakon évente annyi ember hal meg, mint egy város lakossága. Miért? Hét végén az emberek milliói menekülnek el a városokból, melyek levegőjét megmérgezte az autók klpuffogója és zaja ... de autóval menekülnek az autók előli... S itt a kör he is zárul. Az autót vásárló ember kényelmesen akar utazni vagy közlekedni, s ugyanekkor éppen a rengeteg — és hangyamódra szaporodó — autó teszi lassan lehetetlenné a gyors és biztonságos közlekedést. Párizsban jelenleg az autók átlagos sebessége hét kilométer óránként, ami azt Jelenti, hogy lassabban halad, mint egy lovaskocsi és lényegesen lassúbb, mint egy kerékpár. 1980-ra körülbelül 20 millió autó lesz Franciaországban. S ha a Teremtő nem is áldott volna meg bennünket túlságosan buja fantáziával, akkor ;s elképzelhetjük, amint a városok utcáin háromkllométeres „sebességgel“ haladó autók sofőrjei nyugodtan beszélgetnek a gyalogjárókkal. Ha egy autó hossza átlagosan négy méter, akkor nyaranta a francia országutakon 80 000 km-es vonatot lehetne belőlük összeállítani. S annak ellenére, — hogy az autó alig tud átfurakodni a város agyonzsúfolt utcáin, ahol már nem talál parkoló helyet, — hogy az autó karbantartása sokkal többe kerül, mintha valaki állandóan taxit használna, — hogy a városokban a benzingőz egészségtelenné teszi a levegőt, — hogy az autó zaja idegesíti a városiakat, — hogy számtalanszor megbüntetik a tulajdonosát, — hogy akadályozza a forgalom menetét, — hogy állandóan emelni kell a rendőrség létszámát a francia országutakon, — hogy rengeteg ember halálát okozza — és alapjában véve a tulajdonos családja évente csak néhány hétre veszi igényibe, amikor a tengerpartra megy nyaralni, vagy a falun éldegélő nagymamához, az emberek többsége mégis szinte létszükségletnek tartja. Az autó ma már nem közlekedési eszköz, hanem jelkép. Annak a helynek, annak a társadalmi rangnak, a szimbóluma, amit a tulajdonosa betölt a társadalmi hierarchiában. „Autóm van, ergo vagyok“ megy át egyre inkább a köztudatba Descartes mondásának (Cogito, ergo sum) módosított változata. Az autó aránylag nagyon kevés embernek jelent nélkülözhetetlen közlekedési eszközt vagy kereseti forrást. Éppen úgy az „emberi felsőbbrendűség“ kifejezőjévé vált, mint régebben a nőkön tündöklő briliánsok, vagy a „Becsületrend“ szalagja a férfiak gomblyukában. S mindebből következik, hogy minél nagyobb az autóm, annál jelentősebb személyiség vagyok [megyek, ahová és amikor akarok és — olyan sebességgel, amilyennel akarok). Egy amerikai garázstulajdonos nem tudta eladni az európai kocsikat addig, amíg nem szerzett be rájuk olyan ajtókat, melyek éppen olyan nagyot csattannak a becsukáskor, mint az amerikai luxuskocsik ajtaja. így vagy úgy, tény azonban, hogy az autó anyagi és szellemi szükséglet lett. Minden sofőr csak addig hajt lassan, amíg egyedül van az országúton. S ebből adódik a kővetkező feltevés is: az autó sebessége arányosan növekszik a forgalommal. Mivel napjainkban már olyan sok az autótu-j lajdonos, az országúton mindegyik be akarja bizonyítani, hogy az ő kocsija gyorsabb, jobb mint a többieké. A vagyon kötelez. Így azután a sebességmérő mutatója egyre feljebb kúszik: 180--200—220 km. A tulajdonos gyorsabban hajt, de nem tanul meg jobban vezetni. Hiszen mindegyik kitűnő sofőr már születése óta ... Legalább is ezt gondolja. Bármelyik nyugodtan beismeri baráti körben, hogy nem tud a falba beverni egy szöget, hogy szórakozott, rossz kártyajátékos, hogy nem ért semmihez, de azt már soha és semmi kincsért be nem Ismeri, hogy ügyetlen sofőr. Nem is azért, mintha talán színészkedne, de a világon nincs olyan sofőr, aki ezt beismerné (a tizedik karambol után is azt fogja állítani, hogy nem ő a hibás, hanem az a másik), jelenleg a sofőrködés legalább olyan fontos művészet, mint az ivás vagy a női szivek meghódítása. A mozivásznon és a regényekben megformált hősnek ma mér értenie kell a gépkocsi vezetéshez is. A technikai fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember kisebb erőkifejtéssel is boldogulhasson, — ez eddig igaz. Fokozza az egyén lehetőségeit. Ez is igaz. Csakhogy sokkal inkább próbára is teszi az ember idegeit, mint valamikor régebben. Amikor az első vasútvonalat megépítették, az orvosokat komolyan aggasztotta, hogy az ember idegileg nem bírja majd elviselni — az akkori korban igen nagynak tűnő — sebességet (40 km óránként), s azt ajánlották, hogy a sin mindkét oldalán sűrű fasort kell létesíteni, így azután az utasok nem veszik észre, milyen gyorsan