A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-04 / 23. szám
•m-e-s-e-ľ• —... és volt olyan tdő, amikor egy fél kiló cukrot kapott egy ember. Ha népes volt a család és ha sikerült tojást szerezni, vagy tojásporhoz jutni és ha maradt egy kts megtakarított liszt, havonta egyszer talán sütni ts lehetett valamit. — A gyerek nagy korty kávét nyelt le és vajas kenyeret kért. — A vajat csak grammokban mérték, ha volt. Margarin és müzsírok voltak forgalomban. A tejadagot először csak csökkentették, később a felnőttek egyáltalán nem kaptak tejet. Csak az egész pici gyerekeknek futott és deciben, nem literben mérték. Van még vajas kenyér? — kérdezte és máris a másik darab után nyúlt. En meg folytattam. A húsról beszéltem, amit csak dekánként mértek és arról, hogy milyenek voltak azok a húsok. Amikor azt mondtam, hogy volt eset arra ts, hogy az éppen elhullt lovakat dolgozták fel embert fogyasztásra, elfintorította az arcát és nagyot harapott a vajas kenyérből. — Es minden jegyre volt — mondtam. — Jegyre? — kérdezte csodálkozva. Olyan jegyre, mtnt amivel a moziba járunk? Igyekeztem neki megmagyarázni, milyen becsesek voltak a kts szelvények, amik az életet jelentették és hogy jobban vigyáztunk rá, mint a pénzre. Aztán a ruhákról beszéltünk, meg arról, hogy azt ts csak jegyre lehetett kapni. Hogy a cipőtalpalás nagyobb gond volt, mint ma egy tévét vásárolni. A világ legtermészetesebb hangján kérdezte, ha olyan nehéz volt talpat szerezni, miért nem vettünk Inkább új cipőt? ... jót mulatott a fatalpú cipők említésénél, hogy milyen érdekes lehetett, ahogy a nénik járás közben kopogtak az utcán. Uzsonna után benyúlt a szekrénybe, kivett egy tábla mogyorós csokit és nagy műgonddal kezdte bontogatni. ,— Cukrászsütemény meg csokoládé sem volt. Krém, hab, dobostorta évekig nem volt a cukrászdában — mondtam. — Volt olyan gyermek, aki a háború első évében született és hatéves koráig fogalma sem volt arról, milyen íze van a csokoládénak. Meg azt sem tudta, ml az, hogy citrom, narancs vagy banán. Mert az Idegen országokból nem lehetett szállítani. — Hát akkor nem volt még vonat? — kérdezte csodálkozva? — Aztán jöttek a légiriadók — folytattam. — Naponta szóltak a szirénák és akkor az egész háznépe a pincébe vonult. Es amikor a légitámadások egyre gyakoribbak lettek, sokan le is költöztek a pincébe és ott laktak. Levitték az ágyatf matracot, takarókat és a legszükségesebb holmijaikat. — Jaj, de muris lehetett! — mondta őszinte örömmel — biztos sátrakat ts csináltatok a takarókból. Aztán arról beszéltem neki, hogy volt olyan ország, ahol a háború után egyre több lett a pénz. Es hogy egyre kevesebbet lehetett érte kapni. Voltak olyan Idők, — mondtam, hogy egy aktatáskában sem fért el a havi fizetés, később már kisebb bőröndéi mentünk a fizetésért. — Jaj, de jó lehetett akkor, ha annyi pénz volt! Kár hogy most ntncs belőle annyi — mondta. Elgondolkoztam és rövid Ideig szótlanul ültünk az asztal mellett. Csak a mogyoró ropogott a fogai között. — Na, mesélj apu tovább — mondta — olyan érdekes. 'ti Így mondta: „meséljI" Boldog gyermekI . LOÖSZ DEZSŐ Már harminckét évszázada ül négy hatalmas sznboralak a Nílus partján Núbiában, mint az élet s a hallgatás szimbólumai. Az egyiknek hiányzik a teje és a törzse. Egy földrengés alkalmával sérült meg, valószínűleg nem sokkal azután, hogy a folyóparton a homokkő sziklába vágták az abu-szimbeli templomokat. Mind a négy óriási méretű szobor II. Ramszesz fáraót ábrázolja, akinek dicsőségére a templomokat építették. Ennek a fáraónak az uralkodása idején vezette ki Mózes a zsidókat Egyiptomból. A modern technika egy elképzelhetetlenül hatalmas méretű mentőakció keretében a négy mélőzó templomőrt biztonságos helyre telepítette át, ahol nem fenyegeti őket a folyó árja. 1964-ben a nagy asszuánl gát felduzzasztott