A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-05-07 / 19. szám

Egy Július Negyediké után, késő este, hazafelé kocogva a városból a nagy szekéren Joe Garnerrel és családjával, Nickék kilenc részeg Indiánt hagytak el az út mentén. Nick megjegyezte, hogy kilencen voltak, mert Joe Garner, a szürkületben hajtva, egyszerre visszafogta a lovakat, leugrott az útra, és félrevonszolt egy indiánt a keréknyomból. Az indián aludt, arccal feküdt a porban. Joe bevonszolta a bokrok közé, és visszamászott az ülésre.

— Ez a kilencedik — mondta Joe —, a város szélétől idáig.

— Indiánok — legyintett Mrs. Garner.

Nick hátul ült a két Garner-fiúval. Figyelt a hátsó ülésen, hogy lássa az indiánt az út mellett, ahová Joe félrevonszolta.

— Billy Tabeshaw volt? — kérdezte Carl.

— Nem.

— Éppen olyan a nadrágja, mint a Billyé. — Minden indiánnak egyforma a nadrágja. — Én nem is láttam — mondta Frank. Apa leugrott az útra, és már fenn is volt megint, mielőtt bármit láthattam volna. Azt hittem, kirúgtak a hámból a lovak.

— Egy csomó Indián fog kirúgni a hámból az éjjel, azt hiszem — mondta Joe earner.

— Hajtottak tovább. Az út letért a főútvonalról, és felfelé vezetett a hegyekbe. A szekér nehéz volt, a lovak alig vonszolták. A fiúk leszálltak, és gyalog mentek mellette. Az út homokos volt. A hágó tetejéről Nick visszanézett az iskolaépület felé. Látta Petoskey és odább, Little Traverse Bayen túl, Harbour Springs fényeit. Ojra felszálltak a szekérre.

— Szórhattak volna valami homokot erre a szakaszra — mondta Joe Garner. A szekér ment tovább az úton a fák között. Joe és Mrs. Garner szorosan egymás mellett ültek az első ülésen. Nick a két fiú között ült. Az út egy tisztáshoz ért.

— Itt gázolta el apa a görényt.

— Odább volt.

— Mindegy, hogy hol volt — mondta Joe hátra sem fordulva. — Egy görényt elgázolni egyik hely éppen olyan jó, mint a másik.

— Múlt éjjel láttam két görényt — szólt Nick.

— Hol?

— Lenn a tónál. Döglött halra lestek a part mentén.

— Biztos mosómedve volt — mondta Carl.

— Görény volt. Azt hiszem, tudom milyen a görény.

— Tudhatod — mondta Carl. — Indián nőd van.

— Hagyd abba ezt, Carl — mondta Mrs. Garner.

— Pedig körülbelül egyforma a szaguk.

— Joe Garner nevetett.

— Ne nevess, Joe —■ mondta Mrs. Garner —, nem akarom, hogy Carl így beszéljen.

— Indián lányt fogtál, Nickie? — kérdezte Joe.

— Nem.

— Nagyon is, apa — mondta Frank. — Prudence Mitchell a nője.

— Nem az.

— Minden áldott nap meglátogatja.

— Nem igaz. — Nick, ahogy a két fiú között ült a sötétben, könnyűnek és boldognak érezte magát, hogy Prudence Mitchell-lel ugratják. — Nem a szeretőm — mondta.

— Halljátok? — szólt Carl. — Mindennap együtt látom őket.

— Cárinak nem lehet még nője — mondta az anyja —, még egy indián lány sem.

Carl hallgatott.

— Carl tud a nőkkel bánni — mondta Frank. — Te tartsd a szád.

— Jól van, Carl — mondta Joe Garner. — Egész férfit nem akárhol találnak a lányok. Nézz az apádra.

— Igen, te elmondhatod ezt. — Mrs. Garner közelebb simult Joe-hoz, ahogy a szekér zörrent. — Igen, neked a magad idejében rengeteg szeretőd volt.

— Lefogadom, hogy apának sose volt indián lány szeretője.

— Ne gondold — mondta Joe, — Jó lesz, ha vigyázol Prudie-re, hogy megtartsd magadnak, Nick.

A felesége a fülébe súgott valamit, és Joe nevetett

— Mit nevetsz? — kérdezte Frank.

— Ne mondd el, Garner — kérte a felesége. Joe megint nevetett.

— Nickie megtarthatja Prudence-t magának

— mondta Joe earner. — Nekem is jutott egy jő kislány.

— így már lehet beszélni — mondta Mrs. Garner.

A lovak nehezen húztak a homokban. Joe kinyúlt a sötétbe az ostorral.

— Gyerünk, húzz bele! Jobban meg kell izzadnotok, mint a minap.

Leszaladtak a hosszú lejtőn a rázós szekérrel. A farmépületnél mindeki leszállt. Mrs. Garner kinyitotta az ajtót, bement és lámpával a kezében jött ki. Carl és Nick lerakodtak a szekérről. Frank felült a bakra, hogy a szín alá hajtson, és ellássa a lovakat. Nick felment a lépcsőn, és benyitott a konyhaajtón. Mrs. Garner éppen tüzet rakott. Megfordult, hogy petróleumot öntsön a fára.

— Viszontlátásra, Mrs. Garner — mondta Nick —, köszönöm, hogy elhoztak.

— Ugyan, Nickie.

