A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-18 / 25. szám
ga legyen, s azon tül Is űzhesse kedvteléseit, ha úgy tetszik. Ha Innét majd kimegy — ?] 6 még évek vannak hátra — akkor az a cég helyezi majd el, amelynek dolgozott itt, Ismerik tehetségét. Hiszen arról, hogy hasonló munkakörben helyezkedjék el, mint ahonnan Jött, aligha lehet szó. A feketehajú asszony, akinek már fehér szálak Is keverednek fürtjeibe, egy központi hivatalban elókelö pozíciót töltött be. A képzett, művelt, talpraesett nó kitűnően tudott reprezenálnl, ő volt a hivatal külföldi látogatóinak vendéglátó háziasszonya, s kollégái külföldi kiküldetéseinél Is segíteni tudott egyben-másban. Keresték is a kedvét s ő hogyne tett volna meg mindent munkatársai érdekében! Többet, sajnos, sokkal többet is, mint amennyi Jogába állt. Bohémságra hajló természete csalóka módon elhitette vele, hogy a magának vindikált, kibővített hatáskörért nem Vonhatja felelősségre senki. Százezrek úsztak el a kezén, s változtak súlyos börtönévekké. Pedig a saját személyére költött összegek aligha tettek ki egy-két ezer koronát. Most Itt ül velem szemben, és még szája széle Is elfehéredlk a lebukásra való visszaemlékezés izgalmában. — Az uram, nyögte. — öt is azonnal menesztették miattam, pedig neki sejtelme sem volt szerencsétlen ügyleteimről. Nagyon magas állást töltött be, természetes, hogy börtönre ítélt feleséggel erre többé nem volt alkalmes. Kétkezi munkás lett, majd később egy kis hivatalba került. A pályáját törtem derékbal Az életét! A férj pedig neveli a gyerekeket, vezeti a háztartást, az engedélyezett Időpontban meglátogatja a feleségét. Nemrégiben megbetegedett s akkor a feleség egy heti szabadságot kapott a börtöntől. Szabadság a börtönből? Ilyen Is létezik? Igen, Ez a legnagyobb kedvezmény, amivel a fegyenceket csak egészen kivételes esetekben Jutalmazzák. A feketehajú asszony azt Is beismeri, hogy magatartása nem volt az első perctől mindmáig egészen kifogástalan. Egy Időben társainak rossz befolyása alá került, (hiszen a könnyen befolyásolhatóság Juttatta egy részt Ide Is), s részben ezért helyezték a másodfokú Intézetből a harmadfokúba, részben pedig újraszervezés folytán került Ide, mert a visszaeső bűnözőkön kívül a bizonyos bflnettek és büntetési fokozatok Is Ide juttatták az elítéltet. Itt azonban nincs rá panasz, és azt Is reméljük, valamicskét majd elengednek, a még hátralévő évekből. A család felmentette ót és még negyvenen túl is lehet kezdeni valamit az élettel, le lehet róni valamicskét abból az adósságból, amellyel övéinek tartozik. Újra kezdeni ; . I Aki már hozzáidomult a börtönélet rendjéhez, azt új kérdés kezdi foglalkoztatni: mihez kezdek majd, vagy hol folytatom, ha újra kitárul előttem a szabadba vezető kapu. Mert nem vár mindenkit úgy az elhagyott otthon, mint azt a feketehajú asszonyt. Kellemes megjelenésű, tiszta tekintetű menyecske ül velem szemközt. Magyarul beszélgetünk. Alig lehet elhinni, hogy ez až asszony ölt. Beszélgettem néhány gyilkos nővel, a bűntett mindenütt ugyanaz, de mennyire más motívumai vannakl Nem a Jogász szemével nézve, csupán szubjektív emberi szempontoktól vezetve volt, akit lélekben felmentettem, s volt, akinek a halálbüntetést Is túl lrgalmasnak találtam volna. Ezért az asszonyért fájt a szívem. Történetét pontosan elmondták nekem, mielőtt találkoztam vele. Tettét kluttalannak hitt problémája feletti kétségbeesésében követte el, s maga is a halált választotta, öt még sikerült visszaadni az életnek a mellére ölelt gyermeket már nem. A kék szemek minduntalan könnybe lábadnak, pedig nem is beszélünk „arról". „Gyilkoltam“, „öltem", — ezt a szót nem bírják kimondani még azok sem, akiket előre megfontolt, vagy bestiálisán végrehajtott gyilkosság bűne terhelt. — Mit követett el? — „X“ paragrafus — felelik szemérmesen. Lelkilsmeretfurdalást érzek, mikor beszélgetésünk közben a döntő lépés pszichológiai »momentumát kutatom, mert látom a minden ízükben remegő testeket, — a kifejezés sablonos, de milyen megrázó a látvány! — a rájuk kényszerített visszaemlékezés korbácsa alatt vonagló szívüket, a csontjuk velejéig hasító zaklatottságot, ami a felületes, vagy már a megszerzett lelki egyensúlyukat egy