vize elárasztással fenyegette ezeket a kultúrtörténeti emlékeket. Miközben a Nílus szintje egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, technikusok és kőfejtők nemzetközi hadserege, 52 ország anyagi segítségével, versenyre kelt az idővel. Egy nagyszabású terv szerint az volt a feladatuk, hogy darabokra — némelyiknek a súlya eléri a 33 tonnát — fűrészeljék az abu-szimbeli emlékeket, 213 láb magasságba (1 lőb — 30,48 cm) emeljék és biztonságos helyen úgyanúgy összeállítsák, mint ahogy azelőtt voltak. A mesterséges tó vize már elárasztotta a templomok eredeti helyét. Nem sokkal azelőtt a daru helyére emelte az utolsó hatalmas blokkot, az egyik szoboralak tizenhárom tonnás bal arcát. Az elhagyott homokos domboldalban Így fennmaradt AÖu-Szimbel további évszázadok számára. A demontáže Idején készfiit ez a légifelvétel az abn-szimbell templom-A II. Ramszesz örök dicsőségét hirdető abuszimbeli templom építésén 30 ezer ember 30 évig dolgozott. Minden úgy történt, ahogy a fáraó megparancsolta. Az ókor mintegy háromszáz fáraója közül Ramszesz, aki kilencven évig élt s ebből hatvanhét évet töltött a trónon, volt a legmegétalkodottabb hencegő. Egyiptom nagy részében még ma is rengeteg emléke látható önimádatának. Abu-Szimbelben lépten-nyomon találkozhatunk a kultuszéval. A fogadalmi templomok azonban a szerelmet is dicsőítik. Ramszesznak több hatalmas háreme és legkevesebb 138 gyereke volt. Különösen Imádta egyik feketeszemfi kegyencnőjét, Nefertőrit. Az egyik templom tulajdonképpen amolyan királyi szerelmeslevél ehhez az asszonyhoz. A fék kérgébe bevésett névbetűk helyett itt mindenütt sziklába vágva ez' a szentimentális mondat: „Ramszesz és Nefertéri örökre egyesültek.“ Az épületek a fáraónak a nap, minden élet forrása iránti mérhetetlen tiszteletéről tanúskodnak. Ramszesz papjai a páviánok reggeli orditozását úgy magyarázták, hogy az szent szerenád a Naphoz, ezért a templom tetején nyitott poféval kifaragott páviánok hajnalonként néma kakofóniával üdvösük a felkelő napot. A fáraó csillagászai és építészei úgy helyezték el ezt a templomot, hogy a nap szent reggeli sugarai évente kétszer behatolnak a templomba és 200 láb mélységben megvilágítják az istenek belső szentélyét és a halhatatlan halottat — Ramszeszt. A krónikák ugyan nem említik, hogy Ramszesz meglátogatta volna ezt a templomot, de jelenléte Így is kézzelfogható: amikor meghalt, rosszat sejtető repedés Jelent meg az egyik kolosszus karján. Aztán lezuhant a másik hatalmas szoboralak feje és törzse, a megrémült papok pedig elmenekültek. Abu-Szimbel ott állt elhagyottan, évszázadokra elfeledve. Az időszámitősunk előtti hatodik században egyiptomi zsoldoskatonák egy núbiai hadjárat alkalmával újra felfedezték ezeket a hatalmas, öregedő és homokkal félig elborított szobrokat. A katonák meg akarván örökíteni jelenlétüket, mindenféle görög, föníciai és sémita nyelvű feliratokat véstek a falakra. Ez a vandalizmus ma felbecsülhetetlen értékű tanúbizonysága a legősibb ismert ábécéknek. Ogy látszott, hogy Abu-Szimbel örökké biztonságban van — mindaddig, amíg elkezdték az asszuánl gátépítést. A tervek szerint a gigászi létesítmény elkészültével az óriási természeti múzeum területének nagy része, több mint ötezer négyzetmérföld (egy négyzetmérföld — 2,5897 km3) kellett, hogy víz alá kerüljön, ahol műkincsekben, síremlékekben és templomokban annyi érték halmozódott fel, hogy az a múzeumlgazgatók legmerészebb álmain is túltesz. E kincsek közül sokat elborított a futóhomok, és reménytelenül elveszettnek látszottak. Mások, mint például Abu-Szlmbel a sziklába voltak vágva. Ekkor jött Egyiptom segítségére az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudomé-A daru megragadja a belső szentély egyik falét. A reliefen II. Ramszesz áldozatot mutat be a trónon ülő istennek.