is hajadnak. Azóta az ember felröppent a világűrbe és szerencsésen vissza is tért a földre. A lehetőségei valóban határtalanok. Igen, a morális lehetőségek, de nem Így a fizikai képességekl Az autó, ez a vak és könnyelmű masina megsokszorozza az ember lehetőségeit, de az ember öröklött képességeit már nem. Ha az ember gyalog megy (óránkint 4 km) vagy egy ultramodern kocsi kormánya mögött ülve száguld, a reflexei ugyanolyan gyorsan reagálnak. Nagyon kevesen tudják, hogy amikor a gépkocsi vezetője észreveszi a veszélyt, teljes egy másodpercre van szüksége, amíg erre reagálni kezd. S csupán olyan egyszerű reagálásra gondolok, mint amilyen a fékezés. Ha azonban összetettebb helyzet adódik elő, például fékezni kell, utána pedig megkerülni valamit, akkor a reagálás már két másodpercig tart, s ez pedig hatvan métert jelent, ha a kocsi százhúsz kilométeres sebességgel halad, mielőtt még a vezető valamit is tett volna. Eddig teljesen normális emberről beszéltünk, aki nagyon jól Ismeri a szabályokat és hajtási engedéllyel rendelkezik. Az első hallásra ez a három feltétel magától értetődőnek tűnhet minden olyan személy esetében, aki valamilyen négykerekű motoros jármű kormánya mögött ül. A hajtási engedély azonban még nem kezesség, hogy a tulajdonosa épelméjű. Nemrégiben Detroit városában (USA) tíz ezer hajtási engedéllyel rendelkező egyént vizs gáltak felül és megállapították, hogy 98 őrült, 850 lelkibeteg és Idegbeteg egyén volt köztük, meg körülbelül 1000 olyan személy, akit a pszichiátrián már kezeltek. És a közlekedési szabályok ismerete? Belgiumban a tél folyamán különleges kérdőív akciót rendeztek a társasgépkocslk és a teherautók sofőrjei között. Tehát csakis szakemberek jöhettek számításba, hivatásos gépkocsi vezetők. A kérdőív harminchét kérdést tartalmazott és néhány napos gondolkodási idő állt mindenkinek a rendelkezésére. A 872 sofőr közül csak húsz felelt meg helyesen minden egyes kérdésre és 484, tehát több mint ötven százalék, helytelen választ adott 4 illetve 8 kérdésre!... Ismétlem, hivatásos gépkocsivezetők voltak mindnyájan ... Az idegileg túlterhelt modern ember éjszaka felébred, olvasni kezd, elszív néhány cigarettát, s mivel még mindig nem tud újra elaludni, hajnal felé bevesz néhány altatót... Három óra múlva felkel és „frissen“ megy a munkába. Természetesen, autóval! Laboratóriumi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az emberi szervezet még 48 óra elteltével is a használt altató hatása alatt van némileg. Mivel nem térhetek ki mindenre, éppen a legveszélyesebb ellenségről, az alkoholról nem Is beszélek. Szólhatnák itt a hivatásos gépkocsivezetők között egyre nagyobb méreteket öltő „sofőr betegségekről“ is (egy párizsi klinikára kerültem be, ahol az igazgatótól megtudtam, hogy a harmincöt évnél idősebb egyének között, akik már hosszabb ideje sofőrködnek kb. 90 százaléknak deformálódott a gerince). Ez az okozója a fejfájásnak és a gerincen talált kinövéseknek. Nagyon jó lenne, ha minél előbb tudatosítanánk hogy az autóvezetés nem természetes állapot. Erős összpontosítást és Idegmunkát igényel, s ha valaki jó teljesítményt akar nyújtani, jó tréningre van szüksége mind Ideileg, mint fizikailag. Nagyon ritka sport igényel olyan nagyfokú fizikai erőkifejtést, mint például, a sofőrködés. Egy reaktív boeing vezetése, ugrás ejtőernyővel, egy híd aláaknázása vagy a La Manche csatorna átűszása — sokkalta kisebb veszéllyel jár, mint huzamos ideig ülni egy autó kormánya mögött, mert az előbb felsoroltak aránylag rövid ideig tartanak és éppen ezért nem Igényelnek huzamosabb ideig tartó összpontosítást, idegfeszültséget. De térjünk csak vissza ahhoz a Jelenkori jelenséghez, melyet a modern társadalomban elkeresztelhetnénk „automobilitis“-nek. Legkárosabb következményei főként az ifjúságnál nyilvánulnak meg. Az iskolások sokkal jobban ismerik az autómárkákat, azok tulajdonságait: előnyeit és hátrányait, mint ml. Egy tizenöt éves fiú — amennyiben a szülei tehetősek, — lemond mindenről, takarékoskodik, bizonyos kis összeg ellenében bármilyen munkát elvégez, csakhogy egy mopedot vásárolhasson. S ha nincs más lehetősége, hogy megközelíthesse az „igazi férfi“ nagyon is kétes értékű ideálját, bűnöző lesz belőle. Száz autórablás esetében kilencvenet 16—20 éves fiatalok követnek el. S vajon ki a bűnös ezért? Ml felnőttek! Igen, csakis mi! Egy élettelen eszközből életcélt tákoltunk össze... S az érvényesülés modern jelképét! (A 100 + 1 ZZ nyomán) hét8 Négykerekű társadalom
