A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-14 / 20. szám
Ardamica Ferenc SZÓLJON, AKI JOBBAT TODI Jóleső érzéssel olvastam a Hétben a könyvikiadással és könyvellátottsággal foglalkozó cikkeke*, melyek "újból meggyőztek a lap kezdeményező Készségéről. Végre beszélünk arról, amiről beszélni kell. Ez is valami. Valami megmozdult bennünk... „Valami van, de nem az igazi“ — mondaná Rajkin, és ez esetben is igaza volna. Mert nem lehet mindegy az sem, hogyan beszélünk erről, vagy arról Nem elég tudni a hibákról, konkrét Javaslatokat kell tenni elhárításukért. Duba Gyula „Egy-kettőről már hallottam“ — című írásában nem kis hősiességgel Jegyzi meg, hogy cikke nem siránkozásból íródott. Nos, nekünk — további hozzászólóknak — is vigyáznunk kell, nehogy akaratlanul siránkozzunk. Hazai magyar irodalmunk termékei fölött már nem kell siránkozni. Kiadásuk és terjesztésük azonban könnyeznivaló, hiába tagadnánk. > A kiadói politika rugalmassága után (melynek javulását éppen most várjuk a Tatran n. v. Magyar Üzemétől, s melyre most óhajtok kitérni) kezdem mindjárt az alacsony példányszámokkal. Nevetségesen, megalázóan, nem reálisan alacsonyak. Sírnivalóan alacsonyak. Fjdig kétszer, háromszor annyit el lehetne adni íróink köteteiből, ha... Vajon mi következhet egy ilyen hatásos „ha“ után? Semmi, legfeljebb három pont, ha azt akarom, hogy megőrizze hatását. Mindjárt oda a hatás, ha ezt mondom: Szükséges, hogy háromszor annyi kerüljön ki belőlük a nyomdából, mint eddig, legalább háromszor annyira reklámozzuk őket, mint eddig, legalább háromszor annyit rendeljen belőlük minden könyvüzlet, mint eddig, legalább háromszor annyit vásároljanak belőlük az olvasók, mint eddig. íme, eljutottam a konkrétumig. Ugye, milyen egyszerű volt?! Elméletben mindig egyszerűbb, mint a gyakorlatban. A szerkesztőség is konkrét ötleteket, javasla tokát kér a helyzet javítása érdekében. Három kérdés megválaszolására kéri fel a hozzászólókat. Szíves engedelmével változtatok a sorrenden s a második kérdéssel kezdem: Hogyan lehetne megháromszorozni a Tatran n. v. Magyar Üzeme kiadványainak felvásárlását? Mint író, s egyben olvasó ezt így képzelem: Lépjenek a könyvkiadó emberei érintkezésbe a Csemadok minden helyi szervezetével. Kérjék segítségüket, vagyis indítványozzák a következőt: A Csemadok helyi szervezetei Intézzenek felhívást tagságukhoz, melyben egy vagy két önkéntes könyvfelelős jelentkezését kérik. (Az önkéntes szót azért hangsúlyozom, mert olyasvalakire rátukmáln: ezt a funkciót, aki nem szívvel-lélekkel végezné a belőle eredő feladatokat, nincs semmi értelme.) A kiadó rendszeresen értesítené a könyvfelelősöket, melyik hafzai magyar író művét jelentette meg éppen. S most jön a könyvfelelős tulajdonképpeni feladata. Felkeresi a könyvesboltot, beszél n vezetőjével, s megkéri, rendeljen a frissen megjelent könyvből mondjuk tíz példányt. A tíz példány megérkezése után a könyvfelelős, táskájában a könyvekkel, nyakába venné a falut vagy várost, s t magyar anyanyelvű lakosság között eladná őket. Azt hiszem, a kívánt eredmény nem maradna el. Tíz könyvet igazán el lehet adni egy faluban, nem hogy még városban, persze, kell hozzá egy vagy