A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 2. szám

„Ennek semmi köze a dologhoz. Hát nem érti? — kérdi csodálkoz­va. — Útközben történt. A lány asszonnyá érett. A havi tisztulás. Érti már?“ „Ez minden lánnyal megtörténik. Nálunk úgy tizenhárom éves kor­ban.“ „Persze, de akkor már férjnél kell lennie. Értse meg, háti Máskü­lönben szerencsétlenséget hoz a házhoz.“ Megint egy érv a gyermekházas­ságok mellett. Egy régi hindu tör­vényben ez áll: „Az az apa, aki hét­éves korában férjhez adja a lányát, biztosan a mennyországba kerül. Ha ez kilenc éves korhan történik meg, az apából arkangyal lesz a másvilá­gon. De az, aki ezzel lányának pu­bertásáig vár, a pokolba kerül.“ „Aztán mégiscsak elsimítottuk a dolgot — mondja a bíró —, ezer rúpiáért.“ Hogyan tudott a család ennyi pénzt szerezni a későn boldoggá tett vőlegény számára? Biztosan nem a mezőgazdasági hiteleket folyósító takarékszövetkezettől, mely indiai viszonyok közt igen alacsony kama­tot szed: nyolc százalékot. Mégis szerettem volna tudni, ho­gyan képesek összehozni a szegény indiai parasztok az esküvői ünnep­séghez, az ékszerekhez, és az eset­leges „elsimításhoz“ szükséges ab­normális összeget. A bíró, érthető okokból, adós maradt a válasszal: ö is a környék pénzkölcsönzői közé tartozik. A kamatláb nála — havi tizennyolc százalék. Az uzsóra Jobban virágzik, untat valaha. A parasztok generációkra el vannak adósodva, mert a szokások­nak megfelelően kell házasodnlOk, és feleségüket kasztjuknak megfe­lelő ékszerekkel feldíszíteniük, In­kább hagyják, hogy éhen pusztai­jának a gyermekeik, sem hogy szé­gyenben .maradjanak. Találkoztam egy fiatalemberrel. Húszéves volt és hat éve eljegyez­ték. Menyasszonyáról semmi egye­bet nem tudott, csak a nevét. Egy jobb család Új-Delhiből. Mivel lehetetlen egy hasonló 'korú leánnyal beszélni, vagy — Isten ments — flörtölni, elkerülhetetlenül a fiú szexuális problémáira terelő­dik a szó. Kissé köntörfalaz, .mielőtt beváltaná, hogy vannak fiatal bará­tai, akik hasonló gondokkal küzde­nek. „Hogy energiánkat fenntartsuk, tornagyakorlatokat végzünk — teszi hozzá gyorsan. — Így...“ — ki­nyitja a száját és lenyeli a nyelvét. Legalábbis úgy néz ki a dolog. „Nézze, a férfiúi érőnek a fejben van a székhelye. Most nem .tud a gyomorba süllyedni, ahol a bennünk lakó állat táplálkozik.“ Elfelejtettem mondani, hogy eiz a fiatalember érettségizett és semmi­képpen sem számit kivételnek. Ami­kor bemutatott a családjának, a je­lenlevő nők közül egyik sem szólt hozzám, jóllehet mindnek iskolai végzettsége volt és jól beszéltek an­golul. Csák egy szörnyű sikoltás hang­zott el a hiányzó ágyhuzat miatt. A házigazdám egyik flát elbocsá­tották a kórházból és nem hozta haza az ágyneműjét. „Maguknál, ágyneműt Is kell vinni a kórházba?“ — kérdeztem fiatal barátomtól. „Csak nem gondolja, hogy olyan lepedőn fekszünk, amit előzőleg egy érinthetetlen használtl“ Azt Is megtudtam, hogy a fiatal gentlemanek maguk mossák a fe­hérneműjüket. Egy anya csak sejt­heti, hogy a fia valamit olyasmit hord, mint az alsónadrág. Amit kü­lönben csak balkézzel szabad levet­ni. S untat az alsónadrágot, a nőt is, mint minden „tisztátalant“ csak bal kézzel szabad érinteni. Már megint a „tisztátalan“ dolgokhoz nyúltunk. Kétkedve kutatok az indiai élet po­zitív aspektusai után. Hol vannak ezek? Számolnom kell a hivatalos tiltakozásokkal és a tudós India­­lsmerök támadásaival. De mit vagy kit kell becsülnöm? A nagy bölcse­lőiket? Rend'benl A templomokat és mecseteket? Örömmell A sok Intel­ligens hindut, akivel találkoztunk? Természetesen! A nagyvárosok nyu­gati módra élő gazdagjait? Ha mu­száj! De mi közük ezeknek az Indiai nő sorsához? Semmi! Ahhoz a négyszáz millió emberhez, akik kisvárosok­ban és a falvakon élnek? Egyálta­lán semmi! És a modern törvények, melyek egyenjogúságot tgérnek a nőknek és tiltják az uzsorát, a hozományt és a gyennek h áz ass é gokat ? Termé­szetesen megérdemlik a megbecsü­lést és az elismerést. De hát betart­ják ezeket? Nem! Erősebbek a kasz­tok és a vallási előítéletek vas tör­vényei. És hogy ne tegyem teljesen elvi­selhetetlenné a képet, gondosan el­kerültem, hogy a nyomorról és az éhségről írjak. Csak egy példa: A bányákban dolgozó összes indiaiak fele nő. És láttam őket, akik a falu kútjának közelében vizet koldultak. Nem páaz.1 és kenyeret. Vizet. E nők nem mehettek oda a kúthoz, ne­hogy „tisztátalanná“ tegyék. Türel­mesen várakoztak, míg magasabb kaszthoz tartozó asszonyok mentek arra és néhány csepp vizet, mint alamizsnát a kolduscsészébe loos­­csantottak. Teljesen elfogulatlanul indultam Indiába. Gyengém, hogy különös megértéssel viseltetem a gyarmati uralom alól felszabadult népek Iránt. Itt azonban csak kisebb mér­tékben viselik az angolok a felelős­séget. A hibás egyesegyedül a több ezer éves kasztrendszer. G. T. elleni szabadságharc szimbólu r p*-: U, Eh >VjF* rH i*: j i ’if «unj

Next

/
Thumbnails
Contents