A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-21 / 21. szám
XXIV. A kapitány á* köt társa gondosan mérlegelte, hogy melyik útvonalon tart a labanc karaván Szigetvár leié. A lúporssállltá kocsit kísérő labancok mozgásából arra következtettek, hogy a Dráva-völgyében folytatják útjukat. Az ő feladatok tehát az volt, hogy még a Tenkes egyik szurdokában meg tudják állítani őket. Már csak azért is, hogy aseltevésükhőz kellő értesQléseket szerezhessenek. A kanyargós ösvényre hatalmas köveket görgettek és gondosan beleillesztették a keréknyomba. Billegett, huppogott rajta a szekér, de a dragonyos katonák nem szálltak le a léről, hogy elgörgessék a köveket. Talán fél éra járásra lehettek a Tenkes-csárdátél, amikor nagyot recscsent a kerékagy és megroggyant a szekér hátulja. — Sikerült) — csillant mag a kapitány szeme. — Az ördögbe! Éppen most kellett ennek eltörnie)? — szitkozódott Blsterlcz főhadnagy, a labancok parancsnoka. A Tenkes-csárdának Viktor mester volt a gazdája. Jé pénzért mérte a jé bort és afféle ezermesterként bognárkodással, kádárkodással Is foglalkozott. Egy csárdánál mindig akad tört tengelyit szekér és ezen a vidéken mindig kell a hordó. A labancok örömmel pillantották meg a kerekes-hordós cégért. Bistericz főhadnagy harsányan kiáltotta az elősiető Viktor mester felé: — Kidőlt a kocsink egyik kereke! Csináld meg azonnal, mert sürgős az utunk! — Ez bizony Időbe telik, — vlzsgálgatta Viktor a megroggyant kocsit. — Hogy gyorsabban dolgozz, vendégeid lessünk, amíg el nem készülsz, — hunyorgott ravaszul a főhadnagy. — Ha tisztességgel megfizetitek, lehet —■ válaszolt a mester. — Majd a végén elszámolunk, — mosolygott rá a főhadnagy. Amíg Viktor a szekér kerekét reparálta, addig a labancok végigkutatták a padlást, meglátogatták a pincét és jóllakotton teleszívták magukat a mester borával. Közben a kerék is elkészült. Fizetésre került a sor. — Kilenc ezüst forint — tartotta tenyerét Viktor. De a főhadnagy tenyere a mester képén csattant. — Ezt a kerékért... ezt meg a vendéglátásért kapod, — ütötte jobbról, majd balról képen a mestert, majd mind aki jól végezte a dolgát, nyeregbe parancsolta embereit és tovább Indult. A távolból még hallatszott a labanc-szekér nyikorgása, amikor az elkeseredett mester udvarába betoppant a három kuruc. Viktor arca még égett a pofonoktól, de még jobban égett lelkében az elkeseredés, hogy vele, a tiszteséges adófizető polgárral így bántak a császár katonái. — öt hordó volt a szekeremen — mondotta bosszankodva az asztalához telepedő kapitánynak. Máté eközben a gondosan esztergályozott fapoharakat szemlélgette. Olyan egyformák voltak, mint kát tojás. — Viktor mester — pillantott a tiszteséges polgárra tudnál-e nekünk olyan hordókat készíteni, mint amilyenek a labancok szekerén voltak? (Folytatás köv.)