két lelkes, Idősebb, esetleg fiatal Csemadok tag, aki szívesen vállalja, riogy néhány délutánját, estéjét feláldozza a hazc magyar irodalom érdekében. Ha a könyvkereskedések vezetői szabódnának, az akciót az ő kihagyásukkal (egyenesen a raktáron keresztül) Kellene megszervezni és állandósítani. Állandósítani mondjuk két-három évre, amíg az olvasók jobban megismerkednek a szlovákiai magyar irodalommal, s művelőivel Mert ha az olvasó művén keresztül megkedvel egy szerzőt, biztosan érdeklődni fog újabb kötetei iránt, anélkül, hogy erre valaki külön felhívná a figyelmét. A nagyobb kockázat elke- - rülése végett az illetékesek mindjárt megtarthatnák az akció főpróbáját — célzok Itt a raktáron elfekvő készletekre, melyek már régen elfogyhattak volna. Ez a javaslatom mindennemű kiadványra vonatkozik. A többi csak a prózára. Második Indítványom a következő: Versbarátok köre már van. f:T"dom. vannak problémái is!) Miért ne lehetne •'gsz.irveznl a „Szlovákiai Magyar Próza 3arátiai“-nak körét, mely sorozat kizárólag hazat magyar prózaírók műveit 'jelentetné meg? 'Ebben különbözne a Magyar Könyvbarátok Körétől, igaza van Szenk Sándornak, hogy Mikszáthnak, Móricznak s a többi klasszikusnak nincs szüksége támogatásunkra, megélnek úgyis...) Merem állítani, hogy ‘agsága sokkal szilárdabb bázist alkotna», minf a Versbarátoké. (Ezer bocsánat költők, mind°-’ ilszteletem a tiétek isi) Harmadik ‘avaslatom Ismét a prózát érinti, - s annak is egy könnyebb — szórakoztatóbb műfaját: A kalandos és detektív irodalmat. Fiatalok, idősek egyaránt hiányolják, kaiért ne adhatnának ki olcsóbb papíron nyomtatott rövidebb terjedelmű detektív kisregényeket, esetleg néhány izgalmas elbeszélést tartalmazó füzeteket. (Hasonlíthatnánk a Smena által kibocsátott Dobrodružné romáhy — sorozatra.). Mondjuk, havonta egyet. Sem az olvasók, sem az írók nem volnának ellene. Az érdekfeszítő olvasmányok nagyban segíthetnének népszerűsíteni szlovákiai magyar íróinkat, akiknek úgyis kevés a publikálási lehetőségük. (Sok klasszikus foglalkozott ezzel a műfajjal, s egynek sem ártott.) trónak, olvasónak egyaránt felüdülést jelenthetne. (Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt megjelent a Hétben „A felbüjtó avagy az igazi gyilkos“ — című izgalmas elbeszélésem, nem egy levelet kaptam az olvasóktól — tehát volt visszhangja). Szerintem hirtelen rohantuk le »z olvasókat a lelkizéssel. Próbáljuk először megnövelni, rászoktatni erre, rövidebb és főleg izgalmasabb keretek között (Dürrenmatt). Könnyebben célt érünk. Hiszen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mi — írók — elsősorban az olvasóktól függünk! Írásomban sok pontra nem tértem ki (például arra sem, hogy az irodalmi esteket feltétlenül egybe kellene kötni a dedikált művek árusításával), ezeket már az előbbi hozzászólók említették, boncolgatták. S még mindig nem foglalkoztam a magyarlakta vidékek könyvellátottságának megjavításával. Szerintem ez a probléma és megoldása a könyvkereskedések vezetőinek kezében van. Rendeljenek, kínáljanak, áruljanak! Nem lesz akkor semmi hiba. Tudom, ez nagyon naivan hangzik, de hadd bizonyítsam Igazamat: Hetek óta hiába keresem Petrőci Bálint Szemtanúját. Vagy más... Nemrég egy szlovákiai magyar költőnővel betértem a 'osond könyvesboltba. Kíváncsi volt, kapható-e kötete. Nos, kiderült, hogy a vezető összesen három darabot rendelt, (Losoncnak ez Is elég) kettőt már eladott (mit akarunk?), egy még ott szerénykedett a polcon. Megkérdeztük, rendel-e még belőle? Nem mel válaszolt. Hiába próbáltuk meggyőzni arról, hogy néhány darab még elkelhetne, csak a fejét rázta, s az istennek sem volt hajlandó rendelni még belőle. Ennyi volna az én hozzászólásom. Nem áll magasröptű gondolatokból, a földön járok. Lehet, ezért néhányszor meg is botlottam? Lehet, hogy a kiadó és más illetékesek talán túlságosan naivnak is találják majd elképzeléseimet és kinevetnek? (összesítsen a kiadó, ahány Csemadok szervezet annyiszor tíz példány!) Lehet, hogy egyszerűsítettem egy összetett problémát? Ebben az esetben máris elnézést kérek, de még mielőtt átadnám a szót, hadd kérdezzem meg: Ki tud jobbat? 9 CL jd Ó m nak Nagyon szeretek olvasni. Nemcsak a kikölcsönzött könyveket olvasom, vásárolok is. Viszont eléggé egyoldalú, vagyok, mert mindig voltak és vannak is kiválasztott kedvenceim az írók között. Most Hemingway-ért rajongok. Ez az imádatom abban nyilvánul meg, hogy a könyvtárból legtöbbször az ö műveit kölcsönzőm. Már odajutottam, hogy a könyvtárosnö nem tud olyan Hemingway könyvet ajánlani, amit ne olvastam volna. Gondolkodom. Ml az oka, hogy így megszerettem Hemingway-t? Először csak két novellát olvastam tőle: „Macska az esőben“, és a „Háromnapos szélvész"-t. A Hét közölte mindkettőt. Nagyon megtetszett, és akkor lassanként eszembe jutott sok minden, amit már eddig is hallottam' a nagy íróról. Pl. egyszer láttam a híradóban Fidel Castróval. Aztán, volt egy film, a címére nem emlékezem, de egy jelenetére igen. Két lány kiránduláson volt. Sátorban aludtak. Ahogy felébredtek, az egyik boldogan újságolta barátnőjének: td keit céy&L — Képzeld, Hemingway-el álmodtam. Itt volt nálamI Aztán olvastam a haláláról. Először azt, hogy véletlen baleset érte puskatisztítás közben. Másodszor, hogy ez nem volt igaz, mert öngyilkos lett. Sorolhatnám még tovább. Csak a Hét 17. számát kell megemlítenem. Itt is szó esik róla. Ha csak feleannyit közölnének minden jó írónkról, máris felkelthetnénk az olvasók érdeklődését. Aztán elég lenne egy ló könyv, esetleg egy novella, vagy vers, máris szívünkbe fogadnánk. jó címet adott Szenk Sándor:___ de azért nem árt, ha megkóstolják. Konkrét javaslatom volnál Igaz, hogy kritikákat közölnek az új könyv megjelenésekor. Ez kevés! Miért nem írják le az író nyilatkozatát a könyvről? Vagy hogy mi késztette az írót a regény megírására? Miért nem lehet a Hét egyetlen oldalát vagy csak egy fél oldalt is arra szánni, hogy ezeknek az embereknek a képét közöljék? Miért nem írnak cikket a magánéletükről is? Talán némelyek azt gondolják, hogy pletykarovatot szeretnék. Ne legyünk kicsinyesek! Ha már az emberi tulajdonságok közé tartozik a kíváncsiság is, miért ne tehetnénk neki eleget, ha lehet. S ha ezzel elősegítenék a könyvek vásárlását, miért ne használnák ezt a módszert? A cél szentesíti az eszközt! TOTTSZER ROZSA Bese, Lévai járás a Hét irodalmi melléklete • 20,
