A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-28 / 22. szám
Moderato SZÖRÉNYI Levente és BRÓDY János sierzentehyc c <ü u> sem, so-ha - sem, Copyrighi !9í7 by Zentmúkiodó \dItalai, Budapest P. Havran felvétele Szovjel-Türknténia az 50. jubileumi esztendőben Egy Ilyen nap ritkaságszámba megy a türkmén fővárosban. Esői November elején „csak" plusz 32 fok a felhőborította égbolt alatt. És a1 sivatag felől erős vermútszagot hoz a szél. Már napok óta éreztem ezt, csak azt nem tud tam, hogy a Karakum felől Jön, amely gyakorlatilag már Ashabad szélén kezdődik. Hogy a sivatag, a „fekete homok“, amit a Karakum neve fordításban Jelent, egyáltalán nem oly halott, nem oly egyhangú, nem sokkal később a sivatagi kutatóintézetben Maria Snejer asszisztenstől kellett megtudnom. „Tavasszal kellene egy utazást tennie a sivatagban — lelkesedett —, akkor virágzik az lrísz, a sáfrány, a harangvirág; csodás virágszőnyeg borítja a homokot. Akkor ugyanis, februárban néhány napot esik az eső, és minden növekedik, zöldell, hogy aztán két hát múlva minden a múlté legyen, kiszáradjon, megbámuljon.“ — „De hát honnan kerül a bazárba a gránátalma, a szőlő meg a dinnye, a paprika, a friss paradicsom, az uborka és a barack?" — „Onnan, ahonnan a gyapot is származik, azokról a területekről, amelyeket a sivatagtól hódítottunk ell" Maria Se jer ezt úgy mondja, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon. Mit jelent az „elhódítani“? 300 kilométert utaztunk a Karakum-csatorna mentén, Ashabadtól Mary sivatagi városkába. Kilométer kilométer után mesélhetett volna a természeti erőkkel folytatót emberfeleti küzdelemről. Ősidők óta álmodnak az emberek a vízről. Ashabadban ugyan korábban is volt víz, de csak kevés a csekélyszámú csurgóban az Iráni határvidékről a Köpet-Dag oldalában Ide vezető úton, meg a néhány kütban. Ezért adtak hangos szó val hálát a karavánvezetők Allahnak, amikor a távolban megpillantották a várost. Végre inni lehetett. Innil Milyen természetességei bánnak ma a vízzel a város kertjeiben és parkjaiban, a lakóházakban és hotelekben. Elképzelhetetlen dolog még csak harminc évvel ezelőtt is. Akkoriban ilyen véleményeket lehetett hallani: „Teljesen lehetetlen. Hogy itt egyszer elegendő víz legyem? Itt akarnak csatornát építeni? A legközelebbi folyó nyolcszáz kilométerre folyik innen. Nevetséges, ilyen hosszú csatornát építeni.“ Vagy: „Minden Allahtól származik. Allah akarata, hogy a víz a víznél, a homok a homoknál maradjon. Ember ezen nem változtathat.“ Valaha régen, így szól a monda, az Amu-Oarja, a1 Pamírról, a világ tetejéről jövet, nem az Araitóba, hanem a Kaszpí-tengerbe ömlött. A Karakum virágzó táj volt, így volt ez akkortájt, amikor Nagy Sándor indiai hadjáratára indult. Akkor a folyót, melynek partjain a gazdag, termékeny, mesebeli Baktria terült el, Oxusnak hívták. És valóban: a végtelen sivatag szélén még ma is felfedezhetők — repülőgépről jól kivehetően — régi szőlőskertek maradványai. Az egyik oázison a hagyomány szerint már Nagy Sándor építtetett várost. Ez a régi Mérv, az ókor egyik legnagyobb városa, melynek több mint egymillió lakosa volt. Ahol ma a homokbuckák teljesen betemették a házakat, és a városfalak maradványai is alig kivehetők, ahol egyetlen aránylag ép maradványként Szandhar szultánnak a későbbi arab hódítás idejéből származó síremléke emelkedik a magasba és ahol egyébként csak edénycserepek találhatók — ott egykori erődítésként szolgáló vizesárok húzódik a város körül! Sok mindent felkutattak már, de az archeológusok arra számítanak, hogy nagy felfedezéseket tartogat még a „fekete homok“. 2500 évvel ezelőtt tehát milliós nagyváros volt itt. Ma egész Szovjet—Türkméníának mindössze 1,6 millió lakosa van. És az ország területe 448 000 négyzetkilométer (Csehszlovákia = kb. 128 000 km3), aminek még kilenc tizede sivatag. A csatorna történetével kapcsolatban azonban más tényeket Is érdemes megemlíteni, még mielőtt megkezdődött volna a nagy küzdelem a homokkal. Amikor I. Péter hozzákezdett, hogy a Finn-öböl mocsaraiban építse fel Petersburgot, az orosz birodalom új fővárosát, a türkmének Így gondolkoztak: „Talán az, aki a vizet a homokkal legyőzte, a homokot is le tudja győzni a vízzel!“ 1714-ben követséget küldtek a cári udvarba, a következő üzenettel:
