A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 2. szám

A negyvenéves Ez a kor már azt követeli, hogy kímélet nél­kül merjünk tükörbe nézni. A negyvenedik év olyan lélektani és élettani fokot Jelent, amely bizonyos problémákat tár fel. A női szépség összes szakértői azt állítják, hogy a mai idők negyvenéves asszonya még éppen olyan fiatal, mint Balzac korában a huszonötéves volt. Mindamellett éppen azért, hogy szépek ma­radhassunk és szépen élhessük le az orvosok által jósolt hosszá életünket, helyes, ha egy napon — talán, amikor a legsötétebb a han­gulatunk — megvizsgáljuk önmagunkat és egy­fajta fizikai leltárt készítsünk. Mert akárhogy Is, már megmutatkoznak a kényes pontok. Eze­ken segíteni kell és lehet. Összegyűjtöttünk néhány idevonatkozó szak­­véleményt: Megnyomorított lábúnak. A húsz éven át vi­selt magas sarkok és szűk cipők eredménye már megállapítható. Nem lehet büntetlenül az em­beri testet akként egyensúlyozni, hogy a súly kétharmad része majdnem teljesen a lábujjak­ra nehezedjék és csak egyharmada talpra, Il­letve a sarokra. Innen erednek a lábujjak de­formációi, a nagy tyúkszemek, bőrkemányedé­­sek, a rossz vérkeringés is. Negyvenéves korban már megjelennek vagy megszaporodnak a combon a visszerek. A bo­kák könnyen megdagadnak. A combok és a tér­dek az esetek 80 százalékában elhíznak, az Ízületek elvesztik rugalmasságukat. asszony szépségé A változások tulajdonképpen nem a negyve­nedik, hanem már a harmincötödik év után £ jelentkeznek. De még alig észrevehetően. Ha a nő 25 éves korában „rendben volt“, úgy 40 éves korában is kitűnően mutathat. A hízás, % a zsírlerakódás már elkezdődött, de a folyamat megakadályozható. Annál is inkább, mert a negyvenéves nő már végzett az anyasággal, O gyermekeinek nevelésével, és több ideje van arra, hogy sportoljon, tornázzon. A ráncok. Természetes, hogy a ráncok is megjelennek. De ne felejtsük el, ebben a vo- 0 natkozásban mi magunk is visszaéltünk. Azok a nők, akik túl sokat napkűráztak, rá is fizet­nek. Bőrük túlságosan kiszáradt. Ezt a folya- 0 matot a lehetőség szerint meg kell állítani. A 40 éves nőnél, tulajdonképpen még csak az arc mutatja a kort. Különösen este. De a pihe- 0 nés este hamar rendbehozza. Általában véve azt lehet mondani, hogy a nőknek csak annyi ráncok van, mint amennyit „megérdemelnek“. A kéz ts változik. A 40 éves nőhöz illik- leg­jobban az ékszer. Mert ebben a korban a nők keze már kevésbé finom, kevésbé szép. A karok W belső oldala kissé petyhüdni kezd. Veszedelmes a nyak és az alább kővetkező vállrész megzsl­­rosodása. Mindez ellen erélyesen és eredmé­nyesen lehet küzdeni, megfelelő tornagyakor­latokkal, és egyéb gyógyeljárásokkal, amelyek tekintetében kozmetikus orvosok állnak rendel­kezésünkre. Az arc. Az arcról egyik legjobb arcspeclallsta ezeket mondja: azt figyeltem meg a 40 éves nőknél, hogy legtöbbje mesterséges mosolyt kényszerít magára, ami szorosan összefügg az illetők pszichikai állapotával. Ez a mesterséges vigyor azonban azzal a szomorú következmény­nyel Jár, hogy a szájat