A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-21 / 21. szám
Isten veled, édes Piroskám ... DOBOS Attila es SZENES Jvon szerzeménye Prandl Sándor felvétele elképzelések és valóság Barátaimtól búcsúztam éppen a bamakőí repülőtéren, amikor odarohant egy nigériai ismerősöm és amolyan igazi afrikai módon vadul ölelgetni kezdett. — Fordulat, éllamfordulat... a hadsereg megtette helyettünk azt, amire már oly régen szükségünk voltl Nem sokkal azelőtt Lagosban Jártam. Hallottam, hogy emberek százait mészárolták le a keleti és az északi tartományokban. Egyszer éjjel tértem haza a szállásomra, és néhány helyen lövöldözéseket hallottam a városban. A beavatottaknak azonos volt a véleménye a várható belpolitikai fejleményekről: a kormány nem tarthatja magát tovább. De akkor még senki sem tudta a választ arra a kérdésre, hogy ki veszi át a hatalmat. Tehát a hadsereg. Az ország, melyet Afrikában a demokrácia példájaként emlegettek, véres eseményeket élt át. Bamakóból Accrába repültem. Az úton nigériai barátommal elbeszélgettünk az országában kialakult helyzetről, a hatalmas sztrájkmozgalomről, a tüntetésekről, a választási csalásokról, a feudális rendszer képviselői ellen folytatott küzdelemről, a haladó gondolkodású nigériaiak harcáról az elburjánzott korrupció ellen. Többször megismételte, hogy egyetlen kormány sem lehet roszszabb Nigériában, mint az, amelyet most éppen megdöntötték. Megkérdeztem, milyen lesz az új rendszer külpolitikai orientációja, hogy tekintenek majd a katonák a környező világra. Jót nevetett: — Félsz, ugye? Az ország leggazdagabb emberére, Okotle Festosa Eboh törzsfőre, a pénzügyminiszterre tettetek, akit most megöltek. Hallottam őt a televízióban beszélni, amikor hazatért Prágából. Kijelentette, hogy Csehszlovákia az 6 második hazája. Hogy Csehszlovákia csinálta belőle azt, ami. — És mondott még valami csúnyát. Megsértődtem. Argumentáltam. Mintha a katonai puccs fölött érzett öröme megfosztotta volna a józan Ítélőképességétől. Hiszen Eboh csak egy kapitalista volt, aki készpénzben fizetett .az áruszállításokért. — Tudod, mit gondolok olykor rólatok? — folytatta. — Hogy a függetlenség kivívása előtt erkölcsileg, politikailag és anyagilag egész Afrikának nagy segítséget nyújtottatok. De most, amikor az afrikai államok többsége elnyerte a függetlenségét, szerintünk szörnyű tájékozatlanságot árultok el, nem Ismeritek ki magatokat az afrikai államok szocialista programjában, és úgy tűnik fal, mintha az Irántunk folytatott politikátokat egyesegyedül a kereskedelmi érdekek szabnák meg ... Újból s ezúttal még Jobban megsértődtem, úgyhogy félbeszakítottam magyarázkodását. Egy pillanatra megállt, de aztán rögtön tovább folytatta: — Volt alkalmam Maliban élő barátaimmal beszélgetni. Egyetlen ottani politikus sem beszélne úgy, mint Eboh. Maliban becsülnek titeket a politikai segítségért és a baráti kapcsolatokért. De kereskedelmi képviselőiteket a pokolba küldik. Három évig hitegették őket, hogy felépítenek nekik egy textllgyárat, amely kulcsszerepet Játszik majd első nemzetgazdaságfejlesztési tervükben. Végül Is a mallaknak el kellett hinnlök azt, amit a franciák rögtön megmondták, amikor a mali közgazdászok első Ízben tárgyalni kezdtek a ti képviselőitekkel — hogy nem vagytok képesek felépíteni egy textilgyárat Maliban. Márpedig nemcsak erről a textilgyárról volt szó. Valamikor régen magam Is olvastam erről a francia lapokban, de nem akartam ezt bevallani. Más vágányra pedig nem tudtam terelni a' beszélgetést. Fellélegeztem, amikor leszálltunk Accrában, ahol utalnk hosszabb időre elváltak. Ma, tizenöt hőnap elteltével két kérdést tehetek fel magunknak: „Hibát követtünk el? Talán.“ Valóra váltak nigériai barátom elképzelései? Biztosan nem!“ Ezen az afrikai utamon nem volt nyugalmam. Sok ellentétes elméletet ismertem, ami az Afrikával kapcsolatos elképzeléseinket Illeti, és tudtam bizonyos hibákról, amelyeket a gyakorlatban elkövettünk. De azért, ha valamelyik afrikai Csehszlovákia hibáit kezdte emlegetni, elromlott a kedvem. A jelszó, hogy „aki semmit sem csinál, az nem is hibázhat“, engem nem nyugtatott meg. Újra és újra elgondolkoztam az afrikaiak mentalitásán, közvetlenségükön, barátaik Iránti nyíltságukon, őszinteségükön. Feitet tem magamnak a kérdést, ml Jogosítja fel őket, hogy kritizáljanak, noha azt állítják, hogy a bírálattal meg akarják erősíteni a köztünk levő barátságot. Hiszen mi egész másként viselkedtünk velük szemben: az afrikai népekről egészben véve csak jőt mondtunk és írtunk, nem emlegettük, nem hangsúlyoztuk a gyengeségeiket. S az afrikai népek köszönet fejében a megértésünkért, segítségünkért és barátságunkért mindig valami kellemetlennel leptek meg minket. Kinek volt és kinek van igaza? Milyen rokonszenves nekünk Mali! S ezzel az országgal mégis mily kevéssé gyümölcsözők a gazdasági kapcsolataink. Megokolt azonban borúsan nézni a kapcsolatok eddigi fejlődését? Mail, egyike azoknak az országoknak Afrikában, amelyek elsőként Jelentették be, hogy a szocialista országépítós útját választják, nyilván több megértést és segítséget várt a szocialista országoktól. Pontosan emlékszem, mikor hirdették ki a függetlenséget: 1960 szeptemberében. Akkoriban Csehszlovákia ellátási nehézségekkel, húshiánnyal küzdött, ugyanakkor azt hallották nálunk az emberek, hogy Mail hatalmas marhacsordákkal rendelkezik, s a legszebb állatokat csak a bőrükért vágják le. A le-