E. Hemingway:

Tíz indián

Kopócs Tibor rajza

— Nagyon jól éreztem, magam.

— örülök, ha velünk vagy. Nem akarsz itt maradni, kapsz egy kis levest.

— Mennem kell. Azt hiszem, az öregem vár.

— Helyes, akkor menj. Nem küldenéd fel Cárit a házba?

— Küldöm.

— Jó éjszakát, Nickie.

— Jó éjszakát, Mrs. Garner.

Nick kilépett az udvarra és lement a fészerhez. Joe és Frank fejtek.

— Jó éjszakát — mondta Nick. — Kellemesen éreztem magam.

— Jő éjszakát Nick — kiáltotta Joe Garner. — Nem maradsz itt vacsorára?

— Nem, nem lehet. Megmondaná Cárinak, hogy az anyja hívja?

— Szólok neki. Jó éjszakát, Nickie.

Nick a fészer mögötti ösvényen elindulva, mezítláb keresztülvágott a mezőn. Az ösvény nedves volt, és érezte meztelen talpán a harmat hűvösségét. A mező alján átmászott egy kerítésen, leereszkedett, talpa sáros lett ar mocsár iszapjától, aztán felkapaszkodott, keresztül a száraz bükkerdőn, végül meglátta a

kis házból áradó világosságot. Átvette magát a kerítésen és elörement a tornáchoz. Benézett az ablakon, látta az apját, ott ült az asztalnál, és a nagy lámpa fényénél olvasott. Nick kinyitotta az ajtót és bement.

— Nos, Nickie — kérdezte az apja —, jó napod volt?

— Nagyon jól éreztem magam, apa. Szép Július Negyediké volt.

— Éhes vagy?

— Eltaláltad.

— Mit csináltál a cipőddel?

— Garneréknél hagytam a szekéren.

— Gyere ki a konyhába.

Nick apja előrement a lámpávaí. Megállt és felemelte a jégszekrény tetejét. Nick tovább ment a konyhába. Az apja behozott egy darab hideg csirkét tányéron és egy kancsó tejet. Letette Nick elé az asztalra. Letette a lámpát is.

— Van agy kis tészta is — mondta. — Elég lesz?

— Sok is.

Az apja leült egy székre a viaszosvászonnal letakart asztad mellé. Alakja hosszú árnyékot vetett a konyhafalra.

— Ki győzött a meccsén?

— Petoskey. öt három.

Az apja ült, figyelte, hogy eszik, és megtöltötte a poharát a tejes kancsőból. Nick ivott és megtörölte száját az asztalkendőbe. Az apja levette a süteményt a polcról. Vágott belőle Nicknek egy darabot. Afonyás tészta volt.

— Mit csináltál, apa?

— Reggel kimentem halászni.

— Mit fogtál?

— Csak sügért .

Az apja ült és figyelte Nicket, amint eszi a süteményt.

— Délután mit csináltál? — kérdezte Nick.

— Kisétáltam az indián táborhoz.

— Lattal valakit?

— Minden indián bement a városba, hogy leigya magát.

— Nem láttál senkit?

— Láttam Prudie-t, a szeretődet.

— Hol?

— Az erdőben, Frank Washbornnel. Beléjük botlottam. Egész jól érezték magukat.

Az apja nem nézett rá.

— Mit csináltak?

— Nem álltam oda találgatni.

— Mondd meg, mit csináltak.

— Nem tudom — mondta az apja. — Csak messziről hallottam őket zörögni.

— Honnan tudtad, hogy ők?

— Láttam.

— Azt hittem, azt mondod, nem láttad.

— Ó, igen láttam.

— Ki volt az, vele? ő kérdezte Nick.

— Frank Washborn.

— És mondd... mondd...

— Mit mondják?

— Boldogok voltak? \

— Biztosan.

Az apja felkelt az asztaltól, és kiment a konyhaajtón. Mikor visszajött, Nick a tányérját nézte. Sírt.

— Eszel még? — Az apja felvette a kést, hogy vágjon a süteményből.

— Nem — mondta Nick.

— Egyél még egy darabot.

— Nem, nem kell semmi.

Az apja leszedte az asztalt.

— Merrefelé voltak az erdőben? — kérdezte Nick.

— Fenn a tábor mögött. — Nick a tányérját nézte. Az apja odaszólt:

— Jobb lesz, ha lefekszel, Nick.

— Jól van.

Nick bement a szobájába, levetkőzött és lefeküdt. Hallotta, mint natat az apja a nappali szobában. Nick az ágyon feküdt, arcát a párnába fúrta. „Összetört a szívem — gondolta — Ha érezni tudok, ettől biztosan összetört a szívem“.

Kis idő múlva hallotta, hogy apja elfújja a lámpát, és a szobájába megy. Hallotta, hogy kinn a fék között szél kerekedik, és érezte, ahogy hidegen beárad a függönyön át. Sokáig feküdt, arcát belefúrva a párnába, s egy idő múlva már nem gondolt Prudie-re, végül elaludt. Amikor éjjel felébredt, megint zúgott a szél kint a fák között a töltésen, csapkodták a partot a tó hullámai, azután ismét elaludt. Reggel erősen fújt a szél, a hullámok magasan felfutottak a partra, s ő már hosszú ideje ébren volt, amikor eszébe jutott, hogy összetört a szíve.

14