mintegy zárójelbe teszi és ezek a zárójelek egyre mélyebben vésődnek be az arcba. Ügyeljünk tehát a természetes arc­kifejezésre. ; Bizonyos konzekvenciákat le kell vonnunk. Sokszor nem viselhetünk ebben a korban olyan színeket, amelyek húszéves korunkban illettek nekünk, mert közben elváltozhatott a teint­ünk, rózsaszínűbb vagy sárgább lett és Így a ré­gi színek egyszerűen nem mennek. Rendkívül fontos, hogy ne mondjunk le és ne törődjünk bele a „változhatatlanba“. Minden 40 éves nő arra kell törekedjék, hogy 30 éves­nek tűnjék. A változások alattomosan, gyakran észrevétlenül kezdődnek el és Idejében kell ellenállni. ('// fmr esfnál0m Sfllt felsál. — 2 kg marhahúst (fal­sált ) vékony szelletekre vágunk, he­sózzuk és kicsit állni hagyjuk. Kö­rülbelül fél óra múlva meghintjük prézllvel és morzsáitól mindkét ol­dalén kiverjük és megforgatjuk to­jásban. A tojásból azonnal a már elóro feltett forró zsírba dobjuk és kisüt |ük. Ha kész lábasba rakjuk, a megmaradt zsírt ráöntjük, és annyi vizet adunk hozzá, hogy a húst el­­tokar'a. Fedő alatt egy óra hosszat pároljuk. Körítésnek rizst, vagy tar­honyát adunk mellé. SAsrudak. — 14 dkg vajat, 32 dkg lisztet, 2 egész tojást, csipetnyi sót, hat kanál tejbe áztatott két deka élesztőt összegyúrunk, majd kinyújt­juk, és derelyevágóval szalagokra szabjuk. Tepsibe helyezzük, tetejét megkenjük tojássárgájával, beszór­juk köménymaggal, és megsütjük. KOCSIK ERZSÉBET Töltött tojás melegen. — Szemé­lyenként másfél tojást számítva a tojásokat keményre főzzük. Köziben kevés vajat habosra keverünk, apró­ra vágott zöldpetrezselymet vagy me­télőhagymát keverünk hozzá. A főtt tojásokat meghámozzuk, és elkér hosz­­szában, akár szélességében átvágjuk. A sárgáját vigyázva kiszedjük, hogy a fehérje meg ne sérüljön és szi­tán áttörve a vajhoz keverjük. Ízlés szerint megsózzuk, és néhány kanál tejföllel elkeverjük. A fehérjéket a keverékkel púpozva megtöltjük és tűzálló edénybe rakjuk. Előzőleg négy-öt deka olvasztott vajat, két-há­­rom evőkanál tejföllel eilvegyitve a tál aljára öntünk, erre rakjuk a to­jásokat. Tetejét zsemiyemorzsával szórjuk meg, és meghintjük két-há­­rom deka apróra vagdalt vajjal, meg­­locsoljuk néhány kainál tejföllel és előmelegített sütőben mérsékelt tűz­nél fél óráig sütjük. Borsodé. — Négy szentélyre hat to­jást számítunk. Ezeket hat púpozott evőkanál porcukorral, kevés citrom­héjjal, és egy darab fahéjjal elkever­jük, majd apránként hozzáadunk há­rom-négy deci fehér bort. Egy lábas­ban vizet forralunk és beled Ilit Juk az edényt, amibe a sodót kevertük. Ebben a vízfürdőben állandóam to­vább keverjük, ha kicsit Is abba/­­hagyjuk, összemegy. Mikor a sodó emelkedni kezd, azonnal kivesszük a vízfürdőből, és hideg vízzel telt edénybe állítjuk, a keverést folytat­ni kell mindaddig, míg ki nem hül. Négy csésze finom kellő sűrűségű borsodót nyerünk Így, amelyhez pis­kótát vagy kekszet adunk. Rizsfel­­fujthoz és aranygaluskához is igen finom mártás. SOKOLÍKOV A TERÉZIA Szovjet ruhamodellek az 1966—67-es % 21

Next

/
Thumbnails
Contents