időre ismét feldúlja. Egyetlen mentséget tudok védelmemre felhozni, hogy nem öncélú kíváncsiság hozott ebbe a szomorú épületbe, ezek közé a mindenképpen szerencsétlen nők közé. Vissza tudnak-e majd térni aránylag ép lélekkel a társadalomba? Itt nem hónapokat, Itt éveket osztogattak. Újra kezdeni? Ilyen múlttal, Ilyen emlékekkel nem könynyü. — Mit tervez, hogy képzeli el az életét ha majd kijut Innét? — hangzik el sokszor egymás után a kérdés. A kedves arcú fiatalasszony sírva fakad. — Meg vagyok én már bélyegezve egész életemre. Az uram mással él, a falumba vlszsza nem megyek. Talán a bátyámékhoz... Odaköltözött anyám Is. Ott nem Ismernek. Szép arcú, finomkülsejü, választékos beszédű nő ül előttem. A kék zubbony, a tízéves börtönélet sem ártott meg szépségének. A szépség néha, ha nem párosul elég erkölcsi érzékkel, önfegyelemmel, nagyon veszedelmes ajándéknak bizonyul. „Szépséges gyilkos“ így hívják őt egymás között a börtönszemélyzet és a foglyok. Ezt a lányosán gyengéd teremtést alig lehet elképzelni, hogy megöl egy vele szemben — saját beváltása szerint is — mindig megértéssel és korrektül viselkedő asszonyt, törvénytelen gyermeke apjának feleségét, aztán a tetemet gondosan feldarabolva utazókosárbán akarja kicsempészni a lakásból. Tudja, hogy ezt a borzalmat alig lehet menteni, nem Is vár senkitől megértést, csak kezébe temeti arcát és felslr: — Anyukám! Az anyukám meg tudná mondani ... Van valakije, egy valakije mégis csak van, aki nem tekint rá lrtózattal, akinek szívébe az egyhítő körülmények súlya lenyomja a mérleg serpenyőjét, a rettenetes tett ellenében. Anyuka éppen most készül meglátogatni öt, tlzenegyéves kisfiával együtt. A „szépséges gyilkos" magaviseleté kifogástalan. És ha majd egyszer... Ott van anyuka, 6 majd segít. És a fiatal börtönpszichológus — egyébként ő sem akar itt megöregedni — egymás után kéreti be a különféle eseteket. Az asszonyok, fiatalok és öregek beszélnek, s szavaik nyomán, mintha megsűrüsödne a levegő, nehezebben lélegzem. Mintha mindegyikük egy kis súlyt akasztana rám, mielőtt becsúkodlk mögötte az ajtó, egyre Inkább érzem a rám nehezedő terhet. — Hová megyek? — kérdi egy értelmes szemű és beszédű asszony. — Hiszen éppen azért kerültem Ide, mert nem volt hová mennem. Nagyon gyakran nem az emberek rosszak, hanem a körülmények. Ezen kellene Javítani! Hogy élhettem volna meg a gyermekemmel, hatszáznyolcvan korona netto fizetősből? Hogy tudtam volna ebből még a házbőrt Is fizetni? Csaltam. Meséket találtam ki, hogy az embereknek megnyíljék a zsebük. És akik önzetlenül egy fillérrel sem segítettek volna a rászorulón, a szélhámosnak százasokat adtak egy Jó kis fekete üzlet reményében. A lakásomból kidobtak, mert nem tudtam házbért fizetni. Hiába mentem a Predvoj szerkesztőségébe, meghallgattak, de egy újság nem tud lakásügyeket Intézni. Az én esetem Möaőko, vagy Kallsky tollára való. Olvastam könyveiket. Most én Is könyvet írok arról, hogy miképpen vezethet nálunk egy ember útja kikerülhetetlenül a börtönbe. Még mielőtt szabadulok, szeretném kiadatni. A honoráriumból úgyis sok törleszteni valóm van. Hát igen, mélyedek magamba. Nálunk Is Töthpál Gyula felvétele előfordulhat ilyesmi. Mit Is mondhatna erre az ember? Kerestem a megfelelő szavakat, de helyettem a pszichológus tett fel egy látszólag a vallomáshoz nem kapcsolódó kérdést. — Hányszor volt már büntetve? — Huszonnyolcszor. Megrökönyödve hallom a választ és alig akarok hinni a fülemnek. — Hány év alatt? — Húsz év alatt. Egyszerre másképp értékelem a szerencsétlen körülményektől bűnbe hajszolt aszszony társadalmunkat vádoló szavalt. Kétségtelen, hogy nem egy esetben a társadalmat is a vádlottak padjai Illetné meg, de huszonnyolcszor elítélve... Ez nem lehet véletlen. Mikor ezt hangosan Is tudomására adom, a nyugodt modorú asszony egyszerre fel csattan. — Azt mondja, nem lehet véletlen? — és mint akit méltánytalanság ért, a felháborodás szaval bugyborékolnak belőle, de még mielőtt mint az álnok és vesztére törő társadalom egyik képviselőjét Jól lehordana, elvezetik. Időm sem volt feltenni a kérdést, hogyan tervezi az úrjakezdést. De ebben az esetben, sajnos, azt hiszem fölösleges Is lett volna. (Folytatása következik./,
